Az Irán és Irak közötti határháború országos háborúvá fajul.Tovább
Antall József miniszterelnök külpolitikai törekvései francia szemmel (1990–1991)
„Mégiscsak jobb Neked magyar küldöttséget vezetned mint, Apponyi Albertnek 1919-ben, amikor kanosszát járt a közeli trianoni palotában – mondtam – pezsgőzés közben. Mire keserűen moso-lyogva csak ennyit válaszolt: Remélem, ma jobban megértenek minket, és erre koccintottunk…”
Bevezetés
Mint ahogy előző tanulmányunkban is jeleztük, folytatjuk a magyar diplomácia franciaországi megítélését bemutató sorozatunkat. A francia diplomácia 1990 elején a magyarországi belpolitikai helyzetet teljesen bizonytalannak értékelte. Egyértelműen a kommunizmus visszautasításában látták azt a motívumot, ami leginkább jellemezte a politikai, társadalmi hangulatot, és egyáltalán nem tartották kizártnak a kommunista utódpárt hamarosan bekövetkező választási vereségét. Pozsgay Imre megválasztását köztársasági elnökké - az 1989. november 26-ai népszavazás eredményei ismeretében - egyre kevésbé vélték valószínűnek. Magyarország nemzetközi helyzetét az év elején már egyértelműen kedvezőnek látták, és úgy értékelték, hogy az 1989-ben végbement politikai változások következtében a szocialista táboron belüli elszigeteltség is megszűnt. Ugyanakkor látták, hogy a korábban meglévő problémák, vagyis a romániai magyar kisebbség helyzete, a bős-nagymarosi gát miatti vita Prágával, ill. a PHARE programban való részvétel kérdésében Lengyelországgal megerősödött rivalizálás, miközben a Varsói Szerződés és a KGST jövője kérdésben Párizsban is teljes volt a bizonytalanság. A magyar diplomácia tevékenységét egyértelműen pozitívnak, önállónak és sikeresnek ítélték meg.
Kádár János 1978-as párizsi látogatását egyértelmű fordulatnak tartották, és tíz éves kiegyensúlyozott politikai kapcsolat kezdetét jelentette, amihez azonban továbbra visszafogott gazdasági, de nagyon jól alakuló kulturális együttműködés társult. A magyarok legnagyobb félelmének azonban azt tartották, hogy Budapest ismét leértékelődik Varsóhoz és Bukaresthez képest. Franciaország célja elsősorban az volt, hogy Magyarország európai integrációs politikáját támogassa, és a magyarországi befektetéseket növeljék (ennek aránya 1990-ben a külföldi befektetők között 10% volt), és továbbfejlesszék a kulturális együttműködést. Mitterrandot felkészítették arra, hogy Budapesten a romániai magyar kisebbségekre vonatkozóan kérdéseket fognak feltenni, és a Quai d'Orsay-n felhívták az elnök figyelmét arra, hogy Magyarország megkülönböztetett figyelmet szentel az erdélyi magyar kisebbség iránt, és azt európai keretekben kívánja rendezni.
A francia diplomácia elsősorban a kockázatokat hangsúlyozta, mivel az a többi kelet-és dél-európai kisebbség kérdését is felvetné, és elsősorban a Helsinki-folyamat keretén belüli további tárgyalások felvetését javasolták. A francia elnök Budapesten elhangzott kijelentései komoly politikai üzenetet jelentettek. A románok ugyan tiltakoztak, de a francia kormány nem foglalkozott érdemben ezzel. A látogatás rövid ideje ellenére sikerült olyan kapcsolatokat kiépíteni a magyar kormányzó erőkkel és az ellenzékkel egyaránt, amit a budapesti francia nagykövet pozitívan értékelt. Mitterrand elnököt és kíséretét meglepte, hogy az összes magyar tárgyalópartner egységesen azt hangsúlyozta, hogy Magyarország kitörjön a geopolitikai elszigeteltségből, és a magyar kisebbség sorsa rendeződjön. Ehhez járult a Kádár-rendszer teljes elutasítása, az 1956-os és az 1988-1989-es események úttörő szerepének, az első szabad választások történelmi fontosságának és a változások békés jellegének hangsúlyozása. Párizsban a francia-magyar kapcsolatok minőségi megújítását várták és célozták meg Mitterrand elnök második budapesti útjával, de Brochand nagykövet úgy értékelte, hogy ezt akkor Budapesten nem igazán értették meg, és így egy hosszabb folyamatot feltételezett.
A francia diplomácia az 1990. április 8-ai választások eredményét egyértelműen a magyar demokrácia sikerének tartotta, és az ország mély és őszinte európai elkötelezettségét látta benne. Azt, hogy a francia kapcsolat fontosságát Budapesten is felismerték, mutatta, hogy németországi látogatását követően 1990. június 22-23-án Antall József azonnal Franciaországba látogatott, (Lásd 1. és 2. számú dokumentumot!) és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését hangsúlyozta. Lényeges változást jelentett a korábbi időszakhoz képest, hogy a francia és a magyar tárgyalópartnerek már a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséről beszéltek. A budapesti kormány számára Párizs fontos egyensúlyozó szerepet töltött be Moszkva és Bonn között. Francia értékelés szerint a magyar külpolitika az 1988-1990 között kijelölt külpolitikai irányvonalat folytatta, de a rendszerváltás egyben hangsúlyeltoldást is eredményezett, és elsősorban az ország európai integrációs törekvéseit emelték ki, mivel abban láttak olyan kapcsolódási pontot, amelyet a francia konföderatív Európa és a gorbacsovi közös európai ház gondolatához lehetett kapcsolni.
A francia külpolitika elsősorban Magyarország demokratikus átalakítását, és európai integrációs törekvéseinek a támogatását tűzték ki célul, ami megegyezett a magyar vezetők elképzeléseivel. A magyar rendszerváltás meghatározó szakasza lezárult a szabad választásokkal, de az ország nemzetközi tekintélye, amely a nyolcvanas évek külpolitikájára alapozódott, az új külpolitikai vezetés számára is alapot adott.
1990 novemberében Párizsban ültek össze az európai államok és az Egyesült Államok és Kanada képviselői, hogy az új európai biztonsági rendszerről értekezzenek, és annak alapjait megalkossák. Mitterrand elnök számára a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok alapvető fontosságúnak számítottak, a francia külpolitikát - követve a de gaulle-i hagyományokat - a francia-szovjet kapcsolatra építette, és ebben a politikában Magyarország a kádári külpolitika hagyományaiból következően, de már szabad és demokratikus országként, közvetítő szerepet tölthetett be. Ez a francia érdek találkozott az aktív külpolitikát folytató Antall József elképzeléseivel, és Magyarország európai integrációs céljainak támogatása már azt a francia külpolitikai célt is jelentette, hogy a kelet-európai államok egy egységesülő Európában találják meg a helyüket. (Lásd a 2. számú dokumentumot!)
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt szeptember 22.
Az ENSZ kizárja Jugoszláviát a boszniai eseményekben vállalt szerepe miatt.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.
A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.
Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.
Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. szeptember 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő