Salvador Dalí, katalán-spanyol szürrealista festőművész († 1989)Tovább
A magyar-olasz diplomáciai kapcsolatok helyzete 1956 után
„A két ország viszonya is sok tekintetben a nemzetközi helyzet függvénye, és a feszültségek enyhülése sokat jelenthet az európai országok régi barátságának helyreállításában is.” – Simó Gyula és Száll József római követek itt közölt szigorúan titkos beszámolói, valamint a Külügyminisztérium Politikai osztályának szintén titkos javaslata a kétoldalú kapcsolatok rendezéséről, az 1956 utáni nemzetközi elszigetelődés enyhüléséről, a partneri viszony helyreállításának szándékáról tájékoztatnak.
Bevezetés
Az ArchivNet „A diplomácia története" című rovatában Nagylaki Endre által közzétett 1964-es külügyminiszteri (Péter János) parlamenti expozé tárgyilagosan jellemezte a magyar-olasz diplomáciai és államközi kapcsolatok fejlődését. Dokumentumközlésemből szintén előtűnnek a két ország kapcsolatai előtt álló akadályok, a két ellentétes világrendszerhez tartozás áthághatatlan határmezsgyéi. Mindemellett példákat vonultatok fel arra nézve, hogy a magyar külpolitika a kétoldalú viszony javítása érdekében apró lépésekkel és a politikai realitások korlátait figyelembe véve próbálta megteremteni hazánk és Itália gazdasági, illetve kulturális együttműködésének kereteit. A külügyminisztérium illetékes osztályának elemzése ebben a vonatkozásban gyűjti össze a korabeli külpolitikai alapelveket és az olaszországi feladatokat a kétoldalú kapcsolatokról.
Az 1956 utáni nemzetközi bojkott feloldására tett intézkedésekkel a magyar diplomácia rövid idő alatt eredményeket könyvelhetett el olaszországi külpolitikájában, amit Simó Gyula és Száll József római követek jelentései is bemutatnak. Beszámolóik nem hallgatnak a felmerülő - a válogatott iratok időhézagaival is érzékeltetett - nehézségekről, a különböző nézeteltérésekről, a két ország közötti politikai feszültségekről - amelyek kifejeződtek a nemzetközi kérdéseknek, országaink bel- és külpolitikájának, ideértve a Mindszenty-kérdésnek a megítélésében is. A jelentések mégis pozitív fogadókészségről, a partneri viszony helyreállításának szándékáról, fontos külpolitikai problémákról szerzett értékes információkról szólnak. (Ez utóbbiakkal kapcsolatban akár kuriózumnak is tekinthetjük, hogy pl. a francia-német viszony korabeli olasz - gyanakvást és Itáliát háttérbe szorító félelmeket tükröző - minősítését, a német kérdésben vallott felfogást mennyire nem igazolta a nemzetközi erőviszonyok későbbi alakulása. Érthetően, így maradandóbbak az olasz belpolitikát érintő megjegyzések - döntő azonban általában az információk történeti atmoszférája, akkori aktualitása.)
Simó megbízólevelének átadási aktusáról írt rezüméje azért értékes, mert működési engedélyének kiadását Nagy Imre és társainak kivégzése miatt olasz részről késleltették, és ehhez képest Giovanni Gronchi köztársasági elnök igen szívélyesen fogadta, majd néhány év múltán Száll, bemutatkozó látogatásakor csaknem szélesre tárt kapukat talált. Simó másik jelentése Grazzi külügyminisztériumi főtitkárnál tett látogatásáról, illetve Száll feljegyzése Saragat szociáldemokrata pártvezetővel folytatott ismerkedő eszmecseréjéről szintén jellegzetes „olaszos" kordokumentumok. Giuseppe Saragat nem sokkal a jelentés elkészülte után, 1963. december 4-től a külügyminiszteri, 1964. december 28-tól pedig az Olasz Köztársaság elnöki tisztét töltötte be; tehát a nemrég még diszkriminált Magyarország képviselője 1963-ban a bizalom és a nyíltság légkörében tárgyalt Olaszország egyik legreprezentatívabb politikusával. (Nem véletlenül „landolt" Száll jelentése a pártközpont Külügyi osztályán.)
Az iratokban megfigyelhető tendenciák az enyhülést tükrözik, és összefüggést mutatnak 1956 történéseinek kimenetelével, nevezetesen azzal, hogy a magyar forradalom tragikus végét meghatározta a nagyhatalmi egyensúly, a nemzetközi status quo fenntartásának igénye és prioritása.
Az iratokat eredeti formájukban teszem közzé; csak kivételes esetekben - nyilvánvaló stiláris, elírási hibák jelentkezésekor - hajtottam végre korrekciót.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt május 11.
1904
1915
Gorlicei áttörés.Tovább
1931
A bécsi Creditanstalt bejelenti a csődöt – az európai pénzügyi válság kezdete.Tovább
1945
A magyar Aranyvonatot Salzburgban lefoglalja az amerikai hadsereg.Tovább
1948
Az 1902-ben alakult és 1944 áprilisáig folyamatosan működő Magyar Zsidó Ifjak Egyesülete, súlyos anyagi helyzetére és a munka...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Beköszöntő
Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből
Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.
Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.
De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.
Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.
Budapest, 2021. április 16.
A szerkesztők