Csehszlovák külpolitikai dilemmák a párizsi békekonferencia után

„Arra a kérdésre, hogy milyenek a további lehetőségek a Magyarországhoz való viszonyunk tekintetében, dr. Clementis azt válaszolta, hogy az kizárólag a magyar kormánytól függ. A legrosszabb esetben kénytelenek leszünk a végső megoldást magunk végrehajtani.”

A prágai magyar „meghatalmazott" jelentése az Egyesült Államok által Csehszlovákia részére nyújtott pénzügyi támogatás beszüntetéséről
1946. november 6.

 

Washingtonból a múlt hó 17-én a United Press világgá kürtölte, hogy az Amerika által Csehszlovákiának nyújtott pénzügyi segítséget beszüntették.

A váratlan intézkedést nevezett sajtóügynökség ama „helyesléssel" indokolta, amelyben Csehszlovákia a szovjet azon állítását részesítette, miszerint az USA a hitel- és kölcsönnyújtás pénzügyi fegyverét saját imperialista politikájának alátámasztására fordítja. Az amerikai szócső hozzáfűzte, hogy ilyen állítások a szovjet és a csehszlovák sajtóban láttak napvilágot, de magán a párizsi békekonferencián is elhangzottak.

Gyakorlatilag a Csehszlovákiának nyújtandó amerikai pénzügyi segítség kétféle:

•I.                    Egy hadianyag-vásárlásokra szeptemberben koncedált [?] 50 millió dolláros hitelkeret.

•II.                 Az amerikai Import-Export Bank útján ipari berendezések (gépek) és nyersanyagvásárlásokra nyújtandó 50 millió dolláros hitelkeret.

A tengerentúli pénzügyi támogatás beszüntetéséről Clementis a United Press munkatársa előtt november 6-án Londonban a következőképpen nyilatkozott:

ad I. Az 50 millió dolláros hitelkeret alapján eszközölt hadianyag-szállításokat szeptember közepén állította le Amerika, miután a csehszlovák Külügyminisztérium Gazdaságpolitikai Osztálya tiltakozó jegyzéket intézett a prágai amerikai nagykövethez ama kettős elbírálás ellen, amelyet amerikai tisztek Brüsszelben tanúsítottak a szóbanlévő hadianyag felosztása alkalmával. A jelzett időpontig Csehszlovákia csupán 10 millió dollár erejéig merítette volt ki a szóbanlévő hitelkeretet.

Clementis egyúttal cáfolta ama híresztelést, mint ha a már megvásárolt hadianyagot Csehszlovákia haszonnal adta volna tovább Romániának. Bevallotta viszont, hogy Romániával szeptember 11-én - szóval közvetlenül az amerikai szállítások beszüntetése előtt - megállapodást kötött Csehszlovákia arra vonatkozólag, hogy 7%-os (mások szerint 13%-os) kezelési költség hozzászámításával az amerikai hadianyag bizonyos részét továbbadja Romániának. Azt állította azonban, hogy a román-csehszlovák megállapodás szövegét még ugyanaznap jóváhagyás végett bemutatták volna az Egyesült Államoknak, de mivel az utóbbiak az egyezmény ellen foglaltak állást, Románia nem kapott volna hadianyagot. Clementis eme londoni nyilatkozata ellentétben áll a

ismertetett prágai expozéjával, amelyben csak arról beszélt, hogy szándékuk volt a Romániával kötött megállapodást Amerika által jóváhagyatni.

ad II. Az amerikai Export-Import Bank útján nyújtandó 50 millió dolláros kölcsönre vonatkozólag az államtitkár Londonban azt közölte, hogy ama USA-jegyzék, amely az amerikai kölcsönről folyó tárgyalások beszüntetését notifikálta [tudtul adta], három okot sorolt fel az intézkedés indokolására:

•a)                Csehszlovákia helytelenül értelmezi a kölcsönnyújtás terén követett amerikai politika céljait,

•b)               a Csehszlovákiában államosított, vagy elkobzott amerikai vagyonért nyújtandó kártalanítás érdekében mi sem történt,

•c)                nem áll fenn egyetértés a nemzetközi kereskedelem egyes alapelvei tekintetében.

Az amerikai jegyzék második pontjára vonatkozólag Clementis megjegyezte, hogy Prágában tárcaközi bizottság alakult az összes, idegen vagyonelkobzásokból felmerült problémák likvidálási módjának letárgyalására. Az a) és c) pontokban említettekre nézve Clementis kijelentette, hogy tárgyalások folynak a nézeteltérések kiküszöbölésére.

A londoni Clementis-interjú idején a csehszlovák kölcsönfelmondási botrány ügyében pendített sajtóhangot érzékeltetendő, a Svobodné Noviny november 6-i számában megjelent

Az amerikai nagykövetségen a Csehszlovákiával szembeni animozitás [ingerültség] kialakulását, illetve a States Département állásfoglalásának indítóokát következőképpen indokolják:

•1)              A csehszlovák rádió, valamint az itteni sajtó tekintélyes része a háború befejezése óta intézményesen támadta a „rohadt" Nyugatot, azt Csehszlovákia részére feleslegesnek minősítvén a Szovjetunióval szemben, amely mindent nyújt Csehszlovákiának, és politikailag helyette mindent elintéz.

•2)              Csehszlovákia - ahelyett, hogy hálát tanúsított volna - neki járó természetességet látott az UNRRA nyersanyag-, mozdony- és konzerv-szállítmányaiban.

•3)              Amerikaiak vállalatait, házait és egyéb vagyonát Csehszlovákia elkobozta, anélkül, hogy füle botját mozdította volna megfelelő kártérítés nyújtása tekintetében.

Ezzel azonban Csehszlovákia - bármennyire is Kelet felé húzza szláv szívének dobbanása - már földrajzi fekvésénél fogva is kétségtelenül a Nyugattal és Kelettel való párhuzamos együttműködést célzó politikát kívánja folytatni. - Végeredményben az amerikai kölcsönfelmondás eme kétkulacsos csehszlovák politika következménye. Nem szabad ugyanis szem elől téveszteni, hogy az USA csehszlovák-ellenes intézkedésének hátterében ott áll a Kelet és Nyugat közötti hatalmi konfliktus. Ha eme gigantikus kötélhúzás nem létezne, akkor a csehszlovák botlásnak minden bizonnyal kisebb lett volna a nemzetközi repercussiója [megtorlása]. Az adott esetben tehát az eddigi kriminális csehszlovák külpolitika főleg azért nőtt drámai bűnné, mert a szovjet-amerikai feszültség körét metszette.

Valószínű viszont, hogy a csehszlovák hinta az amerikai penderítés folytán pillanatnyilag nagyot fog nyugatra lengeni. Hiszen egyrészt Csehszlovákia jelenleg rá van utalva az átmenetileg megvont amerikai pénzsegélyre, másrészt valószínű, hogy Amerika azért fog engedni a rimánkodó Czernin Palotabeli dioskuroknak [kebelbarátoknak], mert arannyal igyekszik majd súlyosbítani a Csehszlovákiát Nyugat felé húzó kötél vonzó hatását. Utóbbi oknál fogva igen valószínű, hogy a Bretton-Woouds-i megbeszélések alapján létesült International Bank and Fond-nál[4] 350 millió dollárkölcsön folyósítása iránt csehszlovák részről tett előterjesztés ugyancsak kedvező elintézést fog nyerni, mert nevezett nemzetközi pénzintézetnél többé-kevésbé a Nyugat kotizációja mérvadó.

 

MOL XIX-J-25-a-172/pol/1946. Rosty-Forgách Ferenc „meghatalmazott" jelentése. Írógéppel írt tisztázatnak az előadói íven található másodlata.

Ezen a napon történt július 07.

1919

A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege kivonul a Felvidékről; a Szlovák Tanácsköztársaság bukása.Tovább

1939

Kárpátalján megszűnik a katonai közigazgatás, hatályba lép a polgári közigazgatásra vonatkozó rendelet.Tovább

1951

Az első színes televízióadás az Egyesült Államokban.Tovább

1985

Taróczy Balázs (Heinz Günthardttal) első magyar győztesként megnyeri a férfi párost Wimbledonban.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők