A magyar-olasz diplomáciai kapcsolatok helyzete 1956 után

„A két ország viszonya is sok tekintetben a nemzetközi helyzet függvénye, és a feszültségek enyhülése sokat jelenthet az európai országok régi barátságának helyreállításában is.” – Simó Gyula és Száll József római követek itt közölt szigorúan titkos beszámolói, valamint a Külügyminisztérium Politikai osztályának szintén titkos javaslata a kétoldalú kapcsolatok rendezéséről, az 1956 utáni nemzetközi elszigetelődés enyhüléséről, a partneri viszony helyreállításának szándékáról tájékoztatnak.

Forrás

Külügyminisztériumi javaslat az olaszországi kapcsolatok rendezésére   

III. Politikai Osztály

Javaslat
Olaszországgal való kapcsolataink normalizálására  

Számításba kell vennünk azt, hogy az olasz kormány, amely - hasonlóan az Egyesült Államok és a nyugat-európai tőkés országok kormányaihoz - komoly erőfeszítéseket tett a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány helyzetének gyengítésére az ellenforradalmi események alatt és után - főleg a nemzetközi szervezetekben -, részt vett abban az amerikaiak által irányított bojkottban, amely hazánk elszigetelésére irányult és (bár nem hosszú időre) nagymértékben nehezítette diplomáciai munkánkat Olaszországban, ma sem törekszik túlságosan kapcsolataink megjavítására. Saját országa közvéleményének szimpátiája miatt azonban nem is tudja az erre irányuló törekvéseket visszautasítani.
Diplomáciai kapcsolataink normalizálásában - ellentétben más NATO-országokkal - Olaszország viszonylatában komoly előnyt jelent számunkra az, hogy kulturális és gazdasági kapcsolataink megjavításában éppen a két ország történelmi tradíciói következtében nagyobb lehetőségekkel rendelkezünk, mint a többi népi-demokratikus ország. Az eddiginél sokkal hatásosabban kell kihasználnunk ezen történelmi hagyományokból eredő különleges adottságainkat elsősorban kulturális, de nem kevésbé gazdasági területen is. Az itt elért eredmények megteremtik a lehetőségét annak, hogy a jövőben a két ország közötti politikai kapcsolatok is, célkitűzéseinknek megfelelő irányban fejlődjenek.
Normalizálási törekvéseink mellett természetesen szem előtt kell továbbra is tartanunk azt a körülményt, hogy az olasz kormány, az Atlanti-tömb egyik legaktívabb résztvevője és mint ilyen - a közelmúlt eseményeihez hasonlóan - ezután sem fog visszariadni a hazánk ellen irányuló provokációs akciók szervezésétől, illetve más oldalról kezdeményezett akciók nyílt támogatásától. E próbálkozásokat a legrövidebb időn belül és a megfelelő határozottsággal kell visszavernünk.
Különös figyelemmel kell kísérnünk azokat a katonai előkészületeket, amelyek Olaszországot a NATO keretében a szocialista országok ellen felvonulási területté és katonai bázissá kívánják tenni. Tekintettel országaink földrajzi közelségére, különösen a rakétakilövő bázisoknak Olaszországban való létesítése ellen kell határozottan fellépnünk és támogatnunk minden olyan diplomáciai lépést, amely a szocialista országok, köztük hazánk biztonságát kívánja szolgálni e támadó tervekkel szemben.

A fentiekben ismertetett általános célkitűzések megvalósítására az alábbiak látszanak célszerűnek:

1. Olasz parlamenti delegáció meghívása

Fel kell újítani Rónai [Sándor] elvtárs, az Országgyűlés elnöke 1955. május 27-én kelt meghívását, melyet [Giovanni] Leone-hoz, az olasz parlament elnökéhez intézett. E meghívást a szenátus tagjaira is ki kell terjeszteni. Ily módon valószínűbbnek látszik pozitív eredmény elérése.
A fentiekben ismertetett elgondolás megvalósítására javasoljuk:
a.) olasz barátaink véleményének kikérését és - amennyiben elgondolásunkat hasznosnak és keresztülvihetőnek tartják - úgy
b.) új követünk udvariassági látogatásai során tapogatódzás formájában vesse fel a képviselőház és a szenátus elnökeinek a parlamenti delegáció meghívásának kérdését, hivatkozva az 1955-56-ban történt kezdeményezésre.
c.) Az előzetes tapogatódzás eredményeként kerüljön csak sor a magyar parlament elnökének az olasz parlament két háza elnökéhez intézett meghívó levelének diplomáciai úton való továbbítására.

2. Magyar-olasz parlamenti csoport alakítása

Tekintettel arra, hogy Olaszországgal való kapcsolatainkban, illetve ezek megjavítására irányuló törekvéseinkben jobban számításba kívánjuk venni és hasznosítani a két nép között kétségkívül meglévő egymás iránti rokonszenvet, amely közös történelmi hagyományokon alapszik, helyes volna parlamentünkön belül egy, a magyar-olasz kapcsolatokat ápoló csoport létrehozása.
Szükségesnek tartjuk utalni arra a tényre, hogy ilyen parlamenti csoportok már több államban aktív tevékenységet fejtenek ki, mind kapitalista, mind szocialista országok viszonylatában (szovjet-olasz, lengyel-francia, lengyel-belga, román-francia stb.). Olaszországban 1956-ban éppen a magyar parlament elnökének meghívása következtében alakult meg egy olasz-magyar kapcsolatokat ápoló parlamenti csoport, melynek első feladata a magyarországi látogatás előkészítése lett volna. Ebben a csoportban barátainkon kívül más pártok képviselői is részt vettek. Megvizsgáljuk, hogyan lehet a csoportot ujjászervezni és aktivizálni.
Amennyiben az 1. pontban kifejtett javaslat elfogadásra kerül, a parlamenti csoportok megalakulását mindkét országban már maga a magyar parlament elnökének meghívása is kívánatossá teszi. Ugyanakkor a két ország egymás közötti kapcsolatának továbbfejlesztésében a megalakulandó parlamenti csoportok további komoly eredményeket érhetnek el.

3. Néhány fontosabb olasz város polgármesterének meghívása

Ezen javaslatunk megvalósításához első lépésként szükséges megállapítani, hogy a Fővárosi Tanács elnöke olaszországi viszonylatban tud-e 1-2 személyt vendégül látni. Amennyiben erre van lehetőség, javasoljuk:
a.) barátaink véleményének kikérését arra vonatkozólag, hogy mely olasz város polgármesterének meghívása lenne célszerű, hasznos és keresztülvihető.
b.) A megadott információ szerint követünk egy udvariassági látogatás során tapogatódzás formájában vesse fel egy budapesti utazás lehetőségét. Kedvező fogadtatás esetén kerülhetne sor a meghívás továbbítására.

4. Szakminiszterek és szakdelegációk meghívása

Kellő tapogatózó lépések után helyes lenne egy-két olasz szakminiszter meghívása megfelelő magyar partnere nevében. Legnagyobb valószínűsége a meghívás elfogadásának a földművelési, a kulturális és az egészségügyi miniszter részéről van. Ha felsőbb szinten nem megy úgy alsóbb szinten is helyes azt szorgalmazni. A látogatások eredményeként szakdelegáció-cserét lehet létrehozni a két ország között.

5. Mozgáskorlátozás rendezése

Tekintettel arra, hogy a magyar kormány már közel két éve megszüntette az itteni diplomaták utazásának korlátozását, míg az olasz kormány csak módosításokat vezetett be, és az ország területének jó részét még mindig korlátozza diplomatáink előtt, szükséges, hogy e kérdést mielőbb határozottabban felvessük. Mivel eddig elég hosszú türelmi időt biztosítottunk, ne riadjunk vissza attól sem, hogy legkésőbb szeptember elsejéig a korlátozásokat az itteni olasz diplomatákra visszavezessük.

6. Kiskorú disszidensek problémái

Számos jel mutat arra, hogy fiatalkorú magyar disszidenseket az olasz hatóságok és az általuk fedezett magyar fasiszta csoportok erőszakkal és megfélemlítéssel visszatartanak a hazatéréstől. Ilyen eseteket összegyűjtve javasolni kell az olasz hatóságoknak olyan vegyes bizottság összeállítását, amely a panaszolt eseteket kivizsgálná. E kérdés elég kényelmetlen az olasz hatóságoknak, azért visszautasítás esetén széleskörű propaganda fegyveréhez kell nyúlni, s hivatalosan is e kérdést állandóan napirenden kell tartani.

7. Vízumproblémák

Az olasz hatóságok számtalanszor elhúzzák hivatalos megbízottaink, követségi vagy kirendeltségi munkatársaink vízumának megadását. Ezen helyzet felszámolására szükséges volna, hogy az olaszoknak hivatalosan tegyünk javaslatot olyan megegyezésre, hogy a vízumkérelmekre meghatározott időn belül kölcsönösen választ adunk.

8. MTI-tudósító ügye

Mivel ilyen terveink már több mint egy éve vannak, olasz szerveknek hivatalosan vessünk fel olyan megegyezés tervét, miszerint a két ország hírközlő szervei között tudósítócserét hajtunk végre.

9. Kereskedelmi Iroda felállítása Milánóban

Milánó az olasz gazdasági élet centruma, s éppen ezért nagy szükségünk volna kereskedelmi kirendeltség létesítésére ebben a városban. 1956-ban kérésünket elutasították. Most széleskörű munkát kell folytatni a velünk kapcsolatban álló olasz üzletemberek között, s segítségükkel nyomást gyakorolni az olasz kormányra. Viszontkérés esetén mi ki tudjuk mutatni, hogy hazánkban a gazdasági élet centruma Budapesten van.

10. Filmhetek rendezése

Az 1957 decemberében Rómában lefolyt olasz-magyar filmtárgyalások során felmerült olasz filmhét Magyarországon és magyar filmhét Olaszországban való megrendezésének gondolata. Elvi megállapodás is létrejött ezzel kapcsolatban, a zsúfolt programra és a számba jöhető delegáció-tagok nagy elfoglaltságára hivatkozva azonban olasz részről elhárították a filmhét időpontjának kitűzését. A velencei filmversenyen (1958 augusztusa) résztvevő hivatalos küldöttségünk igyekezzék megbeszélései során 1959 első negyedére rögzíteni a filmhetek kölcsönös megrendezésének időpontját.

11. A kulturális egyezmény jobb kihasználása

A NATO-országok közül csak Olaszországgal van jelenleg is érvényben lévő kulturális egyezményünk. Ez 1935-ben került megkötésre és 1947-ben megújításra. Az egyezmény számos lehetőséget biztosít számunkra olaszországi kulturális munkára, egyetemi magyar lektorátusok betöltésére, ez idő szerint azonban a Római Magyar Akadémia, illetve - olasz részről - a budapesti Olasz Intézet működésében merül ki az egyezmény realizálása. Az egyezmény adott kereteinek jobb kihasználására részletes tervet dolgozunk ki, melynek egyes pontjait - jóváhagyás után - megbeszéljük a végrehajtásban illetékes szervvel. E munkát július végéig elvégezzük, hogy az 1959. évi költségvetés összeállításakor az érdekelt szervek már figyelembe vehessék a költségkihatásokat.

12. Társadalmi szervezetek kapcsolata

Olaszországban a társadalmi szervezetek élén sok befolyásos személyiség található. Ezek közül többek részéről van érdeklődés kapcsolat kiépítésére megfelelő magyar szervekkel. A kapcsolatok kiépítését a jövőben aktívan szorgalmazzuk, s megvalósításában közreműködünk.
E kapcsolatépítés keretében kellene felvetni olyan bizottságok kölcsönös létrehozását, amelyek feladata a két nép történelmi kapcsolatának feldolgozása s egymás országában található emlékek gondozása lenne.

Budapest, 1958. október 10-én.

MOL XIX-J-1-j-Olaszország-1/a-002354/2-1958. 1. doboz (Magyar Országos Levéltár - Külügyminisztérium iratai - szigorúan titkos iratok.)

Ezen a napon történt szeptember 24.

1949

Halálra ítélik Rajk László volt belügyminisztert, Szőnyi Tibort és Szalai Andrást.Tovább

1989

Az SZDSZ bejelentette, hogy aláírások gyűjtésével népszavazás kiírását kezdeményezi négy kérdésben: a köztársasági elnök megválasztásának...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők