A magyar-olasz diplomáciai kapcsolatok helyzete 1956 után

„A két ország viszonya is sok tekintetben a nemzetközi helyzet függvénye, és a feszültségek enyhülése sokat jelenthet az európai országok régi barátságának helyreállításában is.” – Simó Gyula és Száll József római követek itt közölt szigorúan titkos beszámolói, valamint a Külügyminisztérium Politikai osztályának szintén titkos javaslata a kétoldalú kapcsolatok rendezéséről, az 1956 utáni nemzetközi elszigetelődés enyhüléséről, a partneri viszony helyreállításának szándékáról tájékoztatnak.

Simó Gyula római követ jelentése megbízólevelének átadásáról

  

Simó Gyula követ megbízólevelének átadása alkalmából elhangzott beszédek és ezek rövid értékelése

Szigorúan titkos!
Róma, 1958. október 27.
Készült: 3 példányban

Külügyminiszter Elvtársnak,

Budapest

Az 1958. október 22-én de. 11.30 perckor megtörtént megbízólevél átadás protokolláris részét protokollfőnökünk kérésére külön jelentésben megküldtem. Itt csak az ez alkalommal elhangzott beszédről kívánok részletesen jelenteni.
Az elnökkel való találkozáskor a megismerkedés után rövid beszédet mondtam, amelyben üdvözöltem Őt, az Olasz Köztársaság Kormányát és a baráti olasz népet a magyar nép, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, valamint a Forradalmi Munkás-Paraszt kormány és személyesen a magam nevében. Kértem, hogy engedje meg átadni elődöm visszahívásáról szóló levelet, valamint az én megbízólevelemet, amellyel a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az elnök úr mellé rendkívül követ és meghatalmazott miniszterként küldött ki stb. (lényegében az előkészített beszédem szövegének első 15-20 sora).
Giovanni Gronchi elnök úr beszédemet nagy figyelemmel hallgatta, és kb. ugyanolyan terjedelemben válaszolt rá. Megköszönte üdvözlő szavaimat és örömét fejezte ki, hogy személyemen keresztül tovább erősíthetjük kapcsolatainkat mindkét nép érdekében. Kifejezte továbbá azon reményét, hogy megbízatásom a két nép közötti békés kapcsolatok fejlesztését fogja szolgálni, mert hiszen Olaszország békeszerető ország, és a béke megőrzése, megerősítése népeink közös érdeke. (Érdekesnek tartom megjegyezni, hogy válaszbeszéde során nagykövet úrnak szólított.)
Abban a pillanatban az volt az érzésem: hibát követtem el, hogy rövid üdvözlő beszédemben én nem szóltam a béke kérdéséről. Lehet azonban, hogy így az ő válaszának erre vonatkozó kitételei még nagyobb jelentőséget nyernek.
Miként azt a protokoll-jelentésemben részletesen megírtam, ebből a teremből - ahol a fentiekben vázlatosan leírt két beszéd mintegy 10-12 ember előtt hangzott el - egy másik terembe mentünk át, ahová csupán Fracassi [?] nagykövet protokollfőnök kísért minket. Itt leülve fesztelenebb beszélgetés folyt le közöttünk.
A magam részéről elmondottam, hogy nagy örömmel jöttem Olaszországba, Rómába, amelyet eddig csak tanulmányaim és az olvasottak alapján ismertem, de amelynek szépségeit, nevezetességeit most már közvetlenül is alkalmam lesz megismerni. Úgy gondolom, hogy az a javulási folyamat, amely gazdasági és kulturális téren is a legutóbbi időben végbement, örvendetes, de nem lehet kielégítőnek tekinteni. Népeink közös érdeke, hogy elsősorban gazdasági kapcsolataink, valamint kulturális kapcsolataink a jelenleginél intenzívebbek, szorosabbak legyenek, és ennek alapján minden más területen is javulhatnak kapcsolataink. A magam részéről kijelenthetem, hogy az Elnöki Tanács és a Forradalmi Munkás-Paraszt kormány megbízásából ezeknek a kapcsolatoknak, a békés kapcsolatoknak az érdekében fogok dolgozni, és ehhez kérem az elnök úr és az Olasz Köztársaság kormányának a támogatását.

Miként az első beszédemet, úgy ezt is nagy figyelemmel hallgatta és - (a lehetőséghez képest igyekszem hűen idézni) - a következőket válaszolta: Nagy örömömre szolgál, hogy ilyen megbízatással jöttem ide, diplomáciai pályafutásom első külföldi állomáshelyére. A magyarországi októberi események után, sajnos, kapcsolatainkban jelentős rosszabbodás következett be. Ezek az idők azonban már elmúltak, és örömmel hallja, hogy a magunk részéről is pozitívan értékeljük az utóbbi idők változásait az olasz-magyar kapcsolatokban.
Véleménye szerint elsősorban kulturális vonalon kellene továbbfejleszteni kapcsolatainkat, hiszen oly sok tradicionális és történelmi kapcsolat fűzi össze népeinket. Ugyanakkor nem akarja lebecsülni a gazdasági kapcsolatok további intenzívebb fejlesztésének a jelentőségét sem, mert hiszen közismert dolog, hogy milyen szerencsésen egészítheti ki egymást Olaszország és Magyarország gazdasági struktúrája, illetőleg termelési feleslege.
Végül különleges nyomatékkal azt mondta, hogy meggyőződése, mindkét nép elsőrendűen érdekelt a béke fenntartásában és megerősítésében. Két kezével tett gesztussal is mutatta, hogy össze kell fogni, nagyon sokat tehetünk a békéért. A béke biztosítása az előfeltétele a kulturális és gazdasági fejlődésnek, és kulturális és gazdasági kapcsolataink kiszélesedésének is - mondta.
Amennyiben ilyen irányú feladatokat kaptam, és ő ezt őszintén reméli, úgy bármikor nyitva áll ajtaja, és kész segítségemre lenni a problémák megoldásában.
Röviden válaszoltam. Kijelentettem, hogy teljes mértékben egyetértek az általa elmondottakkal és örülök, hogy az elnök úr is ennyire fontosnak tartja a béke megőrzése és megerősítése érdekében kifejtendő együttes munkát. Végül kifejeztem örömömet, hogy nehézségek és akadályok esetén hozzá fordulhatok, és azt mondtam, hogy engedélyével élni fogok e felhatalmazása által adott lehetőséggel.
Ezzel beszélgetésünk véget is ért és sok sikert kívánva munkámhoz, meleg kézszorítással és „a viszontlátásra" köszönéssel elbúcsúzott.

*

A szovjet nagykövetségről Fomin [?] ügyvivő elvtársat szóbelileg tájékoztattam a fentiekről. Óva intett, nehogy túlzott jelentőséget tulajdonítsak Gronchi kijelentéseinek, aki általában mindig igen szépen, sőt gyakran demagóg módon beszél, de kevés hatalma és befolyása van az olasz kormány konkrét tetteire.
Fomin elvtársnak kétségtelenül sok igaza van, de véleményem szerint még ha csak egy protokolláris, formális jellegű beszélgetésről volt is szó, nem szabad figyelmen kívül hagyni az ott elhangzottakat; ezek jelentőségét lebecsülni legalább olyan nagy hiba lenne, mint túlbecsülni azt. Annál is inkább fontosnak tartom ezt, mert öt heti ittlétem alatt udvariasságot, előzékenységet és jóindulatú, szinte barátságosnak tűnő közeledést tapasztaltam minden alkalommal. (Megjegyzem, hogy egy-két gyakorlati és nem kisjelentőségű kérdésben is megnyilvánult ez az engedékenység. Pl. feladták olasz részről a korábbi merev ragaszkodásukat a követség létszámának kérdésében, és határozott fellépésünkre a létszám szerinti megkötöttségtől függetlenül mind Géró [?] elvtárs részére, mind pedig Horváth [?] elvtársnő részére megadták a beutazási engedélyt.)
Fomin szovjet ügyvivő elvtárs az elmúlt napokban szűkebb baráti körben kijelentette, hogy kétségtelen, jelenleg az egész szocialista táborból az olaszok Magyarországgal tartják a legnormálisabb kapcsolatokat. Ugyanezt a véleményt hangoztatta az október 27-i coctailünkön (a három magyar író tiszteletére adott coctailról van szó) Alicata elvtárs is. [Mario Alicata - az Olasz Kommunista Párt egyik prominens vezetője.]
Érdemesnek és időszerűnek tartom ezt a helyzetet alaposan analizálni és jól átgondolt, óvatos lépésekkel további eredmények elérésére törekedni.

Simó Gyula
követ

MOL XIX-J-1-j-Olaszország-1/c-004226/3-1958. 2. doboz (Magyar Országos Levéltár - Külügyminisztérium iratai - szigorúan titkos iratok.)

Ezen a napon történt december 28.

1912

Azok, akik a cserkészetet a keresztény-nemzeti gondolat szolgálatába akarták állítani, a mielőbbi összefogás érdekében konferenciát hívtak...Tovább

1949

A tíz fõnél többet foglalkoztató üzemek államosítása.Tovább

1956

Magyarországon a kormány feloszlatja az NBKMT-tTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."

Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.

A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2025. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő