„A szegedi püspök öccsét az oroszok fogságba vitték”

„Szomorú hír Dezső öcsémről. 19-én d.e. nálam járt Szabó János szalontai plébános, és elmondta, hogy Budapesten a Tisztviselőtelepen káplánkodott. Hazajövet egy asszony [a] vasúton megszólította, hová megy. Mikor azt válaszolta, hogy Szegedre, így szólt az asszony: Mondja meg a szegedi püspöknek, hogy a Dunán valaki átkiáltotta: »a szegedi püspök öccsét az oroszok fogságba vitték.« Ma reggel sok foglyot vittek át az oroszok megint a városon, katonákat és civileket vegyesen, és elfacsarodott a szívem a gondolatra, hogy Dezsőt is így hajtják valahol. És a szegény kis család!”

Bevezető
 

A 20. század is embert próbáló korszaka volt a történelemnek. A magyar katolikus püspököknek gyakran kellett bizonyítaniuk az elmúlt évszázadban, hogy az emberség, a katolikus és nem katolikus embertársaik melletti kiállás terén, vagy éppen az egyházellenes üldözések során méltó követői Krisztusnak.

A második világháború végén, amikor a harci események már Magyarország területén zajlottak, a katolikus papság a legtöbb esetben kitartott a hívei mellett, és csak nagyon kevesen hagyták el szolgálati helyüket, félve a közelgő frontvonaltól, a háború borzalmaitól. Az előrenyomuló Vörös Hadsereget megelőzte a rossz híre, ami sokakban ébresztett aggodalmat. A papságnak és a híveknek egyaránt példát mutattak a főpásztorok, akik kivétel nélkül egyházmegyéjükben maradtak.

Az alábbiakban tíz dokumentumot adunk közre, amelyek nemcsak Hamvas Endre csanádi püspök embertársai melletti kiállásáról, hanem személyes érintettségéről is tanúskodnak, és emléket állítanak annak a mintegy félmillió magyarnak – hadifoglyoknak, német nemzetiségű magyar állampolgároknak, civileknek –, akiket mindenféle ítélet nélkül a Szovjetunióba hurcoltak kényszermunkára.


Hamvas Endre

Hamvas Endre az Esztergom vármegyei Piszkén született 1890. február 27-én. Kilencgyermekes sváb családból származott. Apját Hirsch Istvánnak, anyját Rádl Herminának hívták, a család 1904-ben változtatta a nevét Hamvasra. A gimnázium után 1909-ben került Bécsbe Hamvas Endre, ahol a Pázmáneumban és a bécsi egyetemen tanult teológiát. 1913. július 15-én pappá szentelték. Első állomáshelye Naszvad volt. 1916-tól Budapesten a Villányi úti Notre Dame de Sion Intézet házi káplánja volt. 1917-ben doktorátust szerzett. 1928-ban teológiai tanár és spirituális, majd 1930-tól prímási titkár lett. 1931-ben pápai kamarás, 1936-ban esztergomi irodaigazgató, az év júniusától esztergomi kanonok lett. Serédi Jusztinián bíboros 1940-ben kinevezte budapesti érseki helynöknek. XII. Piusz pápa akaratából 1944. március 25-én szentelték fel csanádi püspöknek. Nehéz időszakban került Szegedre. A német megszállás idején bátran kiállt a zsidók deportálása

.

Magyarországon még nem ért véget a háború, amikor 1944. december 22-én Debrecenben megalakult az Ideiglenes Nemzeti Kormány. Ugyanazon a napon jelent meg a szovjet hadsereg 0060. számú katonai parancsa, mely a közvetlen front mögötti területeken végzendő közmunkákra elrendelte az összes német származású munkaképes személy

.

Ezzel lényegében megindult Magyarországon az a féktelen emberrablás, amelynek több százezren estek áldozatul. Csak kevesen gondolták, hogy az a bizonyos „malenkaja rabota” nem három napig tartó kisegítő munkát fog jelenteni, mint ahogy ígérték, hanem távol a hazától, a Szovjetunióban évekig végzett kényszermunkát.


Dorogi bányászokat szállító népesvonat (1949)

A világháború végén, a kaotikus viszonyok közepette tíz- és százezrek voltak mozgásban, koncentrációs és hadifogolytáborokból szabadulva, vagy menekültként otthonaikat hátrahagyva. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában fennmaradt Hamvas Endre szeged-csanádi püspök naplója, amelyet 1944 szeptemberében kezdett írni, és 1945 októberéig rögzítette benne az

. Ez a 200 oldalas napló hiteles leirata a Vörös Hadsereg magyarországi és szegedi tevékenységének, a világháború utolsó és a felszabadulás első hónapjainak. Hamvas Endre 1945. február 20-án arról írt naplójában, hogy a szerbek közel másfélezer istensegítsi bukovinai székely vasúti kocsikban áttoltak Szegedre. A pályaudvaron fáztak, éheztek, köztük 29 felnőtt beteg, 25 gyermek beteg, 100 egy éven aluli gyermek, 14 várandós anya volt. Bánhidi László móravárosi káplán és a kalocsai irgalmas nővérek igyekeztek sorsukon segíteni, a pedig élelmezte .

Hamvas Endrének azonban nemcsak a rövid időre Szegeden rekedt bukovinai székelyekért kellett aggódnia, hanem 1944 decemberétől a Vörös Hadsereg által összefogdosott és elhurcolt magyarországi németekért is. Ezért írt levelet Vas Zoltánnak, a Magyar Kommunista Párt politikai megbízottjának 1945. január 11-én, aki ezért utazott le Szegedre. (Lásd az 1. és a 2. számú dokumentumot!)


A dorogi Reimann-altáró (1949)

 

Nem ez volt az első alkalom, amikor üldözött embertársait védte. 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után cikket írt a Szovjet-Oroszországból hazatért magyar hadifoglyok érdekében, akiket kommunistaként börtönbe vetettek. Ugyanekkor szülőfaluja, Piszke direktóriumi elnöke, Király Mátyás kőfaragó mentesítése érdekében is közbenjárt a képviselőházban. „Megtettem, amit tehettem” – írta egy későbbi levelében a kommunista

(Lásd az 1. számú dokumentumot!)

A püspök tehát bátran kiállt a segítségre szorulók érdekében, akár kommunistákról, akár zsidókról, akár magyarországi németekről vagy felvidéki magyarokról

.

Azt azonban ő sem gondolta, hogy hamarosan családján keresztül személyesen is érintetté válik a nagy kataklizmában. 1945. február 20-án bejegyezte naplójába, hogy szomorú hírt kapott. Dezső nevű öccsét, aki a dorogi szénbányában dolgozott, az oroszok elhajtották „málenkij robotra”. A püspök a zaklatott időkben igyekezett ellenőrizni az információt, ezért újsághirdetést adott fel, hogy jelentkezzen, aki tud valamilyen hírt a testvéréről. Egy tanú készségesen igazolta is a bizonytalan hír valódiságát. (Lásd az 3. számú dokumentumot!)

Innentől már nemcsak emberbaráti, keresztény kötelessége volt a püspöknek a segítségnyújtás, hanem a családi kötelék miatt testvérét is mentenie kellett. Március 7-én levelet írt Balogh István

és Dálnoki , az Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnökének is. Elgondolkodtató a püspök néhány sora: „Nagyon kérlek kegyelmes Uram, szólalj fel a szegény dorogi bányamunkások szabadon bocsájtása érdekében, és ha ez nem lehetséges, legalább öcsém kiszabadítása érdekében, mert nagyon féltem őt. 6 gyermeke van, a 7-ik úton. Politikával sohasem foglakozott, a nyilasoknak velem együtt ellenfele volt. Ha kiszabadul, egyelőre ide jöhet hozzám és én kezeskedem érte, hasonlókép kezeskedném barátjáért is, Zorkó Rezső dorogi művezetőért is, aki biztosan Délegyházán van fogságban…” (Lásd a 4. és 5. számú dokumentumot!)

Balogh páter válaszát nem ismerjük, de március 15-én Szegeden járt és a püspökkel is

. Valószínűleg sokat nem tudott ígérni Hamvas Dezső ügyében, mert a püspök naplója csak a látogatás tényét örökítette meg. A miniszterelnök azonban valóban közbenjárt a csanádi püspök öccsének érdekében. Még március 13-án válaszolt Hamvas Endrének, és megígérte, hogy megkeresi a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot Hamvas Dezső és Zorkó Rezső kiszabadítása érdekében. Egyidejűleg levelet írt külügyminiszternek: „Hamvas Dezső, öccse Hamvas Endre csanádi püspöknek, s akinek a kiszabadítására kormányzati szempontból nagy súlyt helyezek.” (Lásd a 6. és 7. számú dokumentumot!)

Nem tudhatjuk, hogy végül kinek a közbenjárása segített, de 1945. március 19-én a püspök örömmel írta le naplójában, hogy Dezső öccse otthon van a családjánál. (Lásd a 8. számú dokumentumot!)

Az iratokból nem derül ki, hogy elengedték-e, vagy elszökött, de végül szerencsésen hazatérhetett. Nemcsak ő menekült meg, hanem barátja, Zorkó Rezső is, akiről a Komárom Megyei Dolgozók Lapja 1952 májusában hírt adott, igaz negatív összefüggésben, ugyanis őt és egy társát tették felelőssé a dorogi bányáknál a teljesítmény lemaradása miatt: „… hozzájárultak azonban a szállítás körül gyakran előforduló karambolok is. Ezekért pedig elsősorban Zorkó Rezső üzemvezető és Balogh Sándor gépmester a felelős. Május 1-én például az ő jelenlétükben, de figyelmetlenségük miatt ment tönkre két mozdony

.

Hamvas Dezső és Zorkó Rezső „málenkij robot”-tal kapcsolatos története tehát 1945. március közepén szerencsésen lezárult. Hazatérésük után számukra egy új történet vette kezdetét. Társaik, a közel 500 Dorog környéki bányász és földműves „kis munkája” sajnos nem ért véget 1945 márciusában. Pedig Hamvas Endre csanádi püspök mellett mások is kiálltak az érdekükben. A kesztölci jegyző és bíró, valamint a helyi kommunista és a szociáldemokrata párt titkára, illetve elnöke fordult levéllel a Szabad Szakszervezetek Vezetőségéhez, amelyben az elhurcoltak szabadon bocsátását kérték. Mint írták: „… sem a nyilas, sem más fasiszta pártnak tagjai nem voltak, a karácsonyi ünnepek alkalmával örömükben a Vörös Hadsereg tagjait a legszívélyesebben megvendégelő demokratikus gondolkozású dolgozó szegény munkás emberek.” (Lásd a 9. számú dokumentumot!)

A kérésnek lett folytatása, ugyanis Csaplár Péter, a Szakszervezeti Tanács Közlekedésügyi titkára panaszlevéllel fordult a Magyar Külügyminisztérium Hadifogoly Nyilvántartójához/ Osztályához a dorogiak és kesztölciek miatt. (Lásd a 10. számú dokumentumot!)

A beérkező levelek az iratanyagban fennmaradtak, de kimenő válaszlevélnek, intézkedésnek nincsen nyoma.


Kesztölci bányászok az 1930-as években

Sajnos máig sem kellőképpen feldolgozott, hogy mi történt Kesztölcön a világháború utolsó napjaiban. A Vörös Hadsereg alig egy-két kilométerre a front mögött megszervezte több száz munkaképes férfi elhurcolását. A kesztölci bányászok hiánya érződött a Dorogi-medencében a szénbányászat újraindításánál is. Az otthon maradottak nem tudtak semmit arról, hogy mi történt az elvitt férfiakkal. A hetek múlva megszökött vagy betegen visszatért emberek számoltak be sorstársaik tragédiájáról. Az elhurcolt kesztölcieket eleinte azzal hitegették, hogy csak igazolványt kapnak, amivel szabadon közlekedhetnek, de egyre inkább távolodtak a Pilistől. Ercsiben már fehérpartizánként kezelték őket, majd szigorú őrizet alatt vezették őket Bajára és tovább Szegedre, végül Temesvárra. A gyűjtőtáborban hastífusz és vérhasjárvány tört ki. „Reggelenként kocsival vitték ki a halottakat a kiásott gödrökbe, aki túlélte, 1945 tavaszán kivitték a Szovjetunióba.” A kényszermunkából csak 1947-ben érkeztek vissza azok, akik „teljesítették azt a kis munkát” a Szovjetunióban. A faluban maradt lakosság is sokat szenvedett. 1945. február 4-én az egész falut kitelepítették Piliscsévre, csak egy hónap múlva térhettek vissza a kifosztott

. Hamvas Endre csanádi püspök 1945. március 20-án feljegyezte naplójában, hogy nála járt Köves György dorogi kántor, aki elbeszélte a környék szenvedéseit, és beszámolt az .

Az itt közölt, különböző levéltárakban őrzött iratok nemcsak a témájuk miatt, de az iratkeletkeztetők tekintetében is szorosan összetartoznak. A dokumentumok közreadásával kívánok fejet hajtani a „málenkij robot” minden magyar áldozatának.

A témára vonatkozó szakirodalomban egymástól eltérő adatok szerepelnek a második világháború alatt és után a Szovjetunióba hurcolt magyar állampolgárok számáról. Stark Tamás, a kérdés egyik avatott kutatója szerint a korabeli Magyarország területéről 600–700 000 ember került szovjet hadifogságba, akik közül a civilként elhurcoltak száma az erdélyiek és a felvidékiek nélkül 150–200 000-re

. Bognár Zalán szerint Magyarország trianoni területéről mintegy 150–170 000 férfit vittek el civilként szovjet hadifogságba. Kárpátaljáról 30–40 000, túlnyomórészt magyar, kisebb részben német férfit . Varga Éva Mária a korabeli forrásokat elemezve arra a következtetésre jutott, hogy az akkori Magyarország területéről szovjet fogságba összesen 555–565 000 magyar állampolgár kerülhetett, akik közül mintegy 100–110 000 lehetett a mai országterületről elhurcolt polgári személyek . A szovjet nyilvántartásokba 500–520 000 magyar került be hadifogolyként, kb. 35 000 fő pedig internáltként. Az, hogy a hadifogolyként kezeltek között hány polgári személy volt, az orosz levéltári forrásokból nem . Az orosz levéltárosok néhány évvel később, 2009-ben már 64 957 magyar elhunytat .

Dokumentumok

1.
Hamvas Endre csanádi püspök levele Vas Zoltánhoz, a Magyar Kommunista Párt politikai megbízottjához a magyarországi német lakosság elhurcolása ügyében

Szeged, 1945. január 11.
 

A  C S A N Á D I  P Ü S P Ö K T Ő L

 

2933. szám.
1944
 

Vas Zoltán Úrnak,
politikai megbízott.
Szeged.-                  

 

Igen Tisztelt Uram!

 

Azon bizalommal, melyet nálam tett megtisztelő látogatásából merítettem, kérem jelen soraim meghallgatását.

Viszik németajkú, sőt csak német nevű és németül nem is tudó híveimet front mögötti szolgálatra, sőt talán Oroszországba is. Síró szülők fordulnak hozzám közbenjárásért, kik leányaikat féltik, feleségek, kik német nevű férjükért aggódnak vagy megfordítva. Lelkipásztorok számolnak be a nagy rémületről, mely híveik közt uralkodik. Elekről jelentik, hogy még a

szemben alakult „" tagjait sem mentesítik, akik pedig azért nem menekültek el, mert német létükre is bíztak az elismerésben a magyar hazához való ragaszkodásért és a nácikkal szemben való bátor ellenállásért.

Akik érzésben is németek voltak, azok elmenekültek, akik itt maradtak, a magyar haza fiainak érezték magukat. Azt pedig mondanom sem kell, hogy a német név vagy származás még nem jelenti a német közösséghez való tartozást. Hisz Leiningen és Pöltenberg is német nevűek voltak, és mégis magyar vértanúk lettek Aradon.

Itt Szegeden meg éppen nincsenek németek. Akik német nevűek, sokszor már generációkon át magyar anyanyelvűek. Most mégis minden tiltakozás ellenére németeknek nyilvánítják őket.

Itt Szegeden egy papom útján közbenjártam egy gimnazista leányért. A behívásokat eszközlő szegedi bizottság egyik tagja ugyan jóindulattal és megértéssel hallgatta meg küldöttemet, de azt mondta, nem tehet semmit. Egy megjegyzést is tett, melyet nem akarok szó nélkül hagyni, ti., hogy a „papság nem szólalt fel, mikor a kommunistákat üldözték.”

A valóság az, hogy én például ismételten felszólaltam kommunisták érdekében.

A falumbeli direktórium elnökét, Király Mátyás piszkei kőfaragót 1919-ben internálták, és én elmentem a képviselőházba, felkerestem ismerős képviselőket és kértem őket, interveniáljanak érdekében. Akkor 29 éves hitoktató voltam, mégis megtettem, amit tehettem, és nem egészen eredmény nélkül. (Király Mátyással azóta is jó barátságban vagyok.)

Ugyanakkor cikket írtam a pénzintézeti kórház (Bp., Fehérvári út, Ericsson gyár) kommunistáiért. Ezek a kórház ápoltjai voltak, akiket kórházi látogatásaim alkalmával ismertem meg. Egyik látogatásom alkalmával a kórház kapujában katonai őrséget találtam, mely nem akart beengedni. Csak nagy nehezen, miután az udvaron levő betegek is igazoltak, tudtam bejutni, és ott az ápoltak egy része – a világháború sebesültjei, Oroszországból hazakerült hadifoglyok – panaszkodtak, hogy mint kommunistákat, szigorú zár alá vették őket és el fogják szállítani Fehérvárra. Másnap a fent jelzett cikket érdekükben megírtam és átvittem az Új Nemzedéknek, akkor

, mely azt ugyan nem közölte, de a helyzetben enyhülés állott be.

Ugyanebben a kórházban elmondta nekem egy beteg katona, hogy tanúja volt, miként bántak a Hadik-kaszárnya pincéjében úgynevezett fehér tisztek és katonák a volt belügyi népbiztos feleségével, akit valahol meglestek, autóba kényszerítettek és a kaszárnyába hoztak. A dolgot Lepold kanonok útján azonnal jelentettem

, aki ennek következtében megtagadta a már kitűzött zászlószentelést azon mozgalomnak, melynek az említett tisztek is tagjai és követői voltak.

Ismétlem, akkor csak fiatal 29 éves hitoktató voltam, de az igazságtalan bánásmód ellen hivatásérzetből a kommunistákat is védeni törekedtem.

A zsidók gettóba szorítása és deportálása ellen is erélyesen felléptem.

Ezen előzmények után felbátorítva, sőt kötelezve érzem magamat, hogy szót emeljek saját híveim érdekében is, mikor azok hibájukon kívül szenvednek. Én papjaim útján arra buzdítottam őket, hogy ne meneküljenek az oroszok elől, nem lesz bántódásuk, ne higgyenek az ellenkező propagandának. És most szemrehányást kapok ezért azoktól, akiket német származásuk miatt behívnak és elvisznek.

Nagyon kérem tehát, méltóztassék nagy befolyását az orosz hatóságoknál érvényesíteni oly irányban, hogy német származása vagy német neve miatt, ha egyébként nem vétett, se Szegeden, se másutt, senkit ne háborgassanak. Hiszem, hogy kérésem megértő teljesítése nagyban fogja szolgálni az úgyis sokat szenvedett lelkek megnyugvását.

 

                                                                                                            Őszinte tisztelettel
Szeged, 1945. jan. 11.                            [körpecsét]                           Dr. Hamvas Endre
                                                                                                             csanádi püspök

 

Jelzet: PIL I. 274. f. 7. cs. 14. őe. Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár, Pártok, Magyar Kommunista Párt, Főtitkársági iroda, titkárok. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

2.
Vas Zoltán levele Gerő Ernőnek szegedi útjáról

Szeged, 1945. január 12.

 

Kedves Gerő Elvtárs!

 

Szegedi megbízatásomat részben eredményesen elintéztem. Egyelőre megszűnnek a további sorozások. Már ideérkeztemkor is volt részleges ilyen intézkedés. Ma átutazom, útban Budapestre, Kiskunhalasra és megpróbálom kiemelni onnan azokat, akiket erre érdemesnek tartok, de akiket oda már elvittek.

De mert a kérdés nem nyert végleges elintézést sem itt, sem az országban, az itteni városparancsnok kérését is tolmácsolom, magam is feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a front magyarázatokat adjon ki ismert rendeletéhez, ugyanis az annyira széles jogokat ad a sorozóknak, és annyira nem értik a magyar viszonyokat, hogy soroznak boldog, boldogtalant, akiről feltételezik, hogy a neve német. Itt hagynak, mindenki fasisztát, még ha német is, de a neve magyar. Egészen fantasztikus túlkapások történtek. Hárman öngyilkosságot követtek el. Köztük egy párttagunk, Ditzfalusi rendőrfőkapitány fia úgy menekült eddig meg, hogy megszökött. S hogy milyen volt a hangulat, jellemzi az is, hogy a püspök levéllel fordult hozzám, amit csatolok. Megjegyzem azonban, hogy az a látogatás, amire a püspök hivatkozik, nem most volt, hanem első idejövetelemkor, amikor nem engedtem az apácákat, stb.

Egyébként, amint írtam, közel harminc órás út után érkeztem ide. Átkok ezek az autók. Feltétlenül beszélni kell ezekről

. Nem azért kaptuk, hogy legfelelősebb embereink sírjává váljanak. Ez a G[ép]k[ocsi] legszemérmetlenebb félrevezetése. Nézzétek, én tényleg egy makkegészséges fiatalember vagyok, de ami velem történt, megtörténhetik a Révaival, veled és a ti egészségi állapotok tényleg és sajnos nem a legkiválóbb. De szenvednek tőle az ügyek is. Ha idejében ideérkeztem volna, megakadályozhattam volna még a már elszállított csoport magyarjainak is az elvitelét. Ehelyett kinn fagyoskodtam tíz defekt után a tizenegyedikkel egy szabad térségen. Majd megvett Isten hidege, s csak csoda, hogy eljutottam Szegedre.

Egyébként tegnap részt vettem az itteni titkárság formális alakuló ülésén.

itt a fej és nem . De az a véleményem, hogy Szirmai többet ér, mint amennyire ma még értékeljük.

Amint írtam, még ma tovább utazom Pestre. Onnan részletesen írok, illetve egy éjszakára majd lejövök Debrecenbe. Addig is, a viszontlátásig szeretettel ölel téged is, Révait, s Mihályt is.
 

Zoltán

Szeged, 1945. 1. 12.
 

Jelzet: PIL I. 274. f. 7. cs. 14. őe. – Gépelt másolat aláírással.

 

3.
Részlet Hamvas Endre csanádi püspök naplójából

Szeged, 1945. február 20. és 23.

– részlet –

 

 

Febr. 20.
[…]

Szomorú hír Dezső öcsémről. 19-én d.e. nálam járt Szabó János szalontai plébános, és elmondta, hogy Budapesten a Tisztviselőtelepen káplánkodott. Hazajövet egy asszony [a] vasúton megszólította, hová megy. Mikor azt válaszolta, hogy Szegedre, így szólt az asszony: Mondja meg a szegedi püspöknek, hogy a Dunán valaki átkiáltotta: „a szegedi püspök öccsét az oroszok fogságba vitték.” Ma reggel sok foglyot vittek át az oroszok megint a városon, katonákat és civileket vegyesen, és elfacsarodott a szívem a gondolatra, hogy Dezsőt is így hajtják valahol. És a szegény kis család!

[…]
Febr. 23.

Az újságban hirdettettem, hogy az az úr, aki Dezsőtől üzenetet hozott, jelentkezzék. Jelentkezett is, neve Leikauf Ágoston, Szeged, Somogyi telep 10. utca 589, ny. csongrádi főszámvevő. Elmagyarázta, hogy Dezsőt Százhalombattán többedmagával rakodásnál használták az oroszok, [és] noha elengedték, reggel újra jelentkeznie kellett. Ételről nem gondoskodtak. Kegyelemkenyéren éltek.

 

Jelzet: ÁBTL 3.1.5. O–12817/5. 162-164. – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Hálózati, operatív és vizsgálati iratok, A központi operatív nyilvántartást végző szervezeti egységek által kezelt dossziék, Operatív dossziék, Hamvas Endre iratanyaga. – Eredeti, kézzel írt, aláírás nélkül.

 

4.
Hamvas Endre csanádi püspök levele Balogh István államtitkárhoz
öccsének, a szovjetek által málenkij robotra elhurcolt Hamvas Dezsőnek a kiszabadítása érdekében

Szeged, 1945. március 7.

M Á S O L A T

 

Kedves Államtitkár Úr!
 

A múltkor terheltem levelemmel öcsém ügyében, aki orosz fogságba került. Most egész biztos helyről megtudtam a következőket:

Dorogról 500 munkást vittek el, köztük öcsémet, Hamvas Dezső gépmestert. Ercsibe vitték őket, ahol kb. egy hét múlva, jan. 10. körül, két csoportba osztották őket, egyik csoportot Félegyházára vitték, onnan üzent nekem öcsém barátja, Zorkó Rezső művezető, a másik csoportot valószínűleg Kecskemétre, és ebben van öcsém. Úgy kezelik őket, mint a katonai hadifoglyokat, pedig békés polgárokként kerültek orosz kézre. A miniszterelnök úrnak is írtam a dorogi bányászok érdekében, de különösen öcsém, és ha lehetséges, Zorkó kiszabadítása érdekében, ide jöhetnének Szegedre és én kezeskedném értük. Kérem, támogassa kérésemet.
 

Főpásztori üdvözlettel
Szeged, 1945. március 7.

+András
püspök

 

Jelzet: PIL I. 274. f. 17. cs. 22. őe. 024/1945. Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár, Pártok, Magyar Kommunista Párt, Tömegszervezetek osztálya, sportosztály, Hadifoglyok, internáltak, közmunkára elszállítottak névsorai.Gépelt másolat aláírással.

 

 

5.
Hamvas Endre csanádi püspök levele Dálnoki Miklós Béla miniszterelnökhöz
öccsének, a szovjetek által málenkij robotra elhurcolt Hamvas Dezsőnek a kiszabadítása érdekében

Szeged, 1945. március 7.
 

Kegyelmes uram!

 

Engedd meg, hogy egy nagy kéréssel alkalmatlankodjam. Öcsémet, Hamvas Dezső dorogi gépmestert, kb. 500 munkás társával dec[ember] végén vagy jan[uár] elején az oroszok Ercsibe hozták. Itt maradtak kb. egy hétig és innen üzent is, hogy dolgoztatják és éheznek. Azután kettéosztották a csapatot és [a] hadifoglyok közt kezelték őket. Velük együtt szigorúan felügyelve rájuk. Az egyik rész Délegyházára került, a másik alighanem Kecskemétre. Öcsém ebben a másik csoportban van, mint megtudtam a félegyházi csoportnak egyik tagjától, aki onnan üzent. Nagyon kérlek kegyelmes Uram, szólalj fel a szegény dorogi bányamunkások szabadon bocsájtása érdekében, és ha ez nem lehetséges, legalább öcsém kiszabadítása érdekében, mert nagyon féltem őt. 6 gyermeke van, a 7-ik úton. Politikával sohasem foglakozott, a nyilasoknak velem együtt ellenfele volt. Ha kiszabadul, egyelőre ide jöhet hozzám és én kezeskedem érte, hasonlókép kezeskedném barátjáért is, Zorkó Rezső dorogi művezetőért is, aki biztosan Délegyházán van fogságban, a gazdasági leánynevelő intézetben.

Fogadd, kérlek Kegyelmes Uram őszinte tiszteletem igaz kifejezésé, mellyel vagyok

 

Szeged,1945. március 7.

 

                                                                                                                    híved
                                                                                                             Dr. Hamvas Endre
                                                                                                             Csanádi püspök.

 

Nagyméltóságú
Dá1noki Miklós Béla
úrnak, miniszterelnök

Szeged

 

Jelzet: MNL OL XIX–A–1–j–XXIX–549/1945. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, A központi (nem miniszteriális) kormányzati szervek iratai, Miniszterelnökség, Általános iratok. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

6.
Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök levele Gyöngyösi János külügyminiszterhez
Hamvas Endre csanádi püspök öccsének, a szovjetek által málenkij robotra elhurcolt Hamvas Dezsőnek a kiszabadítása érdekében

Debrecen, 1945. március 13.

 

Magyar Miniszterelnökség
549/1945. M.E.
 

Hamvas Dezső dorogi gépmestert, kb. 500 munkás társával együtt december végén vagy január elején az oroszok Ercsibe, majd onnan tovább Félegyházára, illetőleg Kecskemétre vitték.
Hamvas Dezső öccse Hamvas Endre csanádi püspöknek, s akinek a kiszabadítására kormányzati szempontból nagy súlyt helyezek.
Kérem Miniszter Urat, hogy mielőbbi hazaengedése érdekében a szükséges lépéseket megtenni szíveskedjék.
 

Debrecen, 1945. március 13-án.

 

Mi

miniszterelnök

 

dr. Gyöngyösi János úrnak,
magyar külügyminiszter,

Debrecen

 

Jelzet: MNL OL XIX–A–1–j–XXIX–549/1945. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

7.
Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök válaszlevele Hamvas Endre csanádi püspöknek öccse kiszabadítása ügyében

Debrecen, 1945. március 13.

 

Debrecen, 1945. március 13-án

 

KEDVES BARÁTOM!
 

Öcséd, Hamvas Dezső dorogi gépmester érdekében hozzám intézett nagybecsű leveledet megkaptam. Nyomban érintkezésbe léptem a Szövetséges Ellenőrző Bizottsággal, s tőlük mind öcséd, mind Zorkó Rezső dorogi művezető mielőbbi hazaengedését kértem.
Abban a reményben, hogy közbenjárásom kedvező eredményéről mielőbb értesítést küldhetek, vagyok

 

Őszintén tisztelő híved

 

Mi
miniszterelnök

Nagyméltóságú és főtisztelendő
dr. Hamvas Endre úrnak,
csanádi püspök
 

Szeged

 

Jelzet: MNL OL XIX–A–1–j–XXIX–549/1945. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

8.
Részlet Hamvas Endre csanádi püspök naplójából

Szeged, 1945. március 19.

– részlet –

 

 

Márc. 19.

Hír érkezett Dezső öcsémről: otthon van a családjánál. Az ő csoportját Ercsiből Budapestre vitték a hídépítéshez, onnan vagy megszökött, vagy hálával hazaküldték. Egy földdeáki asszony üzente ezt Rátkay

, aki itt járt. Az asszony veje, szintén dorogi munkás és Dezső vele ment és érkezett haza vagy két hete. Ugyanezt a hírt megerősítette Kovács I. éves teológus, kit elküldtem, hogy nyomozzon utána. Budafokon mondták neki, hogy Dezső hazament.

[…]

 

Jelzet: ÁBTL 3.1.5. O–12817/5. 162-164. – Eredeti, kézzel írt, aláírás nélkül.
 

 

9.
A kesztölci elöljáróság és a Nemzeti Bizottmány levele a Szabad Szakszervezetek Vezetőségének a községből elhurcoltak szabadon bocsátása érdekében

Kesztölc, 1945. május 14.

 

A Szabad Szakszervezetek Vezetőségének

Budapest,
 

Kesztölc község a Vörös Hadsereg bevonulásával 1944. december 25-én felszabadult, s ezt követőleg, 1944. december 30-án az akkor itt volt katonai parancsnok felhívta a lakosságot, hogy minden 17–47 éves férfi jelentkezzen a parancsnokságon. Az ott jelentkezett férfiakat a szomszédos Csér községbe irányították azzal, hogy ott igazolványokat fognak kapni, mellyel munkahelyüket zavartalanul felkereshetik. A község lakossága ugyanis bányamunkásokból áll, akik a Dorog községben lévő szénbánya üzemeinél dolgoztak. Az így elvitt férfiak Cséven nem lettek igazolvánnyal ellátva, hanem katonai őrizet alatt – mintha katonai foglyok, nyilasok vagy Volksbundisták lettek volna – Sóskútra, onnan Ercsibe, majd Bajára meneteltek, és végül Temesvárra, egy részük pedig Temesvárról Makóra és Szegedre különféle internálótáborokba lettek internálva, és a mai napig vissza nem tértek családjukhoz. A fentiek szerint elvitt férfiak szegény bányamunkások – akik legnagyobb részt tagjai voltak a szakszervezetnek –, kevés számban pedig földmívesek és valamennyien szlovák ajkúak, akik örömmel várták a bevonuló Vörös Hadsereget, most pedig családjuk itt áll minden kereset és megélhetési lehetőség nélkül. Az így kereső nélkül maradt családok helyzetét súlyosbítja az is, hogy községünk 3 hónapon át hadszíntér volt, aminek következtében a község lakosságának majdnem mindene elveszett.

A fentiek előadása után csatoljuk az elvitt férfiak névsorát, és egyben igazoljuk, hogy a névsorban foglaltak sem a nyilas, sem más fasiszta pártnak tagjai nem voltak, a karácsonyi ünnepek alkalmával örömükben a Vörös Hadsereg tagjait a legszívélyesebben megvendégelő demokratikus gondolkozású dolgozó szegény munkás emberek, akik baloldali érzésüknek azzal is kifejezést adtak, hogy a Szálasi-kormány felhívására az egész községből egyetlen katona sem vonult be, sem leventék, sem más férfiak Németországba való távozás céljából – felhívás dacára – a községet el nem hagyták, miért is nélkülöző családjuk, valamint a bányaüzem érdekében kérjük, hogy mielőbbi szabadon bocsájtásukat hathatósan előmozdítani szíveskedjék.

 

Kesztölc, 1945. május 14.
 

 

Kesztölc község elöljárósága:

[olvashatatlan aláírás]                                                                               [olvashatatlan aláírás]

jegyző                                              [pecsét]                                                 bíró

Kesztölc község nemzeti bizottmánya:

 

Fekete                                                                                    [olvashatatlan aláírás]
Kommunista Párt titkára                                                         Szociáldemokrata Párt elnöke
[pecsét]                                                                               [pecsét] 

 

 

Jelzet: MNL OL XIX–J–1–q–27891pol./1945. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Államigazgatás felsőbb szervei, Külügyminisztérium, Hadifogoly Osztály. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

10.
Csaplár Péternek, a Szakszervezeti Tanács Közlekedésügyi titkárának panaszlevele a Magyar Külügyminisztérium Hadifogoly Nyilvántartójához
a szovjetek által málenkij robotra elhurcolt kesztölci lakosok ügyében

Szeged, 1945. május 16.

 

 

SZAKSZERVEZETI TANÁCS
Budapest, VIII., Fiumei út 4.

Budapest,1945. május l6.

T.

Magyar Külügyminisztérium Hadifogoly
nyilvántartó,

Budapest,

 

A Szakszervezeti Tanács részéről felterjesztjük Kesztölc község panaszát és kérjük ennek sürgős kivizsgálását az orosz hatóságok bevonásával. A panasz szerint a község lakóiból a névsor szerint 254 munkást vittek el az orosz hatóságok. Kérjük ezek hazahozatala ügyében az intézkedés folyamatba tételét.

Tisztelettel:

                                                                                                   Csaplár Péter
                                                                                                          titkár
                                                                                       Magyar Szabad Szakszervezetek

 

                                                                                               Országos Szövetsége
                                                                         (Szakszervezeti Tanács) Közlekedésügyi titkára

 

Jelzet: MNL OL XIX–J–1–q–27891pol./1945. – Eredeti, gépelt, aláírással.

.

Ezen a napon történt november 20.

1910

Elhunyt Lev Nyikolajevics Tolsztoj orosz író, a világirodalom „legragyogóbb lángelméje” (* 1828).

1912

Habsburg-Lotharingiai Ottó, az utolsó magyar király, IV. Károly fia, 1912. november 20-án született az alsó-ausztriai Reichenauban.

1923

Habsburg Ottó születésnapján királypárti demonstrációt tartanak a budapesti bazilikában.

1935

Megszületik Makovecz Imre magyar műépítész, közíró, politikus, az organikus építészet kiemelkedő hazai alkotója.

1940

Magyarország csatlakozik a háromhatalmi egyezményhez.

  •  
  • 1 / 3
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők