Pierre Francfort francia követ jelentése a francia-magyar kapcsolatok nagyköveti szintre emeléséről

(1963. október 26.)

„A kormány és még inkább a lakosság, amelynek a nemzeti érzése igen erős, különösen Románia vonatkozásában, presztízs kérdésnek tekintik azt, hogy már többet ne várjanak és a Szovjetunió után a nyugati hatalmak is legitimnek ismerjék el a magyar kormányt. Ugyanakkor történelmi összefüggésekbe is el kell helyezni a kelet és közép európai államok 1918 utáni, és érzelmek által meghatározott viszonyát a nyugati országokkal.”

Bevezetés 

"Magyarország a nyugati játszmában
földrajzi fekvése, kultúrája és nyugati hagyományai révén
nem kisebb szerepet tölthetne be a balkáni szomszédaihoz képest."
(Idézet Pierre Francfort jelentéséből)

Az általunk közölt forrás érdekessége, hogy a Francia Külügyminisztérium Levéltárának Nantes-ban található központjából származik. Ez a levéltári részleg viszonylag ismeretlen a magyar kutatók számára, de hangsúlyozni kell, hogy itt őrzik a követségek, nagykövetségek és konzulátusok - elsősorban technikai, adminisztrációs vonatkozású - iratait. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a követségi, nagykövetségi fondban lényegesen több forrást lehet találni a diplomáciai szolgálat munkájára, a fogadó ország politikusaira és az ország mindennapi életére vonatkozó eseményekre, mint az ún. központi kormányszervek levéltári fondjaiban.

Nantes esetében azonban sajnálatos módon a kutatás lehetőségeit jelentősen behatárolja, hogy a követek és nagykövetek személyi fondjai (egyesek 2027-ig vagy 2040-ig zároltak) nem kutathatók; így a legfontosabb kérdésre, vagyis arra, hogy milyen kapcsolati háló révén szerezték az információikat, jelenleg csak feltételezésekre szorítkozhatunk. A követi jelentésekből - legalábbis a mi elemzésünk szempontjából nézve - elsősorban az "országkép" módosulására lehet következtetni, és ez Pierre Francfort jelentéseinek olvasásakor is megfigyelhető. A követ szakmai életrajzát a forráshoz mellékelve közöljük.

A francia diplomata a jelentéseiben Magyarországot rendszeresen Romániához viszonyítva értékelte, ami egyrészt azzal magyarázható, hogy korábban ott teljesített szolgálatot és így tudott viszonyítani, másrészt - és ezt a román-francia kapcsolatokra vonatkozó források birtokában már tudhatjuk - azzal, hogy a nemzeti sajátosságokban megmutatkozó eltérések, és így a Szovjetunióhoz való viszony változásai, élénken foglalkoztatták a francia döntéshozókat.

Ugyanakkor 1963-1964 folyamán fokozatosan kelet felé forduló francia diplomácia kereste azokat a konkrét kapcsolódási pontokat, amelyeken keresztül a kelet-európai formális és informális befolyását növelni tudta. Ebben a diplomáciai elemző munkában - tekintettel a korábbi információ-hiányos periódusra - a követi jelentések jelentősége egyre inkább megnövekedett. A komoly szakmai tapasztalatokkal rendelkező és a magyar rendszer iránt az elődjéhez képest "rugalmasabb hozzáállást" mutató Francfort követ számára a magyarországi szolgálat a diplomácia karrierjének egy újabb jelentős állomását jelentette (1965 után Jugoszláviában teljesített nagykövetként diplomáciai szolgálatot), és ennek megfelelően igyekezett a saját jelentőségét és így közvetve a diplomáciai missziójának a jelentőségét is kihangsúlyozni.

A magyar-francia kapcsolatok vonatkozásában a kapcsolatok nagyköveti szintre való emelése volt az első jele annak, hogy a két ország elérkezettnek látta az időt arra, hogy az együttműködésüket magasabb szinten folytassák. A francia forrásból láthatjuk, hogy részükről ez a döntés függött a nyugati szövetségesekhez való viszonyuktól is, és kimondva-kimondatlanul a nyugati hatalmak közötti rivalizálástól is függött. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan érzékelhető azon francia szándék is, hogy elkerüljék a három szocialista kisállam közötti nemzeti rivalizálás ismételt megerősödését.

A francia-magyar vonatkozásban a nagyköveti kapcsolatfelvétel 1963. december 17-én történt meg, ami a diplomácia nyelvén azt jelentette, hogy a két ország elérkezettnek látta az időt arra, hogy nyilvánosság előtt is kimutassák a kétoldalú kapcsolatok kölcsönös továbbépítésének szándékát.

Az általunk közölt forrás érdekessége, hogy a magyar-francia diplomáciai kapcsolatok nagyköveti szintre emelésnek francia okainak és szemszögének megértéséhez szolgál adalékul, és látható belőle, hogy a francia diplomaták igyekeztek a lehetőségekhez képest objektív képet rajzolni a fogadó ország helyzetéről.

Láthatjuk azonban, hogy francia részről ez a cselekedet egész Kelet-Európa felé megmutatkozó nyitási politikába illeszkedett bele, és csak annak részeként értelmezhető. Magyar részről egyben utalni kell arra is, hogy az év folyamán Magyarország Franciaország mellett Svájccal és Belgiummal, illetve Nagy-Britanniával és Görögországgal emelte nagyköveti szintre a kapcsolatait, vagyis általánosságban a "francofon világ" iránti magyar figyelem növekedéséről is beszélhetünk.

Pierre Francfort követ, majd nagykövet szakmai életrajza

Született 1908. október 28-án. A Politikatudományok Iskoláját végezte, 1939-1940 behívták katonának, de az ellenállás szolgálatába lépett 1942-1944 között.

I. osztályú miniszter rangban volt 1963-ban

Diplomáciai missziói 1965-ig:

1934-1935 alkonzul, Kharbine
1935-1936 segédkonzul, Sanghaj
1936-1937 követattasé, Peking
1937-1938 majd III. titkár, Peking
1938-1939 III. titkár, Madrid
1939-központi szolgálat
1940-ben csatlakozott az ellenálláshoz
1943-1945 I. titkár, London
1945-1948 II. tanácsos, London
1956.VIII. 14. A Becsületrend lovagja
1948-1950 I. tanácsos, Moszkva
1950-1951 Központi szolgálat (Afrika-Közel-Kelet)
1951-1952 II. tanácsos, Washington
1953 I. tanácsos, Washington
1953-1957 különleges és meghatalmazott miniszter, Bukarest
1955. jún. 10. A Becsületrend tisztje
1957 október-1958 június. A miniszter kabinetjének helyettes igazgatója
1959-1962 Az új alkotmány kidolgozásában vesz részt
1962-1963 követ, Budapest
1963-1965 nagykövet, különleges és meghatalmazott miniszter, Budapest

Forrás: Annuaire Diplomatiqe et Consulaire de la République Francaise pour 1963, Tome LXIII, Imprimerie Nationale, Paris 1963.

Ezen a napon történt február 22.

1937

A Turul központ a pécsi egyetemen kirobbant antiszemita tüntetést használta fel ürügyként, s utasította a bajtársi egyesületet, hogy hason...Tovább

1938

A magyar Koronatanács elfogadja a légierő fejlesztését szolgáló „Huba” tervet, amely egy repülőhadosztály felállítását tartalmazza.Tovább

1946

Az Új Szó is tudósított a nagykanizsai 18–22 éves fiatalemberekből álló fasisztának minősített „Gömbös Gyula Titkos Szervezete” elnevezésű...Tovább

1978

A GPS rendszer első műholdjának fellövése.Tovább

1980

Oskar Kokoschka osztrák festőművész (*1886)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő