Ösztöndíjprogramok és „soft power” a kádári magyar külpolitikában: források a bolíviai-magyar kapcsolatok történetéből

Az itt közölt forrásokban a Magyarország és Bolívia közötti ösztöndíjprogramok jellemző vonásait és a két ország kapcsolataiban betöltött szerepüket ismerhetjük meg.[1] A két ország közötti felsőoktatási mobilitás a szovjet blokk harmadik világgal kapcsolatos politikájának egy fontos eleme volt. A két világrendszer közötti békés vetélkedés jegyében Moszkva és kliensállamai, így hazánk is, igyekezett minél erőteljesebb „soft power”-t, jóindulatú befolyást kiépíteni a harmadik világ államaiban. Ahogy Odd Arne Westad arra rámutatott: a két világrendszer igyekezett a saját modernizációs modelljét népszerűsíteni, a saját fejlődési modelljét bemutatni a „harmadik világ” országai számára.[2] Ennek része volt a technikai-tudományos fejlesztési potenciál bemutatása. Ösztöndíjprogramokon keresztül erre kiváló alkalom nyílt, tekintve, hogy egyszerre volt lehetőség a célország egésze számára prezentálni a szovjet blokk országainak technikai-tudományos fejlettségét, erőforrásai bőségét, és egyúttal egy konkrét, az adott szocialista országhoz kötődő, diplomatáikkal közeli kapcsolatban álló, magasan képzett személyekből álló csoportot létrehozni. Tomka Béla megállapította, hogy a szovjet blokk államai a külföldi diákok választott célországai között a globalizáció más mutatószámaihoz képest jobban álltak, globálisan „középső pozíciót” képviselve a fogadó országok között.[3] Az ösztöndíjprogramok így sikeresen illeszkedtek a szovjet blokk saját globalizációs kísérleteibe. Ezek a kísérletek legkésőbb Sztálin halála után megkezdődtek, és céljuk a szovjet blokk új globális fejlődési mintává alakítása volt, különös tekintettel a dekolonizált országokra.[4] A nemzetközi kereskedelemben a blokk technológia- és valutaszegénysége miatt csak alkalmanként tudtak igazi áttörést elérni, de a humántőke, így a felsőoktatás terén nem volt ennyire komoly a hátrányuk, ezzel magyarázható a blokk relatív sikere.

Ezen külpolitikai eszköz ezenkívül az adott külképviselet számára nagy értékű erőforrást jelentett. Az ösztöndíjak elosztása terén gyakorolt befolyás fontos volt az adott országban való kapcsolatépítésben. Ennek segítségével erősíthették és fenntarthatták kapcsolati tőkéjüket, az ösztöndíjasok személyében új kapcsolati hálózatokat kiépítve, illetve pártfogóikat lekötelezve. Fontos megjegyezni, hogy ezek a kapcsolatok – jóllehet szovjet blokkbeli országok kapcsolatairól beszélünk – nem voltak mindig „baloldaliak”, de még csak szovjetbarát politikai erőkhöz sem lehetett kivétel nélkül kötni azokat. A szovjet blokk „soft power” projekciója annak magyar variánsában érzékelhetően igyekezett minél szélesebb társadalmi csoportokat megszólítani, minimalizálni a képviselet tevékenységének pártpolitikai élét. Amikor 1961 decemberében a magyar kormány határozott a fejlődő országokból származó ösztöndíjasok létszámának emeléséről, ezt általánosságban értelmezett kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére értette, nem pedig kifejezetten baloldali hálózatainak erősítésére.[5]

Latin-Amerikában különösen markáns volt mindez, különösen, hogy a földrész az 1960-as évek első felének szovjet geopolitikai hurráoptimizmusa, a Fidel Castro hatalomátvétele keltette latin-amerikai forradalmi lelkesedés lecsengése óta nem volt a szovjet blokk befolyásszerző törekvéseinek középpontjában. Ennek megfelelően az egyes szocialista országok követségei igyekeztek az aktuális politikai rendszerekkel, és a politikailag mérsékelt, vagy akár politikamentesnek mondható szervezetekkel, közszereplőkkel kapcsolatokat kiépíteni. Ami a radikálisabb szervezetekkel, például az adott ország Moszkva-barát kommunista pártjával[6] való kapcsolataikat illeti, az ösztöndíjprogramok inkább jelentették a „biztonsági szelep”-et, amelynek segítségével a kommunista pártok a szocialista országokba küldhették a hozzájuk közel álló személyeket, családtagjaikat, hogy a civil életben biztosíthassák jövőjüket.

Ezek a motívumok megfigyelhetőek a Bolíviával fenntartott külkapcsolatok esetében is. A szovjet blokk 1953 óta folytatott aktív érintkezést az országgal, az 1952-es úgynevezett „Nemzet Forradalmat” követően, amely egy geopolitikailag el nem kötelezett, időnként szovjetek felé közeledő rezsimet juttatott hatalomra Bolíviában.[7] A Latin-Amerika egészében erősen aktív csehszlovák diplomácia határozott kereskedelmi és politikai tevékenységet fejtett ki az országban ezek után az 1960-as évek közepéig.

Csehszlovákia mellett még Magyarország vette fel a diplomáciai kapcsolatokat Bolíviával, azonban – költségvetési okokra, illetve káderhiányra hivatkozva[8] – az első magyar nagykövet 1953-as akkreditációja után még kilenc évig nem létesített állandó képviseletet az országban. Ez végül 1962-ben, a szovjet blokk és Bolívia kapcsolatainak egyik csúcspontján következett be, egy minimális, két diplomatából álló követség létrehozásával. Ekkorra már elindultak a szovjet blokk ösztöndíjprogramjai az országban. A csehszlovák állam már 1957 óta juttatott állami ösztöndíjakat először kettő, majd négy-hat főnek,[9] a magyarok ezzel szemben csak 1963-tól osztottak ösztöndíjakat Bolíviában, először bilaterális úton.[10] Ilyen módon Magyarország csak lassan vált ismertté a bolíviai diákság körében. Egy, az oktatásban aktív kommunista pártfunkcionárius, Abelardo Villalpando, a potosí Tomás Frías Egyetem rektora 1959-es első keleti blokkbeli körútján csak Csehszlovákiában, Romániában és a Szovjetunióban járt, ami egyértelműen mutatta, hogy mely országokba irányul a bolíviai szovjetbarát párt figyelme.[11] Megállapítható tehát, hogy a magyarok határozottan lassan kezdték el bolíviai kapcsolataik kiépítését.

A Tomás Frías Egyetem központi csarnokának üvegablaka. Az ablak központi figurája a névadó bolíviai ügyvéd, Tomás Frías.
Forrás: Wikimedia Commons
 

A késlekedés és az óvatosság azonban váratlanul Magyarország hasznára vált, ugyanis amerikai nyomásra Bolívia hamarosan radikálisan szakított a szovjet blokkal. 1964 augusztusában a kubai, majd 1964 októberének végén a csehszlovák követségnek is távoznia kellett az országból. A folyamatosan destabilizálódó belpolitikai helyzet hatására ráadásul az utóbbi esemény után, 1964. november 3-án katonai puccs következett be, amely még Amerika-barátabb irányba tolta Bolíviát. A magyar követség azonban eme szovjet blokkal kapcsolatos krízisek közepette folyamatosan a helyén maradhatott.

Az új rezsimnek szintén volt egyfajta biztonsági kapcsolata a szovjetek felé: az 1966-tól a junta kvázi-parlamentáris kormánykoalíciójának egyik tagja a Forradalmi Baloldali Párt (Partido de la Izquierda Revolucionaria, PIR) elnevezésű baloldali mikropárt. Ez Ricardo Anaya baloldali politikus személyes, a saját közvetlen kapcsolatain alapuló csoport volt, mely a korábbi, sokkal nagyobb tömegtámogatottságú párt romjaira épült fel. Ez a korszak új struktúrák kiépítését eredményezte az ösztöndíjprogramok terén is. A kormány és a szovjet blokk közötti kapcsolatként jó helyzetben volt Anaya pártja, hogy mindezt kihasználja. Julio Garrett Ayllón, a PIR második embere, az orurói egyetem rektora személyesen szerzett doktori tanulmányokra szóló ösztöndíjat egyik tehetséges diákjának a budapesti Marx Károly Gazdaságtudományi Egyetemre 1965-ben.[12]

Más pártok is profitáltak: Abelardo Villalpando, a korábban említett kommunista párttitkár, személyes barátja volt Ricardo Anayának, és jóllehet annak pártját már 1952-ben elhagyta, ideológiailag közel állt hozzá. Tekintve, hogy Anayán keresztül Villalpando így legalábbis politikailag „tűrt” kategóriában maradhatott, lehetősége nyílt a további tevékenykedésre. A keleti blokkal fenntartott kapcsolatait Magyarország irányába terelte, lévén, hogy létezett legális csatorna – a La Paz-i követség – ennek végrehajtására. A kommunista párt így nyert egy lehetőséget, amelynek segítségével erőforrásokat oszthatott szét a párttagság és a hozzájuk kapcsolódó kör tagjai között. Potosí természetesen nem csak párttagok számára jelentett ösztöndíjlehetőséget: a források szerint több, abban az időben Potosíból érkező ösztöndíjas szerint sem tartozott a párthoz vagy kapcsolódó szervezethez, azonban ettől függetlenül lehetőséget kaptak magyarországi tanulmányokra kiváló tanulmányi eredményüknek köszönhetően. A potosí ösztöndíjprogram folyamatosan üzemelt, még 1967-ben is, amikor az állami szervezeteknek felajánlott két ösztöndíjat végül át sem adták a Che Guevara-féle gerillahadjárat okozta krízis miatt. A különbség csak abból állt a visszaemlékezések szerint, hogy a magyar követség végül nem adta ki az utazni készülő diákok vízumait La Pazban, hanem Buenos Airesbe küldte őket ezeknek felvételére.[13]

1969-ben Barrientos elnök helikopterbalesetben meghalt, azonban kormánya utolsó hónapjaiban határozott lépéseket tett a szovjet blokkal való kapcsolatépítés felé. Az elnök halála után ezt az 1969. szeptember 26-án kormányra került Alfredo Ovando Candía tábornok folytatta, aki felvette a diplomáciai kapcsolatokat a Szovjetunióval és más kelet-európai országokkal.[14] Mindez a magyar-bolíviai kapcsolatokat is jelentősen erősítette. Először érkezett valóban jól kihasznált kormánydelegáció Bolíviába Vályi Péter külgazdasági miniszterhelyettes vezetésével. A látogatás alatt egyetemközi megállapodást írtak alá az ELTE és az UMSA (Universidad Mayor San Andrés, Bolívia legnagyobb és legfontosabb állami egyeteme a 20. században) között 1970 májusában. Egy belpolitikai krízis után még inkább baloldali, a munkásmozgalmakra konkrétan építő kormány került hatalomra 1970. október 7-én, Juan José Torres tábornok vezetésével, aki Bolívia és a szovjet blokk kapcsolatait korábban sosem látott szintre emelte. Ez csak segítette a magyar ösztöndíjak népszerűségét, amelyek 1971 júniusában az addigi csúcsra, nem kevesebb mint 17 teljes finanszírozású ösztöndíj felajánlásáig jutottak.

 

A Külföldi Ösztöndíjasok Kollégiuma a Budaörsi úton 1968-ban.
Fortepan / Középületépítő Vállalat - Kreszán Albert - Koczka András - Kemecsei József
 

A magyar nyelvű forrás az ösztöndíjak elosztásának folyamatát dokumentálja, míg a bolíviai forrás a már létező ösztöndíjprogramok, ösztöndíjas közösség összetételére szolgál adatokkal, és a kétoldalú kapcsolatokra tett hatását is erőteljesen tükrözi.

A magyar dokumentumból kitűnik, hogy az ösztöndíjak három különböző csatornán keresztül kerültek elosztásra. A csatornák egyike az 1970. május 15-én még Ovando tábornok kormánya által aláírt bilaterális tudományos-technikai megállapodás keretében nyújtott ösztöndíjak. Itt, 1971 nyarán éppen Bolívia erőteljes „keleti” nyitását jelzik ezek a számok. A szovjet blokk pozitívan fogadta Juan José Torres elnök kormányának Amerika-ellenes és szovjetbarát intézkedéseit, ennek pedig a magyar ösztöndíjkeret megemelése is nyilvánvaló eszköze volt. Bolívia és a szovjet blokk kapcsolataira nézve jellemző az ösztöndíjasok sorsa az 1971-es puccs után: jóllehet 1971. augusztus 21-én Amerika-barát katonai rezsim döntötte meg Torres kormányát, a bilaterális programban résztvevő ösztöndíjasok beszámolói szerint semmi lényegi probléma nem volt a Magyarországra utazással, a vízumokat továbbra is megkapták és gond nélkül használták augusztus végi kiutazásukkor.[15] Ez a tolerancia nem minden diákra vonatkozott. Létezik egy 1975 tavaszára datált dokumentum,[16] amelyben a bolíviai belügyminisztérium utasítja a budapesti követséget, hogy tagadja meg a hazautazást egy Csehszlovákiában tanuló diáktól. Nyilvánvalóan hasonló esetre utalt az egyik ösztöndíjas, amikor a magyar sajtónak 1973-ban azt nyilatkozta, hogy „többen nem kapunk hazautazási engedélyt”.[17]

A további két, kisebb ösztöndíjkategória az egyetemközi megállapodás, illetve a pártösztöndíjak rubrikája. Két egyetemközi megállapodásról van szó, azonban a dokumentum tisztázza, hogy az adott évben a potosí egyetem számára nem kínálnak fel ösztöndíjat, azt átcsoportosítják az UMSA javára. A magyarok számos diákot fogadtak innen különböző ösztöndíjforrások segítségével. Egy fontos baloldali ernyőszervezet, a baloldali pártok választási összefogását elérni kívánó Nemzeti Baloldali Felszabadítási Front (Frente de Liberación de la Izquierda Nacional, FLIN) vezetője, Mario Miranda Pacheco az UMSA egyik oktatója volt. A fronttal a magyar követség igyekezett jó kapcsolatokat ápolni. Pacheco gyorsan fontos kapcsolatukká vált, és úgy tűnik, felhasználta magyar kapcsolatait ösztöndíj-elosztásra.[18] 1970 május 15-től, ismét csak a magyar miniszteri szintű küldöttség látogatása óta, már az ELTE és az UMSA közötti kétoldalú egyezmény is szabályozta a kapcsolatokat.[19] Úgy tűnik, 1971-ben is igyekeztek politikai kapcsolataikat javítani az egyetemen: két ösztöndíjas esetén megjelölésre került, hogy a COB támogatja őket. A kérdéses szervezet a Bolíviai Szakszervezeti Központ (Central Obrera Boliviana), amely a korszakban kvázi „másodlagos kormányként” működött a konkrét bolíviai katonai rezsim mellett. Így tehát a magyarok ki tudták használni ösztöndíjforrásaikat saját kapcsolati tőkéjük erősítésére. A kapcsolatépítési cél nem az ösztöndíjasok, hanem azok pártfogói voltak, nekik kívántak gesztust tenni.

A magyar forrásban is feltüntetett két rubrikán túl a baloldali diákoknak még további lehetőségeik is voltak a magyar ösztöndíjas-keretbe való bejutásra. A bolíviai államnak kínált keretet az ország 1966 és 1968 között nem használta ki, tekintettel a Che Guevara hadjárata miatti feszültségre.[20] Ebben a helyzetben a magyar követség saját hatáskörben osztotta ki az ösztöndíjakat. Általában a La Paz-i egyetemi és politikai kapcsolataik számára kínáltak ösztöndíjakat az adott helyzetnek megfelelően. Ezzel a módszerrel időnként kimondottan baloldali diákszervezetek tagjait is bevonzották, nemcsak a Bolíviai Kommunista Ifjúság, hanem például az 1960-as évek végére egyre inkább balra tolódó Kereszténydemokrata Párt ifjúságának tagjai közül. Fontos megjegyezni, hogy nem mindig volt az egyes pártkapcsolatokon keresztüli ösztöndíj-osztás a politikailag megfelelő személyek bevonásának eszköze. 1971-ben például valószínűleg nem politikai megbízhatóság alapján kínálták a COB egyik tisztviselőjén keresztül az ösztöndíjat.

Az irat tartalmazza azt a kitételt is, hogy Potosíból egy ideig nem fogadnak ösztöndíjasokat Magyarországon. Ez a megjegyzés demonstrálja, hogy a szovjet blokk számára a baloldali tömegszervezetek előtérbe kerülése nem volt mindig logikus és üdvözlendő. Juan José Torres tábornok október 7-e utáni rendszere alatt ezek a tömegmozgalmak rendkívül megerősödtek Bolíviában, azonban a Moszkva-barát baloldal számára egy kellemetlen fejleménnyel Potosíban. Nemcsak a pro-szovjet, de a maoista erők is hangot kaptak. A bolíviai politikai életben ez korábbi konfliktusok fellángolását okozta. Az egyetemi diákság már az 1960-as évek első fele óta forrongott, küzdve az erősen hierarchikus szerkezetű potosí egyetemen a demokratizálásért. 1971-ben ezek a zavargások az egyetemi Moszkva-barát kommunista vezetés összeomlásához, és az egyetem maoista, valamint trockista szervezetek általi megszállásához vezetett. Ebben a helyzetben a magyar nagykövetség az ösztöndíjak átirányításához nyúlt, ezzel demonstrálva, hogy kizárólag Moszkva-barát csoportokat hajlandó támogatni, ha baloldali szereplőkön keresztül nyújtott ösztöndíjakról van szó.

A harmadik csatorna a pártnak direkt módon nyújtott ösztöndíjak kategóriája. Ezeket az ösztöndíjakat szintén körülbelül 1963 óta kínálta a magyar követség. Minden jel szerint a párt kizárólagos rendelkezésére bocsátott ösztöndíjakról van szó, amelynek elosztásába a magyar követség nem szólt bele. Az 1960-as évek eleje óta kialakult gyakorlat volt, hogy a Bolíviai Kommunista Párt bizonyos ráhatással bírt az ösztöndíjasok kiválasztására. 1967-től láthatjuk, hogy már elkülönítetten két ösztöndíjat bocsátanak a párt rendelkezésére az éves, hat-tíz fő között mozgó bolíviai keretből. Ez azonban nem az egyedüli lehetőség, hogy a Párt befolyásolja a Magyarországra küldendő ösztöndíjasok kiválasztását, elhelyezze saját embereit, inkább csak egy intézményi, valószínűleg a párt Központi Bizottsága alá tartozó elkülönített keret. A pártösztöndíjasok hagyományosan ugyanolyan egyetemi szakokra, különösebb kiemelés nélkül küldött egyetemisták voltak, legfontosabb jellemzőjük volt, hogy többségüket összefogta egy KISZ-szerű egyesület, a Juventud Comunista Boliviana magyarországi szárnya. Ez az egyesület elsősorban kulturális jellegű és tájékoztató tevékenységet végzett, de mint második forrásunkból látni fogjuk, fontos szerepe volt abban, hogy a bolíviai külügy szigorúan hidegháborús, ideológiailag szubverzív fényben lássa az egész ösztöndíjprogramot.

A második forrás egy nagyon sajátos, belső bolíviai belpolitikai vita közép-európai kihelyeződésének terméke. A forrás szerzője Marcelo Ostria Trigo, Bolívia első magyarországi székhellyel rendelkező ügyvivője volt. A dél-amerikai ország kisebb kihagyásokkal már 1953 óta forszírozta magyar követség létrehozását La Pazban, a bolíviai fővárosban. Ennek ellenére a magyar követség 1962-ben történő létrehozatala után egészen 1971-ig tartott, amíg a bolíviai kormány állandó diplomáciai képviseletet hozott létre Budapesten. Ráadásul, annak ellenére, hogy az első Budapesten székelő bolíviai diplomáciai képviselőt még egy baloldali kormány akkreditálta, határozottan jobboldali beállítottságú diplomata került annak élére, aki aztán az új rendszerbe könnyen beleilleszkedett. Ez a hosszú múltra visszatekintő diplomáciai kapcsolatokat figyelembe véve erősen későnek tűnik, és a kétoldalú kapcsolatok bolíviai oldalról fennálló fontos problémáira mutat rá. A kapcsolatoknak az említett „hideg” időszakában, amikor a szovjet blokkból csak Magyarország tartott fenn diplomáciai képviseletet Bolíviában, szó sem volt bolíviai részről budapesti követség létrehozásáról. Ovando tábornok időszakában azonban már elkezdődött ennek tervezése. A kapcsolatokat jelentősen előrelendítette Vályi Péter külkereskedelmi miniszterhelyettes 1970 májusi látogatása, ennek megfelelően a kapcsolatok intézményeinek erősítése is napirendre került.[21] Az Ovando-kormány bukása után a még baloldalibb Torres-rezsim meg is valósította ezt, 1971 május 14-én kinevezve Marcelo Ostria Trigót az első magyarországi bolíviai ügyvivőnek.[22] A magyarok bolíviai forrásai azonban már ekkor is figyelmeztették Budapestet, hogy egy, a szovjet nyitással nem egyetértő diplomatáról van szó. Egyes források szerint külön jutalommal kellett rábírni Ostriát a budapesti kinevezés elfogadására. A probléma rámutat arra a jelenségre, hogy a bolíviai baloldali kormányoknak intézményi szintű ellenállással kellett megküzdeniük külügyi jellegű vállalkozásaikban. Az instabil Torres-kormánynak egyszerűen nem volt meg még 1971 tavaszán az a lojális káderválaszték, amelyből egy kisebb jelentőségű, de mégis sürgető diplomáciai állomásra egy, a politikai célokkal egyetértő diplomatát lehetett volna küldeni.

Marcelo Ostria Trigo (1935– )
 

Érdekes kérdés az iratanyag alapján, hogy az 1971 júliusának végén megérkező bolíviai ügyvivő vajon számított-e a gyors jobboldali átrendeződésre hazájában. Akár erre is utalhat, hogy első jelentése az 1971. augusztus 17–21. közötti fordulat után érkezik be La Pazba, már egy határozottan jobboldali, a magyar sajtó puccsra adott válaszát kritizáló hangvétellel. Természetesen lehetséges, hogy a korábban küldött levelek megsemmisültek, azonban ez nem valószínű, a bolíviai levéltárak iratrendezése nagyon következetes, és a kérdéses puccs utáni üzenet a 001-es számú az adott évben. Lehetséges, hogy szándékosan várt egy ideig, amíg az információi alapján már várható jobboldali puccs bekövetkezik. Ilyen módon nem kompromittálta magát politikailag a baloldali kormánynak megfelelő hangvételű üzenetek, jelentések küldésével.

Az itt közölt dokumentum jellemző hangvételű levele Ostria Trigónak. Egyszerre ad határozott ideológiai üzenetet az új kormánynak, miközben intézkedést is ajánl: az ösztöndíj-elosztás újraszervezését, illetve ennek hiányában felfüggesztését. Legfontosabb problémája a bolíviai diákok „baloldali” jellege, amely az adott bolíviai politikai helyzetben természetesen negatív konnotációjú szó. Valós jelenségről beszél, mint láttuk az előző forrás ismertetésénél, de a diákoknak csak egy kisebbségére igaz ez a megállapítás. Összességében 1963 és 1971 között, a levél megírásának pillanatáig körülbelül 77 név szerint ismert diák érkezett Bolíviából Magyarországra, de csak mintegy 10-15 főről tudható, hogy egyértelmű baloldali elköteleződéssel rendelkezett, vagy kifejezetten a pártkeretben érkező ösztöndíjas volt. A Banzer-puccs megrázta a diákközösséget, és politikai pártvonalaktól független tiltakozást váltott ki köreikben. Marcelo Ostria Trigo vádjai elsősorban ezt a tiltakozást igyekeznek átpolitizálni, építve az ösztöndíjasok között jelen levő baloldali csoportok létezésének kétségtelen tényére.

A politikai attitűd mellett a helyi diákság és a Külügyminisztérium elzárkózása miatti ellenségesség is jelen lehetett Ostria Trigo vádjaiban; mint láttuk, a bolíviai diákság is elszigetelte magát az ügyvivőtől, mintegy szimbolikusan fellépett a Banzer-rezsim képviselője, és egyben bojkottálva a találkozót. Érdekes kérdés, hogy mennyivel kellett volna korábban érkeznie, hogy megvalósulhasson a találkozó még a puccs előtt. A forrásban említett októberi rendezvény egy résztvevő beszámolója szerint[23] tulajdonképpen az augusztus 6-ai bolíviai nemzeti ünnep, a függetlenség napjának utólagos megünneplése volt. A vakáció alatt, miközben természetesen senki sem utazott haza, a bolíviai diákok közül sokan dolgoztak Magyarországon vagy nyugaton, esetleg építőtáborban voltak. A közösség egy fontos csoportosulása, a „Los Indios” nevű bolíviai népzenét játszó együttes ekkor turnézott Magyarországon és külföldön. Ennek megfelelően kellett az ünnepet a tanév megkezdése utánra, október elejére időzíteni. Valószínűleg esélye sem volt Ostria Trigónak október előtt találkoznia az ösztöndíjasokkal, tekintve, hogy május közepe után a vizsgaidőszak, évzárás majd az említett vakáció alatti tevékenységek töltötték ki a bolíviai diákok idejét.

Ami a magyar szervek ellenségességét illeti, ez elsősorban Ostria Trigo ösztöndíjasok létszámára vonatkozó jegyzékére adott válaszban nyilvánult meg. Ostria Trigo a jelentésben arra céloz, hogy már augusztus 24-én félhivatalosan kérte, hogy a magyarok adjanak egy részletes listát a Magyarországon tanuló bolíviai ösztöndíjasokról. A magyar külügyminisztérium ezt válasz nélkül hagyta. Miután – a kérdéses jelentést követően – hivatalos jegyzéket is benyújtott az adatok megszerzése érdekében, Peják Zsiva korábbi La Paz-i magyar ügyvivő a Külügyminisztérium belső kommunikációjában hivatalosan is kijelentette, hogy „1969-ig csak a BKP-nak és követségünk kapcsolatainak” nyújtottak ösztöndíjat, ennek megfelelően az ő neveiket kiadni nem tanácsos.[24] Peják egyébként túloz, tekintve, hogy Potosín keresztül nem politikai alapon is bejutottak ösztöndíjasok, illetve, hogy a Paz Estenssoro-kormány idején bilaterális alapon is érkeztek bolíviai diákok. Mindenesetre a pártösztöndíj-program léte, működése ismét problémát okozott a két állam kapcsolataiban.

A források összességében tanulságos képét nyújtják annak a jelenségnek, ahogyan a Magyar Népköztársaság egyszerre próbál szocialista szereplőként a szovjet blokk és a nemzetközi szocializmus iránt elkötelezett szereplőket segítve alkalmazni „soft power” kapacitásait, másfelől pedig a nemzetközi rendszer hiteles szereplőjeként is használni ezt a lehetőséget politikamentes ösztöndíj-keretek nyújtásával. Mindezt Bolívia esetében a politikai rendszer radikális változásai nehezítik, az adott pillanatban éppen egy határozottan Amerika-barát rendszer fellépésével, amelyben a budapesti ügyvivő aktívan próbál részt venni. A szocialista nemzetközi hálózatok működési mechanizmusai, a magyar diplomácia lehetőségei és a korszakban Magyarországon létező egyik legjelentősebb latin-amerikai ösztöndíjas közösség összetételére ható tényezők rajzolódnak ki a forrásokból.

Végül néhány megjegyzés a forrásközlés módjáról. A magyar nyelvű forrás szövegét az eredeti formában közlöm, kizárólag betűcseréket, elütéseket javítottam. Ezenkívül adatvédelmi okokból törlésre kerültek az ösztöndíjasok nevei, az angol ABC egymás utáni betűi kerültek behelyettesítésre. Ezzel lehetővé válik az ösztöndíjasok személyazonosságának védelme, miközben követhető a magyar döntéshozatali folyamat az ösztöndíjak elosztására nézve. A bolíviai dokumentumot magyar fordításban közlöm, igyekezve a nyelvhasználat, illetve a szófordulatok sajátosságának a tükrözésére.

 

1. számú dokumentum

A bolíviai diákoknak szánt teljes finanszírozású egyetemi ösztöndíjak elosztása az 1971-es évben

Művelődésügyi Min.                                                 Tárgy: benti

Forgács A. et. osztályvezető                                      Melléklet: 1 csomag, 3 db levél

 

Mellékelten megküldöm az 1971/72-es tanévre Bolíviából ösztöndíjakra pályázók kérelmét és okmányait.

Az 5 ösztöndíj elnyerésére nagykövetségünk a bolíviai hivatalos szervektől 10 jelölt – minden egyes ösztöndíjra 2 jelölt – nevezését kérte. A bolíviai részről kormányösztöndíjra javasoltak névsora a következő:

-           A.

-           B.

-           C.

-           D.

-           E.

-           F.

-           G.

-           H.

-           I.

-           J.

 

A kormányösztöndíjra pályázó jelölteket – A. kivételével – követségünk nem ismeri. A. kérelmének elfogadását javasolja.

Egyetemközi megállapodás keretében ez évben két-két ösztöndíjban részesült a la paz-i UMSA és a potosi Tomás Frías egyetem. A la pazi UMSA a két ösztöndijra 5 jelöltet javasolt, akik közül nagykövetségünk K.-t támogatja. Az UMSA jelöltjei:

 

-           K.

-           L.

-           M.

-           N.

-           O.
 

Nagykövetségünk nem tanácsolja ösztöndíjasok fogadását a potosi egyetemről, mivel a nemrégen elkezdődött „forradalom” miatt az egyetemen még tisztázatlan a helyzet, az oktatást bizonytalan időre felfüggesztették és az egyetemet bezárták, az egyetem rektora és rektorhelyettese lemondott. Ugyanakkor a potosi keret kitöltésére nagykövetségünk javasolja a bolíviai COB /Szakszervezeti Központ/ két pártfogoltja, L. és M. pályázatának elfogadását.

A BKP-nak ebben az évben két ösztöndíjat ajánlottunk fel. Megfelelő szelektálás után a következő három javaslat érkezett:
 

-           P.

-           Q.

-           R.
 

Nagykövetségünk véleménye szerint az idén is felmerül az első két jelölt esetében az utazási költségek magyar részről történő biztosítása, melyet – a kapott tájékoztatás szerint – Kolle elvtárs, a BKP főtitkára legutóbbi moszkvai tartózkodása során egyeztetett az MSZMP-vel.
 

                                                                                                          Dr. Dömény János

                                                                                                          mb. főosztályvezetőh.

 

Jelzet: HU-MNL-OL-XIX-J-1-k-1971-8.doboz-Bolívia-1127-2

 

2. számú dokumentum
Marcelo Ostria Trigo budapesti bolíviai ügyvivő jelentése a Magyarországon tanuló bolíviai ösztöndíjasokról

Budapest, 1971.december 20.

Miniszter Úr,[25]
 

már egy ideje próbálok adatokat gyűjteni, amelyek lehetővé teszik, hogy informáljam Önt a bolíviai diákokról, akik ösztöndíjat nyertek a magyar egyetemeken való tanulmányok folytatására. Sajnos, különféle okokból, nem állt módomban megszereznem a szükséges adatokat, amiből kifolyólag ezért ebben az összefoglalóban csak azoknak a tapasztalatoknak a feljegyzésére szorítkozom, amelyeket – ebben a tárgyban – szereztem, ezt megerősítő egyéb információk nélkül.

Budapestre érkezésemkor[26] számos diák látogatott meg, akik üdvözölni kívánták országunk első [magyarországi – F. D.] képviselőjét. Attitűdjük - ekkor még - szívélyes volt. Meghívtam őket egy éttermi vacsorára, hogy találkozzanak velem és családommal. Ezen alkalommal a résztvevők – huszonegynéhányan – elmagyarázták, hogy a vakáció időszaka miatt[27] nem tudtak mindnyájan összegyűlni, s remélik, hogy lesz lehetőségük ezt októberben megtenni, amikor egy bolíviai ünnepség lesz[28]. Pár nappal később kirobbant a nemzeti forradalom, s megalakult a kormány, amelyet Őexcellenciája Hugo Bánzer Suárez ezredes úr[29] vezet. Azóta csak elszórtan érkeztek látogatóim, akiknek célja a lejárt útlevelek érvényességének meghosszabbítása volt. Elmagyarázták, hogyha itt tudnák megcsináltatni ezt az útlevelek érvényességének meghosszabbítását, s nem Bécsben, ahol eddig történt, az nagy könnyebbséget és az eddig szükséges utazás költségének megtakarítását jelentené nekik. Ennek kapcsán küldtem távirati érdeklődésemet.

A hozzáállásuk azonban megváltozott. A helyzet az, hogy sokan a Kommunista Párthoz[30] tartoznak, és természetesen az augusztusi diadalt[31] nem fogadták jól. Ezen túlmenően, mint a magyar sajtó reakciójából is kitűnik (lásd 001.71. sz. jelentésemet), a tények, ha nem is eltorzítva, de azzal a nyilvánvaló szándékkal kerültek bemutatásra, hogy az új rezsimet fasiszta jellemzőkkel [felruházva] mutassák be.

A változást az jelezte, hogy az októberi ünnepségre nem lettem meghívva, s a Diákok Központja[32] azt üzente, hogy a „Bánzer-diktatúra képviselőjének” a megjelenése nem kívánatos.

Mindezek miatt, csak egy kapcsolatom maradt a diákélettel, s ez egy egyetemista, aki gyakran meglátogat, és, legalábbis látszólag, objektíven és jóhiszeműen próbál tájékoztatni. Tőle tudom, hogy a magyar kormány bolíviai ösztöndíjasai körülbelül hatvanan vannak, és az ország fontosabb városaiban vannak elszórva. Ez a legnagyobb létszámú nemzeti csoporttá teszi őket, a kubaiak és a vietnamiak után. Azt is megtudtam, hogy többségük, változó eredményekkel, hagyományos szakokon tanul, mint mérnöki, orvosi stb., és csak nagyon kevesen – ha egyáltalán – köteleződtek el olyan hivatások mellett, amelyek adekvátak országunk fejlődése szempontjából. Ugyanilyen módon nem használják ki azt a lehetőséget, hogy olyan szakokat tanuljanak, amelyeket a mi egyetemeink nem tanítanak.

Magyarországon magas az iskolázottsági arány, több száz éves tapasztalatok gyümölcseként.  Ez a gazdagság – [amely az] európaiaknak természetes – okosan kihasználható lenne, a hatóságaink ellenőrzése mellett. Ezzel szemben már majdnem egy évtizede jönnek ebbe az országba bolíviai diákok, az ösztöndíjasok személyére és a választott szakokra vonatkozó kritériumok nélkül.

Csak 1970 májusában írta alá Bolívia és Magyarország a Kulturális és Tudományos Együttműködési Egyezményt,[33] amely nagyon általános formában tárgyalja az ösztöndíjasok ügyét. A harmadik pontja például kimondja: „A Szerződő Felek közös megegyezéssel meg fogják vizsgálni az egyetemi és speciális képzésekre nyújtott ösztöndíjakon keresztüli fejlesztési lehetőségeket… E célból a két kormány évente informálja egymást az eredményekről, lehetőségekről és javaslatokról, amelyek ebben a témában vetődnek fel.”

Amint látható, ez a nemrégiben megkötött egyezmény még nem került alkalmazásra, és megfelelő rendelkezései sincsenek a követendő eljárásokra vonatkozóan. Másfelől, mivel az ösztöndíjak csak egyirányúak – Bolíviából Magyarországra – évente egyoldalúan a magyar kormány határozza meg a Bolíviának nyújtandó ösztöndíjak számát. Ezenfelül a magyar egyetemek különálló egyezményeket kötöttek néhány bolíviai egyetemmel – például a Potosíban lévővel[34] – amelyekben elsősorban politikai, nem pedig akadémiai szempontokat vettek figyelembe. Végül azokra az ösztöndíjakra sincs hiány jelentkezőkből, amelyek a La Paz-i magyar nagykövetségen szerezhetőek meg, az Oktatásügyi Minisztériumon keresztül benyújtott jelentkezés segítségével. Mint láthatja, a rendszer kaotikus, és véleményem szerint nem fenntartható.

Ezen aggodalmaim, az egyetemi és technikusi szakok kiválasztási és választási módszereit figyelembe véve megbeszélést kértem az ezen ösztöndíjakért felelős hivataltól, a Protokollfőnökségen[35] keresztül benyújtott jegyzékkel; ez a kérés egyelőre függőben van, és nem kívánom erőltetni a választ, ugyanis úgy gondolom, hogy érdemes lenne megvárni Külügyminisztériumunk véleményét, s ha van, speciális utasításait.

A magyar kormány által kínált ösztöndíjak rendszere meglehetősen nagyvonalú, tekintetbe véve, hogy teljes mértékben fizetik a La Paz-Budapest repülőjegyet,[36] és a képzés végén – és egyes esetekben, a tanulmányok igazolható okokból való megszakításakor – a Budapest-La Paz utat is. Az ösztöndíjas érkezésekor a Kormány biztosít számára egy utalványt, hogy ruhát szerezzen be egy bizonyos boltból, 3000.- Ft értékig (100 USD). Az ösztöndíjasoknak szállást és étkezést biztosítanak Nemzetközi Előkészítő Intézetben[37] valamint havonta 1250.- Ft-nyi összeget (41 USD) kapnak, amelyek elegendőek személyes költségeikre. A diákoknak a Központi Előkészítő Intézetben való tartózkodása egy évben van megszabva, amelynek része a magyar nyelv intenzív oktatása.

Másfelől, az egyetemeken minden szakág kötelező része a „marxizmus” tantárgy, ami látható a mellékelt elsőéves orvostanhallgató órarendjében, amelyet ehhez a jelentéshez csatolva küldök. Nekem azonban azt mondták, hogy ez külföldiek számára nem kötelező.[38] Arról is tájékoztattak, hogy nincsen komoly arra irányuló nyomás, hogy a külföldi diákok a kommunista ideológiához igazodjanak, de világos, hogy az alkalmazott eljárások alattomosak, kitartóak és néhány év leforgása alatt nagyon hatékonyak. De a kitartó propagandának is sikere van, még inkább, hogyha jól szerkesztett fényképekkel és humanitárius szándék látszatával kísérik.

A napokban, például, a Nemzetközi Előkészítő Intézetben, ahol a külföldi diákokat szállásolják el, plakátokat helyeztek el spanyolul és angolul a „Bolíviában tapasztalható elnyomás” ellen, amelyeken fotókat mutattak a bolíviai hadsereg páncélautóiról és temetésekről. Láthatóan, eltorzítják az igazságot, mivel [a képek – F. D.] egyértelműen minden esetben az augusztusi összecsapásokhoz[39] kapcsolódnak és nem valamiféle feltételezett „elnyomáshoz”. Mellékelek egy példányt az említett plakátból, amelyet a korábban említett diák távolított el titokban, és juttatott el hozzám bizalmasan.

Remélem, hogy ez az információ hozzájárul az ösztöndíjak odaítélésének újraszervezéséhez, és amíg ez nem történik meg, tanácsosnak tartanám, hogy a Magyarországra utazni kívánó új diákok ne kapjanak kilépő vízumot.

Ezúton is megragadom az alkalmat, hogy kifejezzem Önnek, miniszter úr, a mélységes és kitüntetett nagyrabecsülésemet.
 

Marcelo Ostria Trigo[40] (aláírás)

Ügyvivő

 

A 2. számú dokumentumot spanyolból fordította: Farkas Dániel, nyelvileg lektorálta: Horváth Emőke és Güntherné Adamik Judit

Forrás: A Bolíviai Külügyminisztérium Történeti Levéltára és Könyvtára, La Paz, Plaza Murillo esq. Ingavi. Jelzet: BO-MRE-AYBI.EM-5961 (Bolívia budapesti követségéről beérkező levelezés, 1971-1975)