Egy gyanús elvtárs Rómából - A L'Unità tudósító esete 1981-ben

„I. Furgeri nem fogadta meg a KB-ban ideérkezésekor kapott tanácsokat a tájékozódás, korábbi tudósítók esetében problémás csatornáit, módját és formáit illetően. Kapcsolata a Népszabadsággal, amelynek alapvető fontosságot tulajdonítottunk, formális. Ugyanakkor széleskörű kontaktusai vannak a nyugati nagykövetségekkel és D. J. előtt ismeretlen itteni személyekkel. Nyilvánvalóan a széles ismeretségi körnek köszönhető, hogy I. Furgeri meglepően jól informált, sok mindenről előre tud, de D. J. részére érthetetlen módon nem árulja el - ha kérdezik, akkor sem - kitől szerzi értesüléseit."

A nyolcvanas évek elején egy kommunista testvérpárt központi

tudósító-váltása Budapesten még nem jelentene különösebb izgalmat. A közölt dokumentumok révén viszont sok olyan mozzanat válik érzékelhetővé vagy hozható kapcsolatba a korszakkal, amelyek miatt érdemes nagyobb figyelmet szentelni e források tartalmának. Az érintett Olasz Kommunista Párt „státusza", a nemzetközi munkásmozgalom kapcsolatait befolyásoló történelmi vita jellege (elsősorban az olasz párt által képviselt, megjelenített ), az iratok keletkezésének ideje (1981 eleje, az - többek között a lengyelországi szükségállapot kihirdetése előtti hetek), mind olyan tényezők, amelyek közvetve a történet részét alkotják.

A kommunista párt a 2. világháború utáni évtizedek meghatározó ellenzéki tényezője Olaszország történetében. A hetvenes évek derekára második legerősebb ellenzéki pártként történelmi eredményt ért el a parlamenti

. A „szocializmus olasz útjának" taktikai és stratégiai elemeit megfogalmazó és képviselő párt - a „testvéri kritika" jogát fenntartva - egy külön ún. harmadik utas szocializmus koncepció részeként többször konfrontálódott a kelet-európai pártok által képviselt gyakorlattal és elmélettel. A táboron belül ismétlődő politikai, gazdasági és társadalmi válságok hatására (1956. - Magyarország, 1968. - Csehszlovákia, 1980-1981. - Lengyelország) egyre mélyebb árok alakult ki a marxista-leninista eszmeiségű pártok között, eljutva odáig, hogy az OKP tulajdonképpen deklarálta a pluralista szocializmus koncepció létjogosultságát. Az Enrico Berlinguer főtitkár vezette OKP több nemzetközi kérdésben - így Afganisztán, a rakétatelepítések kérdése, a nagyhatalmaktól való egyenlő távolságtartás, a katonai tömbök felszámolása - a szocialista országok által hivatalosan képviseltektől eltérő, kritikus véleményt fogalmazott meg a nyolcvanas évek elején.

Az iratok jelzete: MNL OL M-KS 288. f. 32. cs. 1981/99. ő. e. -
A Magyar Szocialista Munkáspárt iratai, MSZMP Központi Szervei,
Külügyi Osztály (Nemzetközi Pártkapcsolatok Osztálya). - Aláírás nélküli tisztázat.

A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezetése - igazodva a moszkvai elvárásokhoz is - bírálta a parlamenti pluralista elemeket is magába foglaló eurokommunista irányzat egységbomlasztó tartalmait. Ugyanakkor az SZKP-nál sokkal türelmesebben, tisztázó viták segítségével kívánta megtartani a kiegyensúlyozott együttműködés kereteit. Ezekben az években, évtizedekben az olasz párt illetékesei budapesti megbeszéléseiket követően többször is pozitívan nyilatkoztak a „magyar elvtársak" türelmes, meghallgató attitűdjéről, megállapítva, hogy Budapesten szívesen folytatnak vitát, szemben más kelet-európai fővárosokkal.

A feljegyzések keletkezése előtti másfél év a lengyelországi válság körül kialakult viták jegyében zajlott az OKP és a kelet-európai pártok között. A szocializmus válságához vezető okok eltérő megítélése, a megoldást jelentő eszközök, utak hangsúlybeli eltérései miatt - moszkvai értelmezés szerint - az olasz párt az „imperialista propaganda" oldalára csúszott át, ezzel tulajdonképpen elárulva a „létező szocializmus" érdekeit, történelmi

.

Az MSZMP dokumentumok között az első adat az új L'Unità- tudósító kinevezéséről 1981. február 4-én keletkezett, amelyben az OKP Vezetősége értesítette az MSZMP Központi Bizottságát a napilap szerkesztőségének

. (Italo Furgeri az addigi tudósítót, váltotta).

Az első forrás emlékeztetője D. J., a L'Unità tudósítója mellé beosztott tolmács által 1981. december elsején elmondottakat írja le. Eszerint Furgeri szinte mindenben eltért a külföldi - elsősorban a testvérpártok lapját képviselő - újságírók magatartásától és gondolkodásmódjától. Az ugyancsak Verók Istvánné jegyezte második forrás - a pár nappal később keletkezett tisztázó beszélgetésről - nem erősítette meg a konkrét vádakat. Ennek ellenére - az MSZMP KB hivatalos „vonalát" kihagyva - felvetődött Furgeri esetleges visszahívásának lehetősége. Annak ellenére, hogy nem található közvetlen kapcsolat a közölt dokumentumokban leírtak és a későbbi történések között, az 1982 márciusában

által készített feljegyzés néhány megállapítása negatív irányba mozdíthatta Furgeri ügyét, budapesti tudósítói : „Italo Furgeri [...] a múlt év eleje óta dolgozik Budapesten. Önmagáról azt mondja, hogy nagy kedvvel végzi tudósítói tevékenységét. Mindennapos és sokoldalú tájékozódása eredményeként úgy érzi, már eljutott odáig, hogy átfogó képe van az ország viszonyairól, realitásairól. Jól érzi magát Budapesten. Határozott szándéka, hogy 4-5 évig itt dolgozik, feltéve - mondta - ha magyar részről elégedettek itteni munkájával. Ő személy szerint úgy érzi, hogy megbízatásának tisztességesen eleget tesz. Az Unita szerkesztősége minden esetre elégedett munkájával.

Tapasztalataink szerint Furgeri valóban rendkívül aktív. Az utóbbi időkben az Unita a korábbinál több írását közli le. Témái változatosak, a politikai, gazdasági és kulturális élet különböző területeit érintik. A témák feldolgozásában konkrétságra, objektivitásra törekszik. Írásai tartalmasak, általában jól érzékeltetik fejlődésünk irányát, még ha értékelésével és feltételezéseivel nem mindig lehet egyetérteni."

Horn a pozitív értékelés után néhány konkrét példával illusztrálta a kifogásolható munkamódszert és tartalmi megállapításokat: „Nem ott szerzi információit, ahol indokolt lenne. A Népszabadságot - kezdettől fogva hangoztatott véleményünk figyelmen kívül hagyásával - nem használja bázisként az informálódáshoz."

Kritikai észrevételként rögzítette a L'Unità február 2-ai számában megjelent tudósítás egyes megállapításait: a „magyar csoda" ára, hogy a munkavállalók 70%-ának van másodállása, a gazdasági csoda múlt időben értendő, mert egyre nehezebb a helyzet Magyarországon, ahol az egyik fő gond az alkoholizmus. Ráadásul Furgeri ezt adatokkal alátámasztva részletesen érzékeltette írásában.

Nem bizonyítható, hogy mennyiben befolyásolták a későbbi eseményeket ezek a megállapítások, de tény, hogy 1984 márciusában megszületett Rómában a döntés a L'Unità új tudósítójának

.

Ezen a napon történt december 19.

1905

Megalakult a Feministák Egyesülete. A Huszadik Században írták, hogy a nőmozgalom „mindenképpen küzd a jótékonyság ellen”. Har-colnak...Tovább

1945

Ausztria másodszor válik köztársasággá

1958

A KISZ KB díszünnepséget rendezett a KIMSZ megalakulásának 40. évfordulója alkalmából. Ettől kezdve a baloldali ifjúsági szervezetek XX....Tovább

1984

Nagy-Britannia és Kína egyezményben (Kínai–Brit Visszacsatolási Megállapodás) rögzíti Hongkong átadását Kínának 1997. július 1-jei...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

„A demokrácia ez évi feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése. Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak, elsősorban a római katolikus egyház palástja mögé búvik.” Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkárának 1948. január 10-én elhangzott szavai nem hagytak kétséget afelől, hogy a fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig – mint minden vélt vagy valós ellenfele esetében – annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. A katolikus egyház megosztása és a hívők elbizonytalanítása érdekében létrehozták a rendszert hűen kiszolgáló ún. békepapi mozgalmat, majd a diktatúra egyházpolitikai programja végrehajtása céljából az Állami Egyházügyi Hivatalt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Az MSZMP KB 1958. július 22-i határozata ennek szellemében vonta le a következtetést: „a szocializmus építésének korszakában az egyházak még hosszú ideig fennmaradnak, ezért megsemmisítve a klerikális reakció ellenforradalmi kísérleteit, az egyházakkal pozitív együttműködésre törekszünk.” A Kádár János pártfőtitkár nevével fémjelzett korszak egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Ez vezetett a Vatikán és a magyar kormány közötti 1964-es Részmegállapodás megkötéséhez. A megegyezés tovább erősítette a nyugati körökben „liberálisnak” tartott kádári Magyarország pozitív imázsát, a magyar katolikus egyháznak pedig – bár érdemben nem javított helyzetén – a püspöki székek betöltése révén lehetőséget nyújtott az építkezésre. Jóval később, az 1980-as években, a szocializmus válsága közepette a Kádár-korszak egyházpolitikája defenzívába kényszerült, az évtized végéig pedig teljesen összeomlott.

Az ArchívNet idei 5–6. összevont számának fő témája tehát: „Egyház és vallás a kommunista diktatúrában”. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 5-ös szám 2018. december 17-én, míg a 6-os 2018. december 29-én jelenik meg.

Budapest, 2018. december 17.

A szerkesztők