Szálasi a második világháborúról

1942. július 6-án kezdte a Naplóját írni. Hosszú lenne felsorolni azoknak a világháborús eseményeknek a listáját, amelyekről Szálasi egyetlen szót sem írt. Nehéz, ha nem lehetetlen megítélni, hogy azért nem, mert nem nagyon talált, nem is találhatott olyan jelentősebb hadműveletet, vagy csatát, amelyről ő, a képzett volt vezérkari tiszt nyugodt lelkiismerettel leírhatta volna, hogy a közelgő, nagy, végső győzelem fontos állomása. Ezért inkább meg sem említi, hogy 1942. október 23-án Montgomery El-Alameinnél megtámadta, majd visszavonulásra kényszerítette Rommel csapatait. Szó nélkül hagyta a Vörös Hadsereg sztálingrádi győzelmét (1942. november 19. - 1943. február 2.) és a második magyar hadsereg katasztrofális voronyezsi vereségét is. Látszólag hidegen hagyta az angolszász csapatok észak-afrikai partraszállása (1942. november 8.) és Észak-Afrika elvesztése (1943. május 13.) éppen úgy, mint a második világháború addigi legnagyobb páncélos ütközete, a kurszki csata is (1943. július 5 - július 15.). Miközben újra és újra visszatér arra az ötletére, melynek megvalósítása előtt semmiféle akadályt sem lát, nevezetesen arra, hogy Japánnak és Németországnak egyszerre kellene megtámadni a Szovjetuniót (625, 645, 709, 781, 797, 859.), még említés szintjén sem kerülnek szóba a Csendes-óceániai hadműveletek, az a tény, hogy a japán haderő egymás után kénytelen feladni az 1941-1942-ben elfoglalt nagy szigeteket (Guadalcanal kiürítése 1943. február 8.; a Bismarck-szigeti nagy japán vereség 1943. március 2.; a Salamon-szigeteki amerikai partraszállás 1943. június 30. stb.). Nem volt hajlandó megérteni, hogy miközben Japán élet-halál harcot vív a vele szemben fokozatosan hatalmas fölénybe kerülő amerikai haditengerészettel, nem képes még egy frontot nyitni és jelentős szárazföldi erőkkel megtámadni a Szovjetuniót, bármilyen logikusnak is tűnjön ez Szálasi számára. Nem tudta alapvetően optimista világképébe illeszteni az angolszász erők szicíliai partraszállását (1943. július 10.) és Mussolini bukását, a fasiszta rendszer felszámolását Olaszországban (1943. július 25.) sem. Konokul, a tényektől magát zavartatni nem hagyva hajtogatja naplójában, hogy a Szovjetunió már haldoklik, már (szinte) el is pusztult, már „nem jelent katonai veszedelmet", már csak egy utolsó nagy támadás kellene. (625., 626., 684., 799.) Magabiztos optimizmusát az a meggyőződése is táplálja, mely szerint „a csatákat nem az nyeri, aki túlsúlyban van, hanem az, aki a győzelem feltétlen hitével rendelkezik, ebben töretlen és állhatatos tud maradni, és igazában hűségesen kitart." (762.)

Szálasi azt is „tudja", hogyan kellett volna a Szovjetuniót még 1941-ben legyőzni: „Tagadom, hogy a szovjet ellen ne lehetett volna villámháborút lefolytatni; és pedig a következőkben láttam annak idején a lehetőséget: nyári támadó hadjárat és erre azonnal rá a téli támadó hadjárat. Tehát két egymásrakövetkező ütéssel kellett volna a szovjethadsereget megsemmisíteni." - szögezi le magabiztosan (684.) Azt hiszi, hogy Sztálin a nyugati hatalmak utasítására, követelésére oszlatta fel 1943 tavaszán a Kommunista Internacionálét. Nagyon megörül a hírnek, mert ebben is töretlen optimizmusa újabb bizonyítékát találja meg: Japánnak most már azonnal be kell lépnie a Szovjetunió elleni hadjáratba, hiszen a szovjet már megbukott, kiderült, hogy olyan gyönge, hogy a nyugati hatalmak kikövetelhették tőle a nemzetközi kommunista szervezet feloszlatását.(799.) Arra nem is gondol, hogy Churchillnek vagy Rooseveltnek esze ágában sem volt a Kominternnel foglalkozni, ennek feloszlatása Sztálin egyéni döntése volt. A Komintern vezetői is csak az újságokból értesültek arról, hogy kimondták a nemzetközi kommunista szervezet feloszlatását. A náci vezetést egy helyen azért bírálja, mert szerinte nem készítette elő „totálisan" a Szovjetunió elleni támadást, hiszen ha így járt volna el, akkor már egy év alatt legyőzhette volna a szovjetet. (763.) Láthatóan nem érti, hogy az angolszászok Németország és szövetségesei ellen intézett légitámadásait miért nem torolják úgy meg, hogy az agresszoroknak elmenjen a kedvük a további vandalizmustól. (850.)

Szálasi - úgy tűnik - csak Goebbels hírszolgálatának leírásait, elemzéseit olvasta, nem hallgatta az antifasiszta koalíció rádióadásait, nem figyelte a semleges országok sajtóját sem. Valószínűleg nem tudott arról, hogy Hitler megpróbálta Portugália, Törökország és főleg Spanyolország bevonását a tengely oldalán a háborúba, de kudarcot vallott.(850.) Szálasi hitt a németek és szövetségesek végső győzelmében, mert ebben akart hinni, mert ez állt érdekében, ebből merített erőt, bátorságot harca folytatásához. Valószínűleg komolyan elhitte, amit rajta kívül már csak nagyon kevesen, hogy a német tengeralattjárók még azok után is, hogy Dönitz admirális zömüket visszarendelte a kikötőkbe, még mindig egyharmaddal több hajót tudnak elsüllyeszteni, mint amennyit az angolszászok pótolni tudnak. (772.) Tudta, hogy Dönitz visszarendelte a német tengeralattjárókat, de ebből nem arra következtet, hogy az antifasiszta szövetségesek konvoj-taktikája sikeresnek bizonyult, a német tengeralattjárók egyre nagyobb veszteségeket szenvedve egyre kevesebb hajót tudtak elsüllyeszteni. Most is túlságosan optimistán ítéli meg a helyzetet, mert így akarja megítélni: ez a lépés is csak egy nagyobb, átfogó terv része. A terv pedig nem más, mint az angolszászok tervezett olaszországi partraszállásának megakadályozása. (784.) Azt megint csak természetesnek tekinthetjük, hogy amikor a német tengeralattjáróknak nem sikerült megakadályozniuk az angolszász erők szicíliai partraszállását, erről naplójában egyetlen sort sem írt le. Nem látja, mert nem akarta látni a második világháború e szakaszában, tehát 1942-1943 folyamán az erőviszonyok valóságos alakulását. (647.) Akkor ábrándozik a „szovjet" végső vereségéről, a tengelyhatalmak nagy, végső, és számára bizonyosnak tűnő győzelméről, amikor már világszerte és még Magyarországon is egyre többen ismerték föl: a nácik és szövetségeseik elveszítették a második világháborút.

Érthetetlen, hogy az 1941 decemberében leváltott Walter von Brauchitsch tábornokot, akit szívrohama után Hitler az 1941-es keleti „villámháború" kudarcáért bűnbaknak tett meg és leváltott, Szálasi miért „nevezte ki" 1943. április 26-án egyik nagyralátó tervezetében a „totális hadsereg" parancsnokának. (770.) Valószínű, hogy nem tudta: a súlyosan beteg tábornoknak semmiféle befolyása sem volt már ekkor. Egy, az átlagosnál csak kicsit értelmesebb, érdeklődőbb, és nem csak Goebbels propaganda szólamait, és a náci haditudósítók „helyzetelemzéseit" olvasó, hanem a nyugati hírszolgálatok tudósításait is figyelemmel kísérő ember biztosan nem írta volna le 1942. december 17-én, hogy „Darlan nem alkuszik." (530.) Ekkor már köztudomású volt, vagy legalábbis ha valaki akarta, tudhatta, hogy Darlan admirális igenis hajlandó volt „megalkudni", amint az amerikaiak fogságába esett, parancsot adott az észak-afrikai francia erőknek a fegyverletételre.

Szálasi a zsidókról

A Naplóban hemzsegnek a zsidókról, a zsidó világhatalomról, destruktív befolyásáról szóló eszmefuttatások. Szinte természetesnek tekinthető, hogy Szálasi jelentősen, mintegy ötmillió fővel a valóságosnál többre, 16 millióra becsüli a világon élő zsidók számát. (699.) Arról sem tud, hogy a második világháború előtt Európában élő mintegy kilenc millió zsidó közül 1942 végéig a nácik és kollaboránsaik már közel négymilliót meggyilkoltak. A „zsidó" szó, önállóan, vagy szóösszetételekben 130-szor fordul elő a Naplóban. Szálasi vadul, elementáris erővel gyűlölte a zsidókat, mélyen hitt a zsidó világhatalomban, a zsidó világösszeesküvésben (521., 623., 842.). Emlékszik Prohászka Ottokár egyik antiszemita hasonlatára, melyben a székesfehérvári püspök azzal érvelt a zsidók jogegyenlősége ellen, hogy azon az alapon nem lehet a zsidóknak megadni az állampolgári jogok teljességét, hogy ők is emberek, hiszen a tyúk is állat, a görény is állat, gondos gazdaasszony mégsem teszi a tyúkok közé a görényt. Most Szálasinál ugyanez a gondolat a következőképpen hangzik: „A zsidó nem tud se nacionalista, se szocialista lenni, ahogyan a poloska nem tud háziállat és a görény tyúkőr lenni." (592.) Szálasi „tudja", hogy a háború okai a zsidók (584.). 1943 szeptemberéig nem rendelkezik olyan információkkal, amelyek alapján leírhatná, hogy a zsidókat még a világháború alatt el fogják pusztítani. Ekkor még csak arról tud, hogy a németek a zsidókat „elszigetelték", gettókba zárták. (699., 787.) Viszonylag óvatos formában ebben a naplóban csak egyszer utal arra, hogy valamilyen információja már van arról, mit művelnek a nácik a zsidókkal. A zsidók most elpusztulnak, írja, „mert az évezredes rendetlenséget felváltja a rend, mely anarchiaokozókat nem tűr meg, bárhogyan is hívják, bárki is választotta ki az életre.

A rendet egyedül a honképes és talajgyökeres népek tudják megalkotni, a zsidó pedig nem tartozik ezek közé, természeténél fogva nem tartozhat közéjük; a[z] emberiség társadalmának hüllő korszaka véget ér, így a hüllők mind ki is fognak pusztulni, bármi is idézi elő az új korszakot." (813.)

A zsidókérdés megoldása Szálasi szerint csak a kitelepítés lehet, mégpedig a világháború után, az Amerikai Egyesült Államokba. (699.) A zsidóság szerinte nem más, mint „ittfelejtett néproncs", amelynek tagjai, ha megkapják önálló államukat, saját magukat fogják elpusztítani. (591.) Azt viszont értetlenül fogadja és bírálja, hogy mind a náci Németországban, mind a szlovák bábállamban vannak kivételezett, mentesített zsidók. „Az egész világon túl sokat beszélnek a zsidókról, talán azért, mert nem akarnak ellene cselekedni. Szlovákiában például - hallottam, hogy Németországban is - vannak úgynevezett tiszteletbeli árják, zsidók, akiket kivételeztek. A Hungarizmus kivételezett zsidókat nem fog megtűrni, nem fog tiszteletbeli árjákat ismerni - zsidókban, ezt a tiszteletet hagyja az árjáknak és ezt a megtiszteltetést a zsidóknak." (546.) Hatalomra kerülése után Szálasi erről az „ígéretéről" gyorsan megfeledkezett. Nem csak a különféle kormányzói, belügyminiszteri stb. mentesítéseket, hanem még a semleges követségek védleveleit és védőútlevelet is elismerte, pedig tudta, hogy ezeknek semmiféle

sincs. Viszont kétszer ismétli meg, keményen bírálva a tényt, hogy Magyarország az európai zsidóság utolsó „sündisznóállása" (811., 824.), ahol szerinte a „legvadabb hivatalos és nem hivatalos zsidóbújtatás folyik" (567.) Egyik legkeményebb politikai ellenfelét, sőt ellenségét, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisztert csak egyszer hajlandó teljes nevén megnevezni (573.), leggyakrabban „Fischer Ferenc"-nek (490., 647., 648., 711., 837., 851., 868., 870.), sőt, kétszer csak „Fischer"-nek (553, 768.) hívja, ezzel is mintegy a zsidók közé sorolva őt.

Szálasi, mint igazi nemzeti-szocialista, „osztályharcos alapon" is antiszemita volt. „A burzsoázia tulajdonképpen nem más, mint a minden erkölcsi - szellemi - anyagi gátlás nélküli világzsidóság." - szögezte le 1943. január elején. (588.)

Összefoglalás

Szálasi naplóját olvasni olykor fárasztó, sőt kifejezetten unalmas is lehet. Egy félművelt katonatiszt, más, értelmesebb tevékenységet, mint pártvezető nem tud magának kitalálni, szinte kényszeresen, csaknem minden nap néhány sort, vagy akár hosszú oldalakat ír tele, gyakran ismételve önmagát. Gondolatszegénysége, ideológiája tartalmatlansága abból is kiderül, hogy milyen gyakran ismételgeti például a családdal, a férfival, a nővel, a nemzettel kapcsolatos véleményét. (7., 522., 542., 549., 551., 614., 615., 616., 617., 623., 651., 653., 703., 752., 754., 755., 779., 790., 810.) Utópista ábrándozásai szerint a Hungarista Birodalomban béke és jólét lesz, ahol az állam mindenkinek biztosítja majd a tisztes megélhetés lehetőségét. Ezt pedig könnyű megoldani, csak mindenről kell alkotni egy törvényt. Szálasi megfogalmazásában: „Országépítésben előkészíteni a következő törvénytervezeteket, mint alaptörvényeket: törvény a parasztról és a földről; törvény a munkásról és a munkáról; törvény az értelmiségről és a nemzetvezetésről; törvény a nőről és a családról; törvény a gyermekről és a nevelésről; törvény a katonáról és a fegyveres nemzetről; törvény a dolgozó nemzetről; törvény a népről, a nemzetről és az államról; törvény az államvezérkarról, a szakvezérkarról, a hivatásrendekről; és így tovább mind azok a törvények, amelyek a Hungarista Magyar Birodalom új nacionalista és szocialista rendszerét és rendjét törvényesítik, biztosítják, védik és szentesítik." (658.)

A szövegközlésről

Az „A" és „B"-füzetet, illetve ahány oldal ezekből jelenleg rendelkezésünkre áll, teljes terjedelmében, betűhíven közöljük, a durvább helyesírási hibákat [!]-el jelöljük, a szavakból esetleg hiányzó betűket szögletes zárójelben pótoljuk. A fontosabb nevek annotálását, az egyes, kevésbé ismert események magyarázatát a jegyzetekben végeztük el.

A szöveg helyesírásánál igyekeztünk megtartani az eredeti helyesírást, így a kultúra szó különböző előfordulásainál megtartottuk a rövid „u" jelet, ami nyilvánvalóan a szerző németes „kultúrájának" a része. Tókiót is magyarította, a japánok is japánik nála. Az ékezetek több esetben szabadon használja, pl. szalónképesen, guzsbakötés.

Több esetben egybeír olyan kifejezéseket, amelyek nyilvánvalóan Szálasi tudatában egy fogalmat jelentenek, szorosan egymáshoz tartoznak, ilyen pl. a „Délkeleteurópa", „németbirodalmi" ember, „tengerperemvidék", „Európaközösség", velükszületett stb. kifejezések is. Érdekes több tulajdonnév használata nála, pl. Föld-Közi tenger. Az ószövetség, Ó-szövetség, újszövetség, Új-szövetség írásmódja szintén nem egységes, meghagytuk itt is az eredeti írásmódot.

Néhány eredeti formájú oldalt megjelentetünk, hogy az olvasó tisztán lássa a szerző mondatainak ilyen értelmű zavarosságát is.

Igyekszünk megtartani a szöveg formahűségét, mindezt azonban olyan áttekinthető rendszerbe illesztve, ami megkönnyíti az olvasást, ugyanakkor pontosan látható, hogy az adott „gondolatsor" milyen tételszám alá tartozik, és mikor, milyen alkalomból kívánta felhasználni írója.