Jurij Gagarin Magyarországon

1961. augusztus 19–22.

Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság Gagarin látogatásából. Kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a szocializmus vélt fölényét, és jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek. Gagarinban az embert önmagáért is szerethették az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el.

Gagarin Budapesten


Gagarin és családjának érkezése előtti napon a főváros ünnepi köntöst öltött. Az Üllői úti és a nagykörúti üzletek kirakataiba kikerültek a Gagarint ábrázoló képek, sok helyütt a házak kapui fölé is táblát tettek a lakók „Szeretettel köszöntjük az első űrhajóst!” felirattal. Az épülő József Attila lakótelepet kitakarították, az erkélyekre virágokat helyeztek. Az érkezés időpontjában az erkélyek megteltek emberekkel, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy láthassák a nyitott kocsiban érkező űrhajóst. A pártbizottságok propagandatevékenységének is köszönhetően a gyárak zászlódíszt öltöttek, az ünnepi transzperensek az elért termelési eredményeket mutatták. Az ünnep díszei között ott mosolygott Gagarin világszerte jól ismert képe, alatta, a nemzeti ünnepre hazánkba látogató világhírű vendégnek szóló, üdvözlő szavak. Az

címlapján orosz nyelven köszöntötték Gagarin őrnagyot, akit „békediplomatának”, a „Szovjetunió utazó nagykövetének” neveztek.

1961. augusztus 19-én, szombaton már reggel hét órakor megkezdődött a „népvándorlás”. A Politikai Bizottság határozata értelmében teherautók, autóbuszok, gépkocsik indultak útnak Ferihegyre. Kilenc óra előtt több mint huszonötezer ember várta türelmetlenül Gagarin érkezését, hiszen spontán érdeklődők ezrei is csatlakoztak a tervezett fogadótömeg mellé. Gagarin és a néhány nappal korábban repült második űrhajós, portréi, vörös lobogók és nemzeti színű zászlók tömege hullámzott a fejek felett. A repülőtér főépületének homlokzatán hatalmas transzparensen orosz és magyar nyelvű köszöntötte a vendéget, aki 9 óra 40 perckor szállt le a Ferihegyi repülőtér betonjára az Aeroflot IL–14-es 61 773-as különgépével, majd a főépület elé gördült. A repülőgép ajtajában megjelenő, integető fiatalembert óriási lelkesedéssel fogadták a budapestiek. A fogadtatás pillanatok alatt elveszítette hivatalos jellegét. Először Marosán György és Kállai Gyula csókolta meg – a kommunista világban elterjedt szokás szerint – a magyar földre lépő Gagarint, aki meghatódva szorongatta a virágcsokrokat. Az ünneplésből kijutott az űrpilóta feleségének, Valentyina Ivanovnának és kislányuknak is.

A vendégek fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent , Fock Jenő, Kállai Gyula, a Minisztertanács első elnökhelyettese, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Marosán György, Nemes Dezső, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gáspár Sándor és Szirmai István, a Politikai Bizottság póttagjai, valamint az MSZMP Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak és a kormánynak több tagja. Jelen volt a fogadtatásnál V. I. Usztyinov, a Szovjetunió budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, valamint a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Itt jegyezzük meg, hogy Kádár János Gagarin magyarországi látogatásakor, a hivatalos felfogás szerint „nyaralt”. Ennek viszont némileg ellent mond, hogy felesége Tamáska Mária itthon volt, sőt táncolt is Gagarinnal, mint azt a mellékelt fotók is mutatják.

Gagarin Kádár János feleségével táncol azon a fogadáson, amelyet a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa adott Gagarin tiszteletére a Parlamentben
Budapest, 1961. augusztus 21.

(MTI)

A világ első űrhajósát a kormány nevében Kállai Gyula üdvözölte, aki kinyilvánította, hogy a magyar nép örökre szívébe zárta Gagarint attól a perctől kezdve, hogy felrepült a világűrbe, hiszen „Amikor a világűr térségeiben a legtávolabb volt tőlünk, szívünkhöz akkor került a legközelebb.” Gagarin egy ismeretlen világot tárt fel embertársai előtt, ezért joggal nevezték a „világűr Kolumbusának”, „békediplomatának”. Kállai Gyula üdvözlő beszéde után Gagarin köszönetet mondott mindazoknak, akik „űrrepülésem napján sok üdvözlő táviratot és levelet küldtek nekem”, és megköszönte a meghívást, majd a díszemelvényről lelépve az újságírók és a fotóriporterek gyűrűjében megszülettek az első interjúk és fotók.

A több mint egyórás Ferihegyi repülőtéri fogadtatás után Gagarin nyitott gépkocsiban, fehér bukósisakos motoros rendőrök kíséretében elhajtatott Budapest irányába. A Ferihegyi repülőtértől a Moszkva térig

, egészen Gagarin szállásáig a házak ablakaiban és az erkélyeken, az üzletek és kirakatok előtt, a járdákon és a járdaszegély menti fákra kapaszkodva az emberek kíváncsian lesték és várták Gagarint, aki a kocsikaraván elöl nyitott autójában állva integetett a tiszteletére összegyűlt embereknek. Bevonulása valóságos diadalmenet volt.

 

Gagarin útja a Ferihegyi repülőtértől a Moszkva térig

Szombat délben, az esti Hősök terén tartandó nagygyűlés előtt a Parlament Munkácsy-termében Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke fogadta Gagarin őrnagyot és feleségét. A fogadás után Dobi István a parlament vadásztermében ebédet adott a vendégek tiszteletére. Dobi István pohárköszöntőjében a következőket mondta: „A kor, amelyben élünk, a nagy történelmi események kora […] Mi, akik e korban élünk, büszkék lehetünk rá, hogy alkotó, cselekvő részesei vagyunk e nagyszerű eseményeknek, szebbé, boldogabbá formálhatjuk e világot; építhetjük az új rendet, az emberi társadalom fejlődésének új állomását”. A pohárköszöntő után Gagarin kijelentette: „Meggyőződésem, hogy ha a világ tudósainak erőfeszítéseit, szellemi energiáit az emberiség békés, boldog jövője érdekében összpontosítanánk, az eddiginél is sokkal gyorsabban, sikeresebben haladhatnánk előre – a többi között az űr meghódításában is. Arra szólította fel a világ tudósait, hogy közösen munkálkodjanak, mivel „a világűr tágas, olyannyira, hogy valamennyien elférünk benne, s még marad is egy kis hely”.

A szombat délutáni utolsó program a Hősök terén megtartott nagygyűlés volt mintegy 200 ezer ember részvételével. A nagygyűlés résztvevőit Kállai Gyula üdvözölte, majd átadta a szót Marosán Györgynek, aki szokott hangos stílusában méltatta a szocialista rendszert, mely „minden sikerünk alapja”, s kifejezte meggyőződését, hogy „A jövő, amelyet az

programja mutat – a mi jövőnk is!” Beszédének végén megszólította Gagarint, s kijelentette, hogy „Nem ünnepelhettük volna szebben alkotmányunk ünnepét, mint így önnel együtt. Köszönjük, hogy ellátogatott hozzánk. Testvérként, szeretettel és tisztelettel fogadjuk önt. Fiataljaink joggal úgy tekintenek önre, mint példaképre; erőt és ihletést nyernek abból a bátorságból, újra törekvésből, a tudomány nagyszerűségébe vetett hitből […], amely önt világraszóló cselekedetéhez elvezette”, majd a korban már megszokott fejezte be előadását. Ezután Gagarin méltatta augusztus 20-át, a magyar alkotmány ünnepét. : „Az űrhajózás előkészítésében részt vett az egész szovjet nép”. Előadásának további részében dicsérte a Szovjetuniót, megemlékezett azokról a tudósokról, műszaki szakemberekről, akiknek űrutazását köszönhette, s kijelentette, hogy fog még repülni az űrbe.

Gagarin a Hősök terén, az űrhajós balján Kállai Gyula, a Minisztertanács első elnökhelyettese, jobbján Marosán György, az MSZMP KB titkára áll.
Budapest, 1961. augusztus 19.
(MTI)


  

 

Ezen a napon történt október 17.

1913

Lezuhan a Ferdinand von Zeppelin által tervezett léghajó.

1918

Gróf Tisza István volt miniszterelnök a Parlamentben bejelenti: a háborút elvesztettük. Ugyanaznap Csehszlovákia bejelenti elszakadását az...Tovább

1956

Vita a Petőfi Körben a mezőgazdaság kérdéseiről Papp Gábornak az Új Hang szeptemberi számában megjelent, „Kertmagyarország” című cikke...Tovább

1965

Londonban és Washingtonban az első nagyszabású tüntetések zajlanak a vietnami háború (1964–1975) ellen.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők