Felvidéki magyarság

Viták a szlovák határon

Trianon visszaköszön

Az elmúlt évek folyamán folyóiratunk több alkalommal is foglalkozott a felvidéki magyarság második világháború utáni sorsával, üldöztetésével. Az alábbi két ügyirat apró adatokkal szolgál a csehszlovák–magyar határ történetéhez. Cikkünknek az ad különleges jelentőséget, hogy a két forráscsoportot Maléter Pál személye fűzi egybe, aki 1946–1948-ban a 4. honvéd határvadász zászlóalj (Vác) parancsnokaként teljesített szolgálatot, őrnagyi rangban.

Bevezetés

Az elmúlt évek folyamán folyóiratunk több alkalommal is foglalkozott a felvidéki magyarság második világháború utáni sorsával,

E sorban különleges helyet foglal el a határon átmenekült emberek személyes sorsát, tragédiáit visszatükröző határőrizeti iratokból készült Cikkünk ez utóbbi forrásközléshez csatlakozik, aminek az ad különleges jelentőséget, hogy a két forráscsoportot Maléter Pál személye fűzi egybe, aki 1946–1948-ban a 4. honvéd határvadász zászlóalj (Vác) parancsnokaként teljesített szolgálatot, őrnagyi rangban. Jelen közlés szerény főhajtás az 1956-os forradalom honvédelmi miniszterének emléke előtt.

Deportálások, kitelepítések, lakosságcsere, reszlovakizáció: a háború folytatása más eszközökkel. A felvidéki magyarok a béke áldozatai lettek.

Edvard Beneš már 1945. február 16-án (londoni rádiónyilatkozatában) kijelentette, hogy „az új köztársaság csehszlovák nemzeti állam lesz”. A csehszlovák vezetés elhatárolódott attól, hogy ezt a törekvését határkiigazítással egybekötve valósítsa meg. Sőt – mint ismeretes – területi követelésekkel lépett fel, amelyeket a pozsonyi „hídfő” kiszélesítésével (Horvátjárfalu, Oroszvár és Dunacsúny elcsatolásával) részben sikerült is



Az 1947. február 10-én Magyarországgal megkötött párizsi békeszerződés következtében mintegy három millió magyar nemzetiségű ember rekedt hazánk határain kívül. A helyzet orvoslására ugyan nem volt lehetőség, az viszont a magyar politikai elit súlyos mulasztása, hogy meg sem kísérelte békecéljait – az ENSZ Alapokmányával összhangban – az önrendelkezés elvi alapjára helyezni.

A trianoni békeszerződés figyelmen kívül hagyta a néprajzi szempontokat, más megközelítés-ben: az önrendelkezés elvét. Olyan mesterséges államhatárokat alakítottak ki, melyek családi, rokoni, nem kizárólag (és gyakran nemzetek, nemzetiségek közötti) közösségi kötelékeket szakítottak szét, előfordult, hogy település főutcáját tették országhatárrá, sok esetben megbon-tották, megcsonkították városok és vonzáskörzetük viszonyrendszerét. Közlekedési szem-pontból: a vasúthálózat az új országhatárok nagyjából egyharmadán (kb. 1000 km) a túloldalra került, a szekérutakat és gyalogösvényeket közigazgatási torlaszok zárták el. A határkérdések sorába tartozik az ún. kettősbirtokosok problematikája, aminek története – magyar–csehszlovák viszonylatban – a második világháborút követően új szakaszba lépett. 

Ezen a napon történt április 02.

1927

Prohászka Ottokár magyar püspök, író, akadémikus (*1858)Tovább

1936

Csukás István magyar író, meseíróTovább

1945

Apor Vilmos győri püspök mártírhalála (*1892)Tovább

1946

Koltai Lajos magyar operatőrTovább

1963

Az MSZMP PB határozata a felsőoktatási felvételi rendszerről. A döntés értelmében formálisan megszünt az egyetemi felvételin a származás...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők