Erőszak Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyékben 1918 őszén. Okok és magyarázatok

Bevezető

 

            A négy vármegye demográfiai és gazdasági értelemben sajátságos régiója volt az országnak 1910-ben: többnemzetiségű terület, rossz gazdasági és szociális helyzetben élő lakossággal. A lakosság anyanyelv szerinti megoszlását tekintve döntő többségében a rutént beszélők (42%) éltek, majd őket követték a magyart (31%) és a németet (11%), románt (11%), szlovákot (4%) beszélők.[1] Az itt élők nagy része görögkatolikus volt (61%), őket követték a reformátusok (12%), a római katolikus (11%) és az izraelita (4,5%). Gazdasági értelemben a négy vármegye nem tartozott az iparosodott országrészek közzé, amit jól bizonyít, hogy 1910-ben az itt élő lakosság 69%-a őstermelésből élt. Az iparban a lakosság mindössze tizenegy százaléka dolgozott. Ráadásul ennek a gazdasági szektornak a helyi képviselői a kezdetleges, nem pedig a kor igazán húzó iparágai (szén- és vaskohászat) voltak, nem a fejlett nagyipar, hanem a vándoripar és a kézműipar. A 20 munkásnál több főt foglalkoztató bánya- és kohóvállalatokat, üzemeket főleg a só- és vasbányászat jelentette Máramarosban.[2] Ezek azonban nem tudtak egész évben munkát biztosítani csakúgy, mint ahogy a fakitermelő és feldolgozó vállalatok sem. Utóbbiban igaz az, hogy a fakitermelési szezonban olykor 1000 munkás is dolgozott egy-egy kitermelésnél, ez azonban nem biztosított állandó munkát, mindössze az év néhány hónapjára vonatkozott.

            Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyék legnépesebb nemzetiségi lakossága a ruszinok voltak, akik szegénységben éltek. Az ők gazdasági felemelését szolgálta az 1867-ben meginduló hegyvidéki akció a legelők minőségi javításával, a tenyészállatok, a gyümölcsoltványok és a vetőmagok kedvezményes árú kiosztásával,[3] ami azonban leállt a terület cseh és román megszállása miatt 1919-ben. A ruszin nemzetiségű lakosság 88,9% őstermelésből élt, 3,6%-uk az iparból, 3%-uk napszámból. Jelenlétük az ország gazdasági életében alig volt érezhető, leginkább csak az erdészetben. A Magyar Királyság területén az erdészettel foglalkozók 15%-át ők adták.[4] A rossz megélhetés miatt 1899–1914 között több mint 90 ezer ember vándorolt ki Amerikába, akinek a kétharmada „ruszin anyanyelvű” volt.[5] Nemcsak a gazdasági helyzetük volt nehéz, de ezzel párhuzamosan alacsony, mindössze 22,7% volt az írni-olvasni tudók aránya.[6] Jelentős volt körükben a háborúban elesettek száma is, ami 12 ezer főt tett ki.[7]

            A 19. században lezajlott nemzeti ébredés sora az első világháború után elérte a négy történelmi vármegye nemzetiségi lakosságát is. A rutének körében a nemzetiségi ébredés kevesebb sikerrel járt. Az Osztrák–Magyar Monarchia háborús vereségét követő összeomlás idején sorra jelentek meg a ruszin érdekek érvényesítését célul kitűző Nemzeti Tanácsok. A ruszinok körében 1918 végén létezett ukrán,[8] magyar[9] és csehszlovák[10] politikai orientáció is.[11]

            A négy történelmi vármegye közellátásában a zavarok már 1917-ben is érezhetőek voltak. Ennek ellenére katasztrofális helyzetbe csupán a háború végére kerültek, ami a lakosság elégedetlenségét tovább tüzelte. A minőségi romlás okai között ott szerepelt a közellátás elosztó rendszerének hibái, az általános anyaghiány és a kedvezőtlen földbirtokmegoszlás. Utóbbi miatt a hegyvidéki területen élő ruszin lakosság képtelen volt alapvető élelmiszercikkeit – kukorica, burgonya – megtermelni.[12] 1918 őszén szinte mindenből hiány volt. Főleg az élelmiszer, a só, a cukor, a liszt, a burgonya hiánya korbácsolta fel a leggyakrabban a közhangulatot. Máskor a közszükségleti cikkek a dohány, a cipő, a ruha, gyufa, a tűzifa, a gyertya felelt a rossz közhangulatért.[13] A szeszfogyasztást is korlátozták, a csak szeszt forgalmazó üzleteket bezárták.[14] A petróleum és a nyersolaj hiánya közvetve felelt a lakosság rossz közérzetéért, hisz bezártak a mozik, és a lakásvilágítás is nehézkessé vált.[15] A szénhiány miatt késtek a vonatok, 1919 januárjától pedig már nem is közlekedtek.[16] Az akadozó vonatközlekedés további csapást jelentett a hegyvidékre tartó élelmiszerszállításokra, amelyek így néhol teljesen megszűntek.[17]

            A közigazgatás a közszükségleti- és élelmiszercikkek hiányát elsősorban a visszaélésekkel, a feketekereskedelemmel és a csempészettel igyekezett magyarázni. A közellátás növekvő nehézségeit csak mérsékelni lehetett, nem pedig megszüntetni. Az alispánok első intézkedéseikkel igyekezték a lakosságot takarékosságra inteni,[18] majd kísérletet tettek arra, hogy összeírják a lakosságnál lévő élelmiszercikkeket, ruhakészletet hatósági szétosztás érdekében. Ezt azonban a rekviráló bizottságok a legtöbb esetben nem tudták végrehajtani a lakosság erélyes ellenállása miatt.[19] Egy-egy kormánybiztos-főispán mindent elkövetett, hogy a közellátási gondokat a katonai anyagraktárak készleteivel orvosolják. Ez az intézkedés sem tudta a hiányt enyhíteni ugyanakkor.[20] A községi közellátási szervek szigorúbb ellenőrzései is azt a célt szolgálták, hogy a közellátás javuljon. Sok esetben ugyanis a vármegyei vezetés az elosztási rendszer zavarainak tekintette a közellátásban észlelt problémákat, így szigorúbban ellenőrizte az ellátás intézményeit. Ennek érdekében gyakori rendőrségi razziákat, hatósági kiszállásokat és árvizsgáló bizottsági ellenőrzéseket tartottak.[21]

            A kedvezőtlen szociális helyzet és a katasztrofális közellátás miatt csak idő kérdése volt, hogy a társadalomban felgyűlt feszültség erőszakhullám formájában oldódjon fel. Ezt elősegítette a háborút lezáró fegyverszünet megkötése, pontosabban annak következménye, a katonák hazatérése a frontról. A bakákat odahaza az élelmiszer és a közellátási cikkek hiánya, éhező és fagyoskodó családtagok és az állapotokon javítani képtelen, erélytelen közigazgatás fogadta. Sokan emiatt a községi és városi vezetésen kérte számon családja lerongyolódását.[22]

A katonák és a lakosság fosztogatásba kezdtek. Az első erőszakos cselekmény – amit forrásokkal is tudunk igazolni – Mezővári községben zajlott le, miután Szarka Lajos vári hídmunkás hazatért Budapestről. Szarka azt a hírt hozta magával, hogy „nincs törvény”, aminek hatására Mezővári lakosai rabolni és fosztogatni kezdtek.[23] A hír gyorsan tovább terjedhetett, hisz – forrásaink szerint – november 1-én már közel egy tucat Bereg vármegyei községben fosztogatott a lakosság. Az erőszak féktelenségére nagyszerű példa a királyházai járás, amely községeinek 70%-ában szünet nélkül folyt a fosztogatás 1918 első hetében.[24]

 

Alsókalocsa (ma: Kolocsava, Ukrajna) látképe a Darvajkával napjainkban.
Forrás: Wikimedia Commons

 

A négy történelmi vármegye egyedinek tekinthető az erőszak intenzitása szempontjából. Amíg a Duna–Tisza közén november 3–7 között fokozatosan megszűntek a zavargások,[25] addig Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyékben, az erőszak csak november utolsó napjaiban kezdett csökkeni, és december végéig sem szűnt meg. A november végi enyhe csökkenés oka főleg az egyre több helyen megszerveződő nemzetőrség volt.

A leggyakrabban a zavargások elkövetői a frontról hazatért dühös katonák vagy az elszegényedett lakosok voltak. Sokszor fordult elő, hogy a morális válságba[26] került csendőrőrség tagjai fosztogattak. November végétől az elkövetők között szintén egyre gyakrabban bukkantak fel a frissen szervezett nemzetőrség tagjai. Ők leginkább az alacsony zsold, a szolgálat után járó kevés élelem miatt hagyták ott a nemzetőrséget és gyarapították a fosztogatók táborát.[27]

Az erőszak főleg a magyar közigazgatás ellen irányult, konkrétan a jegyzők, papok és lelkészek ellen. Ezen kívül gyakran a zavargások célpontjaivá váltak a vasútállomások éttermei, a Hangya üzletek, szeszfőzdék, a zsidó kereskedők üzletei. De nemcsak a zsidók üzletei kerültek az erőszak célkeresztjébe 1918 őszén, hanem olykor a zsidó lakosság is. Felfegyverzett frontkatonák űzték el Dombó[28] és Kálinfalva[29] község zsidóságát a településről.[30] Felsőszelistyén[31] zsidók üzleteit, lakását fosztogatták és dúlták fel magukról megfeledkezett nemzetőrök.[32]

A novemberi erőszak gyakran antiszemita töltetű volt: a civil lakosság több községben is követelte a zsidók iparűzési engedélyének megvonását, néhol a gazdasági életből való kiszorításukat, sőt olykor azt is, hogy telepítsék ki őket Galíciába (2. számú dokumentum).

 

*

Az 1918 őszén kirobbanó erőszakhullám okaival Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyékben, a közigazgatás által kitermelt iratokon kívül, egy másik típusú forráscsoportból is megismerkedhetünk. Ez az irategyüttes a magyar orientációhoz tartozó, községi, ruszin nemzeti tanácsok alakuló jegyzőkönyvei. Ezek a dokumentumok azokban a ruszin falvakban készültek, amelyek 1918 őszén továbbra is Magyarország határain belül képzelték el jövőjüket.[33] Ennek érdekében megalakították a községi magyar-rutén nemzeti tanácsot. Az alakuló üléseken általában felolvasták az Ungváron megalakult Magyarországi Rutének Néptanácsának négypontos programját, majd kifejezték szándékukat, hogy csatlakoznak a Néptanácshoz, és továbbra is Magyarország fennhatósága alatt képzelik el jövőjüket feltéve – és itt jön nem várt fordulat – ha a lakosság által támasztott feltételeket a Magyar Népköztársaság teljesíti.[34] A ruszinok tehát a jegyzőkönyvekben megfogalmazott szociális jellegű panaszok – amelyek sok esetben felelősek voltak a feszült közhangulatért, a háborús összeomláskor pedig az erőszakért – mellett  felsorolták követeléseiket is a Magyar Népköztársaság felé. A jegyzőkönyvekből kiderül, hogy egzisztenciájuk javulását a leggyakrabban a ruszin önrendelkezéstől, a földosztástól és a zsidó kereskedők működésének azonnali beszüntetésétől várták.

E jegyzőkönyvek forrásértékét két nem elhanyagolható tény is növeli. Egyrészt keletkezésük idejét tekintve az erőszakhullám napjaiban képződtek 1918 novemberében és decemberében. Másrészt az itt élő etnikum „személyesen”[35] fejtette ki benne a katasztrofális szociális helyzetét (háború alatti elszegényedés, élelmiszerhiány, jegyzők és zsidó kereskedők elleni düh stb.). Segítségükkel megismerhetjük a korban élő mindennapi ember romló életkörülményeit, illetve bepillanthatunk eddig nem vizsgált kapcsolatrendszerekbe,  mint például a nagybirtok–földnélküliek, zsidók–keresztények hétköznapokban megélt konfliktusaiba is.

Nézzünk meg két ilyen, többségében ruszinok által lakott községben készült jegyzőkönyvet 1918 decemberéből, amikor az erőszak bár még elvétve jelen volt, de intenzitása a négy történelmi vármegyében már csökkenő tendenciát mutatott. 

 

Felsőkalocsa (ma: Nehrovec, Ukrajna) napjainkban.
Forrás: Wikimedia Commons / Jiří Komárek

 

 

Dokumentumok:

 

1.

A felsőkalocsai Magyar-Rutén Nemzeti Tanács alakuló ülésének jegyzőkönyve

Felsőkalocsa, 1918. december 8.

 

Jegyzőkönyv

 

Alulírottak Felsőkalocsa[36] község lakosai Községi Magyar-Ruthén Nemzeti Tanácsá alakulván az ungvári Magyar-Ruthének Nemzeti Tanácsának f. 1918. november hó 22-én kelt „Kiáltványa” értelmében csatlakozásunkat f. 1918. december 8-án tartott népgyűlésünkből folyólag ezennel bejelentjük. Ez alkalommal szívvel lélekkel kijelentjük, hogy őseink megszentelt földjéhez édes magyar Hazánkhoz mindig is érzett hazafiúi szeretettel ragaszkodunk, tőle elválni nem akarunk, annak integritását továbbra is fenntartjuk szívünkből-lelkünkből kívánjuk, óhajtjuk. Rákóczi népe vagyunk, és nem éppen a kedvezőbb geográfiai fekvésnél, de 100 éves történelmi múltunknál fogva, amely idő alatt magyar testvéreinkkel ezek hegemóniája alatt együtt éltünk, szenvedtünk, örültünk, vele összeforrtunk, vérünket a szabadságért eddig is, a nagyvilágháború jelenében is együtt oltottuk – belátjuk szükségét annak, hogy kedves ősi Magyar Hazánk fiai – immár önrendelkezéssel bíró szabad polgárai továbbra is megmaradjunk, és úgy jelen, valamint jövő boldogulásunkat Magyarország Köztársaság Népállam impériuma alatt keressük, találjuk is meg és zavartalanul élvezzük. Kijelentjük, hogy teljes bizalommal és bizodalommal viseltünk az ungvári Magyar-Ruthének Néptanácsa iránt és egyben kérjük testvéri szeretettel ugyanazt, hogy sérelmeinket, jogainkat, panaszainkat az alábbi következőkben tudomásul venni, azokat illetékes helyeken tolmácsolni és Magyarország Népköztársaság kormányával egyetértőleg orvosolni szíveskedjék.

Sérelmeink, panaszaink

1. Miután kincstári földekkel, erdőkkel és havasokkal van körülvéve községünk, a megélhetésünk teljes lehetetlenség, mert sem szarvasmarhát, sem semminemű más háziállatot nem tarthatunk. Úgyszólván nap-nap mellett, sőt minden pillanatban ki vagyunk téve annak, hogy permanens büntetésben lehet és van részünk.
2. Az úrbéres erdőkért is mi fizetjük az adót, de semmi hasznot nem veszünk, nem vehetjük, mert rémbírsággal sújtanak bennünket nap-nap mellett csak azért, mert ezt is az állam kezeli.
3. Földbirtokaink a semmivel határosak. A leggazdagabb rutén polgártársunk a helységben és határban legfeljebb 6 holdnyi földdel rendelkezik. Vagyis ennyije van csak, ez is teljesen terméketlen. A szénán kívül egyéb alig terem, legtöbbet, ha jó termő év van, akkor kevés krumplink (burgonyánk) szokott teremni, de egyéb semmi.
4. Községünk Felsőkalocsa lakossága nagyobb kontingensében teljesen vagyontalan. Tehát nincs min és miből megélnie. A földbirtok segítség egyike a legfőbb kívánságainknak, annál is inkább, mert sem napszáma, sem semminemű más keresete nincs népünknek.
5. Ezekhez a nyomasztó viszonyokhoz hozzájárul még az is, hogy szegény községünkben már hónapok óta egy mákszemnyi[37] liszt sem lett kiutalva, krumpli nem termett, tehát ki vagyunk téve a legkínosabb éhenhalásnak. Tanítónk útján szereztünk krumplit a földművelési minisztériumtól ősz elején, de a volt minisztérium nem reagált. Ilyen élelmezési rendszernek vagyunk kiszolgáltatva. Ez állapotokon sürgősen, illetőleg azonnal segíteni kell. Nálunknál szegényebb, agyonkorrumpáltabb nép nem létezik Magyarországon. Az élelmezés körül a leghihetetlenebb korrupció dühöng napjainkban, az utóbbi hónapokban is egyenesen orgiákat ül, és mi távíró hiánya miatt, teljesen bízhatatlan posta mellett, a közlekedési eszközök teljes hiányában, teljesen el vagyunk hagyatva, és ki vagyunk téve ugyan e korrupció határt nem ismerő kénye-kedvének, […][38] tobzódásának.
6. A kincstár a legelőket csak rém drágán szokta kiadni. A szegény ember nem képes pár darab marháját, juhát legeltetni. Másrészt az, ami nem kincstáré, az a zsidóké, a zsidók legelője. Ez még drágább, tehát akinek a marhája a kincstári havasokról elmaradt, elkésett, az fizet aztán a zsidó havasért 1 darab marháért 50 koronát, 1 darab juhért 12 koronát, hogy egy pár hétig legelhessenek. Ettől a rémséges állapotoktól és nyúzástól szeretnénk szabadulni, mert nem bírjuk ki tovább.
7. A zsidók miatt rémuralom alatt vagyunk. Máskülönben is ismert zsidóságunk szertelensége rabszolgaságban tart minket, szabadulást, megváltást kérünk ettől a nyomasztó igától. Sem malmunk, sem boltunk nincsen. Mindez az ő kezükben és birtokában van. Polipok szívóságával kiuzsoráztak bennünket, kezünket lekötözték, mi sem malmot sem egyebet nem tarthatunk. Ők a zsidók parancsolnak, övék a vezető szerep az elsőség mindenben, mindenütt. Velük szemben a polgárember nem is merészel szólni, sem valamit tenni. Övék az elsősség a törvény előtt, övék a törvény mosolya. Övék minden, nekünk szegény polgároknak nincs velük szemben soha igazunk. Hogy hogyan élünk és […][39] milyen rendben élünk és éltünk, annak a jelenből vett illusztrálására egy konkrét példát felemlítünk. A zsidók például kaptak 5 kg cukrot, meg 5 liter petróleumot, még akkor is ha az illető zsidónak csak két tagból álló családja van. A rutén polgártárs 10 tagú családja után is csak 1 kg cukrot és 0,5 liter petróleumot kapott, ha kapott. Mert most is dühöngő „spanyol-járvány” ideje óta és alatt, amikor minden házban majd hárman, négyen vagy valamennyien súlyos betegen feküdtek a családtagok közül – amidőn kivétel nélkül majdnem minden házban egy, két, három, négy halálozás is történt, sok esetben kettő halott egyszerre egy ugyanazon házban – nekünk ruténeknek a hatósági petróleumból nem akartak adni.[40] Holott ilyen hatósági petróleum[41] hordószámra volt készletben magán eladásra átformálva és csak jó csomó tojásért kaphattak belőle azok, akiknek volt elegendő tojásuk. Lelketlenül, szívtelenül, embertelenül sötétséget, pokoli sötétséget borított reánk az élelmezési korrupció akkor – mégis csak égbekiáltó isszonyúság volt – amidőn szeretteink, hozzátartozóink halomszámra súlyos betegen, a petróleum hiánya miatt a sötétségben minden segítség nélkül halomszámra pusztult,[42] amidőn aztán az éj sötétjében a tömegesen elhalt, ott fekvő szeretteink kihűlt tetemei fölött vak sötét hosszú éjszakákon minden világítószer nélkül zokogtuk el a válás nehéz könnyeit, irigyelve a halottainkat, hogy már túl vannak a földi szenvedéseken, s minden hatósági, elöljárói rutén népellenes élelmezési és minden egyéb hasonló trükkön.

Ilyen élelmezési arányban részesült a rutén polgárság a zsidókkal szemben a helyi és szomszédos hatósági élelmezési korrupt rendszer miatt. Évszázadok óta is ez történt, így történt. E rabszolgaságból, mely nem egyedül csak elnyomóink a zsidók, hanem főképpen hatóságunk bűne is, felszabadítást kérünk egyszer s mindenkorra!

8. Önként következik az imént is előadott tényeknél fogva, hogy ne bízzák többé az enyves, ragadóskezű zsidó polgártársakra – mint ahogy ez nálunk a világháború ötöd fél éve alatt történt és még ma is dívik – a kiosztandó népélelmezési cikkeket. Ne kényszerítsenek bennünket, hogy ezek átvételéért minden egyes osztáskor a körjegyzőségünk székhelyére, Alsókalocsára zarándokoljunk családonként, hanem adják ki az általunk választott „Élelmezési cikkeket kiosztó felsőkalocsai bizottságnak”. Szüntessék meg tehát ezt a lealázó, meglopott rabszolgaságot, hogy mi Felsőkalocsa község a maga egészében Alsókalocsára nyolc kilométernyi távolságra fáradjunk egyenkint, mindegyikünk, hogy ott egy idegen, többnyire zsidókból álló idegen élelmezési bizottságtól csak azt és annyit kapjunk, amit és amennyit nekünk az ottani (alsókalocsai) zsidó községi bíró különös kegyeiből tetszik. Annak a zsidó bírónak a kegyeiből éppen, aki a hatósági petróleumot irtóztató szükség – spanyol-epidémia idején[43] – elkezelte, elsikkasztotta, élelemosztó társaival egyetértőleg és csak suttyomban, és csak tojásért árusította. Hatósági lisztet, dohányt, lábbelire valót stb. csirkéért, túróért, favágásért (napszámért) s egyéb naturáliákért suttyomban az elsikkasztott hatósági népélelmezési cikkekből lehetett szintén kapni.[44]

Így jártunk a tőlünk elrekvirált krumpli, széna és gyapjúval is. A bekívánt mennyiséget ezekből beszolgáltattuk, a katonai parancsnokság részére 50-60 kilométernyire be is fuvaroztuk. De habár a hadsereg-parancsnokság számunkra ki is fizette a nekünk járó díjakat, sem az anyagokért, sem befuvarozásukért négy év óta a járandóságokat nem kaptuk meg eddig sem! A trénszolgálatokért, a trénfuvarozásokért sem, stb-ért sem! Ugyanaz a korrupt rendszer, amely az élelmezési cikkeket az imént panaszolt módon és lelkiismeretlenséggel kezelte, és elkezelte a rekvirálás, befuvarozás, trénszolgálat stb. címen befolyt járandóságainkat. A többi e körjegyzőségbeli községek e nemű járandóságaival együtt – pénzben százezrekre halmozta, elkezelte – nekünk nem fizette ki a mai napig sem. Az összekötetésekkel magát biztonságba ringatózott, magát biztonságban érzett korrupt rendszer a zsidótársakkal karöltve nyomorított bennünket úgy, mint ahogy nem csak itt szép Magyar Hazában, de sehol e világon nem nyomorítottak soha népet![45]

Hisszük és reméljük, hogy a Magyar Rutének Nemzeti Tanácsa Ungvárott, nemcsak az e pontban, hanem a közvetlen előbbiben (lásd VII) összefoglalt sérelmeink égbekiáltó halmazát megfelelő retorzióval megejtett vizsgálat keretében orvosoltatja minél előbb és bennünket már e sorok, panaszaink vétele után sürgöny és telefon intézkedésekkel megszabadít a tobzódás, a hatósági népélelmezési cikkekben való önkényes, csak önérdeket szolgáló szabad vájkálás, eltulajdonítás, sikkasztás e „fenegyerekeitől”!

9. Felsőkalocsa községünknek van egy régi jó karban lévő fából készült iskolaépülete, a hozzátartozó kerttel. Ez szintén zsidó uralom alatt nyög. Zsidó vette be magát oda és nincs, nem volt hatalom, hogy őt onnan kilakoltassa. Annak dacára, hogy azt formálisan megvette volna tőlünk és megfizette volna nekünk. Mi mindeddig nem voltunk képesek őt onnan kituszkolni, nem a „zsidóé az igazság” a törvény a hatóság előtt, ha nem is volt igaza, ez a náció uralta a helyzetet mindig, mint ez esetben is. Most aztán, amikor a nemzetek önrendelkezési népjogának a fönséges, megváltó napja a kárpátaljai zsidók által elsanyargatott népre is felragyogott és az […][46] szabadság hárfájának édes zenéje hozzánk is eljutott, felhasználtuk a kedvezőnek látszó alkalmat, és a bitroló zsidóságnak kiadjuk útját. Ám nem tellett bele három nap sem, az alsókalocsai zavar miatt megjelent „zsidó-hadnagyocskák”[47] szépen visszatették a mi zsidóinkat. Úgy látszik, hogy a mi hatóságaink[48] kellenek ahhoz, hogy járásunk felett végre az önrendelkezés jogát érvényesíthessük.

A zsidók különben többektől nevetséges áron vagy egészen ingyen elsajátítottak földeket. Van, akitől jelentékeny földbirtokokat 12 koronáért vettek el. E megkárosított ruténpolgártársaknak földjét visszaadatni kérjük. Van reá számtalan példa, amely orvoslásra vár e tekintetben.

10. Mert 50-60 kilométernyire vagyunk a vasúti vonaltól, állandóan drága áron kell megvennünk zsidó kereskedőktől az élelmi, például kenyérnek való tengerit, gabonát stb. ruha és egyéb háztartási cikkeket. A vasútvonaltól való nagy távolság miatt még ez előtti békés időkben is ki voltunk téve teljesen ezentúl is ki lehetünk téve, ki lehetünk szolgáltatva a busásan jövedelmező zsidó üzérkedésnek. Viszont ha valahol […][49] nagy nehezen mi is el tudnánk adni például túrót, gyapjút, darócszövetet, azt is csak a zsidó-üzérnek kénytelenek vagyunk potom 10-ed résznyi áron odavinni, úgyszólván ajándékozni. Mert ebből a rémtávolságból az értékesítésre alkalmas piacainkat, mint például Husztot, Técsőt, Máramarosszigetet csak három, sőt négynapi keserves járásba kerülő […][50] tudjuk elérni csak. Gazdaságilag tehát teljesen zsidóknak vagyunk lekötve, kiszolgáltatva a nehéz közlekedési viszonyok miatt. Egy bennünket is elérő villamos vagy gőzvasút vonal kiegészítésére égető szükség van. Az ezt ígérő és tervbe vett „[…][51] –bisztra” vízművek kiépítését szorgalmazni reánk üdvöt hozhatna.
11. Végül be kell jelentenünk, és segítséget kell kérnünk a kannibáli vérengzés miatt, amelyet ellenünk indítottak és még e sorok írásakor folyamatban tartanak vérlázító eszközökkel. A hazatérő katonák, nem is a mieink, hanem alsókalocsaiak Alsókalocsán, tehát nem nálunk Felsőkalocsán,[52] a négy és fél év óta a fronton megviselt, enervált idegzettel hallván a fentebb már vázolt, övéik háború alatti s a legutóbbi petróleumos sanyargatásról, felháborodtak, felbőszültek és felháborodásukban azok ellen fordultak, akiket övéiknek sanyargatóik gyanánt ösmertek fel, de csakis azok ellen.[53] Törtek, zúztak, de megállapítható, hogy senkinek személyi biztonságát nem sértették, nem támadták meg, senkit nem bántalmaztak. Keresték az elrejtett, eltulajdonított, őseiktől elsikkasztott hatósági élelmezési cikkeket. Így került elő a „spanyol-járvány” pusztítása idején embertelenül csak tojásért áruba bocsátott pár hordó hatósági petróleum is,[54] az epidémia lázában fetrengő nép szájától megvont sok zsák, a zsidókhoz átadott hatósági fehér liszt, rizskása, kávé, dohány, szivar stb.[55], amikből a nép addig alig is látott valamit. A mi asszonyaink, gyermekeink csak úgy kerültek bele, hogy a támadók övéik sanyargatóinak ruháit, házi, bolti felszereléseit és egyéb cikkeit kidobálgatták és ők, hogy el ne pusztuljon a kidobott holmi, innen is onnan is felszedték ezeket a holmikat, amiket az alsókalocsaiak még nem vittek el és haza Felsőkalocsára hozták, de meg lehet állapítani, hogy mihelyst arra felszólítattak a holmikat – csekély kivételtől – vissza is vitték. Ez alkalomból a háború alatt agyonsanyargatott népet aztán – többnyire a részvételben való ráfogásokkal csak – iszonyú kegyetlenséggel lelövették, halálra kínozták, összeverték. Most rémséges büntetéseket szabtak ki reájuk, akár volt, akár nem alapos ok rá. Egész sokakat elfogtak és csak 1000–4000 korona ellenében bocsájtották szabadon. Előbb persze alaposan összeverve, összetörve őket. A megkínzottak és összevertek közül körülbelül 40-en folyó 1918. évi december 9-én a helyi főszolgabíró felhívására a járási székhelyen is megjelentek Ökörmezőn. Orvosilag is megvizsgáltattak és utasítattak, hogy befizetett pénzeiket kérjék vissza. Megtették, de ütlegekkel válaszoltak követelésikre, illetőleg kéréseikre.

Ezekből folyólag tehát kérjük a mi Magyar Ruthén Nemzeti Tanácsunkat, hogy kiáltványa értelmében még a csendőrség is legyen más, csak rutén származású. Ne legyen idegen érzésű. Mert ezek rém kegyetlenül bántak el a kevésbé hibás – ilyen volt az elfogottak zöme – polgártársainkkal. Nem csak lelőttek egyeseket egészen ártatlanul is,[56] nemcsak leírhatatlan módon összevertek ártatlanokat, nemcsak koldusbotra juttató rémes pénzbüntetéseket szedtek be többektől, de éjnek idején az elfogott asszonyainkat kihallgatás érve alatt laktanyára cipelték és azokon erőszakot kíséreltek meg és csak vészes jajkiáltásukra és testük összetörése árán szabadíthatták ki magukat a meggyalázástól.[57] Segítséget! Segítséget! Segítséget kérünk, de minél előbb a rémuralom orgiái ellen.

A fentiekből láthatni, hogy a katonák támadásának a háború négy és fél évében messze visszanyúló indokai voltak és tehát nem szabad, nem is lehet azt egyszerűen „bolsevik lázadásnak venni”, amely netán „urak és zsidók ellen irányult”.[58] Az élelmezési korrupt rendszert reprezentáló úr és zsidóknak az utóbbi feltevés nagyon kapóra jött. Gonosz perfidiával nem önmagukban, hanem a tényleges támadókon kívül a népben, többi közt a mi felsőkalocsai népünkben is keresték, illetőleg kerestették a „bűnbakot”. Ez ellen a feltevés ellen ünnepélyesen tiltakozunk és a korrupt élelmezésosztó urak és zsidók uszításai ellen segítséget kérünk.

*

Íme ezek a mi panaszaink, sérelmeink. Egyesek azonnali orvoslását, illetőleg kezeltetését kell folyamatba tenni. Mi nem akarunk édes, ősi Magyar Hazánktól elszakadni. Szándékunk, tervünk soha sem volt, még gondolatban sem! Történelmileg igazolt tény, hogy kedves Magyar Hazánknak őseink földjének mindig is hű fiai voltunk sanyarú körülmények, életviszonyok közt, azok maradunk továbbra is a szebb, a boldogabb államban is. Édes Hazánk Magyarország integritását megóvni óhajtjuk, impériumában akarunk élni továbbra is! Kérjük azonban fenti sérelmeink részben, azonban időrendi radikális szanálását. Kérünk enyhülést a rémes és véres élelmiszer korrupció ellen és a zsidók járma alóli felszabadítást.

Cл нашей Бог![59]

Kelt, Felsőkalocsán, 1918. évi december hó 8-án.

Felsőkalocsa községi Magyar Ruthének Nemzeti Tanács Bizottmánya:

[olvashatatlan nevek]

 

Az irat jelzete: UA-KTÁL-1134-1-4. 1–3a. [Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi részleg. A központi ruszin néptanács iratai.] Eredeti, kézirat.

 

Nagyberezna (ma: Velikij Bereznij, Ukrajna) a századelőn.
Forrás: Wikimedia Commons

 

2.

A nagybereznai ruszin Nemzeti Tanács alakuló gyűlésének jegyzőkönyve

Nagyberezna, 1918. december 19.

 

Jegyzőkönyv

 

Felvétetett Nagybereznán[60] a hitelszövetkezet helyiségében a ruszin néptanács[61] alakuló gyűlésén 1918. december 19-én.

Jelen voltak: Melles Endre espres-lelkész, Dr. Budai László ügyvéd, Lupis Gyula adótárnok, Choma János erdész, Choma Dezső, Kaszás Ferenc fakereskedő, Vojcsechovszky András kántor, Bucsina Mihály nyugalmazott kántortanító, Melles Jenő IV. é. papnövendék, továbbá a gazdák köréből Laczanics Mihály községi bíró, Selepecz Miklós, Rohács Mihály, Gerzánics Mikuly, Selepecz János, Laczanics György, Chimics Miklós, Berezánics András, Torbics György, Kirlik Vaszily, Chalachán Mihály, Ivanega Mihály, Laczanics István, Ivanovics János, Ivanovics Péter, Borolics György, Kidora Mihály hentes mester, Tur Miklós, Laczanics Szorocsák Miháy, Laczanics Szorocsák Vaszily és ezen kívül mintegy hatvan mind nagybereznai lakosok.

            A gyűlést egybehívó Melles Endre esperes[62] lelkész üdvözli a megjelenteket vázolva röviden a mai gyűlés célját és felkéri a gyűlést, hogy elnököt és jegyzőkönyvvezetőt válasszanak, egyben megnyitja a gyűlést.

A gyűlés elnökké egyhangúlag Melles Endre esperes lelkészt, jegyzőkönyvvezetővé Dr. Budai László ügyvédet választják meg.

            Elnök felolvassa az ungvári ruszin Nemzeti Tanács kiáltványát, mely a ruszin népet egyesülésre hívja fel. Kiemeli, hogy a világháború tűzbe borította az egész világot. Az emberek gondolkozásában a Wilson-féle elvek kerültek túlsúlyra, melyek minden nemzetnek, így a ruszinnak is megadja a teljes szabadságot. Ha mi kárpátaljai ruszinok nem akarjuk, hogy elnyeljenek bennünket mások, kötelességünk, hogy magunkról eleve gondoskodjunk azért, mint az ungvári ruszin nemzeti tanács gyűlésein hangoztatta. Együttesen összetartozva állást kell foglalnunk nekünk is nagybereznai lakosoknak, mint e vidék vezető centrumának. Kötelességünk ruszin szabadságunkért mindent megtenni. Mi a Kárpátok alatt itthon vagyunk, nem is akarunk teljesen elszakadni Magyarországtól, hanem önálló független ruszin kantonunkban kívánunk élni, szabadságunkat, függetlenségünket és önrendelkezésünket megőrizni, biztosítani. Mi nem akarunk elveszni a csehek körében, sem az ukránok körében, mert csak itt lehetünk a mi kantonrendszerünkben önállók és függetlenek. Felhívja egyúttal az egybegyűlteket, hogy mondják ki, hogy megalakul a nagybereznai ruszin nemzeti néptanács, és csatlakozik az ungvári ruszin Nemzeti Tanácshoz.

A gyűlés egyhangúlag elhatározza a  ruszin néptanács megalakulását és kimondja,  hogy csatlakozik az ungvári Ruszin Nemzeti Tanácshoz

(Ruszka Rada).

            Az elnök előterjeszti az 1918. december 18-án tartott budapesti nagygyűlés határozatát, mely szerint minden község szavazattal bír arra nézve, hogy a nagy ruszin nemzetgyűlés Munkácson vagy Huszton tartassék-e meg.

A gyűlés, illetve a tanács egyhangúlag elhatározza, hogy a nagy ruszin nemzetgyűlés helyéül Munkács városát jelölik ki.

            Elnök előterjeszti a fenti budapesti gyűlés azon határozatát, hogy a nagy nemzetgyűlésre minden 1000 választó választ egy kiküldöttet, egyben felhívja a gyűlést illetve tanácsot a kiküldöttek megválasztására.

A gyűlés egyhangúlag Selepecz Miklóst, és Laczanics Györgyöt választja meg,  kik a megbízást elfogadják.

            Elnök fölkéri Dr. Budai László ügyvédet, hogy az 1918. december 12-én irodájában történt előzetes megbeszélés alapján adja elő ezen előzetes megbeszélés eredményét, hogy a gyűlés pontozatok fölött határozzon.

            Dr. Budai László előterjeszti a következő megbeszélt tervezetet:

1. A ruszin kanton területén a bíróságnál, közigazgatásnál, közoktatásnál s minden hivatalban a tisztviselők azonnal cseréltessenek fel úgy, amint a négy ruszin megye főispánjait azonnal ki is cserélték már.[63] Különösen alispán vármegyei főbb hivatalnokok, szolgabírók, körjegyzők, vármegyei ügyészek és tb. ügyészek, községi bírák azonnal ruszinokkal cseréltessenek föl. Vérző sebeinkre azonnal meg kell adni az első gyorssegélyt ezzel a gyors kicseréléssel.

A gyűlés  egyhangúlag kimondja, hogy az előterjesztett kicserélését szükségesnek tartja, szükséges a tisztviselőket a fenti értelemben azonnal kicserélni, de a tisztviselők személyének a megválasztásánál az egész ruszin nemzetnek beleszólása legyen, vagyis maga a ruszin nép választja tisztviselőit és határozza meg azok számát. Ehhez elnök és jegyzőkönyvvezető is hozzáfűzi, hogy miután egyszerre az egész vonalon nem történhetik meg a kicserélés, előbb az exponált helyeken kell a kicserélést eszközölni, vagyis ahol arra a legnagyobb szükség van.

2. Szükséges a kincstári erdők felosztása a nép közt a legelőkkel együtt, mert e vidéken nincs latifundium, másutt földet osztanak majd, itt osszanak kincstári és uradalmi erdőt.

A gyűlés egyhangúlag elhatározza, hogy a kincstári erdők és legelők felosztását követeli a maguk javára. Ehhez elnök hozzáfűzi, hogy itt nem lesz kincstári, hanem kantonbirtok s kívánatosak tartja a maga részéről, hogy ami föltétlenül erdőtalaj, az meghagyassék.

3. Tervbe van véve Ungváron egy ruszin bank felállítása. Miután a ruszin vidék hemzseg a zsidó bankoktól, így Nagybereznán két zsidó bank virul. Létszükség lenne Nagybereznán is felállítani egy ruszin bankfiókot, mert így a ruszinok annál nagyobb kedvvel fognak részvényeket jegyezni és annál nagyobb számban.

A gyűlés elhatározza, hogy ez idő szerint nem tárgyalja ezt a kérdést, de egyhangúlag szükségesnek tartja itt a ruszin bankfiókot.

4. Saját ruszin országgyűlési képviselőink legyenek, aki a népet ismeri, és akit a nép ismer.

A gyűlés ezt az indítványt  egyhangúlag elfogadja.

5. Miniszteri hatalommal felruházott állandó központi kormánybiztosságot követelünk, amely ruszin kantonunk érdekeit képviseli.

Ezt a gyűlés egyhangúlag magáévá teszi.

6. Követelnünk kell, hogy ruszin kantonunk székhelye Ungvár legyen.

Ezt a gyűlés egyhangúlag elfogadja.

7. Követelnünk kell a virilizmus[64] teljes eltörlését.

Ezt a gyűlés egyhangúlag elfogadja.

8. Kívánatos egy állandó propagandabizottság kerületenként, melynek tagjai lesznek ruszin világi urak, papok és gazdák. Ez összekötő szerv a nép és az Ungvári Rada közt és tanácsadója a Radának. A tervbe vett agitációs körutaknál vidékiek is részt vegyenek, nevezetesen papok, ruszin világi urak (ügyvédek, tanítók stb.).

A gyűlés ezen előterjesztést egyhangúlag magáévá teszi.

9. Követeljük, hogy az egész ruszin kanton területén az összes zsidókat fosszuk meg úgy a korcsma, mint a trafikjogtól. Ruháztassék át e jog a ruszin gazdákra. Legyen a vidéki központokban mint például Nagybereznán is egy nagy ruszin vegyes árubolt, ahol mindenféle áru kapható legyen. Követelnünk kell minden téren a zsidó uralom letörését, így a kereskedelem terén is, mert nem tűrhetjük tovább, hogy ezer és ezer szegény ruszin vérünket a kapzsi zsidóság uralja s rajtuk élősködjenek. Kívánnunk kell, hogy mindenből legyen sajátunk és minden legyen a mienk.

A gyűlés ezt az előterjesztést kitörő lelkesedéssel egyhangúlag magáévá teszi és nyomatékosan követeli a zsidó szipolyozó uralom letörését.

10.  Kívánatosnak tartjuk a ruszin jogvédő irodák felállítását minden bírósági helyen, hol a hét bizonyos napján minden ruszin ember díjtalanul kap felvilágosítást minden ügyben. Előadó Dr. Budai László ügyvéd a maga részéről ilyen jogvédő iroda felállítására saját irodája keretében vállalkozik, késznek nyilatkozik.

A gyűlés lelkesen és egyhangúlag elfogadja az előterjesztést és hangsúlyozza a ruszin jogvédő iroda azonnali felállítását. Dr. Budai László ügyvéd nyilatkozatát tudomásul veszi.

11. Követeljük a ruszin helységnevek visszaállítását.

A gyűlés egyhangúlag az előterjesztést magáévá teszi.

12. Előadó tervezete szerint nagyon hálaadatos és szükséges volna a népies felolvasások és szórakoztató népies összejövetelek bevezetése ruszin képes újságokkal együtt.

A gyűlés ezt egyhangúlag elfogadja, mint a ruszin nép kulturális szükségletét.

13. Követelnünk kell a zempléni ruszinok ide való csatolását a hathatósabb tömörülés érdekében.

A gyűlés ezt is kimondja határozatilag.

14. Követelnünk kell az uzsora kíméletlen letörését olyanképp, hogy a nagybereznai ruszin bankfiók felállításával tegyük életképtelenné a zsidóbankot és a titkos zsidókölcsönözéseket, s ezzel fojtsuk meg az uzsorát.

A gyűlés ezt kimondja határozatilag s lelkesen fogadja el az előterjesztést.

15. Követelnünk kell a vadászati törvény gyökeres megváltoztatását, hogy követelhető legyen mindenféle vadkár, hogy saját földjén mindenki lelőhesse a kártékonyt, azt ne legyen köteles kiszolgáltatni, az sajátja legyen.

A gyűlés oly értelmű határozatot hoz, hogy saját területén vadászati szempontból függetlenül akar rendelkezni.

16. Szükséges peres eljárás megváltoztatása, hogy minket saját ünnepünkön ne idézzenek perbe, s közigazgatási vagy másféle hivatalos funkciót ne lehessen és ne legyen szabad végezni.

A gyűlés ezt határozatilag kimondja.

17. Követeljük a ruszin lakosságot a háború alatt ért összes károk teljes megtérítését s e célból egy kizárólag ruszin bizottság kiküldését, melynek feladata a károk újabb becslése.

A gyűlés ezt egyhangúan kimondja határozatilag.

18. Követelnünk kell az államnak átadott nagybereznai egyházi ingatlan visszaadását, mert az oktatás úgyis automatikus lesz.

A gyűlés ezt határozatilag kimondja.

19. Szükséges a teljes dohánytermelési szabadság, de csak saját szükségletre.

A gyűlés ezt határozatilag kimondja.

20. Korszerű követelmény, hogy a papságnak szolgáltatott párbér (rokovina) és napszám (dennik) eltöröltessék és a papok épp úgy mint más köztisztviselők csak készpénzfizetéssel legyenek dotálva, miért is ingatlanra szükségük nem lesz, azok így elveendők.

A gyűlés ezt kimondja határozatilag, de az elnök maga részéről kívánatosnak tartaná 10 hold föld meghagyását. A gyűlés ezt az elnöki előterjesztést nem fogadja el.

21. Követelnünk kell, hogy az összes akár Galíciából, akár más vidékről ide bevándorolt idegen elemek azonnal távolíttassanak el, nevezetesen az összes zsidók, lengyelek, szerbek, horvátok, olaszok vagy bárki más idegen nép.

A gyűlés ezt nagy lelkesedéssel határozatilag kimondja és ennek sürgős végrehajtását nyomatékosan is követeli.

22. A ruszin kanton vezetősége minden esetben, rövid időközökben periodikusan megújuló választások alá essék.

A gyűlés ezen előterjesztést határozatilag kimondja.

23. Követeljük, hogy a háború folyamán hadi célokra elrekvirált összes harangjainkat a legrövidebb időn belül nekünk visszaszolgáltassák úgy, mint az elnök előterjesztése szerint Ausztriában már meg is történt. Végső esetben ugyanolyan súlyos harangokat követelünk vissza.

A gyűlés ezt határozatilag kimondja.

24. Követeljük a halászati törvény megváltoztatását, olyképpen, hogy a halászati jogot a nép korlátlanul gyakorolja.

Ezt a gyűlés határozatilag elfogadja.

Mindezek letárgyalása után a gyűlés vita után egyhangúlag határozatilag kimondja, hogy amennyiben e követelmények nem valósítathatóak meg megfelelő gyorsasággal ruszin kantonunk keretében, ez esetben az egész ruszin nép vagy a csehek, vagy az ukránok államához fog csatlakozni.

Ezek után az elnök megköszönve a megjelentek érdeklődését és lelkes munkáját, az ülést befejezettnek nyilvánítja azzal, hogy a gyűlésnek közóhaja, hogy a jegyzőkönyvet egy küldöttség mielőbb nyújtsa át személyesen az ungvári Ruszin Nemzeti Tanácsnak és főispán-kormánybiztosnak.

A jegyzőkönyvet öt példányban állítottuk ki.

A jegyzőkönyv hitelesítésére felkért Selepecz Miklós és Rohács Miháy, ezenkívül az önként megjelent Laczinics Mihály községi bíró, Kidora Mihály hentes mester. Hancsin János, továbbá Lupis Gyula adótárnok és velük együtt dr. Budai László ügyvéd közösen előterjesztik, hogy a jegyzőkönyv 24. pontjában foglaltakat olyképpen egészíti ki a maguk részéről, hogy a lakosság nemcsak a halászati jog fölött, hanem mindennemű vízjog fölött korlátlanul rendelkezhessék.

Ezzel a jegyzőkönyv berekesztetett és aláíratott.

Kelt, mint fent.

Aláírások:

Melles Endre, nagybereznai esperes, lelkész, elnök

Dr. Budai László, ügyvéd, jegyzőkönyvvezető

Selepecz Miklós, jegyzőkönyv hitelesítő

Rohács Mihály, jegyzőkönyv hitelesítő

 

A jegyzőkönyvet hitelesítésénél önként jelen voltak alulírottak is:

            [olvashatatlan nevek]

 

Az irat jelzete: UA-KTÁL-1134-1-2. 31–34a. [Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi részleg. A központi ruszin néptanács iratai.] Eredeti, gépirat.

 

2.