Jimmy Carter

2020: Az enyhülés fogságában? Joe Biden és George McGovern demokrata szenátorok magyarországi tárgyalásai (1977. augusztus 8–16.)

Az 1975-ös helsinki egyezmény megkötése után a hidegháború történetében új szakasz, az enyhülés időszaka következett. A kelet-nyugati kapcsolatok megélénkültek, és mindkét oldalon keresték a kapcsolatépítés lehetőségeit. A szocialista blokkban a Helsinkiben vállalt kötelezettségek közül az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó szabályok leginkább a magyar vezetésnek nem okoztak gondot. Ez a „rugalmasság” kihatott a kádári Magyarország nemzetközi megítélésére, és így az ország – Lengyelország mellett – az enyhülés egyik első számú haszonélvezőjévé vált. Magyarország számára ugyanis alapvető érdek volt a nyugati kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok fejlesztése, és ehhez politikai-ideológiai engedményeket is kész volt tenni. Az 1977-es amerikai választásokon hatalomra jutott Carter-adminisztráció is stratégiai célként fogalmazta meg az enyhülés továbbvitelét, és annak központi elemét az emberi jogok kérdése jelentette. Az amerikaiak (és a többi nyugati hatalom) elsődlegesen a családegyesítési kérdéseket, a szabad mozgást, a bilaterális kapcsolatok fejlesztését tűzte ki célul, amely elvárásoknak a magyar vezetés viszonylag könnyen meg tudott felelni, és így hamar a Nyugat „aktuális kedvencévé” tudott válni.

 

0000: Az „elveszett” magyar Szent Korona hazatérése 1978-ban

„l./ Abban az esetben, ha az amerikai fél meghozza a döntését a korona és a koronaékszerek visszaadására, a külügyminisztériumok útján megbeszélhetjük a bonyolítás kérdéseit. Az amerikai küldöttség összetételének ismeretében alakítjuk ki a magyar küldöttséget.
2./ A korona és a koronaékszerek Budapesten kerülnek elhelyezésre, s lehetővé tesszük – eredeti szándékainknak megfelelően – a magyar és a külföldi közönség számára azok megtekintését.”

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt április 11.

1905

József Attila születésnapja, a költészet napja Magyarországon.Tovább

1939

Magyarország kilép a Népszövetségből.Tovább

1941

Bácska visszacsatolásának kezdeteTovább

1941

Magyarország megtámadja a már felbomlott Jugoszláviát, a Magyar Honvédség megkezdi a bevonulást a Délvidékre.Tovább

1945

A már Budapesten működő kormány „elrendelte” a Magyar Vöröskereszt alapszabályszerű működésétTovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők