A magyar-olasz diplomáciai kapcsolatok helyzete 1956 után

„A két ország viszonya is sok tekintetben a nemzetközi helyzet függvénye, és a feszültségek enyhülése sokat jelenthet az európai országok régi barátságának helyreállításában is.” – Simó Gyula és Száll József római követek itt közölt szigorúan titkos beszámolói, valamint a Külügyminisztérium Politikai osztályának szintén titkos javaslata a kétoldalú kapcsolatok rendezéséről, az 1956 utáni nemzetközi elszigetelődés enyhüléséről, a partneri viszony helyreállításának szándékáról tájékoztatnak.

Simó Gyula római követ jelentése megbízólevelének átadásáról

  

Simó Gyula követ megbízólevelének átadása alkalmából elhangzott beszédek és ezek rövid értékelése

Szigorúan titkos!
Róma, 1958. október 27.
Készült: 3 példányban

Külügyminiszter Elvtársnak,

Budapest

Az 1958. október 22-én de. 11.30 perckor megtörtént megbízólevél átadás protokolláris részét protokollfőnökünk kérésére külön jelentésben megküldtem. Itt csak az ez alkalommal elhangzott beszédről kívánok részletesen jelenteni.
Az elnökkel való találkozáskor a megismerkedés után rövid beszédet mondtam, amelyben üdvözöltem Őt, az Olasz Köztársaság Kormányát és a baráti olasz népet a magyar nép, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, valamint a Forradalmi Munkás-Paraszt kormány és személyesen a magam nevében. Kértem, hogy engedje meg átadni elődöm visszahívásáról szóló levelet, valamint az én megbízólevelemet, amellyel a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az elnök úr mellé rendkívül követ és meghatalmazott miniszterként küldött ki stb. (lényegében az előkészített beszédem szövegének első 15-20 sora).
Giovanni Gronchi elnök úr beszédemet nagy figyelemmel hallgatta, és kb. ugyanolyan terjedelemben válaszolt rá. Megköszönte üdvözlő szavaimat és örömét fejezte ki, hogy személyemen keresztül tovább erősíthetjük kapcsolatainkat mindkét nép érdekében. Kifejezte továbbá azon reményét, hogy megbízatásom a két nép közötti békés kapcsolatok fejlesztését fogja szolgálni, mert hiszen Olaszország békeszerető ország, és a béke megőrzése, megerősítése népeink közös érdeke. (Érdekesnek tartom megjegyezni, hogy válaszbeszéde során nagykövet úrnak szólított.)
Abban a pillanatban az volt az érzésem: hibát követtem el, hogy rövid üdvözlő beszédemben én nem szóltam a béke kérdéséről. Lehet azonban, hogy így az ő válaszának erre vonatkozó kitételei még nagyobb jelentőséget nyernek.
Miként azt a protokoll-jelentésemben részletesen megírtam, ebből a teremből - ahol a fentiekben vázlatosan leírt két beszéd mintegy 10-12 ember előtt hangzott el - egy másik terembe mentünk át, ahová csupán Fracassi [?] nagykövet protokollfőnök kísért minket. Itt leülve fesztelenebb beszélgetés folyt le közöttünk.
A magam részéről elmondottam, hogy nagy örömmel jöttem Olaszországba, Rómába, amelyet eddig csak tanulmányaim és az olvasottak alapján ismertem, de amelynek szépségeit, nevezetességeit most már közvetlenül is alkalmam lesz megismerni. Úgy gondolom, hogy az a javulási folyamat, amely gazdasági és kulturális téren is a legutóbbi időben végbement, örvendetes, de nem lehet kielégítőnek tekinteni. Népeink közös érdeke, hogy elsősorban gazdasági kapcsolataink, valamint kulturális kapcsolataink a jelenleginél intenzívebbek, szorosabbak legyenek, és ennek alapján minden más területen is javulhatnak kapcsolataink. A magam részéről kijelenthetem, hogy az Elnöki Tanács és a Forradalmi Munkás-Paraszt kormány megbízásából ezeknek a kapcsolatoknak, a békés kapcsolatoknak az érdekében fogok dolgozni, és ehhez kérem az elnök úr és az Olasz Köztársaság kormányának a támogatását.

Miként az első beszédemet, úgy ezt is nagy figyelemmel hallgatta és - (a lehetőséghez képest igyekszem hűen idézni) - a következőket válaszolta: Nagy örömömre szolgál, hogy ilyen megbízatással jöttem ide, diplomáciai pályafutásom első külföldi állomáshelyére. A magyarországi októberi események után, sajnos, kapcsolatainkban jelentős rosszabbodás következett be. Ezek az idők azonban már elmúltak, és örömmel hallja, hogy a magunk részéről is pozitívan értékeljük az utóbbi idők változásait az olasz-magyar kapcsolatokban.
Véleménye szerint elsősorban kulturális vonalon kellene továbbfejleszteni kapcsolatainkat, hiszen oly sok tradicionális és történelmi kapcsolat fűzi össze népeinket. Ugyanakkor nem akarja lebecsülni a gazdasági kapcsolatok további intenzívebb fejlesztésének a jelentőségét sem, mert hiszen közismert dolog, hogy milyen szerencsésen egészítheti ki egymást Olaszország és Magyarország gazdasági struktúrája, illetőleg termelési feleslege.
Végül különleges nyomatékkal azt mondta, hogy meggyőződése, mindkét nép elsőrendűen érdekelt a béke fenntartásában és megerősítésében. Két kezével tett gesztussal is mutatta, hogy össze kell fogni, nagyon sokat tehetünk a békéért. A béke biztosítása az előfeltétele a kulturális és gazdasági fejlődésnek, és kulturális és gazdasági kapcsolataink kiszélesedésének is - mondta.
Amennyiben ilyen irányú feladatokat kaptam, és ő ezt őszintén reméli, úgy bármikor nyitva áll ajtaja, és kész segítségemre lenni a problémák megoldásában.
Röviden válaszoltam. Kijelentettem, hogy teljes mértékben egyetértek az általa elmondottakkal és örülök, hogy az elnök úr is ennyire fontosnak tartja a béke megőrzése és megerősítése érdekében kifejtendő együttes munkát. Végül kifejeztem örömömet, hogy nehézségek és akadályok esetén hozzá fordulhatok, és azt mondtam, hogy engedélyével élni fogok e felhatalmazása által adott lehetőséggel.
Ezzel beszélgetésünk véget is ért és sok sikert kívánva munkámhoz, meleg kézszorítással és „a viszontlátásra" köszönéssel elbúcsúzott.

*

A szovjet nagykövetségről Fomin [?] ügyvivő elvtársat szóbelileg tájékoztattam a fentiekről. Óva intett, nehogy túlzott jelentőséget tulajdonítsak Gronchi kijelentéseinek, aki általában mindig igen szépen, sőt gyakran demagóg módon beszél, de kevés hatalma és befolyása van az olasz kormány konkrét tetteire.
Fomin elvtársnak kétségtelenül sok igaza van, de véleményem szerint még ha csak egy protokolláris, formális jellegű beszélgetésről volt is szó, nem szabad figyelmen kívül hagyni az ott elhangzottakat; ezek jelentőségét lebecsülni legalább olyan nagy hiba lenne, mint túlbecsülni azt. Annál is inkább fontosnak tartom ezt, mert öt heti ittlétem alatt udvariasságot, előzékenységet és jóindulatú, szinte barátságosnak tűnő közeledést tapasztaltam minden alkalommal. (Megjegyzem, hogy egy-két gyakorlati és nem kisjelentőségű kérdésben is megnyilvánult ez az engedékenység. Pl. feladták olasz részről a korábbi merev ragaszkodásukat a követség létszámának kérdésében, és határozott fellépésünkre a létszám szerinti megkötöttségtől függetlenül mind Géró [?] elvtárs részére, mind pedig Horváth [?] elvtársnő részére megadták a beutazási engedélyt.)
Fomin szovjet ügyvivő elvtárs az elmúlt napokban szűkebb baráti körben kijelentette, hogy kétségtelen, jelenleg az egész szocialista táborból az olaszok Magyarországgal tartják a legnormálisabb kapcsolatokat. Ugyanezt a véleményt hangoztatta az október 27-i coctailünkön (a három magyar író tiszteletére adott coctailról van szó) Alicata elvtárs is. [Mario Alicata - az Olasz Kommunista Párt egyik prominens vezetője.]
Érdemesnek és időszerűnek tartom ezt a helyzetet alaposan analizálni és jól átgondolt, óvatos lépésekkel további eredmények elérésére törekedni.

Simó Gyula
követ

MOL XIX-J-1-j-Olaszország-1/c-004226/3-1958. 2. doboz (Magyar Országos Levéltár - Külügyminisztérium iratai - szigorúan titkos iratok.)

Ezen a napon történt január 25.

1945

Budapest ostroma során tüzérségi találat érte az Országos Levéltár épületét, melynek következtében több napig tűzvész pusztított.Tovább

1949

Megalakul a KGST.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők