Megjelölve - antiszemita bélyegek a munkaszolgálatban és polgári életben

A sárga csillag a kabáton, tetovált fogolyszám az alkaron, szöges drótkerítés a barakkok körül – ezek a holokauszt szimbólumrendszerének legfőbb és legismertebb elemei. Az alábbi dokumentumok a hazai zsidóság megaláztatásának dokumentumait, nyomtatványait mutatják be az olvasónak. A megkülönböztető „zs” jelű igazolványok, levelezőlapok, az egyenruha elvétele a munkaszolgálatnál az üldözött lét hétköznapi rekvizitumai.

Sárga csillag a kabáton, tetovált fogolyszám az alkaron, szöges drótkerítés a barakkok körül - ezek a holokauszt szimbólumrendszerének legfőbb és legismertebb elemei. A zsidóság elleni diszkriminatív intézkedések egy részét az üldözöttek látványos megjelölése és egyértelmű elszigetelése céljából foganatosították. A különféle megbélyegzések - elszenvedőik szégyenérzetének, valamint a társadalom antiszemitizmusának messzemenőkig való növelése mellett - távolabbi súlyos tervek megvalósításának feltételeit szolgálták. A magyar kormány rendelkezései a későbbi deportálás előjátékává váltak.

A megjelölés folyamata már az 1944 tavaszán bekövetkezett német megszállás előtt elindult, ennek hatását elsősorban a hadköteles zsidó - az 1939: IV. törvénycikk értelmében zsidónak minősített - férfiak és hozzátartozóik érezték. A munkaszolgálatosok honvédségen belüli fegyvertelen szolgálata speciálisan magyar jelenség volt, így az itt részletezett, diszkriminatív rendeletek is a magyar jogalkotás szégyenlapjaira

.

A március 19-e utáni rendelet-özön a németek által megszállt országokban begyakorolt és bevált menetrend szerint zúdult a jogfosztottakra. Ennek az összetett akciónak főbb állomásait a helyhez rögzítés (utazási és költözési tilalom), a megkülönböztetési jelzés elrendelése, a kényszerlakhelyre költöztetés, illetve gettóba, gyűjtőtáborba terelés, végül pedig a deportálás

. Bizonyos eljárások csak a honvédség keretében szolgáló muszosokat, mások a civil lakosság tagjait érintették, míg egy harmadik csoport pedig nagyban befolyásolta mindkét réteg életkörülményeit, és többnyire túlélési esélyeit is rontotta.


 

A munkaszolgálatosok elkülönítése

A munkaszolgálat jogi szabályozása a németbarát politikai és támogatóinak térnyerésével függvényében radikalizálódott. A ténylegesen szolgálatot teljesítő zsidó legénységet egy 1940. december 2-án hozott rendelkezéssel elkülönítették a többi közérdekű munkaszolgálatostól, még pedig úgy, hogy a zászlóaljak 3. és 4. századait vegyes (zsidó) munkásszázadokká szervezték át. Az elszigetelés megteremtette a külön bánásmód lehetőségét a munkavégzés, az ellátás és a fegyelmezés terén. A már 1940 nyarán és őszén gyakorlatban tapasztalható negatív megkülönböztetés a zsidók kisegítő munkaszolgálatáról szóló 2870/1941. sz.

emelkedett jogerőre.

Munkaszolgálatos zsoldkönyv fedlapján festett és nyomtatott „Zs” betűvel.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.348.2 és 2011.317.1.

A muszosokat ugyanazon szabvány katonai okmányokkal látták el, mint a sorköteles honvédeket, volt zsoldkönyvük és dögcédulájuk is. A vezérkari főnökség 1. osztályának egyik levelében már 1941 januárjában felmerült, hogy a zsidó „kmsz"-eket egyéb megnevezéssel és más, újonnan kiadott bizonyítvánnyal

. Az ötlet termékeny talajra hullott: az 1941. augusztusi bizalmas rendelet már tartalmazta az igazolványlapok megjelölését, ekkor azonban még csak azokra a zsidó tisztekre és tisztjelöltekre vonatkozóan, akiknek okmányait rangfosztásuk miatt kellett bevonni. A következő évben minden zsidó hadkötelezett nyilvántartó és anyakönyvi lapját, valamint katonai igazolványi lapjának borítóját, a parancsnoki fejbélyegző alatt piros „Zs" látták el. A megkülönböztető jelzés - a zsidó fiatalok leventeképzését helyettesítő - kisegítő előképzőben való részvételt igazoló dokumentumra is rákerült. A „Zs" betűket egyrészt kézzel festették, másrészt nyomtatták.

Leventéből lett kisegítő előképzős ifjú igazolványának előlapja „Zs” jelzéssel.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.159.1.

Az igazolványok mellett egyedi megkülönböztető jelzésre bukkanhatunk a postai küldemények között is. Semmilyen parancs vagy rendelet nem írta elő, hogy a muszosoknak küldött lapokon megkülönböztető jelzést alkalmazzanak, ennek ellenére az 1943-1944-es esztendőkben jellemzővé vált, hogy a levelezőlapok hivatalos feljegyzéseknek szánt keretrészét, vagy az egész előrészt piros postairónnal átlósan áthúzták. Ennek célja bizonyára az volt, hogy a cenzorok figyelmét felhívják ezekre az

.

Figyelemfelkeltő megjelölések a munkaszolgálatosok postai levelezőlapjain.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.1236.2 és 2011.136.1.

E kezdetleges jelölést jóval szembetűnőbb megoldás váltotta fel a német bevonulás után. 1944 júniusában a Vezérkari Főnökség rendeletet adott ki, mely szerint a munkaszolgálatosok csak az ún. sárga színű válaszszelvényes levelezőlapot

. Innentől kezdve más postai küldeményt nem kézbesítettek a zsidó legénység részére. Ha valaki mégis tett egy próbát, az szabálytalan levelét néhány nap múlva „Tilos vissza" jelzéssel kapta .

1944-ben használt, sárga színű válaszszelvényes levelezőlap.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.617.100.

A dokumentumokon túl a munkaszolgálatosokat egyéb módon is diszkriminálták. A kezdeti években még egyenruhában szolgálatot teljesítő zsidó férfiak egy 1940-es rendelet alapján a nemzeti kisebbségekhez hasonlóan bal karjukra nemzetiszín karszalagot varrtak fel. Werth Henrik vezérkari főnök 1941. május 17-ei, Bartha Károly honvédelmi miniszternek küldött átiratában ennek sárga színű karszalagra való cserélése mellett érvelt. Úgy vélte, a visszacsatolt területek magyar lakosságának körében visszatetszést keltett, hogy „nekik a magyarságot, magyar nemzetet jelentő és régen várt nemzetiszíneinket a zsidó mu. szd.-okhoz tartozók karján kellett viszontlátniuk". Emellett azt is megjegyezte, hogy az e vidékeken megforduló német hadsereg tagjai - akik az ideiglenesen megszállt területeken is a zsidóság megbélyegző megjelöléséhez vannak szokva - itt éppen a zsidó alakulatokon látják a nemzeti színeket és „ebből a zsidósággal szembeni felfogásunkról és nemzeti szimbólumaink megbecsüléséről teljesen hamis képet"

.

Zsoldkönyv mellé csatolandó jegyzék az egyéni felszerelésről.
A nyomtatványból látszik, hogy a muszosokat a karszalagon
és a sapkán kívül egyéb kincstári cikk nem illette meg.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.127.1.

A muszosok a jövőbeli atrocitásoknak és antiszemita támadásoknak egyértelmű céltáblájává váltak azáltal, hogy 1941 májusában „a legfelső ruhadarab bal karján, a felkar mértani középpontjának magasságában citromsárga posztóból, vagy vászonból készült karszalag" viselésére kötelezték őket. A kikeresztelkedett zsidókat fehér karszalaggal jelölték meg, a honvéd egészségügyi intézetekben dolgozó zsidó orvosok vöröskeresztes jelzéssel ellátott sárga karszalagban és polgári ruhában látták el kötelező

. A büntető munkaszolgálatra kényszerített, nemzetbiztonsági szempontból veszélyesnek ítélt - nagy arányban baloldali és részben zsidó - személyeket, illetve a politikai ellenfelekként internáló táborba zárt foglyokat sárga karszalagjukon sötétlő fekete folt .

Munkaszolgálatosok nemzetiszín karszalagos civil ruhában (1942 ősz, Gödöllő).
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.72.1.

Mivel a sárga karszalag ötlete a honvédség berkein belül jóval hamarabb felmerült, mint hogy annak kötelezővé tételét rendelet formájában megszövegezték volna, a javaslatot támogató parancsnokok nem voltak restek a gyakorlatban sem „bizonyítani" a karszalagviselés indokoltságát. Így 1942 tavaszáig egyes századok egyáltalán nem hordtak karszalagot, mások még a nemzeti színű változatot viselték, míg a harmadik csoportba tartozók már a sárga jelzést voltak kénytelenek magukra

. A karszalagviselést akkor szabályozták újra, amikor Szombathelyi Ferenc vezérezredes visszatért a fronton tett szemleútjáról. A vezérkari főnök azt tapasztalta, hogy a sokfelé egyenruhában dolgozó zsidókat alig lehet megkülönböztetni a katonáktól, ezért ezt orvosolandóan sürgette a karszalagviselés általánossá .

Muszos portréfelvétel sárga karszalaggal és csillaggal.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.586.1.

E gyakorlat a kisegítő munkaszolgálat intézményének fennállásáig megmaradt, utóbbi felszámolására lényegében 1944 novemberében került sor. A századok tagjait a nyilasok által „munkaszolgálatra alkalmasnak" nyilvánított civilekkel egyenlő elbírálás alá vetették, innentől a sárga karszalag is megszűnt, egységes megkülönböztetésül a sárga csillag

.

Megjelölni, elkülöníteni nemcsak különféle jelzések felaggatásával lehet, hanem éppen az általános attribútumoktól való megfosztással is. A munkaszolgálatosok a fegyver mellett az egyenruha viselésre is „méltatlannak" bizonyultak. Az eleinte még engedélyezett uniformison a rangjelzést és a sapkarózsát már a munkaszolgálat első éveiben sem tűrték meg. 1940 végén több században előfordult, hogy - ekkor még törvénytelenül - öntevékenyen elvették a muszosok - sokszor saját költségre rendbe hozott - honvéd egyenruháit arra hivatkozva, hogy nincs belőle elegendő, és saját polgári ruhájukban dolgoztatták

.

Az uniformisban masírozó zsidó legénység látványa a németekben és az antiszemita beállítottságú magyar tisztekben is felháborodást váltott ki, amelynek több ízben hangot is adtak. A muszosok „kivetkőztetése" melletti legfőbb érv szerint ez az állapot ártott a hadsereg jó hírének. A gyakorlat általánossá tételét a vezérkar Magyarország hadba lépését követően még hangosabban követelte. Végül 1942. március 17-én adta ki a Honvédelmi Minisztérium azt a rendelkezést, amely kötelezővé tette a polgári ruha

.

A fegyvertelen szolgálatot teljesítőknek kezdetben nem kellett sárga csillagot viselniük, számukra a megkülönböztető jelzés a karszalag maradt egészen augusztusig. A felvarrt sárga csillag „továbbfejlesztéséről" a jugoszláviai Bort megjárt túlélők

. 1944 nyarán feljebbvalóik ruhadarabjaikra nagyméretű, messziről is látható, sárga csillagot festettek fel. E rendelkezés táboronként különböző időpontban lépett életbe, leghamarabb 1944 tavaszán a .

A központi rendeletek végrehajtása nagyban függött a századparancsnok és a kerettagok magatartásától. Az írott jogszabályok és szóbeli rendeletek megszegését, vagy éppen túlbuzgó teljesítését egyes esetekben a zsidó legénység kínzása és a honvéd felügyelők szadista hajlamainak határt nem ismerő kiélése, korrupciós üzelmeinek felfuttatása motiválta, míg ugyanezen rendeletek szabotálása, sajátos értelmezése mögött a kiszolgáltatottak körülményeinek elviselhetőbbé tétele, vagy egyenesen az embermentés szándéka is

.

Ezen a napon történt szeptember 21.

1980

Iraki csapatok benyomulnak Iránba, ezzel megkezdődik a két ország közötti háború.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők