Csehszlovák külpolitikai dilemmák a párizsi békekonferencia után

„Arra a kérdésre, hogy milyenek a további lehetőségek a Magyarországhoz való viszonyunk tekintetében, dr. Clementis azt válaszolta, hogy az kizárólag a magyar kormánytól függ. A legrosszabb esetben kénytelenek leszünk a végső megoldást magunk végrehajtani.”

A csehszlovák békedelegáció beszámolója a prágai parlament külügyi bizottsága előtt

 

a.

Jelentés a csehszlovák békedelegáció beszámolójáról

1946. november 1.

 

A csehszlovák kormány a csehszlovák békedelegációnak Párizsból való visszatérése után két ízben tartott bizalmas minisztertanácsot, amelyeken dr. Clementis külügyi államtitkár a magyar problémáról is beszámolt. Ezekről a minisztertanácsokról a sajtónak nem adtak kommünikét, és a kormány állásfoglalásáról egyáltalán nem szivárogtak ki hírek.

Tegnap dr. Clementis államtitkár a parlament külügyi bizottságában tartott expozét Csehszlovákia jelenlegi külpolitikai helyzetéről. Nyilván erről sem adtak ki hivatalos jelentést, miután a mai prágai lapok mindegyike a maga szája íze szerint saját tudósítójának jelentése alapján számol be Clementis expozéjáról.

Az államtitkári nyilatkozatnak az a lényege, hogy a közvélemény előtt a Szajna-parti csehszlovák kudarcot sikerré igyekszik fésülni. Magyarország felé pedig azzal fenyegetőzik, hogy amennyiben az elkövetkezendő tárgyalások során nem állnánk rá a szlovák követelményekre, Csehszlovákia kénytelen lesz egymaga intézkedni.

A

Svobodné Slovo következőkben számol be dr. Clementisnek a magyar problémára vonatkozó nyilatkozatáról:

„Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar békeszerződés-tervezethez benyújtott kiegészítő csehszlovák javaslatokat úgy a bizottságokban, mint a plénumban elfogadták, a 200 000 magyar kitelepítésére vonatkozó javaslat kivételével. E javaslat tekintetében azonban még azok a delegációk is, amelyek a kitelepítés ügyének a békeszerződésbe való becikkelyezése ellen foglaltak állást, az egész világ előtt elismerték Csehszlovákia jogát nemzeti állammá alakítására, és eme probléma végérvényes megoldására.

A Magyarországgal való tárgyalások számára rossz előjel az a körülmény, hogy Magyarország nem hajlandó teljesíteni ama kötelezettségeket, amelyeket önként vállalt a lakosságcsere-egyezmény aláírása által. Dr. Clementis részletesen ismertette a csehszlovák kormány és a vegyesbizottságba delegált meghatalmazott igyekezetét, amelyek arra irányultak, hogy messzemenő kompromisszumok által elérjék az egyezmény legalább minimális kezdeti teljesítését. Egy olyan javaslatról volt szó, amely még ez idén kb. 10 000 szlováknak tenné lehetővé az átköltözködést lényegesen kisebb számú csehszlovákiai magyar ellenében. A javaslat szerint a csehszlovák hivatalok kötelezik magukat, hogy mindkét irányban saját közlekedési eszközeik segítségével bonyolítanák le a szállításokat. Néhány nap előtt Magyarországon azt közölték, hogy a magyar kormány foglalkozott ezzel a tervvel, és hogy azt jóváhagyta. Azonban az a válasz, amelyet a magyar meghatalmazott dr. Okálinak kézbesített, praktikusan ismét negatív tartalmú. Az államtitkár bejelentette, hogy még Párizsban, szeptember 24-én kelt levelében figyelmeztette már a magyar külügyminisztert, miszerint a magyarok eddigi magatartása következtében a csehszlovák kormány jogosultnak érzi magát, hogy a kötött szerződést egyoldalúlag felbontsa. A szlovákok tízezreinek a sorsáról van szó, akik átköltözésre jelentkeztek, jelenleg kétségbeesett helyzetben vannak, és akik fölött a csehszlovák kormány bizonyos konzuláris védelmet vállalt magára."

A pártonkívüli Svobodné Noviny dr. Clementisnek a magyar problémára vonatkozó nyilatkozatáról ezeket írja:

„A békeszerződésnek Párizsban történt tárgyalásainál a Magyarországgal kötendő békeszerződés érdekelt bennünket közvetlenül. Továbbá a

is bizonyos fokig érdekkel bírt számunkra, mégpedig a jugoszláv nemzetek szempontjából. Nekünk is érdekünk ugyanis, hogy a trieszti kikötő a legteljesebb mértékben legyen gazdaságilag kihasználva. Módosító indítványaink felett néhányszor szavaztak, de nem került sor egyezségre. Még a Szovjetunió sem volt képes bennünket támogatni, mivel ezáltal a konferencia sikerét veszélyeztette volna. Mégis sikerült hozzájárulást nyernünk a pozsonyi határkiigazításhoz, és a bécsi döntésnek, annak minden következményeiben való tényleges megsemmisítéséhez. Ez jogot ad nekünk teljes kártalanításra mindazért, amit Magyarország tőlünk a bécsi diktátum után elvett.

A kommunista Rudé Právo többek között a következőket idézi Clementis beszédéből:

„Boldog leszek, ha jövőbeni beszámolóim egyikében nem csak a Szovjetunió, hanem a többi államok támogatásáról is beszámolhatok. Ugyanis a többi államok kezében nyugszik esetleg eme kérdés végleges eldöntése. Ezen államok ugyanis, Magyarországnak adandó nyomatékos tanács által még eme végső döntés előtt is elősegíthetik e probléma megoldását.

A továbbiakban dr. Clementis e probléma fejlődésének perspektíváiról beszélt. Azt mondotta, hogy az eljárási mód alakulásának befolyásolása főleg a magyar kormány kezében van, a végleges megoldást azonban legrosszabb esetben egymagunk is képesek leszünk megtalálni.

Dr. Clementis ezután idézett a magyar delegáció Párizsban tett nyilatkozatából, hogy bizonyítsa, milyen hangnemet használnak a magyarok a tárgyalásnál, és hogy milyen hallatlan hazugságokat alkalmaznak a csehszlovák köztársaság ellen. Majd ismertette a lakosságcsere-egyezmény magyar részről történő szabotálásának példáit.

A lakosságcsere, illetve a már megkötött és ratifikált lakosságcsere-egyezmény teljesítésének kérdése formálisan nem függ össze a párizsi konferencia döntése alapján a magyar kormánnyal felveendő tárgyalásokkal. Egy kétoldali, önkéntesen elfogadott szerződésnek teljesítése vagy nemteljesítése azonban mégsem maradhat következmények nélkül egy további kétoldali szerződés megkötésének lehetőségére. A kormány részletesen fog foglalkozni azzal a helyzettel, amely a lakosságcsere-egyezmény teljesítésének elhúzása folytán adódik, és meg vagyunk győződve, hogy a kormány ez irányú döntései úgy a parlament, mint a közvélemény által teljes támogatásban fognak részesülni."

A fenti idézetekből nyilvánvaló, hogy a csehszlovák kormány kifelé ma sem tágít intranzigens [hajthatatlan] álláspontjától. A belpolitikai tendencia ugyancsak szembeötlő. A fennhéjázó hangnem célja ugyanis nyilván arra irányul, hogy ellensúlyozza a prágai sajtó ama tenorját, amely balsikernek minősítve a csehszlovák békedelegáció párizsi szereplését, a szlovákokra igyekszik hárítani a felelősséget.

 

                                                                                         Rosty-Forgách s. k.

                                                                                                     követ

 

MOL XIX-J-25-a-163/pol/1946. Írógéppel írt tisztázatnak az előadói íven található másodlata.

A külügyi bizottság előtt tartott beszámoló egyéb vonatkozásairól a követ 167/pol/1946. szám alatt számolt be, 1946. november 4-i keltezéssel.

 

b.

Jelentés a beszámoló feletti a vita Magyarországot érintő részéről

1946. november 4.

 

Az alkotmányozó nemzetgyűlés külügyi bizottságában közvetlenül dr. Clementis államtitkár tegnapelőtti expozéja után megindult a béketárgyalásokról való államtitkári beszámoló feletti vita.

Ennek során dr. Chudoba Bogdan néppárti képviselő 11 kérdést intézett dr. Clementis államtitkárhoz. E kérdések közül a Magyarországot érdeklők a következők:

2) A csehszlovákiai magyar kisebbség kitelepítése körül folyó tárgyalások során az államtitkár szerint a nagyhatalmaknak szabad kezük volt ama kérdésekre vonatkozólag, amelyekre nézve májusban nem jutottak megegyezésre a szerződéstervezetek összeállításánál.

3) A transzfer kérdésében a konferencia eredménye az, hogy Magyarországnak meghagyták, miszerint kétoldali megállapodást kössön Csehszlovákiával. Milyen biztosítékaink vannak arra az esetre, ha Magyarország ezeket a tárgyalásokat szabotálná?

4) Az államtitkár közlése szerint a négy külügyminiszter tárgyalása során nem sikerült Byrnes-t és Bevin-t meggyőzni a csehszlovák álláspont jogosságáról. Milyen álláspontot foglalt el ebben az ügyben Franciaország képviselője?

5) A konferencia során az észak-amerikai és brit delegációk előterjesztették ama javaslatukat, melynek alapján a magyar kitelepítés kérdését megoldani vélik. Milyenek voltak ezek a részletes feltételek?

6) Az államtitkár szerint Jugoszlávia a bizottságokban mellettünk szavazott. Nem lát-e ellentmondást egy ilyen, már veszett ügy mellett való szavazás, és a jugoszláv képviselők ama ismételt nyilatkozata között, hogy ők Csehszlovákiával ellentétben a jugoszláviai magyar kisebbségnek teljes kisebbségi jogokat adnak.

7) A csehszlovák delegáció a dunai hajók kérdését is felvetette, noha tudta, hogy az észak-amerikaiak ezeket a hajókat kézizálogként tartják vissza a csehszlovákiai nemzetesített iparban lévő részesedésük fejében, amelyért eddig kártérítést nem kaptak. Ezen kívül pedig: ha az államtitkár nincs tudatában annak, hogy ez a lépés a csehszlovák delegáció részéről felesleges módon provokáló lépés volt, nem látja-e be legalább azt, hogy ellentmondás áll fenn eme dunai kérdés szőnyegre hozása, és ama álláspont között, amelyet a csehszlovák delegáció elvileg védelmezett, hogy t. i. a dunai kérdés egyáltalán nem tartozott a konferencia elé?

A kérdésekre az államtitkár a következőképpen válaszolt:

ad 2) A Szovjetunió a párizsi konferencián az esetleges szavazásnál nem tudta volna Csehszlovákiát támogatni anélkül, hogy ne veszélyeztette volna a konferencia általános sikerét.

ad 3) A magyarokkal való tárgyalások esetleges sikertelenségének egyedüli biztosítékaként jogi szempontból csak a négyes külügyminiszteri tanácshoz való fellebbezés tekinthető.

ad 4) A konferencián a francia delegáció a magyar kitelepítés kérdésében a csehszlovák állásponttal abszolút azonos nézetet vallott.

ad 5) Az angol és amerikai javaslat a magyar kisebbség kitelepítésének kérdésében területi kiigazítás általi megoldásra irányult. E javaslat szerint Csehszlovákiának át kellett volna engednie a magyarok által legsűrűbben lakott területeket, vagyis a párkányi részt, a füleki kiszögellést és a királyhelmeci járást, ezzel szemben Magyarország átadta volna Csehszlovákiának a Rozsnyótól és Kassától délre fekvő területeket. Ezt a javaslatot azonban a csehszlovák delegáció elutasította.

ad 6) A jugoszláv delegációnak eljárásában az államtitkár nem talál semmiféle ellentmondást.

ad 7) A dunai hajók visszatartása csehszlovák felfogás szerint sérelmes, és ezért kellett e sérelemről beszélni. A dunai probléma, különösen annak igazgatása, az államtitkár véleménye szerint a parti államok problémája. E téren Csehszlovákia a dunai szabadhajózás elvét vallja.

 

                                                                                         Rosty-Forgách s. k.

                                                                                                     követ

 

MOL XIX-J-25-a-168/pol/1946. Írógéppel írt tisztázatnak az előadói íven található másolata.

Ezen a napon történt július 07.

1919

A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege kivonul a Felvidékről; a Szlovák Tanácsköztársaság bukása.Tovább

1939

Kárpátalján megszűnik a katonai közigazgatás, hatályba lép a polgári közigazgatásra vonatkozó rendelet.Tovább

1951

Az első színes televízióadás az Egyesült Államokban.Tovább

1985

Taróczy Balázs (Heinz Günthardttal) első magyar győztesként megnyeri a férfi párost Wimbledonban.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők