Antall József miniszterelnök külpolitikai törekvései francia szemmel (1990–1991)

„Mégiscsak jobb Neked magyar küldöttséget vezetned mint, Apponyi Albertnek 1919-ben, amikor kanosszát járt a közeli trianoni palotában – mondtam – pezsgőzés közben. Mire keserűen moso-lyogva csak ennyit válaszolt: Remélem, ma jobban megértenek minket, és erre koccintottunk…”

Thomas Schreiber visszaemlékezése Antall Józseffel folytatott beszélgetéseire
1990-1991

Párizs, 2009. október 4.

1990. március 25-én éjfél előtt, a rendszerváltás utáni szabad választások első fordulója után a Bem József téri MDF-székházban igyekeztem szót váltani az érthető okokból sugárzó arcú győztes Antall Józseffel, akit azonban már körülvett a szinte órák alatt szerveződött új pártarisztokrácia. Antall megjelenése és magatartása már a virtuális miniszterelnököt tükrözte. Amikor meglátott a nyugati újságírók gyűrűjében azonnal hozzám jött, átölelt és elnézést kért, amiért itt és most nem tud időt szakítani egy interjúra, de erre rövidesen sor kerül.

Szerénytelenül hozzáteszem: az egyetlen voltam, akit búcsúzáskor melegen átölelt...

Alig hat héttel hivatalba lépését követően először Bonnban, majd még aznap Párizsban tett bemutatkozó látogatást.

Június 22-én (forró nyári nap volt) Nagy Gábor akkori párizsi nagykövet példás fogadást rendezett a square de l'Avenue Foch-i épületben, amelyre a nyugati országok szokásainak megfelelően hivatalosak voltak mind a kormánypárti, mind az ellenzéki pártok vezetői és azok a személyiségek, akik számítanak Franciaországban. Természetesen meghívót kapott a franciaországi magyar emigráció számos képviselője, függetlenül pártállásától és politikai világnézetétől. A fogadás befejezése előtt a nagykövet irodájában egy jó negyedórát tudtam négyszemközt beszélni Jóskával. Az immáron miniszterelnök rajtam keresztül főként amagamfajta idegenbe szakadt neves hazafiaknak akart üzenni, hogy továbbra is minden fórumon foglalkozzunk a határon túli magyarság ügyével.

Nemes feladat számotokra - tette hozzá -hogy megértessétek francia baratainkkal: a trianoni szerződés következtében elcsatolt magyarok ügye nem határkérdés, hanem az emberi jogok tiszteletben tartásának kérdése. Ezután megkért külön köszönjem meg Fejtő Ferencnek, hogy egyik aláírója volt annak a felhívásnak, amelyet harminc román és magyar származású Franciaországban élő ismert értelmiségi (köztük e sorok szerzője) készített a szélsőséges elemek által elkövetett marosvásárhelyi

 A felhívás aláírói a román-magyar megbékélés mellett foglaltak állást, hogy az Európába visszatért két ország lakói kivétel nélkül élvezhessék az emberi jogokat és ehhez kérték a francia kormány és nemzetközi szervezetek segítségét.

November végén megint összeakadtunk. Ezúttal a versailles-i kastély patinás színháztermében, ahol az Európai Biztonsági és Együttműködési Egyezmény ratifikálására érkezett állam és kormányfők tiszteletére rendeztek fényes fogadást, és amelyre a kisszámú diplomáciai újságírók egyikeként kaptam meghívót.

Mégiscsak jobb Neked magyar küldöttséget vezetned mint, Apponyi Albertnek 1919-ben, amikor kanosszát járt a közeli trianoni palotában - mondtam - pezsgőzés közben. Mire keserűen mosolyogva csak ennyit válaszolt: Remélem, ma jobban megértenek minket, és erre koccintottunk...

Amikor 1991 májusában mindössze huszonnégy órat töltött Párizsban, a Crillon Szálloda lakosztályában rendezett sajtófogadáson csupán pár szót váltottunk. Érkezésemkor kitüntetően megölelt, de ekkor már elszigetelődött az újságírók döntő többségétől, mivel ez a kitűnő politikus sajnos hadilábon állt a médiákkal. Talán egyre súlyosbodó egészségi állapota is hozzájárult a bizalmatlanságához, amellyel az írott és elektronikus sajtó munkatársait kezelte, noha még ellenfelei is tisztelték és becsülték.

Mindenesetre nagyon remélem, hogy egyszer talán a XX. század néhány más, hozzá hasonló kimagasló, történelemformáló, egyes kérdésekben vitatott jobb és baloldali magyar politikus portréjával együtt az övé is megírható lesz, amikor majd nem kell vagy nem lesz érdemes róluk csak jót vagy csak rosszat írni....

Ezen a napon történt november 22.

1943

Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, Winston Churchill angol miniszterelnök és Csang Kaj-sek, kínai párt és állami vezető a Kairói...Tovább

1954

A DISZ KV Intéző Bizottsága rendkívüli ülésen tárgyalta 15 író feljegyzését az ifjúság jövőjéről. A határozat szerint „abból részkérdések...Tovább

1956

Nagy Imre és társai – miután a tárgyaló jugoszláv külügyminiszter-helyettes biztosította őket sértetlenségükről – szovjet katonai...Tovább

1963

Merénylet John Fitzgerald Kennedy, az Egyesült Államok 35. elnöke ellen Dallasban (Texas). A hivatalos verzió szerint Lee Harvey Oswald...Tovább

1975

Elfoglalja a királyi trónt János Károly spanyol király.Tovább

  • <
  • 2 / 3
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő