„Nem kívánatos nemzeti egység”

Források a Csehszlovákia 1968. évi megszállását követő napok eseményeiről

„A jelzett okmányok egy, vagy két példányban készültek, eddig csak nálam voltak. Figyelembe kell venni ezeknél, hogy az általunk eddig főleg szovjet oldalról megvilágított tények csehszlovák oldalról ismert és megvilágított képét adják. Gondolom, nekünk a kétoldalú előadás egybevetéséből kell a megfelelő ténymegállapítást pontosítanunk és értékelést kialakítanunk.” Az idézett kísérőlevelet Kádár János, az MSZMP KB első titkára a csehszlovák események kapcsán felállított legszűkebb válságstáb tagjainak, Biszku Bélának, Fock Jenőnek és Komócsin Zoltánnak küldte 1968. szeptember 6-án.

Bevezetés

A közölt ügyirat négy dokumentumból áll: Kádár János kísérőleveléből és három, számára készített jelentésből. A saját kezű aláírással ellátott kísérőlevelet Kádár János, az MSZMP KB első titkára a csehszlovák események kapcsán felállított legszűkebb válságstáb tagjainak, Biszku Bélának, Fock Jenőnek és Komócsin Zoltánnak 1968. szeptember 6-án küldte meg. Az események idején valamennyien a legfontosabb hatalmi testület, az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának a tagjai voltak. Biszku Béla az MSZMP KB titkári tisztét is betöltötte, Fock Jenő a Minisztertanács elnöke volt, míg Komócsin Zoltán az MSZMP KB külügyi titkári teendőit látta el. Az ügyirat darabjait - a fenti sorrendben - 1968. szeptember 6-án, 7-én és 9-én láttamozták.

Az 1. számú melléklet Kovács Imre prágai magyar nagykövet saját kezű aláírással ellátott, 1968. augusztus 31-én kelt jelentése, amit Kádár János szeptember 4-én láttamozott. Megkönnyítheti a jelentés értelmezését, ha tudjuk, hogy az említett fontosabb személyiségek milyen párt- és állami tisztséget töltöttek be. Az előfordulás sorrendjében: Bohumil Šimon a prágai pártbizottság első titkára; Oldřich Černík Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) Központi Bizottsága (KB) Elnökségének tagja, miniszterelnök; Alexander Dubček a KB első titkára; Josef Smrkovský a KB Elnökségének tagja, a parlament elnöke; František Kriegel a KB Elnökségének tagja; Ludvík Svoboda a köztársaság elnöke; Antonín Novotný 1968. január 5-éig a KB első titkára, március 22-éig a köztársaság elnöke; Čestmír Císař a KB titkára; Ota Šik a KB tagja; Jiři Hájek külügyminiszter; Gustav Husák az Elnökség póttagja; Emil Rigo a KB Elnökségének tagja; Jan Piller a KB Elnökségének tagja; Josef Lenárt a KB titkára; František Barbirek a KB Elnökségének tagja; Drahomir Kolder a KB Elnökségének tagja; Antonín Kapek a KB Elnökségének póttagja; Alois Indra a KB titkára; Martin Vaculík a KB Elnökségének póttagja; Štefan Sádovský a KB titkára.

A 2. számú melléklet Gosztonyi Jánosnak, a Népszabadság főszerkesztőjének saját kezű aláírással ellátott, keltezés nélküli (Kádár kísérőlevele szerint 1968. szeptember 5-én kelt) jelentése. Gosztonyit minden valószínűség szerint meghatározott kérdések tisztázásával bízták meg. Erre enged következtetni a jelentés A szovjet elvtársak terv című részének első mondata: „Erre a kérdésre a választ nem tudom összeállítani." Gosztonyi két legfőbb forrása Bohumil Šimon és Oldřich Švestka. Az utóbbival (KB Elnökségének tagja, Rudé Právo főszerkesztője) Gosztonyi baráti kapcsolatokat ápolt. Švestka Dubček pártfogoltja volt, egyszersmind a szovjet vezetők bizalmát is élvezte. Csupán példaként említem, hogy Kádár Leonyid Iljics Brezsnyevhez írott, 1968. július 10-én kelt levele (MOL M-KS 288. f. 47. cs. 743. ő. e.) Gosztonyi és Švestka beszélgetésén alapult, a forrás megjelölésével.

A jelentésben említett Vasil Bil'ak a CSKP KB Elnökségének tagja volt.

A 3. számú melléklet Gosztonyi János 1968. szeptember 2-án kelt feljegyzése a Bohuslav Šimonnal az előző napon folytatott megbeszélésről. A Gosztonyi szignójával ellátott dokumentum sietős és hevenyészett kézírásos javításokkal maradt ránk. Megrendítő Šimon hűségnyilatkozata: „a magyar vezetéshez mindig teljes bizalommal voltunk." Ave Kádár, morituri te salutant.

A dokumentumokban szereplő szovjet személyek: Leonyid Iljics Brezsnyev az SZKP KB első titkára; Sztyepan Vasziljevics Cservonyenko prágai szovjet nagykövet; Alekszej Nyikolajevics Koszigin az SZKP KB Elnökségének tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke; Kirill Trofimovics Mazurov az SZKP KB Elnökségének tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese; Nyikolajev Viktorovics Podgornij az SZKP KB elnökségének tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke.

A dokumentumokat szöveghűen, de nem betűhíven közöljük, a magyar helyesírás jelenlegi szabályai szerint. Az ügyirat lelőhelye: MOL M-KS 288. f. 47. cs. 744. ő. e.

            Befejezésül hadd tegyek néhány megjegyzést.

•1.      Közlésünk nem teszi lehetővé - remélhetőleg nem is igényli - a vonatkozó szakirodalom akár mégoly változatos ismertetését.

•2.      A főcímet Biszku Bélának az MSZMP KB Politikai Bizottsága szeptember 3-ai ülésén (MOL M KS-288. f. 5. cs. 47. ő. e.) tartott előadói beszédéből vettem: „Szükséges, hogy az öt ország [Szovjetunió, Bulgária, Lengyelország, Magyarország, NDK] pártjai valamikor egyeztessék lépéseiket: most nagyon nagy az eltérés, egységes értékelésre kell törekedni. Ha ez nem történne meg, beáll az a helyzet, amit nem akarunk, hogy az a bizonyos, nemkívánatos nemzeti egység még jobban megerősödik."

•3.      Ez a forrásközlés az első hírmondója egy nagyobb szabású, megkezdett munkálatnak, amelynek ideiglenes címe: Az 1968-1969. évi csehszlovákiai események az MSZMP központi szervei iratainak tükrében.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt február 28.

1957

Az Úttörő Központ kommunista frakciójával folytatott megbeszélésen kiderült: a többség nem híve az egységes szervezetnek, félnek a KISZ-...Tovább

1994

Az ENSZ által Bosznia-Hercegovina fölött elrendelt tiltott repülési zónában a Szövetség repülői lelőnek – a tilalmat megsértő – négy harci...Tovább

1997

Budapesten kitör a „Postabank-pánik”.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők