A punk és skinhead zene a nyolcvanas évek elején

A Mos-OI! zenekar koncertje és pere 1983-ban

„Idős nyugdíjas vagyok, és nagyon féltem az unokámat. Egy éve teljesen kivetkőzött magából, „punk" lett. A ruházata és az egész magatartása borzasztó. Állandóan pank [!] koncertekre jár, és a magnóján ilyeneket hallgat. Ha a barátai feljönnek, fasiszta dolgokról beszélnek, szidják a rendszert, a kommunistákat és mindenféle vad dolgokat terveznek. Egészen kivetkőznek magukból és fasiszta ordítózásokat [!] csinálnak. Közöttük van a Mosoly [!] nevű zenekar, akiknek a cigányokról meg a rendőrségről szóló száma a mellékelt kazettán van."

Bevezető 

A nyolcvanas évek elején virágzott a punkzene és a punk szubkultúra Magyarországon. Képviselői a polgárpukkasztás és a megbotránkoztatás különféle viselkedési és öltözködési formáin túlmenően az antikommunista lázadás szóbeli attitűdjeit is magukévá tették. Nem elhanyagolható tényező, hogy ez utóbbiban tértek el jelentősen a nyugat-európai punk modelltől. Nagy számban alakultak a jobb vagy rosszabb zenét játszó punk zenekarok véleményük és lázadásuk (ön)kifejezésére, és rendszerellenes szövegeik és botrányos koncertjeik gyakran adtak okot hatósági fellépésre (ettől függetlenül nem mindig kellett botrány ahhoz, hogy a puhuló diktatúra néhány túlbuzgó hatósági embere minden ok nélkül beavatkozzon egy koncert menetébe vagy egy együttes működésébe).

A punkok mellett párhuzamosan, sőt az első időszakban a punkokból alakulva azonban már bontogatta szárnyait egy sokkal erőszakosabb ifjúsági szerveződés, a skinheadek (bőrfejűek) mozgalma is.

A néven kívül az öltözködési stílus és az életérzés is nyugati mintájú. A hatvanas években Nagy-Britanniában megszületett szubkultúra a nyugatról becsempészett magazinok és különféle hanganyagok segítségével érkezett Magyarországra. A dühös, de ritmikus zene, valamint az egyszerű, közérthető elemekből álló gondolatvilág számos fiatalt megfogott magának, és a nyugati minta hamarosan

magyar problémákkal, rendszerkritikával és történelmi érzésekkel töltődött fel.

Mint akkoriban minden fiatal, a zenével és a színpadon kívánták és tudták kifejezni, hangoztatni gondolataikat. Az uralkodó ideológiától eltérő véleménynek akkoriban nem is igen volt más lehetősége megjelentetni önmagát. Az első - punkokból átvedlett - skinheadek 1982 őszén határozták el, hogy a megismert új nézet- és divatrendszernek megfelelően Mos-OI! néven saját zenekart

. (Az OI! az angol skinheadek üdvözlőszava, illetve csatakiáltása volt.)

Hangsúlyozottan a saját élményanyagaik alapján a két gitáros megírta a szövegeket, amelyeket rövidesen meg is tanultak. Szerencséjükre vagy szerencsétlenségükre fellépési lehetőség is adódott a számukra: a következő év februárjában punk koncertet szerveztek az óbudai Meggyfa utcában működő, a KISZ által üzemeltetett Mozaik Klubba, és az egyik zenekar lemondta a fellépést, a Mos-OI! pedig helyet és időt kért magának, amit a szervezők biztosítottak. Az intézmény vezetése - az akkori szokások és követelmények ellenére - nem ellenőrizte előzetesen a tervezett számok szövegeit, így játszani engedték a kopaszokat is. Gond adódott viszont a dobossal: a saját dobosuk nem jelent meg a koncert helyszínén, ezért egy másik fellépő punkzenekar dobosát kérték meg, hogy teljesen rögtönözve vállalja el a fellépést. A punk dobos a számokat korábban nem hallotta, de a gyorsan megmutatott ütemet pontosan „ledobolta" a koncerten.

Ezen az 1983. február 19-ei koncerten adta az első magyar skinhead zenekar első és egyben utolsó nyilvános koncertjét. Hat számot játszottak - Cigánymentes övezet, Bevándorlók bére, Románia, Egyenruhám tiszta (Rendőrdal), Állj át, Bakancsok és farmerek (Skinhead induló) - amelyek többsége kimerítette a közösség elleni izgatás fogalmát, és az addig ismert legnagyobb mértékben tartalmazott

alkalmas kitételeket.

Mos-OI!

E számok szövege már jellegzetesen skinhead, a botrányos megjelenítés és a zenei alap még meglehetősen punkos. A dalok tömény eszenciaként tartalmazták az országról, a cigányságról, a karhatalomról alkotott véleményüket és a rímekbe szedett, szókimondóan megfogalmazottak hosszú időre meghatározták a nyomukban kialakuló skinheadmozgalom véleményterét.

A cigányellenes szám minden teketória és mellébeszélés nélkül, egyértelműen fogalmazott. Jellegzetes az arabok, a bevándorlókról szóló dalszöveg, amely egyrészt szintén az erőszakosnak tartott és valutázással vádolt arabok kapcsán íródott, de fellelhető benne a nyugat-európai kormányok bevándorlási politikája ellen tiltakozó ottani

érzésvilága is. A „Románia" című szám is hosszú időre klasszikussá vált, főleg az elkövetkező évek romániai magyarellenes terrorjának közben. Az „Egyenruhám tiszta" kezdetű és a „Dolgozó népet szolgálom" refrénű rendőrellenes dal sokáig népszerű maradt, sőt aktualitását mutatja, hogy mind a mai napig a koncertek és különféle zenekarok szerepel. Az „Állj át" című szám különösebben nem tartalmazott „szélsőséges" kitételeket, inkább toborzódal kívánt lenni. A „Bakancsok és farmerek" kezdetű induló hamarosan egyfajta skinhead-himnusszá vált.

A Mos-OI! zenekar tagjai már a koncert után tapasztaltak kedvezőtlen jeleket a közönség egy részénél (és sok pozitív visszajelzés is érkezett), de igazi „balhé" akkor lett a dologból, amikor több hét elteltével egy névtelen feljelentés alapján letartóztatta őket a rendőrség. A névtelen feljelentést a kerületi rendőrkapitányság utcai üzenőládájába dobták május elején egy kazetta kíséretében. A gépírt szövegben egy magát aggódó nagyapának nevező személy a Mos-OI!-t alkotó mindhárom zenészt nevét és pontos lakcímét is közölte, kérve a rendőrséget, hogy „ezeket a szörnyetegeket csukják be, vagy valahogy szüntessék meg azt, hogy mételyezzék a többi fiatalokat." Ő a szintén punk koncertekre járó unokáját féltve akarta felszámoltatni a zenekart. („Ha a barátai feljönnek, fasiszta dolgokról beszélnek, szidják a rendszert, a kommunistákat, és mindenféle vad dolgokat terveznek. Egészen kivetkőznek magukból és fasiszta ordítózásokat [!] csinálnak.") A levélben van egy ellentmondás is: nem csak az unokáját, hanem a fiát is említette, aki a felvételt az óbudai koncerten készítette. A feljelentést hatáskeltően így zárta: „Én egy becsületes állampolgár vagyok, nem vagyok párttag, de ezek rosszabbak mint a nyilasok voltak. Nagyon kérem segítsenek."

A rendőrség nem is tétlenkedett, és a nevek-címek alapján könnyedén azonosított ifjakat előzetes letartóztatásba helyezték (a két gitáros még fiatalkorú volt, az énekes múlt el 18 éves), a belső elhárítás pedig az ügy politikai vonatkozásai miatt átvette a nyomozást. Házkutatásokat is tartottak, amelynek során a szobafalra fújt feliratokat lefényképezték, és minden bizonyító erejű személyes tárgyat lefoglaltak. Lefoglalták például az egyik gitáros füzetét, amelybe különböző politikai tartalmú (pl. rendszerellenes, és az Erdéllyel foglalkozó vagy éppen a zsidósággal kapcsolatos) verseit írta. A másik gitáros ráadásul még nagyobb veszélyben forgott: a lakásán egy működőképes rakétapisztolyt találtak. A lőfegyverrel való visszaélést a korszakban súlyos ítéletekkel büntették.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a koncerten egy ifjúságvédelmi nyomozó is kint volt a kerületi kapitányságról, aki egy „le a kommunistákkal" kijelentést tevő személlyel szemben intézkedett, melyből később szintén hivatalos rendőrhatósági intézkedés lett. Megállapították, hogy a koncertet ez a nyomozó sem szakította félbe.

A három zenészt a majdnem két hónapos előzetes letartóztatás során kihallgatták, és motivációikról alaposan kikérdezték. Vallomásaikban eleinte meglehetősen bátor kiállást tanúsítottak, ominózus szövegeiket vállalták, és azokat „keménynek" minősítették, ámde nem „fasisztának". Kifejtették, hogy nagyos sok, nem provokált összetűzésük volt cigányokkal, arabokkal, és a szomszédos Romániában zajló magyarellenes politika rendkívül felháborította őket. A szereplési vágyon kívül ez motiválta a dalok születését. Az énekes erről így vallott: „Ezeknek a számoknak a szövegével mindhárman egyet értettünk, többnyire személyes élményeink alapján. Én egyetértek e számok szövegeivel, de nem vagyok fasiszta, hanem nacionalista, és ezen az alapon fogadom el az énekelteket. Senki nem kényszerített arra, hogy énekeljem ezeket a dalokat, hiszen amelyik szám nem tetszett, azt nem is adtuk elő."

A beugró punk dobost, a művelődési intézmény vezetőjét és a baráti kör tagjait szintúgy kihallgatták, nem is szólva a családtagokról. A sok tanú, a barátok és a többi zenekar zenészeinek egyöntetű véleménye az volt, hogy a fiatalok semmiképpen sem fasiszták. Egyikük a rendszerellenes szövegeket úgy jellemezte, hogy „politizálni a maguk módján szoktak, megbeszélik a híreket, információkat, hozzátesznek és ez lehetséges, hogy nem mindig egyezik a társadalmi rendünkkel kapcsolatos nézetekkel."

Az előzetesben töltött idő hatására, illetve az ügyvédek tanácsára a letartóztatottak a korábbi határozott magatartásukból sok mindenben visszakoztak. Egyikük később úgy vallott: „El kell mondanom, hogy tettemet magam is elítélem, helytelenül általánosítottam a cigányokkal, arabokkal, rendőrökkel kapcsolatban, nem gondoltam át eléggé ezeknek a szövegeknek a jelentőségét, politikai tartalmát és mondanivalóját."

A rendőrség 1983. július 4-én közösség elleni izgatás gyanúja alapján zárta le a vádemelési javaslatot három fő ellen. „A gyanúsítottak az általuk elkészített szövegekben juttatták kifejezésre a Magyar Népköztársaság társadalmi rendjével és nemzetiségi politikájával, a cigánysággal és az arabokkal szemben álló ellenséges politikai érzületeiket."

A Fővárosi Főügyészség augusztus 10-én elkészítette a vádiratot, amiben összefoglalták a hatósági nyomozás adatait és a vád tárgyát képező cselekményeket. „A gyanúsítottak az általuk elkészített szövegekben juttatták kifejezésre a Magyar Népköztársaság társadalmi rendjével és nemzetiségi politikájával, a cigánysággal és az arabokkal szemben álló ellenséges politikai érzületeiket." E szövegeket alkalmasnak tartották az alkotmányos rend, a nemzetiségi politika és „az egyes fajok elleni gyűlölet felkeltésére", melyek a hallgatóságban is ilyen gyűlöletet kelthetnek. A vádiratban nagy teret szenteltek a „BM szerveket" sértő kitételeknek és az ügyészség álláspontja szerint ez a rendőröket gúnyoló dal a gyűlöletkeltés „direkt" célját példázza.

A beugró dobost, mivel nem ismerte előzetesen a számok szövegeit, nem vádolták meg, „csupán" rendőrhatósági figyelmeztetésben részesítették. Néhány más punkzenész is ilyen figyelmeztetést kapott, valamint a Mozaik Klub vezetője, aki maga is elismerte, hogy a koncert elején csak pár számot hallgatott végig, majd az irodájába ment, és később egy lányt kísért haza taxival. (Ebben az időszakban játszott a színpadon a Mos-OI!). Visszatérvén több bejelentés nélküli zenekart már nem engedett fellépni. („El kívánom mondani, hogy a magam részéről a február 19-én történteket rendkívül sajnálatosnak tartom, azért a felelősséget vállalom, mivel kellő ellenőrzés mellett erre a fasiszta jellegű megmozdulásra nem kerülhetett volna sor.")

Ezen a napon történt január 31.

1929

Lev Davidovics Trockijt száműzik a Szovjetunióból.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő