Felderítetlen emberölési ügyek a szocialista időszakban (1957-1968)

Az ORFK munkatársai 1969 augusztusában a Belügyminisztérium II. főcsoportfőnöksége számára jelentést készítettek a felderítetlen emberölési ügyekről és emberölési kísérletekről, Különösen érdekes manapság ezt a forrást újraolvasni, mivel egy olyan világba kalauzol el bennünket, amelyben az eltűntek fotóit nem tették még közzé a facebookon, az aggódó hozzátartozók és a rendőrség technikai felszereltsége, a nyomozás során bevethető azonosítási eljárások is még gyermekcipőben jártak a mai lehetőségekhez képest.

Bevezető 

Az ORFK munkatársai a Belügyminisztérium II. főcsoportfőnöksége számára jelentést készítettek 1969 augusztusában azokról az emberölési ügyekről és emberölési kísérletekről, amelyeket nem sikerült felderíteni az elmúlt egy évtizedben. Különösen érdekes manapság ezt a forrást újraolvasni, mivel egy olyan világba kalauzol el bennünket, amelyben az eltűntek fotóit nem tették még közzé a facebookon, az aggódó hozzátartozók és a rendőrség technikai felszereltsége, a nyomozás során bevethető azonosítási eljárások is még gyermekcipőben jártak a maiakhoz képest.

Bár e forrás nem a leghírhedtebb ügyeket tartalmazza - mint a máig felderítetlen Labancz Anna gyilkosságot, melyről Asperján György regényt is

, vagy az 1977-es Hungária körúti OTP fiókban elkövetett kettős -, mégis szívszorító újraolvasni a történeteket, az áldozatok útját: a sértett gyanútlanul indult haza a munkából, de szerettei hiába várták otthon, vagy nyugovóra tért és sosem ébredt fel, mivel rablógyilkosság áldozata lett. Újraolvasva a forrásokat több esetben beszámoltak olyan gyanúsítottról, akiről feltételezhető volt a gyilkosság elkövetése, azonban megfelelő bizonyítékok hiányában terheltté nyilvánítása nem következhetett be, vagy a bíróság bizonyíték hiányában felmentette.

Az egyes esetekhez mellékelt leltár az eltűnt javakról, illetve az áldozat táskájának tartalmáról érdekes forrás arra vonatkozóan, mit hordott a táskájában magával egy fiatal nő 1960-ban Hódmezővásárhelyen. A nap végén nála volt annak az italboltnak a bevétele, amelyet vezetett (valószínűleg ezért ölték meg), de ezen felül a kézitáskájában a levéltárcán, pénztárcán, ollón, zsebkésen kívül fésűtartó „balatoni emlék" felirattal és egy „Leningrád" töltőtoll" is megtalálható volt. Ugyancsak figyelmet érdemel K. Gáborné, Budapesten egyedül élő fodrász kisiparos meggyilkolása is: az eltűnt ékszerek listája alapján következtethetünk egy kisiparos korabeli életszínvonalára, amely magasabbnak tűnik az átlagosnál.

Kifejezetten korszakfüggő gyilkosságok is történtek: az egyik rablógyilkosság a diszkrimináció korabeli példája: dr. D. Gedeon áldozatot „nyilvántartott aktív homoszexuális személyként" aposztrofálták a rendőri szervek. Ugyancsak korspecifikus V. Ibolya esete, aki az 1956-os forradalmat követően próbált Nyugatra távozni, azonban 1957. március 23-án holtan találták a Feketemetszés csatornában.

Tekintsük át, hogy a vizsgált időszakban az 1961. évi V. tv., a Büntető Törvénykönyv az emberölés bűntettére milyen büntetés kiszabását írta elő (előtte a Csemegi-kódex különös része volt hatályos). A 253. § (1) szerint: „Aki mást megöl, öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő". Minősített esetnek számított, és 10-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel volt sújtható, ha a) különösen kegyetlen, előre kitervelt vagy sok ember életét veszélyeztető módon, b) nyereségvágyból, avagy más aljas indokból vagy célból, c) hivatalos személy ellen hivatalos eljárása alatt, illetőleg d) több emberen vagy visszaesőként követték el. Az erős felindulásból elkövetett emberölés viszont enyhítő körülménynek számított: kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel volt büntetendő. Sem a büntetési tételeket, sem a minősített eseteket nem módosította az 1978. évi IV: tv., az új Büntető Törvénykönyv sem.

A szocialista időszakban egy átfogó monográfia született az emberölésről, Bakóczi Antal kötete, amely eredetileg kandidátusi disszertáció volt. E kötet adatai szerint 1927-1973 között 729 emberölési ügy volt Magyarországon 860

.

1965-1979 között az évente elkövetett emberölésekből 14 tettes maradt

(beleszámítva az újszülött öléseket is). 1964-1982 között 9722 ember sérelmére elkövetett szándékos emberölés illetve annak kísérlete bűncselekmény történt, ezek közül 3946 végződött halállal. Az emberölést 61% százalékban zárt térben követték el, 39%-ban nyílt helyen. 71%-ot elhagyatott, 29%-ot forgalmas helyen. Az emberölések zömét nyáron hajtották végre (29,5%), legkevesebbet tavasszal (17,8%), legtöbbet 18-24 óra között (44,7%). Az elkövetés eszköze többnyire vágó- és szúróalkalmatosság volt (47,6%).

A felderítetlen esetekben izgalmas kérdés, milyen tényezőkön múlhatott a korszakban a nyomozás eredményessége vagy eredménytelensége. A korabeli szakmai közvélemény a Belügyi Szemle hasábjain inkább az 1970-es években foglalkozott ilyen jellegű kérdésekkel. Ugyancsak az 1970-es évekre tehető a kriminalisztika, kriminológia kortárs külföldi eredményeinek adaptálása hazánkban. Láposi Lőrinc írt 1974-ben cikket arról, mennyire fontos az élet elleni bűncselekmények felderítésében a helyszíni szemle szakszerű

. A cikkben a technikai kérdéseken túl - kikből álljon a helyszíni szemle bizottsága, gyorsírással jegyzeteljék-e a jegyzőkönyvet - a szerző részletesen szólt arról, milyen fontos a holttest lemeztelenítése, ha ruhában volt. Ugyanis a ruházat a tettesre vonatkozó olyan nyomokat is rejthet, - elemi szálak, sérülések, haj, vér, mikronyomok - amely a szakértői vizsgálat során fontos lehet. Ugyancsak a testen található sebek vizsgálata alapján a helyszínen kereshetővé válik az elkövetés eszköze.

Egy 1973-as emberölésről - melynek áldozata egy 20 éves fiatal nő volt - szóló cikk alapján követhetjük, hogyan zajlott a nyomozás a holttest megtalálásától kezdve gyilkosság

. A helyszín biztosítása után megtartották a helyszíni szemlét. A technikus mindenre kiterjedő helyszínrajzot és fényképfelvételeket készített, majd a helyszínt részletesen átvizsgálták nyomok, lábnyomok és mikronyomok után kutatva. A mikro-anyagmaradványok rögzítése céljából az áldozat két kézfejét nylonzacskóba csomagolták. Ugyanígy nylonba csomagolták ruháit is. Ezután a rendőrorvos az áldozatot lemeztelenítette, a technikus fényképfelvételeket készített az áldozaton található sérülésekről és horzsolásokról. Az áldozatnál igazolványt nem találtak, így részletes személyleírást készítettek róla és fényképeket, mellyel a nyomozók a környékbeli italboltokat, házakat és eszpresszókat járták be. A nyomozókutya a szagmintával a közelben található Közlekedési Építő Vállalat munkásszállója felé indult. Az áldozat személyazonosságának megállapítása után következett ismeretségi körének feltérképezése. A nyomozást nehezítette, hogy a lakók a tűzijátékot nézték a cselekmény elkövetésekor, de így is találtak szemtanút, aki látta a házba bemenni a fiatal nőt és alkalmi partnerét. A BM Bűnügyi Technikai Intézet a férfi ruházatában a helyszínről származó festékszemcséket talált. A kihallgatás során - mivel a férfi lopás miatt is őrizetbe volt véve - az elkövető a tárgyi bizonyítékok hatására összetört, sírva fakadt és a tettes beismerő vallomást tett. Ezen felül szintén tárgyi bizonyítékul szolgált az elkövető által összetépett személyi igazolvány és munkakönyv, mely a sértetté volt.

Bár a közölt forrásból a nyomozás módszere nem derül ki, de feltételezhető, hogy a felderítetlen ügyekben is hasonló módon nyomoztak, azonban azokban az esetekben eredményre nem vezetett.

A szándékos emberölést elkövetők karakterisztikai kérdéseiről 1971 augusztusában Pál László írt

a Belügyi Szemlébe. Forrásunkban bár több elkövetőről áll rendelkezésre - inkább hevenyészett, mint alapos - személyleírás, mivel e bűncselekmények során a nyomozás eredménytelen volt, az elkövetők személye is homályban maradt. Ezért tartom szükségesnek ismertetni a Pál László-féle kategóriákat, hogy képünk legyen a korabeli elkövető típusokról. A házastársi közösségben elkövetett emberölések indítóoka leggyakrabban a féltékenység volt, ezen belül lehettek mindketten féltékenyek egymásra, vagy csak az egyik fél volt féltékeny vagy a féltékenység más motívumokkal kombinálódott. A tettes a sértetthez ambivalensen kötődött érzelmileg, tettének elkövetésében befolyásolhatta az alkoholizmusa. Ezen kívül jellemzőnek számítottak a váláshoz kapcsolódó anyagi természetű okok is: ha nem tudtak megosztoznia a vagyonon vagy kényszerűen közös fedél alatt éltek. A szerző legveszélyesebb tényezőnek tartotta a házasfelek közti veszekedést, főként, ha az dominánssá vált. Gyakori volt az, hogy egymást trágár szavakkal illették a felek, sértő, megalázó megjegyzéseket tettek. Azt ígérték egymásnak: megfojtalak, agyonütlek, és ez a fenyegetés sok esetben tetté érlelődött.

A családi közösségben elkövetett emberöléseknél, így a szülők meggyilkolásánál gyakorinak számított az azonos neműek konfliktusa: anya-lány, apa-fiú ellentét. A gyermekáldozatok között leggyakoribbak voltak a csecsemőáldozatok. A tágabb rokonságban a sógor, az anyós, az após számított gyakori sértettnek. Kiemelt jelentősége volt a család és a rokonság tagjai közötti negatív orientációnak.

Az ismeretségi körben elkövetett emberöléseket a heterogenitás jellemezte. A szomszédsági körben elkövetett emberölés három kriminogén tényezője a szerelmi kapcsolat, az anyagi haszonszerzés és a viszály volt.

Az ismeretlen személy sérelmére elkövetett emberölés esetén alapvetően két tényező játszott meghatározó szerepet: az anyagi haszonszerzés (rablás, betörés esetén) és a szexuális jelleg. Ehhez társult még a szórakozóhelyen alkoholos befolyásoltság alatt bekövetkező garázdaság nem várt következménye: a sértett halála.

E forrást olvasva tanúi lehetünk egy, a technikai fejlődés miatt elsüllyedt világnak. Azonban a levéltár poros iratai között kutakodva ez esetben is emberi sorsok sejlenek fel, melyek tragikusan végződtek. Magunk előtt láthatjuk a disszidálni vágyó fiatal lányt, aki sosem ért célba, a szilveszterkor a kelleténél jobban a garatra felöntött fiatalembert, aki már nem józanodhatott ki, vagy a férjével veszekedő feleséget, aki egy műúton lelte halálát, vagy a kismamát, akit valószínűleg gyermeke édesapja ölt meg. Végzetes véget érő emberi történetek közel 65 év távlatából.

Tanulmányunkban a felderítetlen emberölési ügyeket közöljük, a rablásokat és rablási kísérleteket nem, mivel az emberölés és annak módozatai, mint élet ellen irányuló, befejezett bűncselekmény súlyosságánál fogva sokkal markánsabban jellemzi az adott kort és társadalmi viszonyait, mint a rablás. Másrészt az elkövető személyének titokban maradása, a bűn büntetlenül maradása, így az, hogy nincs bűnhődés a cselekmény elkövetése után Dosztojevszkij nyomán is örök emberi kérdésünk.


Forrás

Körözési tájékoztató az 1957 és 1965 között felderítetlen emberölésekről és a jelentősebb rablásokról

1969. augusztus

Ezen a napon történt január 23.

1929

Polányi János Nobel-díjas magyar kémikusTovább

1945

Elhagyja Magyarországot az „Aranyvonat”, mely a Magyar Nemzeti Bank arany- és devizakészletét, a Corvinákat, és a zsidóktól elkobzott...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők