Felvidéki magyarság

Viták a szlovák határon

Trianon visszaköszön

Az elmúlt évek folyamán folyóiratunk több alkalommal is foglalkozott a felvidéki magyarság második világháború utáni sorsával, üldöztetésével. Az alábbi két ügyirat apró adatokkal szolgál a csehszlovák–magyar határ történetéhez. Cikkünknek az ad különleges jelentőséget, hogy a két forráscsoportot Maléter Pál személye fűzi egybe, aki 1946–1948-ban a 4. honvéd határvadász zászlóalj (Vác) parancsnokaként teljesített szolgálatot, őrnagyi rangban.

Bevezetés

Az elmúlt évek folyamán folyóiratunk több alkalommal is foglalkozott a felvidéki magyarság második világháború utáni sorsával,

E sorban különleges helyet foglal el a határon átmenekült emberek személyes sorsát, tragédiáit visszatükröző határőrizeti iratokból készült Cikkünk ez utóbbi forrásközléshez csatlakozik, aminek az ad különleges jelentőséget, hogy a két forráscsoportot Maléter Pál személye fűzi egybe, aki 1946–1948-ban a 4. honvéd határvadász zászlóalj (Vác) parancsnokaként teljesített szolgálatot, őrnagyi rangban. Jelen közlés szerény főhajtás az 1956-os forradalom honvédelmi miniszterének emléke előtt.

Deportálások, kitelepítések, lakosságcsere, reszlovakizáció: a háború folytatása más eszközökkel. A felvidéki magyarok a béke áldozatai lettek.

Edvard Beneš már 1945. február 16-án (londoni rádiónyilatkozatában) kijelentette, hogy „az új köztársaság csehszlovák nemzeti állam lesz”. A csehszlovák vezetés elhatárolódott attól, hogy ezt a törekvését határkiigazítással egybekötve valósítsa meg. Sőt – mint ismeretes – területi követelésekkel lépett fel, amelyeket a pozsonyi „hídfő” kiszélesítésével (Horvátjárfalu, Oroszvár és Dunacsúny elcsatolásával) részben sikerült is



Az 1947. február 10-én Magyarországgal megkötött párizsi békeszerződés következtében mintegy három millió magyar nemzetiségű ember rekedt hazánk határain kívül. A helyzet orvoslására ugyan nem volt lehetőség, az viszont a magyar politikai elit súlyos mulasztása, hogy meg sem kísérelte békecéljait – az ENSZ Alapokmányával összhangban – az önrendelkezés elvi alapjára helyezni.

A trianoni békeszerződés figyelmen kívül hagyta a néprajzi szempontokat, más megközelítés-ben: az önrendelkezés elvét. Olyan mesterséges államhatárokat alakítottak ki, melyek családi, rokoni, nem kizárólag (és gyakran nemzetek, nemzetiségek közötti) közösségi kötelékeket szakítottak szét, előfordult, hogy település főutcáját tették országhatárrá, sok esetben megbon-tották, megcsonkították városok és vonzáskörzetük viszonyrendszerét. Közlekedési szem-pontból: a vasúthálózat az új országhatárok nagyjából egyharmadán (kb. 1000 km) a túloldalra került, a szekérutakat és gyalogösvényeket közigazgatási torlaszok zárták el. A határkérdések sorába tartozik az ún. kettősbirtokosok problematikája, aminek története – magyar–csehszlovák viszonylatban – a második világháborút követően új szakaszba lépett. 

Ezen a napon történt január 16.

1914

Az Osztrák–Magyar Monarchia vízre bocsátja a Szent István csatahajót.Tovább

1916

I. világháború: Montenegró feltétel nélkül kapitulál, miután az osztrák-magyar haderő az ország egész területét elfoglalta.Tovább

1920

A szesztilalom bevezetése az Amerikai Egyesült Államokban.Tovább

1945

A németek felrobbantják a budapesti Ferenc József hidat (ma: Szabadság híd).Tovább

1957

Bevezetik a lottót Magyarországon.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők