Az ÁVH-sok, országszerte – egyházi visszaemlékezések szerint – egy időpontban, éjjel, megrohanták a rendházakat – néhányat később – és a...Tovább
A politika beleszól: olimpia magyarok nélkül
A Politikai Bizottság „Szükségesnek tartja, hogy nyilvánosan is fejezzük ki rosszallásunkat az amerikai szervezők részéről a szocialista országok irányában megnyilvánuló ellenséges és diszkriminatív magatartás miatt. Erre jó alkalom lehet a Magyar Olimpiai Bizottság esedékes ülése. Az ülést követően a MOB valamelyik vezetője az MTI révén a sajtónak adjon nyilatkozatot, amelyben jelezze, hogy sportolóink az olimpia szellemében készülnek a találkozóra, de érzékeltessék, hogy részvételük a rendezők magatartásától függ.”
Bevezetés
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalapításával (1894), majd az első újkori olimpia megrendezésével (Athén 1896) Pierre de Coubertin báró (1863-1937) olyan rendezvényt ültetett át a 20. századba, ami az ókori görögök esetében szakrális esemény volt. A sport, a fair play, a test, test elleni nemes küzdelem békét tudott teremteni akár egymással szembenálló városállamok között is. Coubertin báró eszménye szerint az egész világra kiterjedő olimpiai mozgalom is elhozhatja időről időre az egyetértést, a küzdelemben a játék örömét. A 20. század embere azonban nem tudott mindig élni a lehetőséggel. Az első és a második világháború idején elmaradtak az olimpiai játékok (Berlin 1916, Tokió 1940, Helsinki 1944). Büntetésül Németországot kizárták a világháborúkat követő olimpiákról (Antwerpen 1920, London 1948). A Szovjetunió első alkalommal csak 1948-ban vett részt a játékokon. Gyakran politikai, ideológiai célokra használták fel a rendezvényeket. 1936-ban a berlini olimpián a Harmadik Birodalom kívánta erejét demonstrálni. Szélsőséges csoportok néha véres támadásokra használták fel a nemes játékokat (Mexikó 1968, München 1972). A moszkvai olimpiát 1980-ban a Szovjetunió afganisztáni bevonulása miatt (1979. december 26.) a nyugati államok és sportolóik bojkottálták. Csupán 81 ország sportolói vettek részt a csonka olimpián.
A sportélet legnagyobb ünnepére való felkészülés két olimpia közötti időszakban folyamatosan zajlik. A rendezés jogát elnyert ország, város építkezik, fejlesztik az infrastruktúrát, mindent elkövetnek, hogy emlékezetes eseménnyel kerüljenek be a sport történelmébe. Közben az egyes országok sportolói edzenek, versenyeznek, hogy minél jobb formában legyenek, miután kvalifikálták magukat és kijutottak az olimpiára.
1984-ben mindenki a XXIII. nyári olimpiára készült, aminek 1932 után immár második alkalommal Los Angeles adott otthont (1984. július 28. és augusztus 12. között). Magyarországon is lezajlottak a válogatók, kialakult az olimpiai keret. Elkészült a tervezet is a közel 200 sportoló és mintegy 70 kísérő várható költségeiről. [1. számú dokumentum - Jegyzőkönyvrészlet és előterjesztés a Los Angeles-i olimpiával kapcsolatos előkészületekről az MSZMP PB 1984. április 10-ei ülésén]
A moszkvai olimpia bojkottja után lényegében pechesek voltak az amerikai szervezők, hogy éppen akkor következett Los Angeles. Az előzményektől függetlenül a 20. század második felében megjelent a szocialista és kapitalista országokat képviselő sportolók közötti rosszindulatú rivalizálás, az amatőrizmus és profizmus vetélkedése, egyre nagyobb problémát jelentett a doppingszerek használata. Mindez kihatott a játékokra is. Los Angelesben még csak az előkészítés zajlott, de a szovjet párt- és sportvezetők részéről már egyre többször hangzott el elítélő, negatív nyilatkozat. Kifogásolták a rendezés egyértelmű üzleti céljait. A szervezők és a szponzorok valóban magas haszonra tettek szert, közel 250 millió dollár nyereséggel zártak a játékok után. A szovjetek leginkább azzal érveltek, hogy veszélyben látják sportolóik biztonságát az ellenséges hangulatban. Felszólították a többi szocialista országot, hogy ne vegyenek részt a Los Angeles-i olimpián. Magyarország az utolsók között csatlakozott a bojkotthoz. [2. számú dokumentum - Jegyzőkönyvrészlet és jelentés a Los Angeles-i olimpián a magyar versenyzők távolmaradásával kapcsolatban az MSZMP PB 1984. május 14-ei ülésén] Végül 13 szocialista ország sportolói nem indultak a versenyeken. A szám eltörpül a 141 résztvevő ország 6071 sportolója mellett. Igaz, az éremtáblázat biztosan másként alakul, ha a szovjet, keletnémet, bolgár, magyar, csehszlovák, lengyel, kubai stb. birkózók, súlyemelők, tőrözők, a kajak-kenu és az öttusa csapatok is indulhattak volna. Románia és Jugoszlávia ellentmondott a szovjet bojkott-felhívásnak, sportolóik nagy népszerűségnek örvendtek, és természetesen semmiféle bántódás sem érte őket. Ellenkezőleg. A románok összesen 53 érmet gyűjtöttek, amivel a házigazdák után a nemzetek nemhivatalos rangsorában másodikak lettek.
A rendezvénytől távolmaradt országokban a közvélemény, és a sportolók is csalódásként élték meg a politikai döntést. Nem kárpótolták őket az úgynevezett "Barátság versenyek" sem. A televízió és az egyéb médiumok a Los Angeles-i versenyekről csak rövidebb összefoglalókat adtak, viszont több híradás is beszámolt a "Barátság versenyek" alakulásáról. Furcsa érzés volt látni a szomorú bajnokokat, akik teljes joggal gondolhattak arra, hogy ugyanazért a teljesítményért Los Angelesből is éremmel térhettek volna haza. A magyar versenyzőket később az olimpiának megfelelő jutalomban részesítették. A győztesek egy Zsiguli gépkocsi árát kapták. A Magyar Olimpiai Bizottság elérte, hogy a "Barátság versenyek" érmesei életjáradékot kapjanak, mint az olimpiák dobogósai.
A csonka XXII. és XXIII. nyári játékok a sportért rajongó szurkolók, az évekig készülő versenyzők számára életre szóló negatív élményt jelentettek. A "felelős" politikusok durcás gyermek módjára szavaztak a távolmaradás mellett, megalázva országaik sportolóit, sportszerető állampolgárait. 1984-ben érezte is az MSZMP Politikai Bizottsága, hogy a népszerűtlen döntés miatt nem lesz elég a hallgatás, ha minimálisan is, de engedélyezni kell az olimpiai közvetítéseket, értékeléseket, híreket (a délnyugati régiókban a jugoszláv és az osztrák televízió adásai amúgy is szabadon foghatóak voltak). Emellett kiemelten fontosnak tartotta a PB, hogy foglalkozzanak a közhangulattal is. [3. számú dokumentum - Jegyzőkönyvrészlet és tájékoztató a Los Angeles-i olimpián a magyar versenyzők távolmaradásával kapcsolatos teendőkről az MSZMP PB 1984. június 5-ei ülésén]
Még akár a Politikai Bizottság elképzeléseibe is beillett volna az a kezdeményezés, amit néhány Los Angelesben járt magyar sportújságíró vetett fel. Egy könyvben összefoglalni a XXIII. nyári játékok eseményeit és tapasztalatait. Ötletükhöz megnyerték támogatónak, lektornak a későbbi pénzügyminisztert, akkor még az MSZMP Budapesti Bizottságának titkárát, dr. Békesi Lászlót. A könyv szervezőinek céljai között a tájékoztatás mellett, az előre kalkulált nyereség is komoly szerepet játszott. Elkövettek azonban egy nagy hibát, nem tartották be az akkori szocialista könyvkiadás játékszabályait. Az ügy kivizsgálásának eredményeként végül be kellett zúzni a 100 000 példányt, és pártfegyelmit indítottak a kötet megjelenésében közreműködők ellen. [4-5. számú dokumentum - Jegyzőkönyvrészlet és tájékoztató a Los Angeles-i olimpiával foglalkozó könyvről az MSZMP PB 1984. december 11-ei és 1985. február 26-ai ülésén] A szerencsétlen csonka Los Angeles-i olimpia különös végjátéka volt ez a "vállalkozás", egyben valódi görbe tükre a nyolcvanas évek magyar társadalmi és politikai viszonyainak.
Húsz évvel a Los Angeles-i olimpia után ismét nagy ünnepélyre készül a sportszerető világ. Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy a 21. század első olimpiáján, feszült politikai légkörben, terrorizmustól fenyegetetten fel tud-e nőni a modern ember a klasszikus görög versenyzőkhöz, vagy akár Coubertin báró eszményéhez? Remélhetőleg a 2004. évi athéni olimpia úgy vonul be majd a sporttörténelembe, mint ahol emlékezetes sikerek, eredmények, nagyszerű teljesítmények születtek, és nem válik a hírhedt olimpiák egyikévé.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt július 11.
1950
1958
Az Ifjú Gárda megalakulása. 1956-ban, a forradalom után megalakult ifjúsági csoportok kapták ezt a nevet.
Az Ifjú Gárda a KISZ...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Beköszöntő
Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.
Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.
Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.
Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.
Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.
Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.
Budapest, 2020. június 16.
A szerkesztők