Nyílt levél a a Németország Szociáldemokrata Pártjának vezetéséhez

„1945 után a kommunistáknak a szociáldemokratákkal szemben elkövetett bűneit nem lehet üres szólamokkal elintézni, vagy a világ előtt letagadni. Egy olyan – tradicionálisan a szabadság mellett elkötelezett párt – mint az SPD, nem járathatja le hitelét, és nem engedheti a felejtés áldozatául esni egy hazug „enyhülés” miatt a párt szabadságharcos történetének ezt az áldozatokkal teli fejezetét.”

Bevezetés  

Az itt közölt dokumentum a nyílt levél szerzőinek szándékával ellentétben a feledés homályába veszett, és eddigi ismereteink/információink alapján nincs nyoma annak, hogy Nyugaton nagyobb publicitást, visszhangot, nyilvánosságot kapott volna. A benne megfogalmazott aggodalmak, kételyek, gondolatok azonban olyan kényes kérdések és válaszok kimondásához/újragondolásához is elvezethetnek, amelyek a kelet-közép-európai politikai-gazdasági változások „forgatókönyvének", az átalakulások morális tartalmának, minőségének eredőire utalhatnak. Az aláírók a német szociáldemokrata párton belül egy - zömmel időskorú pártagokból álló - marginális csoportot jelentettek, ennek ellenére fellépésük tartalma, erkölcsi tartása, indokolttá teszi 21 év után is a szélesebb nyilvánosságot.
Az aláírók a „névtelenségből" előbújva tartottak tükröt nem csak az akkori döntéshozók elé, hanem a mai demokrácia építők számára is mércét állítanak.
Az MSZMP KB Külügyi Osztálya iratai között talált levél, mint arra a dokumentum szerzői is utalnak, valóban eljutott a Magyar Népköztársaság bonni nagykövetségére, ezt igazolja a nagykövetség munkatársának kézzel írott pár soros feljegyzése is.
Az 1970-es évek ún. enyhülési politikájának tengelyében az USA-Szovjetunió kapcsolatok szerződéses együttműködése (SALT-I, SALT-II) mellett Európában az NSZK-ban1969-ben hatalomra került Willy Brandt-Walter Scheel szociálliberális kormány „keleti politikája" állt.
A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a kelet-nyugati együttműködésben bekövetkezett megtorpanás a „kis-hidegháború" évei után a nyolcvanas évek közepétől a Szovjetunió politikájában történt személyi és szemléleti változások eredményeként is új lendületet kapott a két politikai-társadalmi rendszerhez tartozó államok, ill. katonai, gazdasági szövetségek együttműködése.
A hatvanas-hetvenes évektől eltérően az NSZK kormányzati (konzervatív) ill. ellenzéki (szociáldemokrata) tényezői között a nyolcvanas évek közepén már egyetértés mutatkozott abban, hogy a keleti blokk államaival, pártjaival kialakult gazdasági-politikai kapcsolatok felhasználhatók az ideológiai lazítás céljára a gorbacsovi peresztrojka és glaznoszty hátszelében. A különlegesen kezelt belnémet kapcsolatok esetében mind a CDU-CSU (Christlich Demokratische Union-Christlich-Sozialistische Union), mind az SPD (Sozialdemokratische Partei Deutschlands) döntéshozói felismerték, hogy az NSZK-nak nem érdeke egy gazdaságilag lepusztult, ideológiailag merev , elzárkózó rezsim létezése az NDK-ban. (Ennek egyik leglátványosabb mozzanata volt a sokáig „héjának" tartott keresztényszocialista bajor miniszterelnök Franz Josef Strauss látogatása és tárgyalásai a SED (Sozialistische Einheitspartei Deutschlands) vezetéssel a nyolcvanas évek második felében, egy nagy összegű pénzügyi segítség látványos kísérőjeként).
A nyolcvanas évek leszerelési, fegyverzetellenőrzési békeharca a politikai felfogásbeli különbségek ellenére lehetővé tette a történelmi baloldal és a kommunista „munkáspártok" szorosabb együttműködését. Például a dokumentum keletkezésének évében kezdte meg tevékenységét a marxista-leninista ideológiájú MSZMP és a nyugati demokrácia értékei mellett elkötelezett „demokratikus szocializmust" képviselő SPD közös parlamenti munkacsoportja, a kelet-nyugati gazdasági együttműködés irányelveinek kidolgozására. Az SPD 1986-os Elvi Programnyilatkozata is hangsúlyozta, hogy az enyhülés újjáélesztése érdekében az NSZK-nak valamennyi állammal - függetlenül annak társadalmi, politikai berendezkedésétől - békés-társas viszonyra kell törekednie. A Nyilatkozat szerint ez nem jelentheti az értékek elvek társas viszonyát az alapvető emberi jogok és a demokrácia kérdéseiben, a „Kurt Schumacher Kreis" levelének szerzői szerint mégis fennállhat annak a veszélye, hogy egyrészt valamilyen formában „legalizálja" az elnyomó antidemokratikus bolsevik ideológia által működtetett kelet-német rezsimet, másrészt erodálhatja azt a morális tőkét, amelyet a szociáldemokrácia felmutathatott az antidemokratikus szélsőjobb ill. szélsőbaloldali diktatúrákkal szemben.
Ez a morális, etikai hozzáállás a levél írói részéről nem illett abba a folyamatba, amelyben a realitásokból kiinduló, pragmatikus, óvatos megközelítés, konfliktuskezelés került előtérbe. Nem hallgatható természetesen az sem, hogy a levél írói - elismerve emberi tisztességüket - felléptek ugyan az NDK-beli demokratikus szabadságjogok szükségessége mellett, de konkrétan csak az üldözött szociáldemokratákért emelték fel szavukat. Ismeretes, az NDK-ban sok más csoportosuláshoz, eszméhez tartozó embert tartóztattak le, vagy egyszerűen lőttek le a berlini fal mentén, így hát a nyílt levél néhány veterán némileg pártnacionalista nézeteit is sugallja.

A keleti radikális változásoktól való félelem szülte óvatosság (féltve Gorbacsov reformpolitikájának sorsát) téves helyzetfelismerésig is elvezette az akkori SPD vezetőket, akik még 1989 őszén is hittek az NDK megreformálhatóságában és további fennmaradásában.

Jelzet: Magyar Országos Levéltár, jelzete: M-KS-288. f. 32. cs. 1986. 492. doboz, 95. ő. e. (MSZMP KB Külügyi Osztálya)

Ezen a napon történt augusztus 20.

1938

A gödi fészekben megtartott munkás–paraszt sporttalálkozó antifasisz-ta tüntetéssé változott.

1953

Százezer néző jelenlétében megnyitotta kapuit a Népstadion (mai neve: Puskás Ferenc Stadion). Befogadóképessége megközelítette a 100 ezer...Tovább

1961

Megnyílt Budapest első számú nyári szórakozóhelye, a Budai Ifjúsági Park. Nemcsak az első alkalommal, de a későbbiekben is nagyjából 2000–...Tovább

1963

Az utolsó falut (Aporliget) is bekötötték a villamos-energia hálózatba.

1969

A tisztavatást első alkalommal rendezték meg a Parlament előtt (egészen 2006-ig).

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők