Magyarország egy francia diplomata szemével

Pierre Francfort követ "első benyomásai" (1962. április 11.)

„Egy kommunista ország fővárosában hosszabb időt eltöltő nyugati megfigyelő, vagy az átutazók, mint például újságírók, szemében minden szerény változás, […], ami a körülmények javulására utal, szembetűnik, mint olyan jel, amely a jólét növekedését eredményezi. A politikai helyzet alakulására vonatkozóan megállapíthatjuk, hogy jelentős változás ment végbe a vezetők politikájában, ami a pártonkívüli értelmiségiek felé nagyobb mozgástér elviselését jelenti, és akik így talán, anélkül, hogy a párt tagjai lennének, szabadabban tudnak az ország életébe bekapcsolódni.”

Forrás

Franciaország követsége
Magyarországon

Budapest, 1962. április 11.

No 86/EU
PF/LF

Pierre Francfort Franciaország követe Magyarországon
Őexcellenciájának Couve de Murville külügyminiszter úrnak
Európai Igazgatóság

Tárgy:

Az első magyarországi
benyomások

Nem kevés fáradságot jelent egy minisztériumi tisztviselő számára az, hogy hosszabb távollét után ismételten felvegye a kapcsolatot azzal a kommunista világgal, amelyet már 14 év óta ismer más fővárosokból. Az utak külső képe, a lakosság viselkedése, a hivatalos szervek hozzáállása, az újságok stílusa egy olyan külső képet vetítenek felé, amely (a lényeget tekintve) érzékelhetően nem változott az évek múltával.

Már töltöttem rövid időt Budapesten 1956 októberében, alig néhány nappal a forradalom előtt anélkül, hogy az utcák szomorú hangulatára más magyarázatot kaptunk volna, mint az élet (általános) szomorúsága, és anélkül, hogy (ezekből) a külső jelekből érezhettük volna a hamarosan kirobbanó eseményeket.

Ma az utca (képe) nem tűnik nagyon különbözőnek attól, ami akkor volt. A város (ugyan) jelenleg kevésbé mutatja a lepusztult oldalát, de járókelők továbbra is visszafogottnak tűnnek, a boltok, bár mintha jobban el lennének látva élelmiszerekkel, de azok inkább közepes minőségűnek mondhatók. Talán a tömeg egy kicsit jobban öltözöttnek látszik a maga egyszínűségében, és a gépkocsiforgalom is egy kicsit élénkebb. Kétségtelenek azonban, azok az új elővárosi építkezések, amelyeket még nem láttam az első sétáim alkalmával. Ami azonban mégis hiányzik Budapest szívében: azok a felújítási munkák, amelyek egy élő és fejlődésben lévő város általános képét mutatnák.

A magyar partnereim részéről hivatalos téren a fogadtatás udvariasnak, mesterkélten kedvesnek, és visszafogottnak mondható. Ugyanaz a visszahúzódás, ill. merev kifejezések figyelhetők meg azok között is, akik a diákként, vagy félig illegalitásban már éltek vagy Franciaországban vagy Európában, és (nyíltan) kimutatják a zavarukat, amikor megtudják, hogy a kinevezéseikről, illetve a francia hatóságokkal kapcsolatos nehézségeikről tájékoztatva vagyok.

Azonban főképpen a sajtó az, amelynek a hangvétele állandóan és elkedvetlenítően ismételgeti a hivatalos ideológia alaptételeit, vagyis a szovjet tézisekhez való hűséget. Példaként tudom felhozni a Központi Bizottság március 30-ai határozatait, amelynek a mezőgazdaságra vonatkozó részei nem nélkülözik azokat az ideológiai felhívásokat, amelyekkel már - az ehhez hasonló szövegekben - néhány évvel korábban is találkoztam. Még mindig ez a hivatalosan elrendelt optimizmus (figyelhető meg) a kollektivizálás eredményeivel és a mezőgazdasági termelés előző évi növekedésével kapcsolatban. Ennek kontrasztjaként viszont a kollektivizálás sikertelenségére vonatkozó kritikák kevésbé vannak kiemelve. Mindig a növekedés jövőbeli százalékos aránya, viszonylagos értékben, anélkül, hogy utalnának a jelenlegi termelés abszolút értékére. Ideológiai területen pedig mindig a szokásos hivatkozások a munkásosztály és a parasztság szerencsés szövetségére, és az első segítségére a második számára, stb... A szocialista munkaversenyre való hivatkozások nem változtak, mint ahogy nem változott a hangvétel a termőföldek kollektivizálása területén az állami, a szövetkezeti és a kistulajdonosi birtoklási formák közötti eltérésekre való hivatkozás, ill. a regionális termelés alapelvei tekintetében sem.

Ugyanakkor bizonyos ideológiai témák érezhetően eltűntek. Ilyen volt, főképpen 1956 felé, a "szocializmus eltérő útjai" (elmélete), elfogadván azt, de úgy, hogy arról soha se beszéltek nagyon Budapesten.

Egy kommunista ország fővárosában hosszabb időt eltöltő nyugati megfigyelő, vagy az átutazók, mint például újságírók, szemében minden szerény változás, mint várt vagy kívánt (esemény) és minden, ami a körülmények javulására utal, szembetűnik, mint olyan jel, amely a jólét növekedését eredményezi. A politikai helyzet alakulására vonatkozóan megállapíthatjuk, hogy jelentős változás ment végbe a vezetők politikájában, ami a pártonkívüli értelmiségiek felé nagyobb mozgástér elviselését jelenti, és akik így talán, anélkül, hogy a párt tagjai lennének, szabadabban tudnak az ország életébe bekapcsolódni.

Amit azonban valóban tudhatunk a légkör változásának okaira vonatkozóan, az az, hogy a középréteg már nem fél annyira az ellenőrzéstől, mint néhány évvel korábban, és noha a letartóztatásokról terjedő "hírek" gyakran hallatszanak; úgy tűnik mégis, hogy ez a társadalmi réteg a politikai élet margóján marad. Kétségtelen, hogy a párt az idő múlásával - különösen Magyarországon - a forradalom (következtében), és a személyi kultusz leépítésének kényszerítő ereje alatt a dogmáktól való megszabadulást választotta; és hatékonysági okokból is a régi társadalmi körökhöz tartozó szakemberekhez fordul. A hozzáállás így (ahogy az utóbbiakkal kifejezik magukat a külföldiekkel való tárgyalást során) könnyebb a számukra, bár a Szovjetunió már eleve kijelölte az az utat, amelyen keresztül a külfölddel a kapcsolatot fel lehet venni. Ez azonban a rendcsinálók (érdekei) ellenében is van.

A benyomások, amiket a Központnak most jelenteni tudok, természetesen csak a felszínt jelentik, de rátelepedhetnek az általános szellemre, még mielőtt fokozatosan eltompulnának, és olyasmit is jelenthetnek, amelyek - a kihangsúlyozásuk nélkül - hosszabb távon megváltoztathatják a hétköznapokat.

A megváltoztathatatlanság érzése az, ami főképpen megragadott akkor, amikor a Magyar Népköztársasággal először kapcsolatba kerültem. Mindig csodálkozunk azon, hogy olyan kevés változást tapasztalunk egy olyan országban, amelynek a filozófiája a történelmi fejlődésre alapozódik. Ez a megváltoztathatatlanság érzése teszi annyira nehézzé számunkra, hogy kitaláljuk azt, hogy milyen változások várhatók. Nem láthatjuk még annak a fejlődési útnak az állomásait sem, amely lehetővé tenné a rendszer számára, hogy a Nyugathoz alkalmazkodjon a (saját) gazdasági fejlődésének a szükségességéből fakadóan, és azokat a formákat sem, ahol érzékelhetően eltérnének a jelenlegi politikai iránytól...

(Fordította: Garadnai Zoltán)

(Ministere des Affaires étrangeres. Archives Diplomatiques. Direction des affaires politiques d'Europe. Sous-direction des affaires orientales. Hongrie (1960-1965) Carton 1753, No 86. ) - Külügyminisztérium, Külügyi Levéltár, Európai Politikai Ügyek Igazgatósága, Kelet-Európai Aligazgatóság, Magyarország (1960-65) 1753. d. No. 86.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt november 21.

1957

Megjelent a kormány 1087/1957. (XI. 21.) számú határozata a Magyar Közlönyben az ifjúság körében végzendő munkáról: Eszerint a „A Kormány...Tovább

1964

Budapesten felavatják az új Erzsébet hidat (tervezője: Sávoly Pál).Tovább

1995

Daytonban megegyezés születik a délszláv háborús felek között a béke feltételeiben, ezek után Bosznia-Hercegovina egységes állam marad, de...Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő