„Elfogyott a cérnájuk”

A szabómesterek és a nyilas párttagság

„Alulírott szabómester kijelentem, hogy a ZEgerszegi nyilas pártba csak azért léptem be, mert annakidején azt mondták, hogy csak az a szabómester kap cérnát, amelyik a nyilas pártnak tagja lesz. Én tehát kénytelen voltam belépni, hogy cérnát kaphasak és iparomban továb dolgozhasam. Én a pártéletében soha nem szerepeltem soha gyűlésen részt nem vettem. Épen azért maradtam tőlűk távol mert az ő módszerűk elveimel nem egyezett.”

Bevezetés

Az alábbi források a magyar történelem minden szempontból bonyolult és ellentmondásos korszakának részét képezik. Az 1945-ben keletkezett leveleket zalaegerszegi szabók írták, s megpróbáltak benne magyarázatot adni nyilas párttagságuk, illetve a nyilas pártba való belépésük okaira. A levelek közül kettő stílusfordulataiban olyan hasonlóság figyelhető meg, amely arra enged következtetni, hogy nemcsak a pártba való belépésük motivációja volt hasonló, de a magyarázatként szolgáló levelet is bizonyos egymás közti "egyeztetés" után írták meg.

A párttagságukat kiváltó okra adott magyarázat viszonylag egyszerű: az a hír terjedt el az 1940-es évek elején, hogy aki belép a nyilas pártba, az könnyebben hozzájuthat a háború miatt hiánycikknek számító - munkájukhoz elengedhetetlen - varrócérnához. Persze a szóbeszédnek nem volt semmi alapja, de aki hónapokig kénytelen nélkülözni a munkájához szükséges - viszonylag olcsó - portékát, az minden alkalmat megragad, hogy munkáját folyamatossá tegye. Ennek az egyébként ideológiamentes szempontnak négy-öt év múlva a szabókra nézve sajnálatos következményei lettek, mert párttagságukért büntetésből két hét közmunkára ítélték őket, amit egyébként a hivatali apparátus a levelek hátoldalán robotként nevezett meg. Elgondolkodtató, hogy a középkortól a jobbágyokat sújtó ingyenmunka kifejezését használják a politikai okokból kirótt büntetés megnevezésére, persze ebben tükröződhet a szláv hatás is - nevezetesen a "malenkij" robot kifejezésé. A Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara 1940. évi jelentésében, amely 1939-rol készült, már viszonylag részletesen kitért arra, hogy a háborús helyzet miatt kialakult cérnahiány milyen nagy nehézségeket okozott a férfiszabóknak. A kisemberek szemszögéből nézve persze méltánytalan eljárás volt, különösen az X. Y-nal jelölt szabó esetében, aki - elég rossz politikai érzékről téve bizonyságot - 1920-ban az Internacionálét énekelte, az emiatt indított eljárást azonban megszüntették.

Az irategyüttesben található egy itt nem közölt jegyzőkönyv is, melyet egy szabó tanúvallomásáról vettek fel. Ez a szabó ugyancsak belépett a nyilas pártba, de fél év után kilépett, sőt - mint a jegyzőkönyvből kiderül - később egy zsidó származású szabótársát kikérte a gettóból, és munkához juttatta a műhelyében. 1944-ben a frontra került, ahol parancsnoka - vallomása szerint - ki akarta végeztetni, mivel a székesfehérvári ütközet után 25 társával elmenekült. Ezt beosztott tisztjei megakadályozták, és hadbírósági tárgyalást kezdeményeztek vele szemben, a front közeledte miatt erre nem került sor. Néhány bajtársával Győr mellett elszakadt az egységétől és két drillingágyúval, valamint hat szekér lőszerrel bolyongtak, míg végül megadták magukat az oroszoknak, akik a hadizsákmányért cserébe szabadon engedték őket. A történet pikantériája, hogy vélhetően ennek a szabónak a felesége ugyancsak párttag volt, amiért harminchárom nap közmunkára ítélték, azonban a listák tanúsága szerint "férje jegyzőkönyvet hozott. Nem tudni mi hatotta meg a döntéshozókat a verdikt kiadásakor, hiszen az X. Y-nal jelölt szabó ugyancsak megjárta a frontot - minek következtében beteg lett és ezért kérte fölmentését a közmunka alól -, tény azonban, hogy ő nem esett orosz hadifogságba, s talán ez a körülmény okozta, hogy nem mentették fel.

Annyit mindenesetre megtanulhattak az eset kapcsán az ügyben érintett szabók, hogy jobb, ha a politikától távol tartják magukat, vagy ahogy az, az említett jegyzőkönyvben áll: "elhatároztam, hogy többé semmiféle pártba be nem lépek, én élek gyermekeimnek, családomnak." Egyszerűen szólva: elfogyott a cérnájuk.

A leveleket betűhív átírásban közöljük, mivel mind stilisztikai mind helyesírási szempontból jelentős információértékkel bírnak.

Ezen a napon történt augusztus 14.

1901

A lotaringiai csatában a francia hadsereg sikertelenül támadja a németeket.Tovább

1920

Csehszlovákia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (a későbbi Jugoszlávia) magyarellenes szövetségre lépnek, ez lesz a kisantant első...Tovább

1945

Japán kapitulációjával véget ér a második világháborúTovább

1952

Rákosi Mátyás lesz Magyarország miniszterelnöke.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők