Tanárok és tanítványok az 1956-os forradalom és szabadságharc idején

Jelentések az 1956–1957-es tanévről

„A jól induló iskolai évet derékba törte az ellenforradalom. Hatására meglazult az iskolák rendje, a nevelők és a tanulók munkafegyelme. A politikailag megbízható pedagógusok hatását […] az ellenforradalmi beállítottságú nevelők agresszív magatartása és az utca hangulata nemcsak ellensúlyozta, hanem hatástalanná is tette. Nevelőink többsége ezért még december folyamán sem mert pozitív politikai kijelentést tenni, aktívan és öntevékenyen a szocializmus további építéséhez hozzáfogni.”

Bevezetés

Az 1956-os forradalom és szabadságharc történetével, és ezen belül az oktatási-nevelési intézmények, valamint a fiatalok és a nevelőik magatartásával sem az 1989-ben lendületesen meginduló történeti kutatás, sem pedig a neveléstörténeti irodalom nem foglalkozott behatóan. Ide tartozik az oktatási és nevelési hálózat egészének: az Oktatási/Művelődési Minisztériumtól a Pedagógusok Szabad Szakszervezetén keresztül az állami és az egyházi intézményekig terjedő bonyolult szervezet történéseinek a bemutatása, a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusától legalább 1959 őszéig, a pedagógus társadalommal szembeni megtorlás formális lezárásáig.

Az 1989-től közreadott '56-ról szóló történeti, neveléstörténeti irodalomban fel-felbukkannak a középiskolás tanulók és néhány helyen tanáraik is. Tanári testületek, pedagógus közösségek állásfoglalásai ugyancsak. Számottevő művek viszont csak néhány felsőfokú oktatási intézmény korabeli történetéről, a forradalomban és szabadságharcban játszott szerepéről készültek, de átfogó képet az egész ország területére kiterjedő diákmozgalomról egyikből sem kapunk. Ne feledjük, hogy az 1956-1957. tanévben 172 786 középiskolás diák tanult az országban, 7935 tanár irányításával. Az általános iskolai tanulók száma 1 255 001 volt, és ezt a tekintélyes számú fiatalt 52 214 pedagógus tanította. Csak Budapesten 111 középiskolában 38 450 fiatal tanult, 2443 tanár közreműködésével. A 316 általános iskolában pedig, ahol 9051 pedagógus dolgozott, 185 667 tanulót iskoláztak be. Ezeket az adatokat érdemes újra meg újra felidézni, ha a mértéket és az arányokat mérlegeljük.

Ezúttal három dokumentum(részlet) közzétételével szeretnénk a figyelmet erre a kérdéskörre irányítani, továbbá a bennük szereplő és a hozzájuk kapcsolódó adatokkal az eddigi ismereteket gazdagítani. Néhány szó a forrásokról. A téma teljes kibontásához fontosak az oktatási és nevelési intézmények vezetőinek jelentései az 1956-1957. tanévről, az új - a forradalom alatti magatartás értékelését is tartalmazó - minősítések, a Fegyelmi Bizottságok határozatai és jelentései, a Tanácsok Művelődési Osztályainak összegzései, a Tanácsok elnökeinek beszámolói az apparátus 1956. október 23. után eltelt közel egy éves munkájáról, a Pedagógus Szakszervezet hasonló visszatekintése és helyzetértékelése. Az 1. számú forrást a Fővárosi Tanács VB X. Oktatási osztálya készítette az MSZMP és a Művelődési Minisztérium illetékesei részére, a kommunista restauráció brutális időszakának a vége felé, de még távolról sem annak lezáródásakor. Ekkor már a pártvezetés értékelése a közelmúlt történéseire szilárd bázist jelentett, amire támaszkodva, ami mögé bújva lehetett elmondani a jelentésadóknak véleményüket. A mi minden vezetett 1956. október 23-ához kérdés változatlanul élő, időszerű és fájdalmas volt, és az okok felderítésére irányuló tétova, a konszolidáció előre haladtával egyre inkább felszínessé és elnézővé váló kritika többnyire a felelősség el- és áthárításába torkollott. Mindenki, így a X. ügyosztály is így járt el, mosta kezeit.... Ez a buzgó, de a teljes sikert eleve kizáró igyekezet kitűnik az irat tartalmi felépítéséből, a résztvevők magatartásának jellemzéséből, a jelzők használatából, az adatokkal való bűvészkedésből, a jók és a rosszak nem egyértelmű elkülönítéséből és az ideológiai gúzsba kötöttség állandó jelenlétéből. A beszámoló nem ad teljes és tárgyszerű képet minden területről, csak példákat említ, holott készítésének idején a források teljes köre - legalábbis az oktatási-nevelési intézményhálózatban -, és az azzal kapcsolatban képződött iratanyag még a rendelkezésre állt. Az már csak formai kérdés, hogy az egyes részterületekért felelősök anyagait nem sikerült egységes egésszé gyúrni, sem szemléleti, sem pedig stiláris tekintetben.
A jelentés igen terjengős, ezért csupán azokat a részeit hozzuk a nyilvánosságra, amelyek a forradalom alatti eseményeket, az azt követő megmozdulásokat, illetve a fegyelmi eljárásokat tárgyalják. A napi pedagógiai feladatokra (pl. tanulmányi átlagok) vonatkozó fejezetek közlésétől eltekintettünk. Bevezetőnkben azonban igyekszünk bemutatni a teljes forrást. A másik két, egymással szorosan összefüggő irat készítőinek célja kimondottan a megingott pedagógusok fegyelmi vizsgálatainak rövid áttekintése volt, bepillantást nyújtva a vétségek típusaira, mértékére, a megtorlás korlátaira és eszközeire. A három irat tartalma együtt segít megérteni a pedagógus társadalom '56-os magatartását.

Nézzük, hogy a dokumentumok készítői milyen szavakkal jellemezték az 1956. október 23. előtti helyzetet. A XX. kongresszus és az MDP KV júliusi határozata nyomán az új tanévet jól készítették elő, az irányítás jó munkaterv alapján indult, az apparátus nagy lendülettel fogott a munkához, amely zökkenő nélkül folyt, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége a középiskolákban pedig lényegében helyes célkitűzések szerint, igen mozgalmas életet élve végezte feladatát. Az aránylag nyugodt légkörben lelkes taggyűlések zajlottak, az úttörők is helyes célkitűzések szerint dolgoztak, általában a munka tervszerű és eredményes volt. A párt és tömegszervezeti munkában egészséges fejlődés indult meg.

Milyen helyzetet teremtett az október 23-án kirobbant „ellenforradalom"? A reményekre jogosító fejlődést derékba törte, a fegyelem meglazult, a gondok tovább növekedtek, nyolc hetes kiesést okozott, bomlasztott. Nyílt uszítás folyt, a gyáva uszítók [...] megbocsáthatatlan bűnt követtek el a fiatalokkal szemben. A helytelen magatartású személyek téves eszmék hirdetésével" cinizmust, anarchiát támasztottak. Romboló munkájuk zűr-zavaros helyzetet, felkavart lelki állapotot teremtett. A terveket meghiúsították, a munkában erős kiesést okoztak, a fiatalok sokat felejtettek, megszakították a fejlődést, jogi bonyodalmakat idéztek elő, a gyermekvédelem mélypontra esett vissza, az eredmények nem szilárdulhattak meg, a DISZ célkitűzései eltorzultak. Az ellenforradalmi támadás a gazdasági munkát is teljesen megzavarta. Ezek elakadtak, elhúzódtak, áthúzódó, átmenő beruházásokat eredményeztek. A rendszeres, tervszerű gazdálkodást károsan befolyásolták. Tetemes - 17,5 milliós - kárt okoztak, a pedagógusok körében 703 fős többletlétszámot idéztek elő. A gyermek- és ifjúsági mozgalmat felbomlasztották, az intézmények zsúfoltságát elviselhetetlen mértékűvé tették. Mindez gátlásmentesen folyt. A szokatlan körülmények, szokatlan feladatok minden érintettet próbára tettek.

Miként válaszoltak erre a folyamatra a gyakorló pedagógusok, akik nap mint nap foglalkoztak a fiatalokkal, és többnyire együtt voltak velük ezekben a hónapokban is? A nagy többség bizonytalan - szól a hivatalos értékelés - a haladó gondolkodásúak passzívak, az ellenforradalmi beállítottságúak viszont agresszívak. A Forradalmi Bizottságokban dolgozókat sokan szakmailag igen rossznak tartották. A jó érzésűek zömét az események kínosan érintették. A november 4-e utáni disszidálási hullám a nevelők egy részét (209 főt) is magával ragadta. A sztrájkhullám a pedagógusok zömét nem érintette, ugyanakkor passzív magatartásukkal elősegítették e megmozdulásokat. A rend és a nyugalom helyreállítása érdekében a nevelők elsősorban a tanulás terén állítottak határozott követelményeket. A nevelőotthonok dolgozóinak jelentős többsége lelkiismeretesen helytállt. A napközisek nagy része hivatása magaslatán végezte a munkáját. A Kommunista Ifjúsági Szövetség szervezését jóindulatú semlegességgel figyelték.

A közvetlen felettesek: igazgatók, igazgatóhelyettesek, szakfelügyelők? Politikailag gyenge lábon álltak, többen nem meggyőződés alapján dolgoztak, gyengék, ingadozók, az ellenforradalmárok uszályába kerültek. Kevesen tudták megelőzni az ellenforradalmi jellegű megmozdulásokat, még 1957 tavaszán is. Az eseményeket képtelenek voltak megfelelő irányba terelni. Viszont a középiskolákban dolgozók többsége már az első pillanattól fogva tudta....

Lépjünk tovább a hierarchia lajtorjáján. A kerületi Tanácsok Művelődési osztályainak vezetői közül egyesek meginogtak. Alig volt kerület, ahol az osztályok dolgozói egyöntetű szilárdsággal álltak volna ki a szocializmus ügye mellett. A Fővárosi Tanács VB Oktatási osztályának munkatársai közül csak kevesen bizonytalanodtak el, nagy részük várakozó álláspontra helyezkedett. Jelentkezett a lemondásra irányuló törekvés. Mindez azzal is magyarázható, hogy kissé magukra hagyatva dolgoztak. Az Oktatási, majd Művelődésügyi Minisztérium hibás, ellentmondó rendelkezései komoly zavart okoztak. A Pedagógus Szakszervezet akadályozta a munkát, 1957 márciusáig nem számíthattak rájuk. A Kerületi Állandó Bizottságok legtöbb kerületben széthullottak. A szülői ház sem nyújtott kellő támogatást, pl. az Úttörő Mozgalom újjászervezésében. Ugyanakkor nagy segítséget adott - a vele szemben kezdetben megnyilatkozó bizalmatlanság ellenére - a karhatalom, az eszmei zűrzavar eloszlatásában az MSZMP, az ellenforradalmár fiatalok felkutatásában és fegyelmi bizottság elé állításában a szerveződő KISZ, karöltve az Úttörőkkel, a szociális támogatásra szoruló gyermekek nyaraltatása terén pedig a vidék és a baráti államok. (Első helyen a Német Demokratikus Köztársaság.) Itt jegyezzük meg, hogy a dokumentum szerzői óvatosan mellőzték a Szovjetuniónak és a megszálló Vörös Hadseregnek még az említését is.

Elismerően neveznek meg a dokumentumban - ugyancsak a teljesség igénye nélkül - haladó gondolkodású és meg nem ingott vezetőket, oktatási osztályokat, kiemelkedően helytálló iskolákat, bentlakásos intézményeket, az átlagosnál jóval megbízhatóbb, higgadtabb kerületeket. Ebbe a csoportba tartozik: a Zrínyi Ilona Leánygimnázium, a Fazekas Mihály Gimnázium, a Könyves Kálmán Gimnázium, a Reviczky utcai Fiúdiákotthon, valamint az V., IX., XIII., XVII., és a XVIII. kerület. Az ellenkező oldalon, a forradalom oldalán viszont a Teleki Blanka Leánygimnázium, az I. István Gimnázium, a kerületek közül pedig a VI., VIII., IX., XX., XXI. kerület állt. A további kutatások, ezeket a tényeket is mérlegelve, teljesebbé tehetik a képet, és részletes választ adhatnak arra a megkerülhetetlen kérdésre, hogy melyik iskola, oktatási-nevelési intézmény, oktatási osztály, kerület, milyen hatásokra, belső és külső késztetésekre cselekedett úgy, ahogy.

Forrásunk vall a tanulóifjúságról is. Rájuk, e szerint, a szakmailag, politikailag kétes értékű nevelők uszítása hatott. Elsősorban a 14-20 évesek vettek részt az ellenforradalmi eseményekbe. Az általános iskolák felső tagozatos diákjai közül néhányan fegyverrel is harcoltak. Sztrájkoltak, röpcédulákat terjesztettek, házak falára firkáltak, küldöttségben jártak az elitéltek érdekében, agitáltak a hitoktatás mellett, elégették-összetépték az orosz nyelv- és irodalom tankönyveket, kommunista szülők vörös nyakkendős gyermekeit bántalmazták, fenyegették, akasztással riogatták a kommunistákkal rokonszenvezőket, részt vettek a néma- és gyertyás tüntetéseken, az utcai rendzavarásokban, élelmiszert gyűjtöttek, sebesülteket, lőszert szállítottak, részt vettek a hó[nap]fordulós (október 23., november 4.) megemlékezéseken, tüntetéseken, ahol gyászszalagos nemzetiszínű kokárdát viseltek, éhségsztrájkoltak, kiálltak a forradalom oldalán álló tanáraik-nevelőik mellett. Kísérletet tettek egy autonóm iskolai diákszervezet létrehozására.

A fiatalok forradalmi tevékenységének színtere - forrásunk szerint - Csepel, Pesterzsébet, a Gellérthegy, az Almási tér, Albertfalva és Kelenvölgy, a Köztársaság tér és az Üllői út környéke volt. Hatan vesztették életüket, 6966-an elhagyták az országot, és nagy részük nem is tért vissza. A megtorlást nem kerülhették el a 18 év alatti ellenforradalmárok sem. Ennek módjáról, mértékéről és utóhatásairól még ma sincsenek megbízható ismereteink. A szakirodalom és az Oktatási/Művelődési Közlöny adatai csak


A forradalom- és szabadságharc résztvevőit érintő büntetőjogi keretek között zajló megtorlásról viszonylag megbízható tudással rendelkezünk. A büntetőjogon kívüliről, ami Káhler Frigyes szerint talán még szigorúbb, mint a annál kevesebbet. Az idevágó kutatások nyomán az is világos, hogy a kommunista restaurátorok terrorja idővel enyhült, illetve kifinomultabb módszerekkel folyt tovább. A megtorlás, függetlenül a központi akarattól, annak iránymutatásától és ellenőrzésétől, rendkívül egyenetlenül érvényesült, szinte korlátlan teret nyújtva a személyes Fegyverrejtegetésért pl. egyeseket kivégeztek, másokat 5-10 évre ítéltek el, és volt, aki Részletes, az országos helyzetet megnyugtatóan ábrázoló képünk sem a pedagógusokkal, sem a diákifjúsággal szembeni megtorlásról nincs.

Forrásunk szerint az internált pedagógusokat azonnali hatállyal elbocsátották. Leváltották azokat, akik nem állták meg a helyüket, de meglepően nagy számban mondtak le közülük, vagy hagyták el a pályát. Bár a nevelők jó része - hangsúlyozták ismételten a jelentés készítői - nem volt tevékeny részese az ellenforradalomnak, mégis aránylag nagy számban váltak szükségessé olyan adminisztratív intézkedések: mint pl. áthelyezések, visszasorolások alacsonyabb beosztásba, nyugdíjazások stb. A megtorló rendszabályoknak mértékét a fiatalítás szükségessége befolyásolta, azonban fékként hatott  a krónikus emberhiány, ami elsősorban a természettudományi szakokon volt jellemző. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni az adminisztratív intézkedésekkel szemben mutatkozó széleskörű és heves tiltakozást, valamint a tanév végén a tantestületi értekezleteken megvitatott új minősítések körül kirobbanó összetűzéseket sem. A tanárok zöme, bár eltérő mértékben, békét és nyugalmat akart. Ugyanakkor mindenütt akadtak olyanok is, akik igyekeztek kihasználni a helyzetet személyes ellenfeleikkel szemben, előnyök szerzésére, magasabb beosztásba kerülésre. A pedagógus társadalom tehát sem október 23. előtt, sem a forradalom- és szabadságharc alatt, sem pedig a restauráció hónapjaiban nem volt, nem is lehetett egységes, de a többség, az aktív- és a passzív támogatók tábora mélyreható változásokat kívánt a magyar oktatás- és nevelésügy egészében. Az 1956. november 4-e után, a felülkerekedő szocialista pedagógia elméletnek és gyakorlatnak még maradt ellenzéke, még ha a nagy nyilvánosság előtt nem is

Ennek jelzésére idézem Benke Valéria miniszter feljegyzését, amelyet az MSZMP KB Tudományos és Kulturális osztálya részére készített 1959. július 31-i keltezéssel. E szerint, a befejeződő tanévben a Művelődésügyi Minisztériumhoz tartozó 74 000 pedagógus túlnyomó többsége figyelemreméltó fejlődést ért el. Ugyanakkor vannak olyanok, a „megyei párt- és állami szervek vezetői véleménye szerint 3-4-5%, kb. 2500-4000 fő, akik a legfontosabb kérdések egy részében ma sem értenek egyet, [s a munkát] ellenséges tendenciával [végzik]. A pedagógusok politikai fejlődését segítené elő ezeknek az ismert, cinikus, rossz szellemű, reakciós elemeknek eltávolítása a tanári pályáról, környezetük és az érintett szülők egyetértésének és támogatásának biztosításával." Ismert, hogy a Belügyminisztérium és az MSZMP illetékeseinek közreműködésével élt is vele a Ez a hátrányos megkülönböztetés azonban 1959-ben korántsem ért véget...

Ezen a napon történt június 05.

1901

Az állami gyermekmenhelyekről szóló 1901:VIII. tc. „szentesíttetett” és június 9-én, az Országos Törvénytár útján „kihirdettetett”.Tovább

1919

A magyar vörös hadsereg ellentámadása miatt a Felvidéken katonai diktatúrát vezetnek be, s a csehszlovák hadsereg francia és olasz...Tovább

1940

Franciaországban Erwin Rommel páncélosainak támadása áttöri a Weygand-vonalat, Amiens és a tengerpart között.Tovább

1947

E napon hirdette meg a Harvard Egyetemen tartott beszédében George C. Marshall amerikai külügyminiszter a róla elnevezett gazdasági...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, impériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as várhatóan ugyanezen hónap 18-án. A most megjelenő 2. szám első írásának szerzője, Sárándi Tamás a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetét eleveníti fel a román hadsereg 1919. áprilisi bevonulásától egész az 1920-as évek elejéig, a helyi román uralom és közigazgatás megszilárdulásának kezdetéig. Kosztyó Gyula Beregszász és vidékének 1918 és 1920 közötti vészterhes hónapjait mutatja be: az összeomlást, a proletárdiktatúra időszakát, az ezt követő román, majd cseh megszállást, továbbá a csehszlovák államhatalom berendezkedését. Perczel Olivér a Duna–Tisza köze 1919. évi román megszállását vizsgálja, Szeghy-Gayer Veronika a kassai impériumváltás után a csehszlovák hatóságok által elbocsájtott helyi magyar postai alkalmazottak sorsát követi nyomon, míg Gyarmati Enikő írása az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlását követő külföldi magyar propaganda megszervezéséről szól.

 

Budapest, 2020. június 4.
A szerkesztők