Pierre Francfort francia követ jelentése a francia-magyar kapcsolatok nagyköveti szintre emeléséről

(1963. október 26.)

„A kormány és még inkább a lakosság, amelynek a nemzeti érzése igen erős, különösen Románia vonatkozásában, presztízs kérdésnek tekintik azt, hogy már többet ne várjanak és a Szovjetunió után a nyugati hatalmak is legitimnek ismerjék el a magyar kormányt. Ugyanakkor történelmi összefüggésekbe is el kell helyezni a kelet és közép európai államok 1918 utáni, és érzelmek által meghatározott viszonyát a nyugati országokkal.”

Bevezetés 

"Magyarország a nyugati játszmában
földrajzi fekvése, kultúrája és nyugati hagyományai révén
nem kisebb szerepet tölthetne be a balkáni szomszédaihoz képest."
(Idézet Pierre Francfort jelentéséből)

Az általunk közölt forrás érdekessége, hogy a Francia Külügyminisztérium Levéltárának Nantes-ban található központjából származik. Ez a levéltári részleg viszonylag ismeretlen a magyar kutatók számára, de hangsúlyozni kell, hogy itt őrzik a követségek, nagykövetségek és konzulátusok - elsősorban technikai, adminisztrációs vonatkozású - iratait. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a követségi, nagykövetségi fondban lényegesen több forrást lehet találni a diplomáciai szolgálat munkájára, a fogadó ország politikusaira és az ország mindennapi életére vonatkozó eseményekre, mint az ún. központi kormányszervek levéltári fondjaiban.

Nantes esetében azonban sajnálatos módon a kutatás lehetőségeit jelentősen behatárolja, hogy a követek és nagykövetek személyi fondjai (egyesek 2027-ig vagy 2040-ig zároltak) nem kutathatók; így a legfontosabb kérdésre, vagyis arra, hogy milyen kapcsolati háló révén szerezték az információikat, jelenleg csak feltételezésekre szorítkozhatunk. A követi jelentésekből - legalábbis a mi elemzésünk szempontjából nézve - elsősorban az "országkép" módosulására lehet következtetni, és ez Pierre Francfort jelentéseinek olvasásakor is megfigyelhető. A követ szakmai életrajzát a forráshoz mellékelve közöljük.

A francia diplomata a jelentéseiben Magyarországot rendszeresen Romániához viszonyítva értékelte, ami egyrészt azzal magyarázható, hogy korábban ott teljesített szolgálatot és így tudott viszonyítani, másrészt - és ezt a román-francia kapcsolatokra vonatkozó források birtokában már tudhatjuk - azzal, hogy a nemzeti sajátosságokban megmutatkozó eltérések, és így a Szovjetunióhoz való viszony változásai, élénken foglalkoztatták a francia döntéshozókat.

Ugyanakkor 1963-1964 folyamán fokozatosan kelet felé forduló francia diplomácia kereste azokat a konkrét kapcsolódási pontokat, amelyeken keresztül a kelet-európai formális és informális befolyását növelni tudta. Ebben a diplomáciai elemző munkában - tekintettel a korábbi információ-hiányos periódusra - a követi jelentések jelentősége egyre inkább megnövekedett. A komoly szakmai tapasztalatokkal rendelkező és a magyar rendszer iránt az elődjéhez képest "rugalmasabb hozzáállást" mutató Francfort követ számára a magyarországi szolgálat a diplomácia karrierjének egy újabb jelentős állomását jelentette (1965 után Jugoszláviában teljesített nagykövetként diplomáciai szolgálatot), és ennek megfelelően igyekezett a saját jelentőségét és így közvetve a diplomáciai missziójának a jelentőségét is kihangsúlyozni.

A magyar-francia kapcsolatok vonatkozásában a kapcsolatok nagyköveti szintre való emelése volt az első jele annak, hogy a két ország elérkezettnek látta az időt arra, hogy az együttműködésüket magasabb szinten folytassák. A francia forrásból láthatjuk, hogy részükről ez a döntés függött a nyugati szövetségesekhez való viszonyuktól is, és kimondva-kimondatlanul a nyugati hatalmak közötti rivalizálástól is függött. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan érzékelhető azon francia szándék is, hogy elkerüljék a három szocialista kisállam közötti nemzeti rivalizálás ismételt megerősödését.

A francia-magyar vonatkozásban a nagyköveti kapcsolatfelvétel 1963. december 17-én történt meg, ami a diplomácia nyelvén azt jelentette, hogy a két ország elérkezettnek látta az időt arra, hogy nyilvánosság előtt is kimutassák a kétoldalú kapcsolatok kölcsönös továbbépítésének szándékát.

Az általunk közölt forrás érdekessége, hogy a magyar-francia diplomáciai kapcsolatok nagyköveti szintre emelésnek francia okainak és szemszögének megértéséhez szolgál adalékul, és látható belőle, hogy a francia diplomaták igyekeztek a lehetőségekhez képest objektív képet rajzolni a fogadó ország helyzetéről.

Láthatjuk azonban, hogy francia részről ez a cselekedet egész Kelet-Európa felé megmutatkozó nyitási politikába illeszkedett bele, és csak annak részeként értelmezhető. Magyar részről egyben utalni kell arra is, hogy az év folyamán Magyarország Franciaország mellett Svájccal és Belgiummal, illetve Nagy-Britanniával és Görögországgal emelte nagyköveti szintre a kapcsolatait, vagyis általánosságban a "francofon világ" iránti magyar figyelem növekedéséről is beszélhetünk.

Pierre Francfort követ, majd nagykövet szakmai életrajza

Született 1908. október 28-án. A Politikatudományok Iskoláját végezte, 1939-1940 behívták katonának, de az ellenállás szolgálatába lépett 1942-1944 között.

I. osztályú miniszter rangban volt 1963-ban

Diplomáciai missziói 1965-ig:

1934-1935 alkonzul, Kharbine
1935-1936 segédkonzul, Sanghaj
1936-1937 követattasé, Peking
1937-1938 majd III. titkár, Peking
1938-1939 III. titkár, Madrid
1939-központi szolgálat
1940-ben csatlakozott az ellenálláshoz
1943-1945 I. titkár, London
1945-1948 II. tanácsos, London
1956.VIII. 14. A Becsületrend lovagja
1948-1950 I. tanácsos, Moszkva
1950-1951 Központi szolgálat (Afrika-Közel-Kelet)
1951-1952 II. tanácsos, Washington
1953 I. tanácsos, Washington
1953-1957 különleges és meghatalmazott miniszter, Bukarest
1955. jún. 10. A Becsületrend tisztje
1957 október-1958 június. A miniszter kabinetjének helyettes igazgatója
1959-1962 Az új alkotmány kidolgozásában vesz részt
1962-1963 követ, Budapest
1963-1965 nagykövet, különleges és meghatalmazott miniszter, Budapest

Forrás: Annuaire Diplomatiqe et Consulaire de la République Francaise pour 1963, Tome LXIII, Imprimerie Nationale, Paris 1963.

Ezen a napon történt augusztus 14.

1901

A lotaringiai csatában a francia hadsereg sikertelenül támadja a németeket.Tovább

1920

Csehszlovákia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (a későbbi Jugoszlávia) magyarellenes szövetségre lépnek, ez lesz a kisantant első...Tovább

1945

Japán kapitulációjával véget ér a második világháborúTovább

1952

Rákosi Mátyás lesz Magyarország miniszterelnöke.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő