Vissza az iskolapadba?

A politikai rendőrség megjelenése az iskolákban

„A pestszenterzsébeti áll. fiúgimnáziumban éppen személyesen vezettem magánvizsgálatot, amikor az igazgató jelentette, hogy a politikai rendőrség két kiküldötte be akar menni a tanórákra. Az illetőket hozzám utasította. Két feltűnően fiatal férfi jelent meg előttem s kijelentette, hogy a politikai rendőrség nyomozói és a tanórákat ellenőrizni jöttek. Kérdésemre, hogy milyen célból, azt válaszolták, hogy a reakciót kell nyomozniuk. Figyelmükbe ajánlottam, hogy az iskolai tanórákon csak a tanügyi hatóság kiküldöttei jelenhetnek meg. Erre eltávoztak és írásbeli paranccsal jöttek vissza.”

Bevezetés

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba 1945. november 12-én érkezett a budapestvidéki tankerület főigazgatójának november 9-én kelt felterjesztése. A levélből - mai szemmel - komikusnak ható kép bontakozik ki arra nézve, hogy milyen "súlyos" ügyekkel foglalkozott a kerület rendőrségének politikai osztálya. 1945. november 5-7. közt három intézményben is látogatást tettek az osztály nyomozói, s tájékoztatást kértek arról: van-e faliújság az iskolákban, hogyan állnak tankönyvek, tüzelő dolgában, s végül - ami végképp nem a politikai rendőrségre tartozik -, hogy írnak-e óravázlatot a tanárok. Persze a nyomozókat nem annyira az oktatás tárgyi és szakmai feltételeinek megléte izgatta, sokkal inkább az iskolában uralkodó ideológiai állapotokat kívánták ellenőrizni. Ez már a minden iskolában feszegetett falújságra vonatkozó kérdésből is látható, még nyilvánvalóbb azonban a fiúgimnázium igazgatójának pártállására vonatkozó kérdésből, valamint abból, hogy még véletlenül sem a matematika vagy a természettan órákra voltak kíváncsiak - mindenütt a történelem órákat látogatták.

Azt, hogy már ekkor is bizonyos "hírnévre" tettek szert a politikai rendőrség tagjai, érzékelhetően jelzi az a körülmény, hogy a három iskola vezetője közül egyedül a fiúgimnázium igazgatója merte megtagadni az engedélyt a tanórák látogatására, a vonatkozó tanügyi szabályzatokra hivatkozva. Természetesen nem sok sikerrel járt ez a próbálkozása, mert a nyomozók a következő alkalommal már írásos parancsot hoztak magukkal, s ez már - a gimnáziumban éppen jelenlévő - tankerületi főigazgatót is meghátrálásra késztette, akinek kérdésére, hogy mi a célja a látogatásnak azt felelték, hogy a "reakciót nyomozzák".

A reakció elleni harcban egyébként jól láthatóan valóban élen járt a kerület rendőrségének politikai osztálya, ugyanis a szolgálati jegyen található a "Magyar rendőrség budapesti főkapitányságának pestszenterzsébeti ker. kapitányságának politikai osztálya" feliratú körbélyegző ellenére a kiállítás helyeként már Pesterzsébetet írtak, ezzel demonstrálva a klerikális reakció elleni harcot. A politikai rendőrségnek ez az eljárása a minisztérium tisztviselőiben vélhetően ugyanolyan ellenérzéseket váltott ki, mint a tankerületi főigazgatóban, hiszen egy rövid belső feljegyzés után rögtön minisztertanácsi előterjesztést fogalmaztak, s nem a Belügyminisztériumtól kértek tájékoztatást az ügyről.

Az előterjesztést természetesen minden minisztérium - így a Belügyminisztérium is - megkapta, s rögtön reagált rá: november 29-én leiratot küldtek a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága Politikai rendészeti Osztályának, magyarázatot kérve a történtekre. Az osztály vezetője, Péter Gábor kissé hevesen reagált a leiratra: az ügyet a politikai rendőrség elleni provokációnak tekintette, és kétségbe vonta a minisztertanácsi előterjesztésben foglaltak igazságtartalmát. A Belügyminisztérium átiratban kérte a kultusztárcától az ügy pontos részleteinek és a rendelkezésre álló bizonyítékoknak az ismertetését. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium december 7-én kelt - Keresztury Dezső által aláírt - válaszának iktatását csak december 27-én végezték el - az, hogy a Belügyminisztérium átiratát miniszteri osztályfőnök írta alá, a választ mégis a belügyminiszternek címezték, jelzi, milyen fontosságot tulajdonított e nemkívánatos jelenségnek a kulturális vezetés, amit a belügyben úgy látszik nem toleráltak, hiszen a választ csak húsz nappal később iktatták. A budapesti főkapitányhoz, Sólyom László altábornagyhoz 1946. január 28-án küldtek, "bizalmas, saját kezébe" jelzéssel ellátott leiratot - amelyet a kézbesítési ív tanúsága szerint másnap kapott meg -, amelyben utasítják, hogy indítson "tüzetes és szigorú vizsgálatot" az ügy pontos részleteinek felderítésére. A belügyminisztérium aktájából kiderül, hogy a politikai rendőrség eljárása, valamint a Péter Gábor által küldött - a felelősséget elhárító, illetve a kultusztárca állítását kétségbe vonó - jelentés hangneme a belügyi tisztviselőt is felháborította, és ezért a főkapitánynak küldött levéltervezetben még szerepel az, hogy Péter Gábort utasítsa: tartózkodjék a minisztereket bíráló kitételek alkalmazásától. Az említett kitételt azonban a leirat aláírója - Szebenyi Endre, a Belügyminisztérium Közrendészeti Főosztályának vezetője - kihúzta, mivel már ekkor tisztában lehetett azzal, hogy Péter Gáborral nem tanácsos ujjat húzni. Mindenesetre Sólyom László nem Pétert, hanem helyettesét, Fehér Lajost bízta meg az ügy kivizsgálásával. Ebben a döntésében szerepet játszhatott, hogy másolatban megkapta Péter jelentését, és persze az sem zárható ki, hogy informális úton kérték: ne az osztályvezető vezesse a vizsgálatot. A vizsgálat dokumentumai megerősítik a kultusztárca állításait. Az összefoglaló jelentéshez mellékelt három dokumentum tovább árnyalja a képet. Az 1945. november 13-án kelt jelentés összefoglalja az egyik iskolai ellenőrzés tapasztalatait, a faliújság kérdésétől a tüzelőhiányon át a tankönyvek tartalmi kérdéséig - mint látható ezek "valóban" a politikai rendőrségre tartozó dolgok. A legmeghatóbb azonban az az aggodalom, amivel a nyomozó a gyerekek szociális helyzetét ábrázolja - megállapítása szerint a "tüzellő hiány a hidegbeköszöntével a tanítást teljessen megfogja akadájozni" és ez idővel a gyerekek erkölcsi és szellemi zülléséhez vezet. Ez utóbbi aggodalom jogosságát mi sem bizonyítja jobban, mint ez a jelentés, amit forrásértéke miatt betűhív átírásban közlünk. A február 14-én készült tanúvallomási jegyzőkönyv már pontosabban világítja meg az események okát. A tanúként meghallgatott nyomozó szerint a kerületi rendőrség politikai osztályának egy része külön munkára lett beállítva, nevezetesen, hogy kiépítsék a gyárakban, iskolákban és egyéb munkahelyeken a "B" hálózatot, akik a demokráciaellenes egyéneket megfigyelik. Az eljárásra utasító tiszt 1946. február 15-én kelt jelentéséből kiderül, hogy a "látogatásoknak" azért érezte szükségét, mert bizalmas értesülés alapján tudomására jutott, hogy az ifjúságot "nem olyan szellemben tanítják, amelyet demokratikus fejlődésünk megkövetel". Ebben az antidemokratikus eljárásban természetesen a klerikális reakció, nevezetesen az iskola katolikus hitoktatója járt az élen. Persze ha már ott voltak nem mulaszthatták el, hogy - természetesen szigorúan a demokratikus nevelés jegyében - hálózatot építsenek ki a tanulókból, akik tanáraik politikai beállítottságáról informálják a rendőrséget, ezzel is megakadályozva őket abban, hogy az erkölcsi züllés útjára térjenek. A vizsgálatot lefolytató nyomozók február 16-án készült jelentése alapján Fehér Lajos összefoglaló jelentést készített a budapesti főkapitányság felügyeleti és fegyelmi osztálya számára, amelyben tájékoztatást ad arról, hogy az ügyben eljáró vezetőt szigorú megrovásban részesítette. A jelentés alapján Sólyom László március 21-én küldte meg a Nagy Imre belügyminiszternek a vizsgálat eredményét és az ügyhöz kapcsolódó dokumentumokat. A Belügyminisztériumba március 30-án érkezett dokumentumok alapján a Vallás és Közoktatásügyi miniszterhez április 11-én küldtek levelet a vizsgálat eredményéről és az ügyet ad acta tették.

A történethez még egy hozzáfűzni való adalék kínálkozik: mind a főigazgató levelében, mind a minisztertanácsi előterjesztésben nagy hangsúllyal szerepel, hogy a nyomozók feltűnően fiatalok. Ezt támasztja alá a Belügyminisztérium Elnöki főosztályának irataiban található 1945. július 20-án - a budapesti rendőrség kerületi kapitányságainak politikai osztályairól - készült kimutatás, mely szerint az ügyben szereplő egyik nyomozó 1945-ben 23 éves volt. Sokkal érdekesebb azonban, amit a tankerületi főigazgató és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium apparátusa sem tudhatott, hogy iskolai végzettsége 3 kereskedelmi volt (tehát még érettségivel sem rendelkezett), azonban még ez is több, mint az ugyancsak nyomozó beosztásban szereplő másik rendőré, aki 8 elemit végzett, vagy a harmadik, ügyben érintett személyé, akinek legmagasabb iskolai végzettsége 4 polgári volt. Az tehát ebből a kimutatásból megállapítható, hogy a rendőröknek talán valóban az iskolában volt a helyük, persze nem olyan szerepben, mint amilyet az ügyben betöltöttek.

Ezen a napon történt szeptember 27.

1920

Megkezdi működését a Magyar Királyi Honvéd Hadiakadémia (ma Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem).Tovább

1939

Lengyelország 19 napos ellenállás után kapitulál az országba betört német inváziós haderő előtt.Tovább

1940

Magyarországon megalakul az egységes Nyilaskeresztes Párt, Szálasi Ferenc vezetésével.Tovább

1987

„A magyarság esélyei” címmel, több mint 180 résztvevővel rendezték meg a lakiteleki találkozót, amelynek politikatörténeti jelentősége...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő