Államvédelmi szempontból aggályos

Az ügynök "külföldi munkára nem alkalmas"

„A rábízott feladatokat lelkiismeretesen elvégzi és az eddigi munkáját értékelve megállapítható, hogy a Vasmegyei Főosztály egyik legértékesebb ügynöke lett. „Fenyvesi” hívta fel a figyelmét a Hatóságnak arra, hogy papi irányítás alatt ifjúsági szervezkedés folyik Szombathelyen, és ez az egész országra kiterjed. "Fenyvesi" jelentette, hogy a szervezkedés célja az, hogy az ifjúságot a "Katolikus Szociológia" [!] tanításának alapján összefogja az egyház köré, hogy ezáltal akadályozza az ifjúság demokratikus szellemben való nevelését, továbbá.”

Bevezetés 

A Belügyminisztérium kommunista vezetés alatt álló állambiztonsági szervei a Vatikánt már kezdetektől fogva az "imperializmus erős bástyájának" tartották államként, és világegyházi szervezetként egyaránt. Az egész egyházi hierarchiát - önmaguk mintájára - hatalmas hírszerzői hálózatként fogták fel, hiszen Rákosi Mátyás már az MKP 1948. január 10-i értekezletén kijelentette, hogy "a magyar nép ellenségei többnyire az egyház, mégpedig a római katolikus egyház háta mögé bújnak".

A Magyar Népköztársasággal szembeni (vélt vatikáni) "ellenséges" tevékenység vonatkozásában - az állambiztonsági munka módszereit vizsgálva - három fő csoportot különítettek el: az emigráns papságot, valamint a szerzeteseket és a Magyarországon működő (még) ellenálló, "reakciós papságot", melyek a hivatalos ideológia szerint részben fedték egymást. E három körrel szembeni elhárítási és hírszerzési tevékenységet különböző külföldi gócpontokra koncentrált, operatív munkával végezték. Ilyen központ volt a tárgyalt ügyben felmerülő bécsi Pázmáneum is, mely az állambiztonsági szervek szerint "a hazánk ellen irányuló aknamunka felderítése szempontjából igen fontos objektum". A Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek által 1623-ban alapított intézet, a török megszállás idejétől egészen a második világháborút követő évekig a magyar papi utánpótlás minőségi képzését szolgálta. A kommunista diktatúra időszaka volt az egyetlen kényszerítő alkalom, amikor a Szentszék - veszélyeztetve érezve az intézet létét - felfüggesztette az esztergomi főegyházmegye felügyeleti jogait a Pázmáneum fölött, és annak gyakorlásával - ti. 1953-tól 2002-ig - kénytelen volt a bécsi érsekséget megbízni.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához, a 2003. évi III. törvény végrehajtásaként átkerülő iratok között több, ún. Kutató-dossziét vehet kezébe az érdeklődő, melyek főként olyan személyekkel foglalkoznak, akiket különböző okból, adott ügynöki feladatok elvégzésére, azaz beszervezésre alkalmasnak találtak a magyar államvédelmi/állambiztonsági szervek. Ezek realizálása - a már kutatható dossziék ismeretében - az esetek többségében nem történt meg, bár több olyan "jelölt" nevével találkozhat a kutató, aki korábban már "eredményesen" szolgálta az adott szervet, vagyis ún. "B" (azaz Beszervezési) dossziéval is rendelkező ügynök volt.

Témánk és az itt közölt dokumentumok szempontjából azonban nem is annyira a beszervezés sikere, a "feladat" tényleges végrehajtása fontosabb, mint inkább az adott munkára való kiképzés, a minden részletre kiterjedő tervezés. A tárgyalt "Fenyvesi" fn. ügynök már korábban is bizonyított a "belső reakció elleni elhárítás" terén, hiszen "lelkiismeretes és értékes" munkájának köszönhetően tartóztatták le, majd ítélték el 1952-ben dr. Bulányi György piarista szerzetest és tíz társát, "a népi demokrácia megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének" bűntettével.

"Fenyvesi" újabb felhasználása 1954-ben a határon túli, hírszerzői munkával kapcsolatban merült fel. A bécsi Pázmáneumba - majd onnan a Vatikánba - való kijutás, valamint az intézet felé irányuló hírszerzői tevékenység sikerének érdekében olyan részletes feladattervet készítettek az ügynök részére, mellyel eddig ritkán találkozhatott a kutató. A felhasználási tervből kiderült, hogy az állambiztonsági szervek figyelme minden részletre kiterjedt, minden eshetőségre felkészítették és kiképezték az ügynököt.

Az ügynök külföldi felhasználása államvédelmi/állambiztonsági szempontból ugyan nem nevezhető "sikertörténetnek", hiszen "Fenyvesi" nem jelent meg az "átdobásnál", azonban biztosak lehetünk abban, hogy a mellékelt forrásokban olvasható módszerekkel számtalan ügynök jutott ki ténylegesen, és épült be akár a Pázmáneumba, akár más jelentős egyházi központba.

Ezen a napon történt április 17.

1989

A Magyar Demokrata Fórumhoz tartozó fiatalok szándéknyilatkozatot fogadtak el arról, hogy ifjúsági mozgalmat indítanak. Kinyilvánították,...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők