Száll József római követ jelentése Giuseppe Saragatnál, az Olasz Szociáldemokrata Párt elnökénél tett látogatásáról

Másolat
a római követség 1963. január 31-én kelt jelentéséről

Szigorúan titkos!
Kapja: Hollai Imre elvtárs

Tárgy: Látogatás Saragatnál (A nemzetközi helyzet értékelése, a német kérdés, Berlin, Anglia belépése a Közös Piacba, Róma-London tengely, a választások perspektívái, az egyház viszonya a balközép kormányhoz.)

Január 31-én látogatást tettem Saragatnál, az olasz szociáldemokrata párt elnökénél. Bevezetőben ismertettem a magyar fejlődés eredményeit, hazafias egységfront politikánk alapelveit és módszereit. Részletesen érdeklődött gazdasági helyzetünk iránt. Beszámoltam az ipar és a mezőgazdaság fejlődésének eredményeiről, összehasonlítva a háború előtti helyzettel. Megemlítette, hogy érdeklődéssel látta a televízióban a magyarországi vadászatról készült filmet.
Érdeklődtem véleménye iránt a nemzetközi helyzet perspektíváit illetően. Kifejtette, hogy a világ szerinte új fejlődési szakaszba érkezett, ahol két hatalmas katonai és gazdasági erővel rendelkező döntő hatalom létezik, akiknek kb. egyforma ereje ad lehetőséget a vitás kérdésekben a megegyezésre. Véleménye szerint a szovjet külpolitika békés egymás mellett élésre törekvése egyáltalán nem taktika, hanem meggondolásokon alapuló következetes politika. Az Egyesült Államok vezetői, különösen [John Fitzgerald] Kennedy [elnök] részéről ugyancsak nyilvánvaló az őszinte szándék a vitás kérdések tisztázására. A jelenlegi erőviszonyok mellett ennek, véleménye szerint, egyetlen módja a jelenlegi status quo fenntartása, kölcsönös elismerése, és a további megegyezések érdekében a nyomás módszerének feladása. Véleménye szerint jelenleg nem szükséges sürgetni semmilyen nyitott kérdés megoldását, amely a status quo módosításával járna. Így nem lenne helyes sürgetni vagy a nyomást fokozni a német, vagy berlini kérdésben sem.
Az atomerő birtoklása a jelenlegi történelmi helyzetben rendkívül fontos elem és szerinte sem a Szovjetunió, sem az Egyesült Államok nem törekszik arra, hogy ezt a hatalmas erőt a másik fél ellen használja fel. Az Egyesült Államok vezetőit ismeri, találkozott velük, meggyőződése, hogy békés megoldásokra törekszenek. Sajnálja, hogy Kennedy meghívását és a vele való találkozást a belpolitikai körülmények miatt nem tudta eddig realizálni, de bízik abban, hogy rövidesen elutazhat az Egyesült Államokba. Járt a Szovjetunióban is és bár kétségtelen, vannak különbségek a két nép között, nagyon sok az azonosság is mind fizikai alkatban, mind karakterben. Nem látott például nagy különbséget az üzemekben dolgozó amerikai vagy orosz munkások között, és ez is lehetőséget ad a megértéshez. Véleménye az, hogy a békés egymás mellett élés, ha a jelenlegi törekvések megmaradnak, nagyon hosszú korszakra szólhat, és az nemcsak az ő generációja, hanem az utána következők számára is reálisnak ígérkezik.
Kétségtelen, hogy mindkét oldalon vannak ellentétek, de ezek jelentőségét, szerinte, nem helyes túlbecsülni. Nem hiszi pl., hogy a Szovjetunió és Kína között folyó vita komolyan megbonthatja a két ország együttműködését, bármilyen tekintetben. A vita ugyan eltarthat akár két-három évig is, de nem fog az alapvető elveken komolyan változtatni, a kínaiak nem ellenezhetik soká és alapjában a Szovjetunió külpolitikáját, és azt sem hiszi, hogy a Szovjetunió ellenezné a kínaiak gazdasági törekvéseit, pl. a mandzsúriai ipar fejlesztésében. Ismeretei szerint néhány évtizeddel ezelőtt csak ötmillió ember élt Mandzsúriában, ma több mint 100 millió, meg lehet és kell érteni ezeknek igényeit és törekvését az ipar fejlődésére és általános gazdasági fejlődésre. Nem hiszi, hogy a Szovjetunió ezt ne támogatná, ezért a Szovjetunió és Kína közti ellentétek, szerinte kizárólag átmeneti jellegűek.
Más kérdés a nézeteltérés az atomfegyver birtoklása kérdésében. Személyes véleménye az, hogy a béke szempontjából sokkal kedvezőbb, ha atomerővel és atomfegyverrel legfeljebb két ország rendelkezik, a Szovjetunió és az Egyesült Államok. Ez adja a legkomolyabb garanciát az atomfegyver felhasználásának elkerüléséhez. Ő maga és pártja mindig ellenezte például, hogy Anglia atomhatalommá váljék, és még inkább ellenzik a szerinte nevetséges francia atomfelszerelést. Szerencsére ez a kérdés Olaszország tekintetében fel sem merül, mondotta.
Az európai ellentétek is megoldhatók valamilyen formában, illetve a status quo fenntartása elfogadható. A német kérdésben nem lehet mást csinálni, mint a jelenlegi helyzet hosszú ideig való fennállásával számolni. Véleménye szerint a német agresszió korszaka megszűnt, a történelem tanúsága szerint minden országnak vannak virágzó és erős korszakai, Angliának, Franciaországnak és Németországnak is, ennek azonban, szerinte, Németország számára vége. Ma Európában egyetlen igazán erős hatalom létezik és ez a Szovjetunió, ezért a német veszély, véleménye szerint, ma kisebb jelentőségű, mint két évtizeddel ezelőtt. Ez az oka annak, hogy a status quo fenntartása, szerinte, még a németekkel is elfogadtatható. Egyik szembenálló fél sem változtathat a jelenlegi helyzeten. A megváltozott társadalmi rendszer létét Kelet-Németországban, mint realitást el kell fogadni, de Nyugat-Németország létét is. Természetesen jó lenne ugyanakkor valami távolabbi perspektívát mutatni a németeknek, de személyes véleménye szerint, közeli perspektíva magukat a németeket sem érdekli. Emellett érthető, hogy bizonyos garanciákat kell adni, biztonsági garanciát azoknak az országoknak, amelyek szenvedtek a német agressziótól, így a Szovjetuniónak, Lengyelországnak, Csehszlovákiának. Megjegyeztem, hogy Magyarország is komolyan igényt tart ezekre a garanciákra. Hozzátette, hogy nemcsak Magyarország, hanem Olaszország is. Ő és a pártja mindig képviselte a német agresszió elleni garancia jogosságát és szükségességét. A német kérdésben tehát nem lehet mást tenni, mint a két Németország hosszú időre szóló létét elismerni.
Véleménye szerint a másik fontos és nyitott kérdésben, a berlini kérdésben is lehetséges megoldást találni, mégpedig, véleménye szerint, valami olyat, hogy a három nyugati hatalom katonai jelenléte megmaradjon Nyugat-Berlinben azzal, hogy legyenek jelen szimbolikusan a szovjet katonai erők is, és emellett jelen lehetnének még ENSZ erők is. A város függetlenségét és szabadságát a négy nagyhatalomnak kell azonban garantálnia nyilatkozatban is, katonai jelenlétével is. Ez képezné a fő biztosítékot. Emellett tehetne garancia-nyilatkozatot az ENSZ is. Nemrég német barátaitól hiteles formában azt hallotta, hogy egy ilyenfajta megoldás a nyugatnémetek számára is elfogadható lenne, akik elég eszesek ahhoz, hogy felismerjék a helyzetet és azt, hogy olyan megoldást kell keresni, amely mindkét fél számára elfogadható.
A berlini kérdésről általa hangsúlyozottan kifejtett, a németek által is elfogadható vélemény megerősítése érdekében megkérdeztem, hogy ezt úgy tekinthetem-e, mint a berlini kérdés megoldásában kifejtett saját álláspontját, kizárólag személyes elgondolását vagy javaslatát. Azt válaszolta, hogy nem, és megismételte, hogy ez az elgondolás a németek számára is elfogadható, erről nagyon határozott értesülései vannak.
A leszerelés és atomfegyverek korlátozásában fennálló ellentétek kelet és nyugat között szerinte lépésről-lépésre áthidalhatóak, így optimista az atomfegyverek betiltását illetően. Ez kezdetét jelentheti sokkal eredményesebb leszerelési tárgyalásoknak.
Megkérdeztem, hogy olvasta-e  [Cyrus] Sulzberger legutóbbi cikkét, aki arra következtet, hogy az atomerő nemcsak háborúban okoz pusztítást és zavart, hanem békében is, utalva a NATO-n belüli ellentétekre, valamint Anglia Közös Piacba lépésének megakadályozására. Saragat szerint a jelenlegi helyzet valóban felszínre hozott rendkívül éles ellentéteket, de ezek eltúlzása nem lenne helyes.
Személyesen ismeri [Charles] De Gaulle-t, mert 1945-46-ban olasz nagykövet volt Párizsban. De Gaulle flammand[4], rendkívül nyakas, olyan mint a piemontiak, és bár tapasztalt államférfi, döntéseiben rendkívül szubjektív.
A német-francia együttműködési egyezmény valóban aggasztó, de lényegében nem olyan veszélyes, mint amilyennek első pillanatra látszik, egyrészt, mert konzultációt ír elő csupán, ami eddig is biztosítva volt a NATO keretében, másrészt [Konrad] Adenauer személyes helyzete és a német belső helyzet nem engedi meg e szerződés realizálását. Adenauer élete végén jár, tekintélye, befolyása sokat csökkent, ebben az évben feltétlenül lemondásra kényszerül. Minden információ szerint saját pártján belüli helyzete nagyon megingott, annak ellenére, hogy a kormány jóváhagyta párizsi tárgyalásait. Német barátai szerint [Konrad] Adenauer után csak egy anglofil vezetés következhet, [Gerhard] Schröder vagy más angolbarát politikussal a kormány élén. Másik lényeges akadálya a francia-német szerződés realizálásának az a tény, hogy Nyugat-Németország nem tarthatja fenn európai és nemzetközi helyzetét az Egyesült Államokra való támaszkodás nélkül. Adenauer átmenetileg elfogadhat és támogathat egy angol és amerikaellenes csoportosulást, de Nyugat-Németország politikai és gazdasági tekintetben egyaránt igényli a szoros együttműködést, az Egyesült Államokkal, s ezért, bár úgy tűnik, hogy jelenleg meghiúsult, de véleménye szerint ha nem holnap, akkor holnapután meg fog történni Anglia belépése a Közös Piacba. Személyes véleménye az, hogy Franciaország nem kísérletezhet a Szovjetunió felé a német egység megvalósítására tett javaslatokkal, mert a Szovjetunió nincs abban a helyzetben, hogy feladja sajátos pozícióit Kelet-Németországban, vagy hogy megengedje az ott kialakult társadalmi rendszer megváltozását. Ezt a véleményét megerősíti az az információja, hogy Adenauer külön nagykövete három hónapot töltött Moszkvában minden eredmény nélkül. De Gaulle irreális elgondolásaival szemben állanak a tényleges érdekek, és elképzeléseink eltűnése csak idő kérdése.
Érdeklődtem véleménye iránt az angol-olasz együttműködésről és [Ugo] La Malfa [az Olasz Köztársasági Párt vezetője] javaslatairól[5] Saragat szerint tengelyek ellen nem lehet más tengelyek létesítésével küzdeni, hanem csak úgy, hogy elérik a tengely megsemmisítését. Az angol-olasz együttműködésnek és rokonszenvnek azonban mély tradíciói vannak, ő és pártja mindig rokonszenvezett Angliával, a liberális tendenciák, és az ott fellelhető szabad életforma miatt. A De Gaulle-féle személyi uralom nemcsak neki és párthíveinek ellenszenves, hanem sok olasz politikus számára is. A megoldás tehát nem külön együttműködés létesítése Angliával, hanem Anglia Közös Piacba lépésének elérése. Az olasz kormány a jövőben is megkísérel mindent ebben a kérdésben, és ehhez ő maga személy szerint is segítséget nyújt. Reméli, hogy maga is találkozni fog [Harold] Mac Millan-el és az angol-olasz közös elgondolások megbeszélésében részt vehet. Véleménye szerint komoly együttműködési lehetőségek vannak a két ország között a külpolitika területén. Ő maga egyik szervezője volt ennek pl. a kubai válság[6] idején, és azt is reméli, hogy a jövőben erre további lehetőség kínálkozik.
Megkérdeztem, hogyan látja az olasz belpolitikai helyzetet, illetőleg a választások perspektíváit. Saragat szerint nem lesz lényeges változás a pártok erőviszonyában, a balközép fennmarad, és a jelenleg tapasztalható éles vitázó hangok csak a választási kampányt jelzik. Biztosra vehető, hogy a választások után Fanfani alakít majd kormányt, mert bár tiszteli [Aldo] Morót, de nem hiszi, hogy ugyanolyan kvalitással állhatna a kormány élén, mint Fanfani. Fanfani körül már sokszor voltak spekulációk, sokszor elterjedt annak híre, hogy nem tartja helyét, eltűnik a közéletből, de még mindig a helyén van. A doroteisták [a kereszténydemokrata párt vezető tömörülése] valóban erősek a kereszténydemokrata párton belül, de az adott olasz helyzeten nem változtathatnak és más koalíció számára nincs életlehetőség Olaszországban.
Érdeklődtem, hogy mint tapasztalt szociológus és a marxizmus ismerője, hogyan magyarázza az egyház és az olasz nagytőke magatartását a jelenlegi belpolitikai helyzetben. Saragat megjegyezte, hogy személyesen jól ismeri a pápát [XXIII. János], a háború után közvetlenül együtt voltak Párizsban. A pápa ahhoz az észak-olasz papi réteghez tartozik, amelyet nem nyomnak a feudalista hagyományok, mindig közvetlen érintkezésben állt a dolgozó tömegekkel. Milánó vidéki családból származik, ismeri a városi és falusi dolgozók problémáit, hosszú évtizedek óta azt az álláspontot képviseli, hogy az egyháznak „evangéliumi" egyháznak kell lennie, és nem szabad aktívan részt vennie a politikai életben. Az evangéliumi tanítások szerint az egyház a megértés és a béke egyháza, és a pápa ezt politikai térre is közvetítette. Sem azelőtt, sem pápasága óta nem vállalkozott arra, hogy nyilatkozzék a kommunizmusról, vagy a kommunizmus elleni harcról, ez is az általa képviselt megbékélési elvből következik. Saragat szerint a pápa a katolikus egyház Gandhi-ja, és ez az olasz egyház helyzetét, politikai magatartását is determinálja. Értesült arról, hogy a pápa hosszabb levelet kapott  Hruscsovtól [Szovjetunió Kommunista Pártja első embere][7], amely a pápa szerint igen jó levél volt, csak egyért haragudott, hogy a levél mellé ajándékként pezsgőt is mellékeltek. Szerinte a pápa megérti a helyzetet, a békét akarja, és ezért természetszerűleg az olasz katolikus egyház e gondolathoz legközelebb álló csoportosulást, a középbal koalíciót, és annak vezetőjét, Fanfanit támogatja.
A nagytőke álláspontja és magatartása más jellegű, ezt nagymértékben meghatározza, hogy a magántőke az olasz gazdasági életben az államosítások következtében komolyan visszaszorult. Az iparnak több mint negyedét tartják kézben az államosított vállalatok, és bizonyos iparágakban csaknem monopolhelyzetük van. Ez korlátozza a magánkézben maradt tőke politikai aktivitását és bizonyos tartózkodásra kényszeríti. Ugyanakkor a politikai stabilitás, amelyet a középbal biztosíthat, számukra is kedvező helyzetet teremt. A nagytőke csupán attól tart, hogy az ún. vállalkozási szabadságot fogják korlátozni. Ez azonban nem terve a koalíciónak, ha biztosítható az, hogy bizonyos határok között ellenőrizzék a vállalkozói tevékenységet úgy, hogy annak érdekei ne kerüljenek ellentmondásba a közérdekkel. Szerinte az államosítás nagy történelmi eredmény és folytatódó folyamat. Legutóbb a gyógyszerbotrány következtében pl. a gyógyszeripar államosításának sürgős szüksége merült fel.
Minthogy újabb látogatót jelentettek be, utaltam arra, hogy optimista szemlélete a nemzetközi helyzetet illetően, és a nemzetközi feszültség várható további enyhülése komoly lehetőséget ad a népek, és az egyes országok közötti kapcsolatok és megértés fokozására. Kértem őt, hogy legyen abban segítségünkre, hogy az olasz-magyar viszony tovább fejlődjék és elmélyüljön. Kifejtette, hogy a saját lehetőségei között erre mindig kész, szívesen segít, ha konkrét kérdések merülnek fel, támogatja a magyar-olasz szorosabb együttműködés gondolatát. Megemlítette, hogy az Olasz Kommunista Párttal és kommunista vezetőkkel is viszonya kiváló, megtiszteltetésnek vette, hogy támogatták a köztársasági elnök jelölését, és mindig kész velük gondolatok kicserélésére, és együttműködésre is. Egyetért azzal, hogy a nemzetközi helyzet fejlődése, az országok közötti együttműködés lehetőségeit komolyan megnöveli.
Meleg szavakkal köszönte meg látogatásomat és felhatalmazott, hogy más alkalommal is a nemzetközi vagy olasz helyzetre vonatkozó eszmecsere érdekében keressem fel.

Száll József
követ

MOL M-KS 288. f. 32. csomag. 13. őrző egység (Magyar Országos Levéltár - MSZMP központi szerveinek iratai)