A világ első élő, egyenes adású televíziós gyilkossága, amikor Jack Ruby lelőtte Lee Harvey Oswaldot.Tovább
Dekonspiráció az „egyházi reakcióban” - egy beszervezés története Kovrig Béla, az áldozat szemszögéből
Kovrig Béla (1900–1962) a két világháború közti magyarországi szociálpolitika és szociológia meghatározó alakja, a II. világháború alatt a katolikus ellenállási mozgalom egyik vezetője volt. 1946-ban az Államvédelmi Osztály fenyegetéssel beszervezte, végül 1948-ban sikerült emigrálnia. Rövid olaszországi tartózkodás után az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le, és ott is halt meg 1962-ben. Az alábbiakban bemutatott dokumentumok között található az amerikai hatóságok tájékoztatására készült, eskü alatt tett, mindeddig ismeretlen vallomásának gépelt leirata is.
A két világháború közötti magyar szociálpolitika és szociológia meghatározó alakja, Kovrig Béla (Budapest, 1900. április 8. – Milwaukee, 1962. december 22.) a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen szerzett államtudományi majd jogi diplomát 1920-ban, illetve 1921-ben. 1922. augusztus 16-án a Miniszterelnökség állományába került, ahonnan egyéves külföldi tanulmányútra
. Ez idő alatt a berlini Hochschule für Politik, valamint a párizsi Sorbonne és az École des Sciences Politiques előadásait .
1. Kovrig Béla esküje, melyet a Miniszterelnökség helyettes államtitkári rangban lévő Elnöki Osztályának vezetője, Bárczy István előtt tett le
Budapest, 1922. augusztus 16.
Jelzet: MNL OL P 2343. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai, Kovrig Béla iratai (rendezés alatt) – Eredeti, gépelt, név és dátum kézírással betoldva, aláírásokkal.
Hivatali karrierjének gyorsaságát jól tükrözi az a tény, hogy 1923-tól
miniszterelnök személyi titkára, majd a Miniszterelnökség Nemzetiségi és Kisebbségi Osztálya után a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium munkatársa, végül 1927-től az Országos Társadalombiztosítási Intézet aligazgatója lett. 1938-ban a Miniszterelnökségen belül megalakította a Társadalompolitikai Osztályt, ennek vezetésére Kovrig Bélát . Az osztály működésére azonban – megfelelő pénzügyi eszközök hiányában – inkább a politikai propaganda szervezése és irányítása, semmint a szociálpolitikai programok kidolgozása és keresztülvitele volt jellemző. Mindenképpen meg kell említeni a mezőgazdasági dolgozók öregségi biztosításáról szóló 1938. évi XII. törvénycikket. Ennek javaslatát nagyrészt Kovrig állította össze, de az elfogadott törvényt ő maga is bírálta, mivel a végleges törvényszöveg jelentősen felhígult. miniszterelnök 1940-ben a Társadalompolitikai Osztályt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba olvasztotta, Kovrig pedig belügyminiszter kívánságára egy új szervezet, a belügyminisztérium alá tartozó Nemzetpolitikai Szolgálat kijelölt vezetője lett. 1940. július 11-én a belügyminiszter előtt tette le hivatali esküjét, vezetői megbízatását pedig az 1940. november 18-án kelt 8300/1940. M. E. I. számú rendelettel kapta meg.Ekkori és a második világháború alatti működésének részleteit jól dokumentálja
1945-ben adott írásos nyilatkozata, melyet vélhetőleg Kovrig Béla igazolóbizottsági eljárásával kapcsolatban tett. A hatoldalas, gépelt, csak évszámmal ellátott, minden oldalán lepecsételt és aláírt nyilatkozatból megtudhatjuk, hogy kifejezetten Keresztes-Fischer kívánsága volt a hivatal megszervezése és Kovrig vezetővé történő kijelölése, mivel „...egyetemi magántanári minőségében, hivatalos megbízás nélkül, önszántából, éveken át – még delelése idején is – tudományos alapossággal, írásban és szóval állhatatosan küzdött a nácizmussal ...”. Varga Béla vallomása szerint ugyanis a Nemzetpolitikai Szolgálat célja a és a nyilas agitáció ellensúlyozása volt. E célból kereste fel Kovrig a Független Kisgazdapárt alelnökét, Varga Bélát és Teleki Pálra, valamint Keresztes-Fischer Ferencre hivatkozva a segítségét kérte a Somogy megyei Volksbund és a helyi nyilas szervezetek, személyek megfigyelése ügyében.Teleki Pál halálát követően Kovrig benyújtotta lemondását. Ezt követően
miniszterelnök utasította valamennyi nyilas- és Volksbundellenes irat megsemmisítésére, és 1941. május 21-én felmentette a Nemzetpolitikai Szolgálat vezetése alól. Szociológiai katedrát kapott a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen és az újonnan alapított Közgazdaságtudományi Kar dékánja, majd 1942–1943-ban rektora lett. 1943. augusztus 23-ára győri püspök elnöklete alatt Kovrig egy tanácskozást hívott össze, melyen az ország legismertebb katolikus vezetői – köztük Varga Béla is – a Katolikus Szociális Népmozgalom nevű szervezet megalakításáról döntöttek. Az értekezleten tartott nyitóbeszédében Kovrig kijelentette, hogy Németország a háborút elvesztette, így az ország „teljes politikai és társadalmi rendszerváltás előtt” áll. Felhívta a figyelmet arra, hogy az „emberi méltóság, a természeti jogok, és a polgári szabadságjogok teljes tiszteletben tartásával kell a katolikus erőknek részt venniük az ország " Az értekezlet – Apor Vilmos püspök javaslatára – Kovrigot bízta meg a világháborút követő rendszer új szociális programjának kidolgozásával. Ennek eredménye lett a Magyar társadalompolitika című kötet, mely nemcsak egy új programot tartalmazott, hanem összefoglalta és elemezte a két világháború közti magyar szociálpolitikát és jogalkotást. A mű nyomdai szedésének elkészülte 1944 februárjában már a végére járt, azonban a német megszállás után már nem tudták hivatalosan megjelentetni, így Kovrig háromkötetes egyetemi segédlet formájában sokszorosíttatta és a németellenes katolikus vezetők körében terjesztette. 1944. július elején Esztergomba ment és egyházi jóváhagyással – a prímási adminisztrációval együttműködve – elkezdte kiépíteni az ellenállási mozgalom katolikus szárnyát. Július végén a társadalmi vezetőknek az ő elnökletével tartott értekezletén döntés született arról, hogy felhívják a főpapságot, gyakoroljanak nyomást leváltása és egy fegyverszüneti tárgyalásokra alkalmas kormány kinevezése ügyében. 1944 őszén Kovrig egy röpiratot bocsátott ki, „melyben többek között hevesen tiltakozott a modern rabszolgaság, embereknek kényszermunkára elhajtása, gyakran idegenbe hurcolása, a családi kötelékek széjjelszakítása ellen. Ez volt 1944. március 19. óta, tehát a németek és a hatalmat bitorló cinkosaik uralma alatt megjelent és terjesztett egyetlen magyar kiadvány, melynek szerzője saját neve alatt tiltakozott a deportálások .1944. október 12-én
döntése alapján a katolikus szárnyának neve Kereszténydemokrata Néppárt lett. A Magyar Front vezetőségébe (Intéző Bizottság) a párt delegálta, s bár Varga Béla szerint a katolikus szárny vezetője egyértelműen Kovrig volt, ő többször kijelentette, hogy a háború után nem akar politikai pályára lépni – kizárólag a szaktudománynak akarta szentelni életét –, ezért taktikailag jobb, ha egy olyan személy képviseli a Magyar Frontban a Kereszténydemokrata Néppártot, akinek a háború után is aktív politikai szerepet szántak. , a Magyar Front Intéző Bizottságának elnökével való előzetes egyeztetés alapján Kovrig szervezte meg a Magyar Front „Nemzeti Felszabadító Bizottság” aláírású röplapjának 200 000 példányban történő kinyomtatását és terjesztését. Érdekes Varga Béla azon mondata, mely szerint Budapest felszabadítása után „...Kovrig Béla a Néppárt szervezői előtt jelenlétemben is helytelenítette ilyen pártnak a felszabadulás utáni tovább szervezését. Amikor pedig a Néppárt további fenntartásához és kiépítéséhez gróf Pálffy József mégis ragaszkodott, Kovrig nem lépett be Pálffy pártjába, sőt biztos információim szerint ennek vezető köreitől teljesen ." A világháború után Kovrig Bélának is igazolóbizottság előtt kellett igazolnia háború alatti tevékenységét. Személyi hagyatékában – Varga Béla ismertetett nyilatkozatán kívül – több hasonló tartalmú nyilatkozat van, ezek közül a legismertebb személy a két világháború közötti vezető történészek egyikének, 1945. június 5-én kelt nyilatkozata.2. Szekfű Gyula nyilatkozata Kovrig Béláról
Átirat:
Alulírott, Kovrig Béla egyetemi tanár úrral több mint 15 éven keresztült állandó, közeli ismeretségben voltam és vagyok, s ezen ismeretség alapján biztos tudomásom van az ő, minden tekintetben kitűnő szociális érzékéről, emberies gondolkodásáról és folytonos törekvéséről, hogy a munkásosztály anyagi helyzetén segítő reformok jöjjenek létre. Ugyanő a vezetésem alatt álló esztergomi Nyári Egyetemen 1937-ben öt órás előadást tartott a modern nacionalizmusról, melyben a nemzetiszocialista és olasz fasiszta nacionalizmusokat éberen elítélte, alaptételeiket megcáfolta és olyan nacionalizmust hirdetett, mely a mai felfogással megegyezett.
1945. VI. 5.
Szekfű Gyula
egyet. tanár
1945. június 5.
Jelzet: MNL OL P 2343. Kovrig Béla iratai (rendezés alatt) – Eredeti, kézzel írt, aláírással.
A fenti életpálya alapján azt gondolhatnánk, hogy ezek után viszonylag egyszerű úton – a világháború alatti terveinek megfelelően – Kovrig Béla visszakerült a katedrára. Hogy ez mégsem így történt, abban nagy szerepet játszott a kialakult politikai helyzet, és leginkább a Magyar Kommunista Párt, illetve az irányítása alá tartozó, 1946 szeptemberében a Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályából átalakult Államvédelmi Osztály. Az 1945-ös választásokon a Magyar Kommunista Párt befolyásához képest igen szerény eredményt ért el, így az országban megindult a választást megnyerő Független Kisgazdapárt, valamint a „klerikális reakció” elleni támadás. Ezzel összefüggésben az egyik legfontosabb célszemély a háború alatti ellenállás katolikus szárnyának vezetője, Kovrig Béla lett, akit 1946-ban
. Az alábbi, dátum nélküli, hat oldalas dokumentum pontosan ismerteti a beszervezése körülményeit, és egy angol nyelvű esküformula mellett Kovrig magyar nyelvű vallomását is tartalmazza. Az irat keltezésének megállapításában segítségünkre lehet, hogy megemlítik: jezsuita atya letartóztatásban van 1949. február óta, tehát ez a terminus post quem. A terminus ante quem meghatározásában pedig az édesanyja korára való utalás segíthet, ugyanis a vallomás felvételekor 72 éves volt, ez alapján 1952. augusztus 27-e előtt készülhetett az irat, mivel édesanyja, fia szülése idején 20 éves volt. A legvalószínűbb, hogy 1952. március környékére datálható a vallomás, mivel édesanyja ekkor kórházba került és egykori tartótisztje, „orvosprofesszorként” a milwaukee-i egyetemre küldött Kovrignak levelet, melyben beszámol anyja állapotáról, egyúttal egy washingtoni találkozóra invitálta – a levelet „Mirkó” fedőnevén írta alá ( ). A vallomás három részre osztható. Az első, féloldalas rész vázlatosan ismerteti Kovrig Béla életútját az emigrációig. Ezt követi beszervezésének részletes leírása. E szerint 1946. szeptember 9-én a átkelve ½ 10-kor a Petőfi téren egy ismeretlen igazoltatta, és felszólította, hogy kövesse őt a melletti kapualjba. Ezután az Andrássy út 60-ba vitték, majd a „szokásos” módon igyekeztek hatni rá: hosszú ideig egy fallal szemben kellett mozdulatlanul ülnie, ezt követően oroszul beszélő személyek mutogatással próbálták értésére adni, hogy fel fogják akasztani, majd jöttek a magyar „detektívek”, akik láthatólag felkészültek voltak tudományos tevékenységéből. Az 1926-ban kiadott Az új Oroszország, az 1940-es Korfordulón, továbbá az 1942-ben megjelent Embersors a szovjetéletben című műveiből idéztek, és az ott leírtak szovjetellenes élét igyekeztek áldozatuk ellen fordítani. Kovrig Béla – vallomása szerint – hamar rájött, hogy ez csak színjáték: „Ekkor már láttam miről van szó. Hiszen ha az oroszok feltétlenül ragaszkodnának kiadatásomhoz, akkor nem folynék ez a teketória órákon át, egyszerűen levittek volna.” Számára viszont a menekülő út csak az együttműködés, vagy annak látszata lehetett, tehát mindent aláírt. A vallomásból megtudjuk, hogy ekkor vélhetőleg kompromittálási célzattal több jelentést írattak vele, melyeket antedatáltak, tehát az állambiztonsági iratokban lévő beszervezési időpontjának fent idézett, 1946. szeptember 9-i dátuma erősen megkérdőjelezhető.Dátum nélkül
Jelzet: MNL OL P 2343. Kovrig Béla iratai (rendezés alatt) – Eredeti, gépelt, aláírás nélkül.
A vallomásból megtudjuk azt is, hogy beszervezése másnapján több, hozzá közel álló személy előtt dekonspirálta magát, vagyis elmondta, mi történt vele és mit várnak tőle a „szervek.” Ezzel hatalmas kockázatot vállalt, hiszen nem tudhatta, hogy valaki közülük nem jelent-e, de úgy látszik, bízott emberismeretében és bátran kijelenthető, hogy az adott körülmények között a lehető legtisztességesebb módon járt el, még ha ezzel sokat is
. A legjelentősebb személyek, akiknek elmondta beszervezését, jezsuita provinciális, , a Központi Szeminárium rektora, Kerkai Jenő jezsuita szerzetes és belgyógyászprofesszor. Természetesen ezek a nevek a vallomásban azért is szerepeltek, hogy története más forrásból is igazolható legyen az amerikai hatóságok számára, ugyanis nincs kétség afelől, hogy ez az eskü alatt tett vallomás az FBI vagy a CIA számára készülhetett – erre utal a vallomás első oldalának bal felső sarkában lévő angol nyelvű kezelési . A vallomás legérdekesebb része azonban az, ahogy Kovrig a megfigyeltekkel, különösen a jezsuita Kerkai Jenővel megbeszélte a jelentéseket, sőt, azokra éppen a megfigyeltek dolgozták ki a részletes választ, egyúttal gyorstalpaló tanfolyamot tartva az ÁVO munkatársainak az egyház szervezetével és az egyháztörténettel kapcsolatos kérdésekről. Szintén érdekes mozzanat a vallomásból, hogy Kerkai Jenő előtt öten dekonspirálták magukat – úgy tűnik, a „klerikális reakció” elleni harc ekkor még nem kecsegtetett sok sikerrel. A vallomás harmadik részében a tanítás szabadságának hiányát nehezményezte Kovrig, mivel a műegyetem igazolóbizottsága 1945. augusztus 13-án, a kolozsvári egyetem igazolóbizottsága pedig 1945. szeptember 8-án igazolta, ennek ellenére nem folytathatta tanári működését. A Minisztertanács 1946. augusztus 16-án (131/32. napirendi pont), majd augusztus 30-án (134/57. napirendi pont) vette napirendre a kinevezését az Agrártudományi Egyetem Általános Jogi Ismeretek Tanszékére, azonban az igazságügyi miniszter, a szociáldemokrata , valamint a kisgazda tájékoztatásügyi miniszter, javaslatára a kinevezést levették a napirendről.
1946. szeptember 15-től
prímás kinevezte az Egerben működő Magyar Katolikus Akadémia Jog- és Államtudományi Karának Közgazdaságtani Tanszékére, ahol emigrálásáig tanított. 1948. július 1-jén az összes egyházi iskolát államosították, köztük az egri jogakadémiát is. Az új szervezetű Jog- és Közigazgatástudományi Karon kötelezővé vált a szociológia oktatása, azonban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium képviselője 1948. szeptember végén közölte, hogy nem hagynák jóvá a kar tanrendjét, ha Kovrig oktatná a szociológiát. A diákság részéről is nyomás alá helyezték Kovrigot, ugyanis október elején az egri diákszervezet két vezetőjét Budapestre hívták a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetségének (MEFESZ) központjába, és előttük abszurdumnak nevezték, hogy olyan antidemokratikus tanár, mint Kovrig taníthat, és ha ez nem változik, akkor a „...pesti vezetőség a helyszínen rendet .” Erről rögtön visszaérkezése után az egyik egri diák tájékoztatta tanárát. Ez a fejlemény lehetett az utolsó csepp a pohárban, mely végül meggyőzte Kovrigot és feleségét, hogy el kell hagyniuk az országot. 1948. október 15-én , az Amerikai Egyesült Államok követségi tanácsosának segítségével egy követségi autó csomagtartójában csempészték ki őket az országból. 1948. november 5. után Salzburgból Innsbruckba utaztak, végül Rómában töltöttek egy évet és 1949. december 11-én indultak az Amerikai Egyesült Államokba, ahol végül Kovrig – a milwaukee-i Marquette Egyetemen – katedrát kapott.
A Minisztertanács 1949. augusztus 19-i ülésén megfosztotta Kovrig Bélát magyar állampolgárságától és teljes vagyonelkobzásra ítélte (302/10. napirendi pont). Ezt követően az Államvédelmi Hatóság többször igyekezett kapcsolatba lépni vele. 1950. november 14-től dokumentálhatóan igyekeztek megszerezni címét, de itthon maradt édesanyja nem tudott – valószínűleg nem is akart – ebben segíteni, mivel a fia leveleit Münchenben élő sógorán keresztül kapta meg. Mivel Kovrig az emigráció tekintélyes tagjának számított – szoros kapcsolatban állt
Varga Bélával és –, ezért több akciót is terveztek, de címét nem tudták felkutatni. A gordiuszi csomót aztán egy huszárvágással oldották meg, ugyanis jött az „isteni szikra”, és a washingtoni rezidentúra beszerzett egy milwaukee-i telefonkönyvet, ezt fellapozva kikeresték a „célszemély” címét és telefonszámát. A kapcsolatfelvételre 1955 júniusában tettek kísérletet, de a fentiek alapján ez érthetően sikertelen volt, mivel a korábbi „hálózati személyt” nem lehetett zsarolni, hiszen – mint a fenti dokumentumból kiderült – semmit sem takargatott múltjából az amerikai hatóságok és a „célszemélyek” előtt sem. Nyilván felmerülhetett volna a CIA részéről, hogy kettős ügynökként alkalmazzák, de Kovrignak egy életre elege lehetett a második világháború alatti és utáni konspirációból – vélhetőleg csak a tanításnak és kutatásnak kívánt élni. Kovrig Béla végül 1962. december 22-én halt meg . Haláláról a politikai harcostárs, Barankovics István csak késve értesült, ezért nem tudott elmenni a temetésre; özvegyének, 1962. december 28-án írt levelében így emlékezett meg róla: „A munka, melyet a magyarságért és a magyar kereszténységért végzett, nevét elválaszthatatlanul összekapcsolta a két háború közti Magyarország legjobb szociálpolitikai kezdeményezéseivel, melyek széles rétegeknek áldást jelentettek, és a modern magyar katholikus szociális mozgalmakkal. Nem egyedül lépett át a sötét kapun: sok jótette .”
Fotók: Czikkelyné Nagy Erika
Ezen a napon történt november 24.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő