IV. Károly magyar király (I. Károly néven osztrák császár) a Bécs melletti Eckartsau vadászkastélyban írt levelében lemond a magyar...Tovább
Egy szocialista nagyüzem, a Csepel Autógyár első lépései
„Meg kell jegyeznünk, hogy a 2. ponttal kapcsolatban a javaslat már a helyszínen felvetődött vizsgálatunk nyomában, de igen nagy ellenállásra talált és azt a következtetést vontuk le, hogy az illetékes műszaki vezető, Herceg elvtárs, a Motorgyár fődiszpécsere, kissé belemerevedett a megszokott módon történő gyártásba, és nem tudja elképzelni, hogy a 'jól bevált módszere' mással is helyettesíthető".
Bevezetés
Magyarországon háborút követő pusztítás következtében minimális számban álltak rendelkezésre működőképes, a termelés érdekében „hadra fogható" közúti gépjárművek. A háború utáni magyar gépjárműállomány a legkülönbözőbb hazai és nyugati típusokból tevődött össze, így azok javítása, az alkatrészek beszerzése további nehézséget okozott. A kormányzat és a közlekedéssel foglalkozó akkori szakemberek jól látták, hogy mindenekelőtt a tehergépkocsi-gyártást kell fejleszteni. Országszerte megindult az élet, a mezőgazdaság, az újjáépülő gyárak nagy számban igényelték a teherszállító járműveket. A magyarországi tehergépjármű-állomány számbeli fejlesztésében 1945 után főként a győri Vagon- és Gépgyár, valamint a MÁVAG vett részt a teherautó gyártásban. 1947-ben még úgy kalkuláltak, hogy a tehergépkocsik több mint fele MÁVAG, illetve RÁBA-gyártmány lesz. 1949-ben a szállítójárművek hiánya miatt a politikai-gazdasági vezetés a Nehézipari Központon (NIK) keresztül
az ausztriai székhelyű Steyr gyár diesel motorjának és a D-380 típusú tehergépkocsinak a licencét, gyártásdokumentációját. Ezzel párhuzamosan 1949 közepén már zajlott az autógyártás szerszámainak fejlesztése is. Egy 1949. július 20-án készült közlekedési minisztériumi feljegyzés jól foglalta össze a korabeli magyar gépjárműgyártás helyzetét, amire egyrészt a minőségi hiányosságok, másrészt a szállítási határidők be nem tartása, végül pedig a magas beszerzési árak voltak jellemzők. Az egyes jelentésekre, feljegyzésekre kézzel írt vélemények rendkívül jól tükrözik vissza korszak iparpolitikáját. Jó példa erre feljegyzése, aki az összefoglaló elolvasása után az első oldalra a következő írta: „Bakonyi Sebestyén Endre elv[társ]! Rendet és tervfegyelmet kérek! Így nem mehet tovább. Kérek sürgős jelentést. Vas. Az elsődleges cél tehát az volt, hogy a Steyr-motorokat továbbfejlesszék, és azokat immáron egy olyan vállalat gyártsa le, amely nemcsak motorokat gyárt, hanem kompletten és tömegesen állítja elő a gazdaságnak szükséges tehergépkocsi-mennyiséget.Az itt közölt dokumentumok egyike - amely feltételezhetően 1949-ből származik - bemutatja az elkészült kísérleti gépkocsik próbaútjainak tapasztalatait és az elért műszaki
. (Lásd az 1. dokumentumot!) Az összefoglaló jelentés szerint a próba tehergépkocsik három hónapos üzem során - amely különböző útviszonyok és terhelés mellett történt - elérték a 30 ezer kilométert. A kísérletek tehát rendkívül intenzívek voltak éppen annak érdekében, hogy a gépkocsikat majdan a legkülönbözőbb viszonyok között tudják alkalmazni, illetve azért, hogy az új kifejlesztett típust minél előbb szériában gyártsák. A tehergépkocsi kísérleti változatát a levéltári dokumentumokban ezért még típusnévvel illetfék, utalva a Nehézipari Központra. A gyártás helyszínéül a Dunai Repülőgépgyár Rt. volt telephelyét, Szigetszentmiklós-Gyártelepet jelölték ki, ahol 1949 novemberében létrehozták a gépjármű- és teherautógyártás új magyar központját, a Csepel Autógyár Nemzeti Vállalatot. A szakembergárda nagy része a Weiss Manfréd Acél- és Fémművektől érkezett az autógyárba. A dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a kezdeti időszakban a motorfejlesztések és a kísérletek sem zajlottak mindig zökkenőmentesen. Kezdetben a motorfejlesztésre, majd pedig a Csepel Autógyár fejlesztésére az időhiány és a gyorsaság volt jellemző. Mindennek következményeit a gyár már az alapításkor, majd az '50-es évek termelésében is megsínylette.A dokumentumok visszatükrözik a Csepel Autógyár alapítását követő első, problémákkal teli éveit. A közölt dokumentumok a Magyar Dolgozók Pártja KV Ipari és Közlekedési Osztálya iratanyagában maradtak fent. A Csepel Autógyár felett egyes, felügyeleti hatósági jogköröket gyakorló szervek, mint például a Kohó- és Gépipari Minisztérium, vagy az Autó- és Traktoripari Tröszt, jelentéseiket az ipari és a közlekedési kérdésekkel foglalkozó osztálynak is megküldték. Forrásválogatásunk talán más, az ötvenes évek elején alapított gyárra is eshetett volna, érdekességét azonban az adja, hogy a Csepel Autógyárra, mint I. kategóriájú, kiemelt jelentőségű beruházásra tekintettek. Ebből adódóan minisztériumi szinten kiemelt figyelmet szenteltek a rendkívül gyors léptékű fejlesztéseknek. A beruházások számos várt és nem várt termelési problémákat eredményeztek a D-350-es tehergépjármű és más termékek, pl. motorok, aggregátok gyártásában, amelyeket rövid vagy hosszútávon a gyár felettes szerveinek orvosolniuk kellett. A fejlesztések ütemére utal, hogy a gyárban foglalkoztatott munkások létszáma az 1949. év végi alapítást követően 1951-re
a hatezer főt.A Népgazdasági Tanács - Csepel Autógyár Nemzeti Vállalat alapításáról szóló - 1949. október 26-ai határozata a gépjárműgyártás gyors ütemű fejlesztését
. A kijelölt feladat már önmagában is jelentős volt, mi több, irreális elvárásokat támasztott a gyár vezetése és a gyár munkásai felé. A gyártás megindítását követő első hónapok után nyilvánvalóvá vált, hogy az autógyár a részére előírt terveket csak rendkívüli erőfeszítések árán tudja teljesíteni. Az 1951-ben a kitűzött tervek között szerepelt például 3767 darab D-350-es, tehergépkocsi, 7178 darab 413-as motor és 5347 darab kardántengely legyártása. Az Országos Tervhivatal 1951. május 24-én közzétett nyilatkozata szerint a Csepel Autógyár az ötéves terv keretében, a gyártást 1955-ig oly módon fogja fejleszteni, hogy 1955-ben 25 ezer darab motort és tízezer darab tehergépkocsit tudjon gyártani. A gyár 1951. március 31-ig 2830 darab tehergépkocsit gyártott, de a gyártás szakaszos volt, korabeli szóhasználattal élve nem folyt ütemes termelés. Mindehhez egyrészt a kooperáló vállalatok késedelmes és akadozó szállításai, másrészt pedig a nehézipar szinte minden területén jelentkező nyersanyaghiánya járult hozzá. Ez a tényező késztette arra a Népgazdasági Tanácsot, hogy a véleménye szerint évi ötezer darab teherautót is gyártani képes vállalat évi termelését 4500 darabban . A vállalat 1951-ben végül 4627 tehergépkocsit gyártott. A késedelmes alkatrészszállítások miatt a hónapok első felében emelkedett az állásidő, a második felében pedig nőtt a túlóra. Ilyen körülmények között a terv teljesítését, sőt lényegében túlteljesítését a szintén mesterségesen felfejlesztett munkaverseny-mozgalom segítette elő. 1951. április közepén már a vállalat dolgozóinak 82,1%-a versenyben volt. A dolgozók túlórázása 1952-ben olyan méreteket öltött, melyre a szakszervezet is felhívta a figyelmet, és az ügy a minisztériumban . (Lásd a 2. dokumentumot!) A szakszervezeti titkár nem tehetett mást, minthogy a fennálló törvények megsértésével vádolta meg a Csepel Autógyárat és vezetőit, javasolva szigorú megbüntetésüket. Hozzá kell tennünk - erről a dokumentum nem tanúskodik - hogy a munkások nem feltétlenül az elbocsátás, vagy bármiféle retorzió terhe miatt nem mentek haza kellő időben a gyárból, hanem attól a jól felfogott érdektől vezérelve, hogy csak bizonyos darabmennyiség legyártása esetén kaphatták meg a nekik járó illetményt, amit amúgy az előző hónapban vagy dekádban végzett teljesítményeik alapján megállapítottak nekik. Augusztusban a szakszervezet feljelentésére a Kohó- és Gépipari Minisztérium vizsgálatot folytatott. A jelentésből világosan kitűnik, hogy a túlórák idejének nagy részét is - amely elérhette a havi 24, 36, illetve akár a 60 órát is - a munkások állásidőben töltötték el, azaz feltehetően ekkor már nem végeztek produktív . (Lásd a 3. dokumentumot!) A jelentés szerint egy 12 órás műszakból 4-6 órát a munkások állásidőben „dolgoztak", ami nyilvánvalóan az alkatrész- és nyersanyaghiányból, szervezési hibákból adódott össze. A megállapítás másik része több esetben ma már nehezen értelmezhető kijelentést tesz a lemaradásra és a selejtképződésre. Ennek egyik oka az volt, hogy a Rákosi Mátyás Művekből kikerülő öntvények selejtje a Csepel Autógyárban csak minden huszadik művelet után derült ki, a szalagot pedig megszakítani nem kívánták a művezetők. A jelentés második pontjára a felettes szerv javaslatot is tett, miszerint a megoldás az lenne, ha az Autó- és Traktoripari Tröszt (ATIT) műszaki osztálya segítséget ad a Csepel Autógyár műszaki szervének a gyártási műveletek átszervezésére, amit a Motorgyár fődiszpécsere - feltehetően szervezési és műszaki okok miatt - nem Bíró Ferencné, a Csepel Autógyár igazgatója - Rákosi Mátyás sógornője - a fenti problémákat a Sebő Lászlóval történt telefonbeszélgetésben pusztán a külső kooperáció hiányával indokolta.A forrásokban különböző indokokkal magyarázták meg a lemaradásokat, így például az általános anyaghiány, a selejtszázalék, a munkavállalók alacsony teljesítményszázaléka, a gépkapacitás-hiány és az áramkimaradás szerepelt az okok
A folytonosan ismétlődő problémákkal a KGM is foglalkozott. A vizsgálatokról készült jelentések nyíltan foglalkoztak a Csepel Autógyár nyersanyagellátásának és hullámzó teljesítésének problémájával, ahogy az ATIT : „Elektroacél nélkül autóalkatrészeket gyártani nem lehet. Bármilyen világosan tudják ezt a Kohó- és Gépipari Minisztérium vezető elvtársai, hónapok óta nem történt intézkedés az Autógyár III. és IV. évnegyedi elektroacél-szükségletének ügyében. A helyzetet súlyosbította, hogy a gyárnak egyszerre kellett megfelelnie a belföldi igényeknek, azon belül kiemelten a honvédségi megrendeléseknek, továbbá az exportkötelezettségeknek is. (Lásd a 4. dokumentumot!). A kritikus nyersanyaghelyzet az év végére sem változott. Egy 1952. december végi jelentés tanúsága szerint szinte mindegyik, a Csepel Autógyárnak bedolgozó üzem lemaradásban volt, ami miatt a gyár rendszeresen nem kapott elegendő nyersanyag-fedezetet. Az '50-es évek termelésének egyik legemblematikusabb mondata lehetne a jelentés azon része, amely a Magyar Acélárugyár hordrugóhoz szükséges anyagellátásáról szól. „Példának hozom fel, amikor is a Miniszter elvtárs utasítására azonnali intézkedésen keresztül 120 to rugó anyagot kellett Ózdnak legyártani, melyet le is gyártott, de szállítani csak 50 tonnát tudott, mivel a többi anyag 70 to selejt lett." (Lásd az 5. dokumentumot!). Ha hihetünk a forrásoknak, akkor láthatjuk, hogy a Csepel Autógyár lemaradásában jelentős volt az egyre inkább begyűrűző nyersanyaghiány, a kooperáló és az összeszerelést végző üzemek adok-kapok játszmája és a felelősség másikra hárítása. Ebben az esetben az ózdi gyár a termelésének több mint 50%-át selejtként gyártotta le.A fenti problémák kezelésekor általánosan jellemző volt a különböző kérdések „többszintű" megoldása, kezdetben feljegyzések, jelentések formájában, végül az illetékesek telefonegyeztetései, sőt rosszabb esetben személyes látogatásai során. Ezen megbeszélések többségét intézkedések követték a tekintetben, hogy a gyárnak külön utasítás alapján kiutalták a termelésének teljesítéséhez szükséges - de többnyire mégsem mindig elegendő - nyersanyagot. A D-350-es típusú 3,5 tonnás dízel tehergépjármű az 1949. évi gyártmányfejlesztési nehézségek és az '50-es évek hullámzó, ütemtelen termelési problémái ellenére a hazai tehergépjármű-gyártás főtípusává vált. Egyike volt azon nagy szériában gyártott gépjárműveknek, amelyek jelenős szerepet töltöttek be a teherszállításban, az ötéves terv építkezéseiben, továbbá a mezőgazdasági termelésben. Felhasználásuk széleskörű volt, a gépjárműből különböző rendeltetési területe szerint több típus készült, mint például tűzoltó gépjárműfecskendő, tartályos és platós
is.A jelentős problémákat kiváltó lemaradások - mint már említettük - elsődlegesen az export és importteljesítésekkel összefüggésben jelentkeztek. Az 50-es évek folyamán többször előfordult, hogy például a Kínába kiszállított különböző típusú tehergépkocsikkal együtt nem küldtek tartozékokat (vonókészülék, ponyva, szerszámtáska), sőt előfordult az is, hogy a D-350-es tehergépkocsikat akkumulátor nélkül, a vezetőfülke tetejét behorpadva szállították ki. Az MDP KV Ipari és Közlekedési Osztálya a következő
tette a Kínába irányuló exportról: „Kínában nemcsak a MOGÜRT-től és a magyar gépjárműiparról, hanem az egész magyar külkereskedelemről fognak, és az egész magyar iparról fognak képet alkotni. Remélhetőleg nem kell kihangsúlyozni kínai exportunk különös politikai és kereskedelmi fontosságát." Az iratok alapján megállapítható, hogy a Csepel Autógyár a tervek teljesítéséhez jelentős forrásokat volt kénytelen mozgósítani, amelyek nagy része a munkások erőfeszítésein alapultak. A felettes szervek irodáiban ülő tervgazdasági „szakemberek" sokszor nem értették a problémák lényegét. A gyár vezetését, az ellenség szervezkedését, szabotálását vélték a nehézségek mögött, s eközben a nyersanyaghiány miatt újabb lemaradások jelentkeztek. Megszüntetésükre a tervgazdaság toldozó-foltozó megoldási javaslatokkal állt elő, mely csupán tüneti gyógyírt jelentett, de valódi megoldást nem adott.Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 13.
A magyar kormány és az antant balkáni haderőinek képviselői Belgrádban aláírnak egy 18 pontos fegyverszüneti egyezményt, az ún. belgrádi...Tovább
Kihirdetik az 1938:XXXIV. törvénycikket a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal való egyesítéséről.Tovább
Az Egységes Pártból előző év nyarán kilépett képviselők Gömbös Gyula vezetésével megalakítják a Magyar Nemzeti Függetlenségi (fajvédő)...Tovább
A Legfelsőbb Bíróság ítéletet hirdet a Nagy Íróperben: Déry Tibort 9 év, Háy Gyulát 6 év, Zelk Zoltánt 3 év és Tardos Tibort 1,5 év...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő