Gyenes György levelei a munkaszolgálatból

„Cigarettáért még lelki üdvösséget is lehet kapni. (Így ettünk kedden csirkét galuskával!)"

„Anyukám csak semmi letargia. Összeszorított fogakkal is, de tartsd magad egyenesen, most már ki muszáj bírni fizikailag és szellemileg egyaránt. Gondolj arra, hogy nekem éppúgy csak egy célom van, élni Érted. Rövid a hely, nem tudlak hosszú szavakkal vigasztalni, de így is kell érezned azt a vágyódást, tudni és érteni azt az összekötő kapcsot, ami Bennünket minden, de minden körülmények közt együtt tart és éltet."

Bevezetés 

A munkaszolgálatos életutak egyik alapvető forrásbázisát a fegyvertelen szolgálatra vezényelt fiúk, férfiak és családtagjaik közötti levelezések képezik. A „lapátos hadsereg" mindennapjainak feltárásában - a szintén egykorú naplókat nem számítva - ezek a dokumentumok hozzájárulnak a valós viszonyok feltérképezéséhez. Igaz, csak részben, ugyanis a cenzúrázott lapok tömegét nem sorolhatjuk ide, a szintén széles körben elterjedt fekete levelezés viszont már annál inkább.

Az itt bemutatott levelek és levelezőlapok ennek a hatalmas forrástípusnak jellegzetes példái. A Holokauszt Emlékközpont gyűjteményében fellelhető több száz levelezés közül ezúttal azért esett Gyenes György küldeményeire a választás, mert sorait olvasva a

élet számos részlete ragadható meg, sok apró utalást fedezhetünk fel mind az általánosabb, mind a speciálisabbnak, ritkábbnak mondható jelenségekről. Egy húszéves fiatalember szemüvegén keresztül - jó adag humorral megfűszerezett optimista életszemléletébe ágyazva - villannak fel előttünk egy század hétköznapjainak pillanatképei.

Gyenes György 1924-ben született Budapesten. A terézvárosi Szív utcában élt családjával, miután szülei elváltak, édesanyjához, Gábor Józsefné sz. Fried Margithoz és nevelőapjához, Gábor Józsefhez került. A művészettörténet iránt rajongó fiatalemberre egyetemi évek helyett a II. világháború és - 1941 szeptemberétől - kortársaihoz hasonlóan a kerületi leventecsoport várt. Pontosabban csak várt volna, a hatályos törvények azonban izraelita származása miatt úgynevezett kisegítő előképzős oktatásra

.

Míg a leventeoktatás a katonaságra, úgy a zsidó (a hatályos törvények értelmében zsidónak minősített) fiatalokat e képzés a katonai munkaszolgálatra készítette fel - lelki és fizikai értelemben egyaránt. A terepgyakorlatokat a mai Puskás Ferenc Stadion (Népstadion) területén, az akkori levente-gyakorlótéren bonyolították le. A szorgalmi idő után megtartott, tanmenetbe iktatott „elméleti órákon" - a leventékhez hasonlóan - az alapismereteket sajátították el: milyen rendfokozatok vannak, kik a Honvédség főparancsnokai stb. A fegyverhasználat helyett azonban az erődítési munkákban kellett jártasságot szerezniük. A visszaemlékezésekben rendre olvashatunk az oktatás antiszemita jellegéről, a semmi gyakorlati haszonnal, ám annál több megaláztatással járó módszerek alkalmazásáról. A muszhoz hasonlóan a felkészítő képzésen is a gyakorlatvezető személyes hozzáállása határozta meg a

. György 1944-ig volt az előképző tagja, ekkor töltötte be 20. .

A Holokauszt Emlékközpont gyűjteményébe magánadományozás útján került levelezőlapok a Füleken és környékén töltött munkaszolgálat alatt íródtak, az ajándékozó szerint azonban Gyenes György első behívója nem a visszacsatolt felvidéki városba szólt, hanem az újpesti ládagyárba. Ennek - a ma már nem létező - üzemnek korábbi „vendégmunkásai" között szerepelt Radnóti Miklós is, aki - 1942. november közepe és karácsonya között - töltötte itt második munkaszolgálatának egy szakaszát. Az költő megerőltető munkáról számolt be naplójában. Az asztalosműhelyben, ahol lőszerládákat szereltek össze, napi kilenc, kilenc és fél órát dolgoztak, annyi könnyebbséggel, hogy a hétvégéjük szabad volt, a budapestieket néha haza is engedték. Radnóti nehezen bírta a szokatlan terhelést, dobhártyája benyomódott a kalapálás zajától, a kezét feltörte a szerszám, bekötött kézzel pedig az írás is nehézkessé vált számára. Ezt

december 9-én: „Ijesztő hajsza. Mindegy, milyen a láda, a mennyiség a fontos. Este, takarodókor, a karomat, a kezemet úgy fektetem magam mellé, mint egy fáradt, elkínzott, fájós gyermeket."

Gyenes György az 1950-es években
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.160.1.

György valószínűleg hasonló tapasztalatok megszerzése után - pontos adatok hiányában, egyéb források alapján állapítható meg, hogy - 1944. május 15-én vonult be Jolsvára, a miskolci VII. hadtesthez tartozó kiegészítő parancsnokság 107/303. kisegítő

. A hadrendi szám jelzi, hogy kisegítő munkásszázadba, azon belül is zsidó századba . Az alakulatot innen Fülekre vezényelték, ahol a helyi zománcgyárban dolgoztak. Az ugyanekkor felállt testvérszázadokat egyrészt a csepeli Weiss Manfréd gyárba szállították, másrészt a behívottakon Miskolc, Ózd, Salgótarján és a környező települések munkahelyei osztozkodtak.

A fokozott harci cselekmények és a férfi lakosság mozgósítása miatt a munkaerő erősen megcsappant, így egyre inkább teret nyert az az elv, hogy a munkaszolgálatosokat az országhatárokon belül kell tartani és foglalkoztatni. Már az előző évben, 1943 novemberében létrehozták a Honvédelmi Munkaszervezetet azzal a céllal, hogy a polgári- és hadiüzemek munkaerőigényeinek kielégítését koordinálja. Ez kilenc hadtest területén 28 munkavezető törzs irányítását jelentette. Feladatai közé tartozott a különféle munkásalakulatok szervezése és kiképzése mind hadműveleti mind hátországi alkalmazásra, továbbá igénybevételük „a honvédség felszerelését és működését biztosító hadiipar és nyersanyagtermelés, továbbá a honvédelem érdekében végzett minden egyéb munkálat számára." Honvédelmi munkára igénybe vehető volt nemre való tekintet nélkül minden 14-70 év közötti

.

A munkaszolgálatosok számára az 1944-es esztendő fordulatokban gazdagnak bizonyult, helyzetükben a két nagy változást a március 19-ei német bevonulás és az október 15-ei nyilas hatalomátvétel hozta meg. A két esemény közötti időszakban - a megindított gettósítás és deportálás árnyékában - a honvédség égisze alatt működő századok menedéket jelentettek az üldözöttek számára. A „munkaszolgálatba mentés" során a gettókba és gyűjtőtáborokba is kézbesítették a

. A Honvédelmi Minisztériumban tartott május 1-jei értekezleten a németek hozzájárultak ahhoz, hogy a kisegítő munkásszázadok számát 210-ről 575-re (ezzel mintegy 165 ezer zsidó férfit vontak volna ki a deportálás alól).  Ennek feltételéül a muszosok szoros felügyelet alatti táborokban való őrzését szabták meg. A budapesti I. honvéd hadtestparancsnokság június 7-ei szigorúan bizalmas rendelete írta elő az alakulatok hadifogolyszerű elhelyezését: a tábort csak fegyveres kísérettel hagyhatták el, látogatókat nem fogadhattak, naponta fegyelmezőgyakorlatokat kellett .

A fővárosi zsidóság egy részét romeltakarításra fogták, majd a szeptember 7-én besorozottakat az I. honvédhadtest parancsnoksága a főváros környékére sáncásásra rendelte. Vidéken a muszos századokat tovább dolgoztatták, főként katonai bázisok, erődítések, repülőterek, vasútvonalak építésénél, helyreállításánál, építőanyagok kitermelésénél, valamint az ország főbb hadiüzemeiben, emellett zsidók végezték a bombázások sújtotta ipartelepeken adódó romeltakarítási

.

A 107/303. század 220 fős zsidó legénységgel és Mellinger Dezső századparancsnok - civilben miskolci festőművész és rajztanár - irányításával állt fel. A Fülekre vezényelt munkaszolgálatosok egyöntetűen beszámoltak keretük és parancsnokuk

. A katonákról azt írta György, hogy rendesen bántak velük, ami a nehéz munkát is könnyebbé tette. Ezt jelezte, hogy a széles körben elterjedt „piszkos zsidók" megszólítás helyett őket - az adott körülmények között minden bizonnyal igencsak jóleső - „Uraim"-mal tüntették ki. Szerencsésnek tarthatták magukat, a muszosok helyzete a német megszállás után ugyanis ebből a szempontból is rosszabbra fordult. Egymás után helyeztek szabadlábra korábbi kegyetlenkedéseik miatt elítélt tiszteket és keretlegényeket. A katonai büntetőtörvénykönyv alapján történő felelősségre vonás helyett ezek a személyek a megszállás után sorra visszakerültek az alakulatokhoz, mondani sem kell, hogy személyes bosszújuk kiélése mellett társaikat is „példájuk" követésére .

Ezen a napon történt szeptember 25.

1918

Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább

1920

A Nemzetgyűlés elfogadta a numerus claususról szóló törvényjavasla-tot.

1931

Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, „A kék bálvány”-t.

1956

Üzembe lép az első transzatlanti telefonkábel.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők