Antall József miniszterelnök külpolitikai törekvései francia szemmel (1990–1991)

„Mégiscsak jobb Neked magyar küldöttséget vezetned mint, Apponyi Albertnek 1919-ben, amikor kanosszát járt a közeli trianoni palotában – mondtam – pezsgőzés közben. Mire keserűen moso-lyogva csak ennyit válaszolt: Remélem, ma jobban megértenek minket, és erre koccintottunk…”

Bevezetés 

Mint ahogy előző tanulmányunkban is jeleztük, folytatjuk a magyar diplomácia franciaországi megítélését bemutató sorozatunkat. A francia diplomácia 1990 elején a magyarországi belpolitikai helyzetet teljesen bizonytalannak értékelte. Egyértelműen a kommunizmus visszautasításában látták azt a motívumot, ami leginkább jellemezte a politikai, társadalmi hangulatot, és egyáltalán nem tartották kizártnak a kommunista utódpárt hamarosan bekövetkező választási vereségét. Pozsgay Imre megválasztását köztársasági elnökké - az 1989. november 26-ai népszavazás eredményei ismeretében - egyre kevésbé vélték valószínűnek. Magyarország nemzetközi helyzetét az év elején már egyértelműen kedvezőnek látták, és úgy értékelték, hogy az 1989-ben végbement politikai változások következtében a szocialista táboron belüli elszigeteltség is megszűnt. Ugyanakkor látták, hogy a korábban meglévő problémák, vagyis a romániai magyar kisebbség helyzete, a bős-nagymarosi gát miatti vita Prágával, ill. a PHARE programban való részvétel kérdésében Lengyelországgal megerősödött rivalizálás, miközben a Varsói Szerződés és a KGST jövője kérdésben Párizsban is teljes volt a bizonytalanság. A magyar diplomácia tevékenységét egyértelműen pozitívnak, önállónak és sikeresnek ítélték meg.

Kádár János 1978-as párizsi látogatását egyértelmű fordulatnak tartották, és tíz éves kiegyensúlyozott politikai kapcsolat kezdetét jelentette, amihez azonban továbbra visszafogott gazdasági, de nagyon jól alakuló kulturális együttműködés társult. A magyarok legnagyobb félelmének azonban azt tartották, hogy Budapest ismét leértékelődik Varsóhoz és Bukaresthez képest. Franciaország célja elsősorban az volt, hogy Magyarország európai integrációs politikáját támogassa, és a magyarországi befektetéseket növeljék (ennek aránya 1990-ben a külföldi befektetők között 10% volt), és továbbfejlesszék a kulturális együttműködést. Mitterrandot felkészítették arra, hogy Budapesten a romániai magyar kisebbségekre vonatkozóan kérdéseket fognak feltenni, és a Quai d'Orsay-n felhívták az elnök figyelmét arra, hogy Magyarország megkülönböztetett figyelmet szentel az erdélyi magyar kisebbség iránt, és azt európai keretekben kívánja rendezni.

A francia diplomácia elsősorban a kockázatokat hangsúlyozta, mivel az a többi kelet-és dél-európai kisebbség kérdését is felvetné, és elsősorban a Helsinki-folyamat keretén belüli további tárgyalások felvetését javasolták. A francia elnök Budapesten elhangzott kijelentései komoly politikai üzenetet jelentettek. A románok ugyan tiltakoztak, de a francia kormány nem foglalkozott érdemben ezzel. A látogatás rövid ideje ellenére sikerült olyan kapcsolatokat kiépíteni a magyar kormányzó erőkkel és az ellenzékkel egyaránt, amit a budapesti francia nagykövet pozitívan értékelt. Mitterrand elnököt és kíséretét meglepte, hogy az összes magyar tárgyalópartner egységesen azt hangsúlyozta, hogy Magyarország kitörjön a geopolitikai elszigeteltségből, és a magyar kisebbség sorsa rendeződjön. Ehhez járult a Kádár-rendszer teljes elutasítása, az 1956-os és az 1988-1989-es események úttörő szerepének, az első szabad választások történelmi fontosságának és a változások békés jellegének hangsúlyozása. Párizsban a francia-magyar kapcsolatok minőségi megújítását várták és célozták meg Mitterrand elnök második budapesti útjával, de Brochand nagykövet úgy értékelte, hogy ezt akkor Budapesten nem igazán értették meg, és így egy hosszabb folyamatot feltételezett.

A francia diplomácia az 1990. április 8-ai választások eredményét egyértelműen a magyar demokrácia sikerének tartotta, és az ország mély és őszinte európai elkötelezettségét látta benne. Azt, hogy a francia kapcsolat fontosságát Budapesten is felismerték, mutatta, hogy németországi látogatását követően 1990. június 22-23-án Antall József azonnal Franciaországba látogatott, (Lásd 1. és 2. számú dokumentumot!) és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését hangsúlyozta. Lényeges változást jelentett a korábbi időszakhoz képest, hogy a francia és a magyar tárgyalópartnerek már a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséről beszéltek. A budapesti kormány számára Párizs fontos egyensúlyozó szerepet töltött be Moszkva és Bonn között. Francia értékelés szerint a magyar külpolitika az 1988-1990 között kijelölt külpolitikai irányvonalat folytatta, de a rendszerváltás egyben hangsúlyeltoldást is eredményezett, és elsősorban az ország európai integrációs törekvéseit emelték ki, mivel abban láttak olyan kapcsolódási pontot, amelyet a francia konföderatív Európa és a gorbacsovi közös európai ház gondolatához lehetett kapcsolni.

A francia külpolitika elsősorban Magyarország demokratikus átalakítását, és európai integrációs törekvéseinek a támogatását tűzték ki célul, ami megegyezett a magyar vezetők elképzeléseivel. A magyar rendszerváltás meghatározó szakasza lezárult a szabad választásokkal, de az ország nemzetközi tekintélye, amely a nyolcvanas évek külpolitikájára alapozódott, az új külpolitikai vezetés számára is alapot adott.

1990 novemberében Párizsban ültek össze az európai államok és az Egyesült Államok és Kanada képviselői, hogy az új európai biztonsági rendszerről értekezzenek, és annak alapjait megalkossák. Mitterrand elnök számára a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok alapvető fontosságúnak számítottak, a francia külpolitikát - követve a de gaulle-i hagyományokat - a francia-szovjet kapcsolatra építette, és ebben a politikában Magyarország a kádári külpolitika hagyományaiból következően, de már szabad és demokratikus országként, közvetítő szerepet tölthetett be. Ez a francia érdek találkozott az aktív külpolitikát folytató Antall József elképzeléseivel, és Magyarország európai integrációs céljainak támogatása már azt a francia külpolitikai célt is jelentette, hogy a kelet-európai államok egy egységesülő Európában találják meg a helyüket. (Lásd a 2. számú dokumentumot!)

Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.Tovább

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.Tovább

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők