A hatalmi "elit" jövedelme az 50-es években

Az itt közölt, a Politikai Bizottság részére 1953-ban készült előterjesztések a Magyar Dolgozók Pártja felső vezetőinek jövedelmére és külön juttatásaira, valamint az állami felső vezetők fizetésére tesznek javaslatot. A PB 1963. december 21-i üléséről készült jegyzőkönyv pedig a legfőbb párt és állami vezetők havi jövedelmét állapítja meg A dokumentumok pontosan mutatják a kommunista elit és az átlagemberek jövedelme, életmódja közötti hatalmas különbséget.

Bevezetés

A mindenkori hatalmi elit az anyagi juttatások terén saját magának - társadalmi rendszerektől úgyszólván függetlenül - mindig privilegizált helyzetet biztosított. Az establishmentet körülvevő luxus különösen az 1950-es években váltott ki visszatetszést, jogos felháborodást, mivel az átlagember naponta szembesült a bosszantó hiánycikkek véget nem érő listájával, a fogyasztási javak csapnivaló minőségével, a boltok előtt kígyózó hosszú sorokkal, a családok százezreit súlyos nélkülözésbe taszító alacsony jövedelmekkel. A legfelső kommunista párt- és állami vezetők maroknyi csoportja az akkori viszonyokhoz képest valóban fényűzőnek számító életmódját - amennyire egyáltalán lehetett - igyekezett elrejteni, szigorúan titokban tartani. A Rákosi- és a Kádár-rendszer elitje elzárt és szigorúan őrzött villákban lakott, az 50-es években lefüggönyözött autókban közlekedett, csak a számukra fenntartott üzletekben, üdülőkben, kórházakban vásárolt, pihent és gyógyíttatta magát.

A Politikai Bizottság tagjainak a fizetése és egyéb juttatása 1963-ig nagyságrendileg megegyezett a miniszterek havi jövedelmével. A tárcák vezetői 1950 januárjában 3850 Ft illetményt kaptak, ami 3000 Ft elszámolás alá nem eső, tehát teljesen szabadon elkölthető reprezentációs költségkerettel egészült ki. Az államtitkárok ugyanekkor 3300 Ft-ot kerestek. (MOL M-KS 276. f. 53. cs. 43. ő. e. A Politikai Bizottság 1950. január 12-i ülésének jegyzőkönyve.) A legfelső politikai és állami vezetők fizetése és költségtérítése több mint tízszeresét tette ki a bérből és fizetésből élők 1950. évi 652 Ft-os, és közel tizenhétszeresét a legrosszabbul kereső mezőgazdasági munkások és alkalmazottak 406 Ft-os havi átlagkeresetének. (MOL M-KS 276. f. 53. cs.180. ő. e. A Politikai Bizottság 1954. június 9-i ülésének jegyzőkönyve.)
Az Országos Tervhivatal elnöke, Vas Zoltán 1952 szeptemberében 5275 Ft-ot vihetett haza. (MOL XIX-A-16-f. 1. doboz. Feljegyzés Vas Zoltán elvtárs részére, 1952. szeptember 30.) E mellett a Magyarországra delegált szovjet szakértők egy része is miniszteri javadalmazásban részesült. Vjacseszlav Kornyilovics Bacsin részére pl. - aki 1953. október 8-án érkezett egy évre tanácsadóként az Országos Tervhivatalba - Szalai Béla, az akkori OT elnök havi 5700 Ft-os szakértői díjat javasolt. (MOL XIX-A-16-f. 33. doboz. Szalai Béla 1953. október 15-i levele a Külügyminisztérium Nemzetközi Gazdasági és Pénzügyi osztálya részére.) A miniszteri fizetéseknek megfelelően kapták az MDP Központi Vezetősége 1953. június 27-28-i ülésén megválasztott PB-tagok is 5750 Ft-os havi apanázsukat. (MOL M-KS 276. f. 53. cs. 131. ő. e. A Politikai Bizottság 1953. augusztus 12-i ülésének jegyzőkönyve.) 1953 szeptemberéig ugyanennyit vehettek át fizetési borítékjaikban a legfelsőbb állami vezetők is. Olt Károly pénzügyminiszter 1953. szeptember 8-i előterjesztésében azt javasolta az MDP KV Politikai Bizottságának, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének és a Minisztertanács elnökének a fizetését havi 7500 Ft-ra, a miniszterelnök-helyettesekét havi 6500 Ft-ra emeljék. A PB azonban csak a kollektív államfői testület elnökének fizetésemeléséhez járult hozzá, a kormányfő és helyetteseinek a javadalmazása változatlan maradt.

Az MSZMP Politikai Bizottsága 1963 végén Nyers Rezső KB titkár tájékoztatója alapján elfogadta az Államgazdasági Bizottság javaslatát, és a legfelsőbb párt- és állami vezetők fizetését - tekintettel nagyobb felelősségükre és társadalmi kötelezettségükre - a minisztereknél magasabb összegben állapította meg. A párt első titkára ettől kezdve 13 500 Ft, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke 13 000 Ft, a Minisztertanács elnöke 12 500 Ft-ot keresett havonta, a miniszterelnök-helyettesi funkcióval havi 11 000 Ft járt. (MOL M-KS 288. f. 5. cs. 323. ő. e. A Politikai Bizottság 1963. december 21-i ülésének jegyzőkönyve.)

A pártállami nómenklatúra elitjét a miniszteri fizetésen túl számos külön juttatás is megillette. Az 1950-es években a Politikai Bizottság tagjainak és a KV titkárainak minden felmerülő költségeit az élelmezéstől a lakbérig és a tüzelőig, a közüzemi díjaktól a háztartási alkalmazottak fizetéséig, a költöztetéstől a lakás berendezéséig és tatarozásáig a párt illetve az állam fedezte. A legfelsőbb vezetők az 1960-as években a budavidéki, a gemenci, a gödöllői, a gyarmatpusztai és a gyulai állami vadgazdaság területén évente egy-egy szarvasbikát, dámát, őzet, egy-két erősebb vadkant, két muflont, társasvadászatok alkalmával két-három db apróvadat lőhettek úgy, hogy az elejtőt a trófea ingyen megillette, fizetni csak a nagyvad húsáért, bőréért kellett. Természetesen az elvtársak a vadászházakban jutányos áron kaptak szállást és étkezést, sőt még töltényt is. (MOL XIX-A-16-j. 27. doboz. Tájékoztató az állami vadgazdaságok területén folyó vadászatok rendjéről, 1964. október 21.) Éjjel-nappal személyes használatú autó állt a rendelkezésükre, kedvezményesen üdülhettek a hazai és testvérországi párt- és állami üdülőkben, betegség esetén családtagjaikkal együtt a Kútvölgyi Állami Kórházban gyógyították őket, az orvosi konzílium rendszeres egészségügyi szűrővizsgálat alapján döntött esetlegeses gyógykezelésükről, illetve a szokásos pihenőnapokon túli egészségügyi szabadságuk mértékéről. (MOL XIX-A-16-f. Elnöki iktatatlan iratok 58. doboz.)
A pártállam busásan gondoskodott a hatalmi elit nyugállományba kerülő tagjairól is. Kádár János mellett a forradalom leverésétől mindvégig szilárdan kitartó Münnich Ferenc miniszterelnököt - megromlott egészségi állapotára való tekintettel - 1965 nyarán helyezték nyugállományba. Münnich havi 7700 Ft-os nyugdíja mellé betegsége miatt további 3400 Ft segélyt, állandó ápolói felügyeletet és szolgálati gépkocsit kapott. Münnich elvált feleségének havi 1600 Ft kegydíjat állapítottak meg. (MOL M-KS 288. f. 5. cs. 372. ő. e. A PB 1965. augusztus 17-én tartott ülése.)
A kommunista elit kiváltságait szigorúan titkos párt- és állami határozatok, rendeletek szabályozták. Az itt közölt első előterjesztés az MDP Politikai Bizottságának 1953. augusztus 12-i ülésére készült, amelyben a KV apparátusa a nevezetes június 27-28-i KV ülésen megválasztott PB tagjainak, póttagjainak, az MDP KV titkárainak, illetve a PB-ből ekkor kikerülő volt tagoknak a juttatásaira nézve tett javaslatot.

Az MDP KV 1953. június 27-28-i ülésén a PB tagjainak és póttagjainak számát tizenegy, a titkárságét öt fővel csökkentették. A megválasztott kilenc tagból (Rákosi Mátyás, Nagy Imre, Gerő Ernő, Hegedüs András, Hidas István, Kristóf István, Földvári Rudolf, Ács Lajos, Zsofinyecz Mihály) és két póttagból (Bata István és Szalai Béla) álló Politikai Bizottság zömét régi káderek alkották. (MOL M-KS 276. f. 52. cs. 24. ő. e. Az MDP KV 1953. június 27-28-i ülésének jegyzőkönyve.) Hosszabb-rövidebb ideig kikerült a legfelső politikai vezető testületből Farkas Mihály, Révai József, Horváth Márton, Apró Antal, Rónai Sándor, Harustyák József, Szabó István, Kiss Károly korábbi PB tag, illetve Dénes István, Házi Árpád, Piros László korábbi póttag. [Szabó Bálint: Az „ötvenes évek". Bp., 1986. 84.] Farkast a PB a Szovjetunióba hadiakadémiára, Révait pedig felelős pártmunkára akarta küldeni. (Farkas Mihályt - aki átmenetileg Nagy Imre mellé állt - néhány hét múlva visszavették a Politikai Bizottságba. Apró Antal 1953 novemberében, Révai1956 júliusában került be ismét a PB-be.)
Az 1. számú dokumentumban ugyancsak szereplő Kovács Istvánt és Vas Zoltánt - akik az indoklás szerint súlyosan vétettek az éberség szabályai ellen - , az MDP KV 1953. február 26-i ülésén hívták vissza a PB tagjai sorából. Kovácsot egyidejűleg leváltották a KV Párt- és Tömegszervezeti Osztálya, Vas Zoltánt pedig az Országos Tervhivatal éléről is. Az éberség azonban csak ürügy volt; valójában a PB Borsod megyébe és Komlóra száműzött két tagja a magyarországi cionista összeesküvők ellen szervezett koncepciós ügynek lett az áldozata. (MOL M-KS 276. f. 52. cs. 23. ő. e. Az MDP KV 1953. február 26-i ülésének jegyzőkönyve.)
A 2. számú dokumentum 1953. szeptember 8-án készült, és a legfelső állami vezetők javadalmazásának emelésére vonatkozott. (Erre az előterjesztésre T. Varga György hívta fel a figyelmemet, amiért ezúton mondok köszönetet.)

A 3. számú dokumentumban szereplő javaslatot 1963-ban már az MSZMP Politikai Bizottsága számára készítették. Ismereteim szerint az első számú párt- és állami vezetők fizetése ekkor emelkedett a miniszteri javadalmazás fölé. A Politikai Bizottság juttatásairól ez az előterjesztés sajnos nem szól, de feltételezhető, hogy ez maradt a miniszteri fizetés szintjén.

Ezen a napon történt február 26.

1945

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány közzétette az 528/1945. sz. rendele-tét, amelynek értelmében feloszlatta a fasiszta pártokat és egyesülete-...Tovább

1952

Elkészül Nagy-Britannia első atombombája.Tovább

1957

Az MSZMP IKB határozott a KISZ felállításáról. Földes László vezetésével bizottságot jelöltek ki, amelynek feladata a hasonló szovjet...Tovább

1993

– Terrorista bombamerénylet a New York-i Világkereskedelmi Központban (WTC): ezer sebesült és öt halálos áldozat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő