Egy kiállítás képei. Jelentések a bolíviai magyar kulturális diplomácia első lépéseiről

Bevezető

A magyar külügy 1954 áprilisában és júliusában fotókiállításból és filmbemutatókból álló programsorozatokkal kívánta demonstrálni Bolíviában a szovjet blokk modernizációs képességeit, fejlődését, valamint belső életének vitalitását. Az eseményekről beszámoló magyar diplomáciai jelentésekből kiderül Bolívia politikai életének számos jellegzetessége, belső feszültsége, továbbá a társadalom meglepő nyitottsága is, amely a magyar-bolíviai diplomáciai kapcsolatokat folyamatosan fenntartotta. A jelen forrásközlésben közreadott jelentésekben egyrészt megfigyelhetjük, hogy hogyan használta a helyi baloldal a szovjet blokk propagandáját a saját mozgalmi céljainak előmozdítására, másrészt találkozhatunk a bolíviai állami szervezetek ellenérzéseivel, illetve az ellentartó amerikai kulturális diplomáciával is. A jelentésekben nem csak egy különleges mikrouniverzum tárul fel, de az is kiviláglik, hogy Bolívia – kaotikus belharcainak köszönhetően – már az 1960-as évek dekolonizációs hulláma előtt nyitott terep volt a szovjet propaganda számára.

A második világháború után a szocialista Magyarország (Bolívia kezdeményezésére) 1953. november 12-én vette fel a diplomáciai kapcsolatokat – második dél-amerikai államként – Bolíviával.[1] A nagy kiterjedésű, de kis lakosságú andoki köztársaság az 1935-ben lezárult, Paraguay-jal vívott chacói háborúban elszenvedett vereséget követően hevesen kereste belső megújulását és külpolitikájának új alapokra való helyezését. Ez volt a helyi reformerők „állandó érdeke”, amelyet először a náci Németországgal, majd 1945 után a Szovjetunióval megteremtett kapcsolatokban véltek megvalósítani. Reformrezsimek azonban csak 1939 augusztusáig, majd 1944 és 1946 között álltak fenn. Az ezeket követő évek az USA-barát „rosquero”, vagyis a hagyományos politikai csoportok uralma alatt teltek. A helyzetet bonyolította, hogy Bolívia radikális baloldali pártja, a PIR (Partido de la Izquierda Revolucionaria) a második világháború alatt a külpolitikai reformra törekvő erők ellen fordult azok németbarátsága miatt. 1946-tól a párt részt is vett a hagyományos uralkodó csoportok kormányában,[2] és törekedett valamelyes külpolitikai reformra a kormányon belül – ennek nyomait megtalálhatjuk a Bolíviáról szóló magyar iratanyagban is. 1949-ben például a PIR küldött diákokat a budapesti Ifjúsági Világtalálkozóra Bolívia képviseletében. A delegációról a Népszava is beszámolt 1949. augusztus 30-án (igaz, pártmegjelölés nélkül, azonban mivel a Bolíviai Kommunista Párt ekkor még nem létezett, más szovjet típusú párt pedig még nem állt fel, egyértelmű, hogy a PIR aktivistáiról volt szó).[3] Újabb szálat jelent, hogy még a „régi rend” kormánya idején, Hugo Ballivián tábornok diktatúrája alatt, 1951-ben keresték meg bolíviai diplomaták először a Buenos Aires-i magyar követséget, az iránt tapogatózva, hogy van-e lehetőség a kapcsolatok felvételére. Az érdeklődés oka az Egyesült Államokkal folyó ón-exporttárgyalások elakadása volt,[4] ez pedig a hagyományos politikai pártokat is ráébresztette a washingtoni befolyás problematikus voltára, így Bolíviában különféle érdekektől hajtva egyszerre keresték a helyi reformerők, a kommunista párt, valamint az „uralkodó osztályok” is a szovjet kapcsolatot.

 

La Paz látképe
Forrás: Wikimedia Commons

 

A szovjet blokk számára nem volt cél a kontinensen való befolyás-kiterjesztés, s a bolíviai forradalmat sem követte az érdeklődés fellángolása. Ez nem utolsósorban az ország különös pártviszonyai miatt történt így. Bolíviában egy eredetileg szélsőjobboldali párt döntötte meg a hagyományos pártok és a baloldal rezsimjét - szocialista jelszavakat hangoztatva. A bolíviai hatalmi viszonyokban nem volt egyszerű kiigazodni, és így a magyar Külügyminisztérium meglehetős gyanakvással kezelte a bolíviai kapcsolatrendszert. Az óvatosság jóval kevésbé volt jellemző a terepen dolgozó diplomatákra, akik Buenos Airesből utaztak át időnként az andesi köztársaságba, hogy a kapcsolatokat ápolják. A már említett, a hatalomból kihullott, de mégis forradalmi PIR és a forradalmi kormányban szerepet nem kapott új kommunista párt (PCB) a saját profiljuk erősítését remélték a diplomáciai látogatás támogatásától.

Az 1953 novemberi akkreditációs látogatás során merült fel a Kommunista Párt részéről, hogy érdemes lenne a magyar diplomáciának kiállítást rendeznie Bolíviában,[5] ami aztán 1954. április 10-én meg is kezdődött. A magyar diplomácia egy április 4-e tiszteletére rendezett fogadással kezdte meg körútját az országban, majd ezután következtek a forrásokban részletezett kulturális rendezvények, amelyek megalapozták a magyar diplomácia helyi kapcsolatrendszerét.

Az 1954-es, többnapos bolíviai magyar programsorozat fényképkiállításokból, illetve filmvetítésekből állt össze. A „Mai Magyarország képekben” című fotókiállítás minden bizonnyal két anyagon alapult. A kiállítás előkészítői egyrészt a Külügyminisztérium Tájékoztatási Főosztályának 1952-es munkatervében részletezett „Dokumentációs fényképkiállítás”-ból  válogattak (e „Dokumentációs Fényképkiállításnak” – leírása szerint – mintegy 100 fényképben kellett bemutatnia a magyar népi demokrácia eredményeit).[6] Az 1953-as külügyminisztériumi kiállítási terv alapján a Buenos Aires-i követség egy hasonló méretű „Sportkiállítás”-t is kapott.[7] A bolíviai kiállítások témáiból ítélve innen is származhatott fényképanyag. A kiállítások szervezése folyamán a Külügyminisztérium arra is figyelmeztette a Buenos Aires-i követséget, hogy a hazai reformok fényében igyekezzenek többet beszélni az életszínvonal javulásáról, s kevesebbet a nehézipar eredményeiről.[8] A filmvetítéseken bemutatott alkotásokat 1953 első negyedévében szállították Argentínába, bolíviai bemutatásuk a Buenos Aires-i követség saját döntése volt, a külügyminisztérium Kollégiumának részletes kiállítási terveiben nem szerepelt.[9]

A bolíviai magyar rendezvényeket alapvetően Első József, a Buenos Aires-i követség beosztottja – egyben a magyar állambiztonság tisztje is – bonyolította le. Feladatának végrehajtása során először jutott el magyar diplomata La Paz határain túli bolíviai területekre. Elsősorban helyi a baloldali pártok és szakszervezetek segítették őt tevékenységében. Útja során a mezőgazdasági központnak számító Cochabambát, valamint az egyik legfontosabb bányászvárost, Orurót látogatta meg. Mindkét helyszín fontos PIR- és PCB-bázisterületnek számított.

 

Oruro látképe
Forrás: Wikimedia Commons

Konkrét politikai üzenete leginkább a fényképkiállításnak volt. Nem is annyira az államszocializmus „igazságosabb” mivoltát kívánta bemutatni ideológia alapokon, hanem inkább az elért eredményeket, a gazdasági-társadalmi fejlődés alternatív útját igyekezett felvillantani. Ez jól jelzi, hogy bár a „harmadik világ” még messze nem volt a szovjet világrendszer fókuszában, azonban a megközelítésére kialakított alapvető stratégiák már léteztek. Magát a fotókiállítást is kifejezetten a globális Dél országaiban való bemutatásra tervezték – Iránt, Indiát és Argentínát határozták meg a kiállítás elsődleges céljaként az 1952-es tájékoztatási munkatervben.[10]

A reprezentatív eseménysorozatnak több eredménye lett. Miközben Bolívia elsődleges partnere a szovjet blokk irányából Csehszlovákia maradt, a magyar kapcsolat felkerült a bolíviai politika térképére a politikai és gazdasági támogatás újabb lehetséges forrásaként. A magyar programsorozat volt az első Bolíviában, amely a szovjet blokkból érkezett, ez is magyarázza nagy hatását. Csehszlovákia csupán 1955 novemberében hozott hasonló kiállítást Bolíviába – igaz, sokkal biztosabb infrastruktúrával: a kiállítást (saját bérleményében) a csehszlovák alapítású Csehszlovák-Bolíviai Kultúrtársaság rendezte. A bolíviai vidékre – a magyarok nyomát követve – először csak 1958-ban látogatott el a csehszlovák kultúrpropaganda, ekkor a fotó- és művészeti anyagokat is kiállítottak Oruróban.[11]

A magyar diplomácia fordítva kezdte ezt a tevékenységet. A programsorozat keltette lelkesedés nyomán három helyszínen (La Pazban, Cochabambában és Oruróban) alakult „Magyar-bolív kultúrtársaság”. Ezek elsősorban azért szerveződtek/jöttek létre, hogy a követség legálisan támogathasson politikai csoportosulásokat a magyar kultúra terjesztésének ürügye alatt.[12] Volt, aki már azonnal hasznot húzott a magyar körútból. Jesús Lara, a bolíviai kommunista párt Központi Bizottságának tagja, író már az 1953-as budapesti béke-világkongresszusról ismerte Magyarországot.[13] Erre az ismeretségre, kapcsolatra hivatkozva már az augusztusi körút alatt készpénzbeli támogatást kért és kapott Elsőtől. Ez azonban nem jelentett közvetlen magyar finanszírozást a helyi kommunistáknak: Első József intézkedését közvetlen feljebbvalója, a Buenos Aires-i magyar nagykövet Szabó Imre is hibának minősítette, amelyet megerősített Budapest is.[14]

 

Cochabamba látképe
Forrás: Wikimedia Commons

Bolívia állandó instabilitása azonban a kultúrtársaságok tevékenységének is véget vetett. A társaságok alapvetően pártkapcsolatokra, a bolíviai radikális baloldal csoportjaira épültek. 1955 folyamán azonban az államhatalommal való összecsapások során ezek a csoportok felmorzsolódtak, több vezetőjük illegalitásba vonult, vagy börtönbe került, miután az egyetemi autonómia ellen intézett kormányzati támadás miatt a felsőoktatásra támaszkodó alapszervezeteik konfliktusba kerültek a rezsimmel.[15]

Magyarország első kulturális programsorozata Bolíviában ablaknyitást jelentett a szovjetbarát bolíviai csoportok számára a Szovjetunió felé. Ez az ablak szűk volt, és mint a kultúrtársaságok sorsából láthattuk, nem is maradt folyamatosan nyitva, de megalapozta a szovjet blokk jelenlétét az Andokban, amikor a poszt-sztálini szovjet külpolitikai újjászervezés még alig bontogatta szárnyait. A kiállítások története egy hosszabb trend első példája. Magyarország a politikai változások sora ellenére egészen az 1980-as évekig korlátozott, de jó fogadókészséget talált Bolíviában technológiai, társadalmi propagandarendezvényei számára.[16] A forrásokban a szocialista világrendszer fejlődő világba történő, később nagy jelentőségű betörésének egy nagyon korai példáját figyelhetjük meg.

A forrásokat eredeti nyelvhelyességgel, de az elütések és a betűcserék javításával közlöm.

 

 

 

FORRÁSOK

 

I.

Jelentés a La Paz-i magyar fényképkiállításról (Buenos Aires, 1954. április 26.)

 

Titkos!

Buenos Aires, 1954. ápr. 26.

Tárgy: Képkiállítás La Paz-ban.

Mint ismeretes, f. hó 10-e és 23-a[17] között rendeztük meg a „Mai Magyarország képekben” kiállítást La Pazban. A kiállítást a Buenos Aires-i és rosariói tapasztalatok alapján még gondosabban készítettük elő, és viszonylag rövid idő alatt nagy visszhangot kiváltó, igen sikerült és látogatott kiállítást sikerült rendeznünk.

A kiállítási anyagot B. Airesből La Pazba vonaton szállítottuk. Előzőleg B. Airesban Szabó et.[18] meglátogatta az itteni bolív nagykövet és közölte vele, hogy kiállítást fogunk rendezni La Pazban. A bolív nagykövet a hivatalos bolív szervek támogatását kikérte. La Paz-ba érkezésemkor és általában a kiállítás előkészítésének ideje alatt a külügyminisztérium és oktatásügyi minisztérium valóban igyekezett részemre minden támogatást megadni. Általában a kiállítást a hivatalos szervek felé úgy jelentettük be, mint részvételünket a „bolív forradalom” évfordulójával rendezett ünnepségeken. Természetesen a Magyarország felszabadulásának évfordulója alkalmával rendezendő kiállítást. [sic]

A legelső és legnagyobb problémánk volt megfelelő helységet szerezni. Több napon keresztül igen sok hely[i]séget néztem meg. Többek között felajánlották a Külügyminisztérium hallját, a polgármesteri hivatal előcsarnokát, az egyetemet,[19] a fővárosi könyvtárat stb. Ezek különböző okok miatt nem feleltek meg. A Külügyminisztérium hallját nem fogadtam el, mert a helység jellege miatt nagy tömegek nem igen jöttek volna oda. A polgármesteri hivatal előcsarnoka tömeglátogatás szempontjából megfelelő lett volna, viszont nem volt eléggé elszigetelve, nem volt lezárható. A könyvtár kicsi volt és kiesett a központi forgalomból, az egyetem úgyszintén. Végül is a la pazi előkelőségek clubját találtam a lemegfelelőbbnek. Ez gyönyörű nagy helységekből áll és meglehetősen a központban van. A club helyiségeit az oktatásügyi minisztérium segítségével sikerült megszerezni díjmentesen, csupán festési, takarítási és villanyvilágítási költségeket kellett fizetnünk.

A megnyitó ünnepség szombaton f. hó 10-én lett megtartva. A vártnál jóval kevesebb személy jött el. Ennek oka, hogy a meghívók szétküldése meglehetősen későn történt, mivel igen kevés idő állt rendelkezésünkre, valamint szombati nap szintén nem a legmegfelelőbb la pazi viszonylatban, mert szombat-vasárnap általában igen sokan, mint legfőbb szórakozási lehetőség, kirándulásokat tesznek a közeli vidékekre. A megnyitón tehát kb. 200 személy vett részt. A köztársasági elnök a Casa Militar főnökével képviseltette magát,[20] akit ott a helyszínen felkértünk a kiállítás ünnepélyes megnyitására. A diplomáciai karból jelen volt a francia, ecuadori nagykövetek és más követek diplomáciai beosztottjai. Az ünnepségen én rövid beszédet tartottam, megköszönve a hivatalos szervek közreműködését, valamint beszéltem a magyar és bolív nép közötti kulturális kapcsolatok szükségességéről, és ennek, mint kezdeményező lépéseként kiállításunk jelentőségéről. Majd az oktatásügyi miniszterhelyettes beszélt bolív részről, akit az ápr. 4-i fogadáson kértem fel erre.[21] Beszéde üres frázisokból állt, nem mondott semmi lényegeset, beszélt a bolív nép forradalmának jelentőségéről, dicsérte saját kormányukat és rendszerüket, a latinamerikai népek összefogásáról, majd valamit mondott a magyar és a bolív nép közötti kulturális és ker. kapcsolatok szükségességéről. Lényegében azonban nem mondott semmi különöset, sem jót, sem rosszat. Ezek után került sor a kiállítás ünnepélyes megnyitására, amit – mint említettem – a Casa Militar főnöke a köztársasági elnök nevében /amint ez rövid beszédében is kihangsúlyozta/ tartott meg. Az ünnepélyes aktuson csak igen kevés diplomata jelent meg, akik közül meg kell említenem a francia és az ecuadori nagykövetet. Jelen voltak meg a COB[22], MNR[23]  a Kommunista Párt valamint a bolív kulturális élet számos képviselője. A kiállítás megnyitója után az ecuadori nagykövet gratulált népi demokráciánk felszabadulása óta elért eredményeinkhez, mely meglepte őt.

A kiállítás megtekintése után bemutattam a „Rákóczi hadnagya”[24] és „Este a fonóban”[25] [sic] c. filmeket, mely bemutató a jelenlevők igen nagy tetszését váltotta ki. A bemutató alkalmával kisméretű koktélt[26] adtam a meghívottak részére.

Gyakorlatilag a közönség részére ápr 11-től, vasárnaptól volt nyitva a kiállítás. Vasárnap és hétfőn a kiállítást igen kevesen látogatták, melynek oka, hogy nem volt még kellő propaganda kifejtve, nem lett ismertetve a lakossággal a kiállítás. Ugyanis a kiállítás propagálására a mellékelt röplapból 30.000 példányt készítettünk, amelyből 10.000 példányt átadtunk a párton keresztül a COB-nak, akik felajánlották, hogy a szombati és vasárnapi hivatalos ünnepségeken és felvonulásokon szét fognak osztani. Ezt mi beindításnak elegendőnek tartottuk. Valószínűleg azonban, ezek a röplapok nem lettek szétosztva és ez volt az oka annak, hogy az első két nap legfeljebb 300 ember jött a kiállításra. Hozzájárulhatott ehhez az is, hogy az utcára szánt kiállítást hirdető táblák (a club bejáratához és balconjára) nem készültek el és igy nem lettek kiakasztva. Igy a járókelők semmi külső jelét nem látták annak, hogy ott a clubban valamilyen kiállítás van.

Hétfőn megkezdtem a kiállítás propagálását. Két napilapban, egy reggeliben és egy délutániban a mellékelt újságok szerinti hirdetést tettem közzé, mindkettőben három napon keresztül beütemezve. Ugyanakkor négy legfontosabb rádióállomásban naponta négy-hat alkalommal az egész kiállítás időtartama alatt [hirdetéseket/közleményeket] mondattam be, tehát hirdettem a kiállítást.

A fennmaradó 20.000 röplapot az egész kiállítás időtartamára beütemezve öt alkalommal taxiból szórattam szét a városban. Ugyanakkor érintkezésbe léptem az „El Diario” c. legnagyobb napilap[27] újságírójával, aki egyben filmjeink forgalomba hozatalával is foglalkozik és rajta keresztül egyik nap a mellékelt cikket irattam és tetettem közzé, másik nap pedig a mellékelt képet és szöveget jelentettem meg, a klisé árát megfizettem nekik.

Mindez azután, hogy a COB-on és a párton keresztül folytatott propaganda meghozta a gyümölcsét és már a következő napoktól kezdve a kiállítás igen látogatott lett, és átlagban naponta háromezer ember és egész idő alatt kb. 28-30 ezer ember nézte meg a kiállításunkat. A kiállítás igen nagy visszhangot váltott ki és általában a tömegek óriási része, akik úgyszólván semmit sem ismertek Magyarországról, igen nagy elismeréssel és csodálkozással nyilatkoztak népi demokráciánk fejlődéséről. Közben a sajtó államtitkárság egy újságírója látogatott meg, amely az államtitkárság bulletinjában leközölte a vele való riportot, amely bulletin naponta az ország legkülönbözőbb vidékeire szétküldve, kb. 15 000 példányban jelenik meg. Ez a riport a kiállításról készült hosszabb ismertetővel együtt két alkalommal is be lett olvasva az állami rádió műsorában.

A kiállítást megnézték Bolívia különböző vidékeiről és más városaiból érkező személyek is, akik főleg a párt[28] és a haladó mozgalmak képviselői – igen kérték, hogy rendezzük meg ezt a kiállítást az ország más vidékein is, főleg Cochabambában és a bányavidékeken. Cochabamba az ország mezőgazdasági központja: politikai szempontból egyik legfontosabb városa. Ugyanezt kérte a párt főtitkára is. A kiállítás megrendezése Cochabambában keresztül vihető és aránylag igen kevés kiadással megoldható. Cochabambát és még egy várost számítva maximum 20.000 Ft-os kiadással összesen meg lehetne rendezni a kiállítást, amelynek tömegsikere és visszhangja nem lenne kisebb a la pazi kiállításnál. Az ezekben a városokban megrendezendő kiállítás nagy lökést adna és első lépése lenne az időközben megszervezendő Magyar-Bolív Kultúrtársaság[29] tevékenységének, amelyről külön jelentésben számolok be. Ezekre a kiállításokra természetesen úgy mint a La Paz-ira megfelelő tájékoztatási anyagot kell készíteni és elvinni.

A Bolív Kommunista Párt és a haladó szervek, amennyiben csak egy mód van rá, kérik tőlünk, hogy szervezzük meg a kiállítást még két városban, előzőleg azonban La Paz egyik legnagyobb textilipari szakszervezetében szerveznénk meg a kiállítást, amely La Paz egyik legfontosabb munkásnegyedében van és amely lehetővé tenné azon munkástömegek számára, akik még nem látták a kiállítást, itt a szakszervezetben megnézhessék azt. Természetesen ez a szakszervezetben rendezett kiállítás kiadásait is fedezné fent említett 20.000 Ft-os keret. A fenti kiállítások megrendezését tehát javasolom, mégpedig a lehető legrövidebb időn belül. A kiállítási anyagot egyelőre a Külügyminisztérium döntéséig szállításra készen Boliviában hagytam.

Bolíviába utazásunk alkalmával átvittünk öt sorozat plakátkiállítást a 28 plakátból álló múlt évben küldött kiállításunkról.[30] Ezeket az ország különböző részein, bányavidékeken és szakszervezetekben, a párt és a szakszervezetek, valamint a Boliv-Magyar Kultúrtársaság fognak megszervezni.

A kiállításra vitt összes tájékoztatási anyag az első tíz napban teljesen elfogyott, és igen nagy érdeklődéssel olvassák és tanulmányozzák ezeket az anyagokat. Általában a kiállítás és azon keresztül megmutatott eredményeink igen nagy meglepetést és elismerést váltottak ki a kiállítást látogató tömegekből. Ilyen vagy ehhez hasonló kiállítást első ízben rendeztek Bolíviában. A kiállítást nagyban elő fogja segíteni a párt és a haladó mozgalmak tevékenységét.

Szabó Imre

követ

Jelzet: HU-MNL-OL-XIX-J-1-k-(1952-1964)-140. tétel- 0991/2. (1. doboz)

 

II.

Jelentés a cochabambai és orurói magyar fényképkiállításról (Buenos Aires, 1954. augusztus 27.)

 

Buenos Aires, 1954. augusztus 27.

Előadó: Első József[31]

Gép. KE

Tárgy: Kiállítás Bolíviában.

Julius 28-án átmentem Bolíviába, mint előzőleg is jelentettem. A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb két városban rendeztem meg a kiállítást. Július 28-án tehát megérkeztem La Pazba és a közvetkező napokban José Pereira szakszervezeti vezetővel[32] együtt Cochabamba városba utaztam, hogy ott a kiállítás megrendezésének lehetőségeit megnézzem.

Cochabambába érkezve azonnal érintkezésbe léptem az ottani haladó körökkel, személyiségekkel, akik elmondották, hogy a városban egy kiállítás megrendezése igen komoly érdeklődést váltana ki. És különösképpen jó lenne, hogy ha a kiállítást most a közeledő (aug. 5-6-7-8) ünnepnapok alkalmával rendeznénk meg[33]. Ezek után én a buenos aires-i bolív követség volt titkárával,[34] akivel személyesen elég jó viszonyban vagyok, érintkezésbe léptem a város polgármesterével, aki egyébként Buenos Airesben a bolív követségen 1952 végén mint kultúr-attaché dolgozott.[35] A polgármester és annak helyettese igen szívélyesen fogadtak és minden támogatást megígértek és meg is adtak, a kiállítás megrendezéséhez. Barátainkkal előzetesen megnéztem a kiállítás megrendezéséhez szóba jöhető összes helyiségeket és így a város polgármesteri hivatalához tartozó szalonban láttam azt legalkalmasabbnak megrendezni. Ez a szalon a város főterén van, ahol az összes állami hivatalok főbb szórakozó helyei, sétány stb. van. A polgármesterrel és helyettesével beszélve elkértem tőlük ezt a helyiséget, amelyet azonnal rendelkezésemre is bocsátottak. Ezekután közöltem velük, hogy a kiállítást a bolív nemzeti ünnepekre való tekintettel és ezek alkalmából kívánjuk megrendezni.

Cochabamba Bolívia második legnagyobb városa. Lakossága kb. 90 ezer fő. Igen fontos bolív viszonylatban, mint mezőgazdasági központ. A város lakossága némi ipari munkásból, kereskedőkből, kiskereskedőkből és hivatalnokokból tevődik össze. Főként tehát kispolgári. A városban parasztok, mezőgazdasági munkások nem laknak, azok inkább a környező falvakban élnek, de ügyes-bajos dolgaik és vásárlásaik elintézése végett gyakran járnak be Cochabambába.[36]

Amikor La Pazból Cochabambába jöttem a kiállítás anyagát nem hoztam magammal, mivel nem tudtam még, hogy milyen lehetőségek vannak a kiállítás megrendezésére. Ezért azonnal intézkedtem Cochabambából, hogy az anyagot küldjék utánam, ami egy kis késést okozott, és a tervezett 4-e helyett csak 5-én tudtam megnyitni a kiállítást.

A kiállítás megrendezésében a legnagyobb mértékben segítségemre volt a cochabambai egyetem, és annak rektora, valamint professzora és sok hallgatója.[37] Ugyanis a Kommunista Párt tagjai vagy haladó gondolkodásúak. Több egyetemi hallgató egész idő alatt segítségemre volt, akik többek között a kiállításon az ügyeletet is ellátták. Cochabambában a kiállítást tehát augusztus 5-én este fél 7-kor nyitottam meg. A megnyitón rövid beszédet tartottam, valamint rövid beszédet tartott a polgármesteri hivatal kulturális kapcsolatok osztályának a titkára is. Ennek beszéde jó volt, amelyet egyúttal mellékelek.[38] A megnyitó alkalmával egy coctailt-t adtam a meghívottak tiszteletére. A megnyitó sajnos nem a legjobban sikerült, mert a meghívott személyek csak kisszámban jöttek el, aminek magyarázata a sok ünnepi program egybeesésében található. Maga a polgármester is csak később jött el, amikor a megnyitó ünnepség már lezajlott. Ellenben annak helyettese kezdettől fogva ott volt. A néhány percig tartó megnyitó után megnyitottuk a kiállítást a közönség részére. Ezen az estén éjjel fél 12-ig kellett nyitva tartanunk a kiállítást. Ugyanis a főtéren nagy felvonulás és ünnepségek voltak, amelyen több mint 10 000 ember vett részt ezen az estén. Az ünnepségekről a tömeg jó része, amennyien csak be tudtak jönni a kiállításra jött. Úgy, hogy ezen az egy estén kb. 6000 ember nézte meg a kiállítást. Ugyanez volt kb. a következő 3 napon keresztül, melyek mind ünnepnapok voltak. Az első négy napon körülbelül 25-28 ezer ember látogatta meg a kiállítást.

Mint említettem a kiállítást a polgármesteri hivatal, a megye kormányzóság (prefektúra) és a cochabambai egyetem védnöksége alatt rendeztem. Magát a kormányzót is az említett volt bolív követségi titkár segítségével látogattam meg, aki személyes jó barátja ennek a titkárnak. Igy a kiállítás teljesen hivatalos és legális jellegű volt. A kiállítási termet teljesen ingyenesen bocsátották a rendelkezésünkre. A kiállításhoz szükséges táblákat pedig az Egyetemtől kaptam kölcsön.

A kiállítás óriási visszhangot váltott ki a városban. Igen kevés propagandát kellett csak kifejtenem a kiállítás sikere érdekében. A helyi rádió-állomás az Egyetem segítségével egész időtartam alatt rendszeresen és teljesen ingyen foglalkozott a kiállítással.[39] A helyi lap barátaink segítségén keresztül a megnyitó előtt azután, később közölt egy cikket igen kedvező hangnemben. Ezt utóbbi cikket az Egyetem kulturális kapcsolatok titkára írta, aki egyébként egész idő alatt teljes mértékben segítségemre volt. (Sajnos a lapkivágatok, amelyeket magammal hoztam, elkallódtak.)

Ezenkívül egész kiállítás időtartama alatt hirdetést jelentettem meg a helyi lapban. A kiállítást Cochabambában augusztus 15-én, vasárnap estig tartottam nyitva. Ez időn keresztül kb. 42-45 ezer ember nézte meg, ami kb. a város lakosságának felét teszi ki. Többszázan jöttek a környékbeli falvakból is, akik az ünnepségek alatt a városban voltak. Ez óriási sikert jelent, ha figyelembe vesszük például, hogy Buenos Airesben, amelynek lakossága kb. 4 millió és La Pazban, melynek lakossága kb. 400 ezer és mindkét helyen mintegy 30 ezer ember nézte meg ugyanezt a kiállítást. Ugyancsak meg kell említeni, hogy úgy Buenos Aires[ben], mint La Pazban a kiállítás sikere érdekében sokkal nagyobb összeget kellett költeni, mint Cochabambában.

A megyei Kommunista Párt titkárának feleségén keresztül sikerült elintézni a tanfelügyelőségen, hogy az iskolák nagyrésze testületileg kivonulva nézze meg a kiállítást. Igy kb. az iskolákból együttesen kivonulva kb. 5-6 ezer iskolás nézte meg a kiállítást. A tanitónőkkel együtt az egyik alkalommal az egyik tanitónő gratulált a kiállításhoz kijelentve, bárcsak Bolívia a következő ötven év alatt egy tizedrészét meg tudná valósítani annak, amit itt látott.

A kiállításon szétosztottam a Buenos Airesből magammal vitt tájékoztatási anyagot. Így bulletinokat 2000 db. spanyol nyelvű a „Magyar gyermekek élete” 1500 spanyol nyelvű Alkotmányt 5000 spanyol nyelvű „Néhány szám a magyar gazdasági élet fejlődéséről” c. kiadványokat. Ezeket a kiadványokat valósággal szétkapkodták, úgyhogy még erre a kiállításra, de főleg az oruroi kiállításra a cochabambai egyetemen kinyomattam még 10 ezer példányt a „néhány szám a magyar gazdasági élet fejlődéséről” [a mondat itt félbeszakad – F.D.].

A kiállításon igen kedvezően nyilatkoztak meg a látogatók népi demokráciánk fejlődéséről, és nagy elismeréssel beszéltek róla. Sokan meglepetéssel szemlélték eredményeinket és általában látszott a megnyilvánulásokon keresztül, hogy a lakosság igen keveset tudott népi demokráciánkról és eredményeinkről. A rádió-sajtó és az összes propaganda eszközök százszázalékig az amerikai követség irányítása alatt állnak, amely mint mindenütt az egész kapitalista világon igyekszik elhallgatni eredményeinket, vagy a népi demokráciánkról rémhíreket terjeszt a bolív propaganda eszközökön keresztül.[40] Ennek több látogatója a kiállításnak is kifejezést adott mondván, hogy meglepetéssel látjuk a fejlődést, amelyből sajnos híreket soha nem kapunk. Igen sokan kértek tájékoztatási anyagokat, amely igényeket Buenos Airesből igyekezni fogunk kielégíteni.

A kiállítás tartama alatt több alkalommal filmbemutatót tartottam az átvitt sportfilmekből. Két alkalommal kibéreltem a város legnagyobb mozi helyiségét. A filmbemutatókat a város főterén elhelyezett plakátokon és a lapban elhelyezett hirdetésen keresztül propagáltam. A filmbemutatók óriási érdeklődést váltottak ki.

Az 1100 személyes moziban mindkét alkalommal kb. 2500, összesen 5 ezer személy jelent meg. Ezen egyik alkalommal délelőtt tartottunk az iskolások részére filmbemutatót. A környező iskolákban a bemutatóra való tekintettel elmaradt a tanitás és kb. mintegy 2500 iskolás töltötte meg a mozi helyiségét. A filmbemutatók során bemutattam a 6:3,[41] 7:1[42] és a népstadion megnyitásáról készült filmet.[43] A közönség nagy izgalommal nézte végig filmjeinket annak ellenére, hogy egyiknek sincs spanyol nyelvű szövege. A többség ismerte Puskás, Kocsis, Grosics és Bozsik neveit. Az egyes jeleneteket igen szépen megtapsolták. A két moziban tartott bemutatón kívül tarottam egy filmbemutatót a cochabambai egyetem udvarán, ahol mintegy 1000 személy jelent meg az egyetemisták és a környékbeli lakosság közül. Valamint az egyik külvárosban szintén szabadtéren este tartottam filmbemutatót, ahol mintegy 4000 személy nézte végig a környék lakosságából filmjeinket. Ezenkívül két iskolában az igazgató kérésére az iskola hallgatói részére összesen mintegy 600 iskolásnak mutatták meg sportfilmjeinket. A filmjeink óriási sikert arattak, és összesen Cochabambában mintegy 10 ezer ember nézte meg ezen alkalmakkor sportfilmjeinket.

Egyetlen kellemetlen és provokatív jelenséggel találkoztam hivatalos szervek részéről egész idő alatt. Ugyanis a bejelentett filmbemutatók nagy visszhangot váltottak ki és nagy tömegre számítottunk a mozi helyiségnél. Ezért az esetleges kellemetlenséget elkerülve meglátogattam a város rendőrparancsnokát (természetesen a filmbemutatót a polgármesternek és a kormányzónak előzetesen bejelentettem), hogy a rendfenntartáshoz néhány őrszemet kérjek a mozi helyiség elé. A rendőrfőnököt igen udvarias formában látogattam meg, bemutatkoztam neki közöltem vele, hogy milyen filmbemutatót tartok, amelyre meghívtam személyesen is. A rendőrfőnök igen pimaszul és agresszíven fogadott, fel sem állt székéből. Amikor előadtam neki, hogy miről van szó megjegyezte „kommunista propaganda tehát”. Azonnal közöltem vele „már megemlítettem, hogy én ki vagyok és a magyar követségnek egy filmbemutatójáról van szó” akkor is kommunista propaganda mondotta ő. „Mondottam önnek – mondtam én – hogy sportfilmeket fogunk bemutatni. Erre újból megjegyezte: azon keresztül is kommunista propagandát folytatunk. Erre felálltam és megkérdeztem, hogy „számíthatunk-e az ön segítségére, küld-e néhány őrszemet vagy sem?” Erre közölte, hogy ennek ellenére fog küldeni néhány őrszemet. Erre köszöntem és eltávoztam. Ettől eltekintve az illetékes szervek részéről általában segítséget és udvariasságot tapasztaltam.

A filmbemutatókat az egyetemisták segítségével és az egyetem 16 mm-es vetítőgépével bonyolítottam le.

Cochabambában még tartott a kiállítás, amikor átutaztam Oruroba, hogy ott megnézzem és megbeszéljem barátainkkal a kiállítás megrendezéséhez szükséges lehetőségeket és körülményeket.

Oruroban Cochabambánál sokkal kellemesebb és kedvezőbb politikai légkört találtam. Oruronak kb. 70 ezer lakosa van fontos bányák és vasúti központ. A város maga igen sivár és szegény. 3700 magasan van és igy klímája is sokkal zordabb, hidegebb, mint a 2500 méter magasan fekvő Cochabambáé. Oruroban a párt és a haladó mozgalmak sokkal erősebbek és jobban dolgoznak, mint az ország egyéb városaiban. Ez elsősorban abból következik, hogy bányász város.

Oruroban teljes egészében az ottani egyetemre[44] támaszkodtam a kiállítás megrendezésében. Az oruroi egyetem rektora egy igen kiváló elvtárs,[45] aki mindenben segítségemre volt. A kiállítást magát is az egyetem halljában rendeztem meg. Az oruroi egyetem tanári kara és hallgatói között igen sok haladó gondolkodású egyén, sőt számos párttag van. Az egyetemnek külön rádió-adója van, amelyen a környékbeli lakosság részére rendszeresen adáson keresztül haladó zenét, előadásokat és híreket közvetítenek. Az egyetemen dolgozó elvtársak irányítják a bányavidéken a pártmunkát és a haladó mozgalmakat.

A kiállítást Oruroban aug 20-án nyitottam meg. Természetesen előzetesen Oruroban is meglátogattam a polgármestert és a kormányzót (prefectort) a polgármester is részt vett a megnyitón, valamint a megnyitó után tartott filmbemutatón, melyet az átvitt sportfilmekből tartottam. A megnyitón kb. 1000 ember vett részt, amely igen jól sikerült, és igen nagy érdeklődéssel nézték végig sportfilmjeinket. Itt is, ugyanúgy, mint Cochabambában, csapataink legkiválóbb játékosait név szerint ismerték.

A cochabambai tapasztalat alapján az egyetemen keresztül elintéztem, hogy a tanfelügyelőség hívja fel az iskolák figyelmét a kiállítás látogatására. A kiállítás megnyitója után én eljöttem Oruroból, de barátaink véleménye szerint Oruróban legalább olyan sikerre számíthatunk, amilyen Cochabambában volt.

A kiállítást a La Pazban, Cochabambában és Oruroban szervezendő kultúrkörök fogják továbbvinni, az egyes bányaközpontokban és mezőgazdasági [központokban]. /A kultúrkörök szervezéséről külön jelentésben számolok be/.[46] Előreláthatólag három-négy hónapon belül ezek a kultúrkörök kb. 4-5 helyen fogják kiállításunkat megrendezni. Ezeknek költségeire barátainknál 4000 argentin pesot hagytam.

A Bolíviában rendezett kiállítás újból megmutatta, hogy kulturális és tájékoztató munka terén aránylag kis erőfeszítéssel és nem nagy kiadással szép és komoly eredményeket lehet elérni. Az érdeklődés a béketábor országai iránt kulturális eseményeink, zenénk, filmjeink sportunk stb. iránt széles bolív körökben igen nagy érdeklődést tapasztaltam. Az amerikai nagykövetség propaganda hálózata azonban uralja az egész ország területén a propaganda eszközöket. Mindent elkövet annak érdekében, hogy megakadályozza, hogy haladó sajtó és kulturális termékek jussanak el a különböző körökhöz. Ugyancsak ellenőrzés alatt tartja az összes lapokat és rádió-állomásokat. Az amerikai nagykövetségnek úgy Cochabambában mint Oruróban és valószínűleg a fontosabb városokban is információs kirendeltsége van. Igy például Oruróban és Cochabambában az ilyen információs kirendeltség két-három személyből áll. Rendszerint fiatal,értelmes boliv alkalmazottak, akiknek diplomáciai táblával ellátott kocsi áll rendelkezésére, amely fel van szerelve 16 mm-es vetítőgéppel, mikrofonnal és rendszeresen kölcsönöznek és visznek ki díjtalanul 16-mm-es filmeket iskolák, bányák, különféle intézmények részére. Óriási propaganda munkát folytatnak ezen keresztül. Az ingyenes előadások ugyanis óriási mértékben vonzzák, főként a fiatalságot. Igy rendelkezésükre áll a különböző szemét és romboló hatású filmeken kívül különböző szakfilmek is, amelyeket iskolák részére és egyetemek részére díjmentesen vetítőgéppel együtt rendelkezésükre bocsátanak. Ilyen körülmények között el lehet képzelni, hogy a lakosság, amely állandóan északamerikai propaganda tüzében áll nagy meglepetéssel veszi tudomásul, egy ilyen kiállításon keresztül azokat a hatalmas eredményeket, amelyeket a béketábor egyik országa elért. A józanabbul gondolkodók ekkor döbbennek rá, hogy milyen mérgező hatása van az amerikai propaganda hadjáratnak. Több személlyel beszélgettem, akikkel Buenos Airesben levelezési kapcsolatban állok és rendszeres küldök tájékoztatási anyagot, akik elmondották főkép Cochabambában, hogy az általunk küldött tájékoztatási anyagot, csak igen elvétve, kapják meg.

Ezeket a körülményeket figyelembevéve feltétlenül szükség van arra, hogy addig amíg követséget nem állítunk fel Bolíviában,[47] feltétlenül szükséges hogy a Külügyminisztérium minél több 16 mm-es filmet küldjön ki nekünk, hogy azokat a megalakuló kultúrkör rendelkezésére tudjuk bocsátani.

Tájékoztatási kiadványokra sokezer forintot költünk és a tapasztalat egyre inkább azt mutatja, hogy a szétküldött anyagok nagyrésze a postán elveszik, vagy nem illetékes kezekbe kerül.

A gyakoribb átutazás, ha rövid időre is már, akkor is kifizetődik, ha csak ezeket a tájékoztatási anyagokat átvisszük, mert akkor biztos, hogy az érdeklődők kezébe kerülnek azok. Fontos továbbá tájékoztatási anyagainknak nagyobb példányszámban és nagyobb mennyiségben spanyol nyelven való kiadása.

Vagy ami még jobb volna, egy rendszeres kiadvány kiadása a kultúrkör által, ami havonta vagy kéthavonta jelenne meg.

Szabó Imre[48]

követ

Jelzet: HU-MNL-OL-XIX-J-1-k-(1952-1964)-Bolívia-140. tétel-0991/3. (1. doboz)