Antall József miniszterelnök külpolitikai törekvései francia szemmel (1990–1991)

„Mégiscsak jobb Neked magyar küldöttséget vezetned mint, Apponyi Albertnek 1919-ben, amikor kanosszát járt a közeli trianoni palotában – mondtam – pezsgőzés közben. Mire keserűen moso-lyogva csak ennyit válaszolt: Remélem, ma jobban megértenek minket, és erre koccintottunk…”

Bevezetés 

Mint ahogy előző tanulmányunkban is jeleztük, folytatjuk a magyar diplomácia franciaországi megítélését bemutató sorozatunkat. A francia diplomácia 1990 elején a magyarországi belpolitikai helyzetet teljesen bizonytalannak értékelte. Egyértelműen a kommunizmus visszautasításában látták azt a motívumot, ami leginkább jellemezte a politikai, társadalmi hangulatot, és egyáltalán nem tartották kizártnak a kommunista utódpárt hamarosan bekövetkező választási vereségét. Pozsgay Imre megválasztását köztársasági elnökké - az 1989. november 26-ai népszavazás eredményei ismeretében - egyre kevésbé vélték valószínűnek. Magyarország nemzetközi helyzetét az év elején már egyértelműen kedvezőnek látták, és úgy értékelték, hogy az 1989-ben végbement politikai változások következtében a szocialista táboron belüli elszigeteltség is megszűnt. Ugyanakkor látták, hogy a korábban meglévő problémák, vagyis a romániai magyar kisebbség helyzete, a bős-nagymarosi gát miatti vita Prágával, ill. a PHARE programban való részvétel kérdésében Lengyelországgal megerősödött rivalizálás, miközben a Varsói Szerződés és a KGST jövője kérdésben Párizsban is teljes volt a bizonytalanság. A magyar diplomácia tevékenységét egyértelműen pozitívnak, önállónak és sikeresnek ítélték meg.

Kádár János 1978-as párizsi látogatását egyértelmű fordulatnak tartották, és tíz éves kiegyensúlyozott politikai kapcsolat kezdetét jelentette, amihez azonban továbbra visszafogott gazdasági, de nagyon jól alakuló kulturális együttműködés társult. A magyarok legnagyobb félelmének azonban azt tartották, hogy Budapest ismét leértékelődik Varsóhoz és Bukaresthez képest. Franciaország célja elsősorban az volt, hogy Magyarország európai integrációs politikáját támogassa, és a magyarországi befektetéseket növeljék (ennek aránya 1990-ben a külföldi befektetők között 10% volt), és továbbfejlesszék a kulturális együttműködést. Mitterrandot felkészítették arra, hogy Budapesten a romániai magyar kisebbségekre vonatkozóan kérdéseket fognak feltenni, és a Quai d'Orsay-n felhívták az elnök figyelmét arra, hogy Magyarország megkülönböztetett figyelmet szentel az erdélyi magyar kisebbség iránt, és azt európai keretekben kívánja rendezni.

A francia diplomácia elsősorban a kockázatokat hangsúlyozta, mivel az a többi kelet-és dél-európai kisebbség kérdését is felvetné, és elsősorban a Helsinki-folyamat keretén belüli további tárgyalások felvetését javasolták. A francia elnök Budapesten elhangzott kijelentései komoly politikai üzenetet jelentettek. A románok ugyan tiltakoztak, de a francia kormány nem foglalkozott érdemben ezzel. A látogatás rövid ideje ellenére sikerült olyan kapcsolatokat kiépíteni a magyar kormányzó erőkkel és az ellenzékkel egyaránt, amit a budapesti francia nagykövet pozitívan értékelt. Mitterrand elnököt és kíséretét meglepte, hogy az összes magyar tárgyalópartner egységesen azt hangsúlyozta, hogy Magyarország kitörjön a geopolitikai elszigeteltségből, és a magyar kisebbség sorsa rendeződjön. Ehhez járult a Kádár-rendszer teljes elutasítása, az 1956-os és az 1988-1989-es események úttörő szerepének, az első szabad választások történelmi fontosságának és a változások békés jellegének hangsúlyozása. Párizsban a francia-magyar kapcsolatok minőségi megújítását várták és célozták meg Mitterrand elnök második budapesti útjával, de Brochand nagykövet úgy értékelte, hogy ezt akkor Budapesten nem igazán értették meg, és így egy hosszabb folyamatot feltételezett.

A francia diplomácia az 1990. április 8-ai választások eredményét egyértelműen a magyar demokrácia sikerének tartotta, és az ország mély és őszinte európai elkötelezettségét látta benne. Azt, hogy a francia kapcsolat fontosságát Budapesten is felismerték, mutatta, hogy németországi látogatását követően 1990. június 22-23-án Antall József azonnal Franciaországba látogatott, (Lásd 1. és 2. számú dokumentumot!) és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését hangsúlyozta. Lényeges változást jelentett a korábbi időszakhoz képest, hogy a francia és a magyar tárgyalópartnerek már a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséről beszéltek. A budapesti kormány számára Párizs fontos egyensúlyozó szerepet töltött be Moszkva és Bonn között. Francia értékelés szerint a magyar külpolitika az 1988-1990 között kijelölt külpolitikai irányvonalat folytatta, de a rendszerváltás egyben hangsúlyeltoldást is eredményezett, és elsősorban az ország európai integrációs törekvéseit emelték ki, mivel abban láttak olyan kapcsolódási pontot, amelyet a francia konföderatív Európa és a gorbacsovi közös európai ház gondolatához lehetett kapcsolni.

A francia külpolitika elsősorban Magyarország demokratikus átalakítását, és európai integrációs törekvéseinek a támogatását tűzték ki célul, ami megegyezett a magyar vezetők elképzeléseivel. A magyar rendszerváltás meghatározó szakasza lezárult a szabad választásokkal, de az ország nemzetközi tekintélye, amely a nyolcvanas évek külpolitikájára alapozódott, az új külpolitikai vezetés számára is alapot adott.

1990 novemberében Párizsban ültek össze az európai államok és az Egyesült Államok és Kanada képviselői, hogy az új európai biztonsági rendszerről értekezzenek, és annak alapjait megalkossák. Mitterrand elnök számára a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok alapvető fontosságúnak számítottak, a francia külpolitikát - követve a de gaulle-i hagyományokat - a francia-szovjet kapcsolatra építette, és ebben a politikában Magyarország a kádári külpolitika hagyományaiból következően, de már szabad és demokratikus országként, közvetítő szerepet tölthetett be. Ez a francia érdek találkozott az aktív külpolitikát folytató Antall József elképzeléseivel, és Magyarország európai integrációs céljainak támogatása már azt a francia külpolitikai célt is jelentette, hogy a kelet-európai államok egy egységesülő Európában találják meg a helyüket. (Lásd a 2. számú dokumentumot!)

Ezen a napon történt november 28.

1909

Ünnepélyesen felavatták a budapesti József Nádor Műegyetem épüle-teit.Tovább

1924

A Ruhr-vidéket elhagyják az utolsó megszálló francia és belga csapatok is.Tovább

1943

Teheránban találkozik Franklin D. Roosevelt, Winston Churchill és Joszif Sztálin.Tovább

1960

Mauritánia deklarálja függetlenségét Franciaországtól.Tovább

1971

Az anglikán egyház történetében először avatnak nőket pappá.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők