A francia–magyar politikai és diplomáciai kapcsolatok alakulása a Quai d'Orsay szemével

„A magyar vezetők elkötelezték magukat egy olyan úton, amelyről eddig alig szereztek tapasztalatot, egy olyan úton, ahol bármelyikük hazárdjátékossá válhat, miközben mások türelmetlenek lehetnek a lassúság miatt; egy olyan úton, amelynek a szabályait a hangoztatott kijelentések ellenére alig ismerik, és amelyhez saját maguk is alapvetően ellentmondásosan viszonyulnak”

Bevezetés 

Az 1988-as év eseményei

1987-1988 folyamán Párizsban szembe kellett nézni azzal a ténnyel, hogy Nyugat-Németország aktivitása megnövekedett Kelet-Európában, és a német-szovjet kapcsolatok szerepe Moszkva számára is egyre fontosabbá vált a hagyományos szövetségesi viszonyhoz képest, ami ismét felerősítette a franciák hagyományos aggodalmait Nyugat-Németország túlzott kelet-európai szerepvállalását, és egy esetleges új német-szovjet Rapalló-szerződés megkötését 

Párizs - elkerülendő teljes kiszorulását a térségből - minden eszközzel a korábban kialakult kapcsolatok további fejlesztésére és az együttműködés fenntartására törekedett, és a németekkel is szorosabb kapcsolatok kialakításával kívánta a német-francia együttműködést kiszélesíteni. 1987-ben Bécsben összeült az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia, de Párizs továbbra is a gaulle-ista hagyományokat követte, és a multilaterális kapcsolatok helyett elsősorban a bilaterális kapcsolatok fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, vagyis a lényeget tekintve továbbra is óvatos nyitási politikát folytatott a keleti országok 

A francia-magyar kapcsolatok terén francia részről még 1987-1988 folyamán is nagy figyelemmel tekintettek az ország első vezetőjének számító Kádár János személyére és rendszerének sajátosságaira. Az 1978-as és az 1984-es párizsi Kádár-látogatások, ill. az 1982-es budapesti Mitterrand-út kapcsán a magyar vezető személye többször is a francia elemzések fókuszába került. 1987. március 12-én a francia nagykövet asszony - 

 - az utolsó beszélgetést folytatta Kádár Jánossal, aki a magyar-francia kapcsolatok további fejlesztéséről és a mérsékelt magyar reformok fontosságáról  1987 végére 1988 elejére azonban Párizsban is egyértelművé vált, hogy a régi rendszer nem marad fenn eredeti formájában, de csupán fokozatos - a kommunista párt által kézben tartott - reformokat vártak. Úgy látták, hogy a kádári örökséggel, vagyis Kádár János személyének és rendszerének megítélésével az országnak egyszer még szembe kell  (Lásd az 1. és a 3. számú dokumentumot!)

A franciák komolyan arra törekedtek, hogy megértsék és támogassák a rendszer reformjára törekvő magyar vezetőket, de láthatjuk, hogy 1988-ban (egészen 1989 végéig, 1990 elejéig) még fel sem merült bennük egy esetleges későbbi radikális változás lehetősége. A francia nagykövetség folyamatosan készítette a feljegyzéseket, az elemzéseket, és értelemszerűen a párizsi Külügyminisztériumban is ebből, ill. ezek alapján dolgoztak. A francia diplomaták ugyanakkor folyamatosan szembekerültek azzal a ténnyel, hogy a német és osztrák kollégáikhoz képest csak korlátozottabb kommunikációs lehetőséggel rendelkeztek, így a magyar folyamatokat illetően - tekintettel arra, hogy azok önmagukban is ellenmondásosak voltak - egészen 1989 végéig „sötétben" tapogatództak, és alapvetően csak feltételezésre szorítkozhattak.

Az események gyorsaságát mutatja azonban, hogy amikor Jean-Bernard Raimondkülügyminiszter 1988. március 24-25-án Magyarországra 

a hivatalos magyar vezetők mellett - Várkonyi Péter külügyminiszter és Marjai József miniszterelnök-helyettes - Paskai László bíborossal is találkozott, és első alkalommal magyar ellenzékieket is fogadott a Csaba utcai francia  A francia külügyminiszter érzékelte a magyar partnerek franciabarát [popup title="szemléletét," format="Default click" activate="click" close text="A francia külügyminiszter ünnepi beszédében Thomas Schreiber javaslatára Batsányi János „A franciaországi változásokra” című versét idézte („Nemzetek, országok! kik rút kelepcében/ Nyögtök a rabságnak kínos kötelében, [...]/ Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”"] és látogatása meggyőzte arról, hogy „utódját már egy születőben lévő új, demokratikus Magyarország vezetői  (Lásd a 2. számú dokumentumot!)

Párizsban a magyarországi változások kapcsán az alábbi ellentmondásos tényezőket 

1. A gazdasági nehézségek instabilizáló tényezővé válhatnak, és a békés átmenet ellen hathatnak.
2. Az 1956-os forradalom öröksége, amely időzített bombaként húzódott meg az események hátterében. 
3. A Szovjetunióhoz fűződő viszony újragondolása, amely a magyar nemzeti érzések újraéledését eredményezte.

Mitterrand elnököt 1988. május 16-án újraválasztották, és ez egy új szakasz kezdetét jelentette a francia keleti nyitási 

Franciaország újra késznek mutatkozott arra, hogy aktívabb szerepet játsszon Kelet-Európában. Párizsban ugyanis egyre inkább azt kezdték érezni, hogy egy új „munkamegosztás" alakul ki Bonnal a kelet-közép-európai érdekszféra felosztásában. Francia részről úgy látták, hogy a németek elsősorban a gyenge, fizetésképtelen, gazdasági bajoktól szenvedő országokat (Lengyelország, Bulgária, Románia) kívánják „átengedni" a franciák számára, és a jobb teljesítményt mutató országokat (Magyarország, Csehszlovákia, NDK) a saját „hátországuknak" tekintik. Ez a „felosztás" természetesen elfogadhatatlan volt Párizs számára, mivel francia részről is inkább a reálpolitikát, vagyis a gazdasági-társadalmi változásokhoz való alkalmazkodást, és nem a történelmi hagyományok hangoztatását tartották elsődlegesnek. 1988 nyarán az Élysée-palotában egy szűk körű beszélgetésen elhatározták, hogy a második Mitterrand-elnökség első éveiben a francia államfő valamennyi kelet-európai államba - kivéve az akkor már szalonképtelennek tartott Romániát - ellátogat. Lényeges változást jelentett, hogy a francia stratégia részévé tették azt, hogy a kelet-európai ellenzéki mozgalmak vezetőivel a hivatalos elnöki látogatások keretében találkozzanak. 1988 nyarára ugyanakkor a keleti blokkon belül már mindenki számára világossá vált az, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok nem tudják tartani a fegyverkezési versenyt, és ez a magyar kommunista vezetőket is egyre nagyobb rugalmasságra és óvatosságra 

A francia-magyar kapcsolatok területén kiemelt eseményt jelentett a Nagy Imre-emlékmű felavatása 1988. június 17-én. Az ünnep alkalmából - hallatva a „hivatalos" Franciaország hangját - François Mitterrand elnök is szolidaritási üzenetet küldött. Ez a megemlékezés egyértelműen összekapcsolta az 1956-os és az 1988-as magyarországi eseményeket, és komoly visszhangot kapott a francia értelmiségi körökben. A francia nagykövet 1988 októberében értékelte a magyarországi történéseket. Jól jellemzi a franciák aggodalmait, hogy a nagykövet bizonytalannak látta a helyzetet, és bár a magyarországi reformokat (idézőjelben használta a szót) pozitívan értékelte, mögötte egyértelműen a moszkvai támogatás legitimáló erejét látta, ami viszont - meglátása szerint - nem feltétlenül egyezett a formálódó ellenzék elképzeléseivel. A lakosság apatikus és rendszerellenes hozzáállását szintén lényeges instabilizáló tényezőnek 

1988 végén tehát már egyértelműen zavarosnak és ellentmondásosnak látták a Kádár utáni Magyarország helyzetét. Így nem volt véletlen, hogy az új magyar első titkárt és miniszterelnököt megkülönböztetett figyelemmel fogadták Párizsban, mivel úgy értékelték, hogy személyisége, tapasztalata és politikája a franciák által nagyra értékelt Gorbacsovéhoz  Grósz Károly 1988. november 17-19-én látogatott Franciaországba (ehhez az úthoz kapcsolódott madridi látogatása is), és a kétoldalú politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztését, a magyar sajátosságok valamint a magyar reformok támogatását kérte francia tárgyalópartnereitől.(Lásd a 4. és az 5. számú dokumentumot!)

Összegezve megállapítható, hogy 1988 folyamán a francia politika és diplomácia érzékelte a magyar változásokat, de a nemzetközi helyzet stabilitását elsődleges tényezőként tekintve egyértelműen a status quo fenntartására törekedett.

Ebben a helyzetben francia köztársaság vezetői a nemzetközi kapcsolatok bevett szabályait követve egyenrangú partnert találtak az ország gazdasági válságba jutása miatt nyitási kényszerbe kerülő magyar reformkommunista vezetőkben. A „hivatalos" Magyarország képviselői (elsősorban Grósz Károly, majd Németh Miklós miniszterelnök) tehát potenciális partnert jelentettek számunkra. Lényeges változást jelentett viszont az a tény, hogy ellentétben a korábbi politikával, nyíltan felvették a kapcsolatot a formálódó magyar ellenzéki mozgalmak képviselővel. Ez lépés - ismerve azt a korábbi politikát, hogy nem támogatják nyíltan a kelet-európai ellenzéki mozgalmak képviselőit - érdemi, de még továbbra is inkább erkölcsi jelentőségű lépést jelentett. E tekintetben a változást François Mitterrand elnök 1990. januári látogatása jelentette...

Ezen a napon történt szeptember 25.

1918

Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább

1920

A Nemzetgyűlés elfogadta a numerus claususról szóló törvényjavasla-tot.Tovább

1931

Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, „A kék bálvány”-t.Tovább

1956

Üzembe lép az első transzatlanti telefonkábel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.

A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.

Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.

Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2023. szeptember 13.
 

Miklós Dániel
főszerkesztő