Felderítetlen emberölési ügyek a szocialista időszakban (1957-1968)

Az ORFK munkatársai 1969 augusztusában a Belügyminisztérium II. főcsoportfőnöksége számára jelentést készítettek a felderítetlen emberölési ügyekről és emberölési kísérletekről, Különösen érdekes manapság ezt a forrást újraolvasni, mivel egy olyan világba kalauzol el bennünket, amelyben az eltűntek fotóit nem tették még közzé a facebookon, az aggódó hozzátartozók és a rendőrség technikai felszereltsége, a nyomozás során bevethető azonosítási eljárások is még gyermekcipőben jártak a mai lehetőségekhez képest.

Bevezető 

Az ORFK munkatársai a Belügyminisztérium II. főcsoportfőnöksége számára jelentést készítettek 1969 augusztusában azokról az emberölési ügyekről és emberölési kísérletekről, amelyeket nem sikerült felderíteni az elmúlt egy évtizedben. Különösen érdekes manapság ezt a forrást újraolvasni, mivel egy olyan világba kalauzol el bennünket, amelyben az eltűntek fotóit nem tették még közzé a facebookon, az aggódó hozzátartozók és a rendőrség technikai felszereltsége, a nyomozás során bevethető azonosítási eljárások is még gyermekcipőben jártak a maiakhoz képest.

Bár e forrás nem a leghírhedtebb ügyeket tartalmazza - mint a máig felderítetlen Labancz Anna gyilkosságot, melyről Asperján György regényt is

, vagy az 1977-es Hungária körúti OTP fiókban elkövetett kettős -, mégis szívszorító újraolvasni a történeteket, az áldozatok útját: a sértett gyanútlanul indult haza a munkából, de szerettei hiába várták otthon, vagy nyugovóra tért és sosem ébredt fel, mivel rablógyilkosság áldozata lett. Újraolvasva a forrásokat több esetben beszámoltak olyan gyanúsítottról, akiről feltételezhető volt a gyilkosság elkövetése, azonban megfelelő bizonyítékok hiányában terheltté nyilvánítása nem következhetett be, vagy a bíróság bizonyíték hiányában felmentette.

Az egyes esetekhez mellékelt leltár az eltűnt javakról, illetve az áldozat táskájának tartalmáról érdekes forrás arra vonatkozóan, mit hordott a táskájában magával egy fiatal nő 1960-ban Hódmezővásárhelyen. A nap végén nála volt annak az italboltnak a bevétele, amelyet vezetett (valószínűleg ezért ölték meg), de ezen felül a kézitáskájában a levéltárcán, pénztárcán, ollón, zsebkésen kívül fésűtartó „balatoni emlék" felirattal és egy „Leningrád" töltőtoll" is megtalálható volt. Ugyancsak figyelmet érdemel K. Gáborné, Budapesten egyedül élő fodrász kisiparos meggyilkolása is: az eltűnt ékszerek listája alapján következtethetünk egy kisiparos korabeli életszínvonalára, amely magasabbnak tűnik az átlagosnál.

Kifejezetten korszakfüggő gyilkosságok is történtek: az egyik rablógyilkosság a diszkrimináció korabeli példája: dr. D. Gedeon áldozatot „nyilvántartott aktív homoszexuális személyként" aposztrofálták a rendőri szervek. Ugyancsak korspecifikus V. Ibolya esete, aki az 1956-os forradalmat követően próbált Nyugatra távozni, azonban 1957. március 23-án holtan találták a Feketemetszés csatornában.

Tekintsük át, hogy a vizsgált időszakban az 1961. évi V. tv., a Büntető Törvénykönyv az emberölés bűntettére milyen büntetés kiszabását írta elő (előtte a Csemegi-kódex különös része volt hatályos). A 253. § (1) szerint: „Aki mást megöl, öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő". Minősített esetnek számított, és 10-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel volt sújtható, ha a) különösen kegyetlen, előre kitervelt vagy sok ember életét veszélyeztető módon, b) nyereségvágyból, avagy más aljas indokból vagy célból, c) hivatalos személy ellen hivatalos eljárása alatt, illetőleg d) több emberen vagy visszaesőként követték el. Az erős felindulásból elkövetett emberölés viszont enyhítő körülménynek számított: kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel volt büntetendő. Sem a büntetési tételeket, sem a minősített eseteket nem módosította az 1978. évi IV: tv., az új Büntető Törvénykönyv sem.

A szocialista időszakban egy átfogó monográfia született az emberölésről, Bakóczi Antal kötete, amely eredetileg kandidátusi disszertáció volt. E kötet adatai szerint 1927-1973 között 729 emberölési ügy volt Magyarországon 860

.

1965-1979 között az évente elkövetett emberölésekből 14 tettes maradt

(beleszámítva az újszülött öléseket is). 1964-1982 között 9722 ember sérelmére elkövetett szándékos emberölés illetve annak kísérlete bűncselekmény történt, ezek közül 3946 végződött halállal. Az emberölést 61% százalékban zárt térben követték el, 39%-ban nyílt helyen. 71%-ot elhagyatott, 29%-ot forgalmas helyen. Az emberölések zömét nyáron hajtották végre (29,5%), legkevesebbet tavasszal (17,8%), legtöbbet 18-24 óra között (44,7%). Az elkövetés eszköze többnyire vágó- és szúróalkalmatosság volt (47,6%).

A felderítetlen esetekben izgalmas kérdés, milyen tényezőkön múlhatott a korszakban a nyomozás eredményessége vagy eredménytelensége. A korabeli szakmai közvélemény a Belügyi Szemle hasábjain inkább az 1970-es években foglalkozott ilyen jellegű kérdésekkel. Ugyancsak az 1970-es évekre tehető a kriminalisztika, kriminológia kortárs külföldi eredményeinek adaptálása hazánkban. Láposi Lőrinc írt 1974-ben cikket arról, mennyire fontos az élet elleni bűncselekmények felderítésében a helyszíni szemle szakszerű

. A cikkben a technikai kérdéseken túl - kikből álljon a helyszíni szemle bizottsága, gyorsírással jegyzeteljék-e a jegyzőkönyvet - a szerző részletesen szólt arról, milyen fontos a holttest lemeztelenítése, ha ruhában volt. Ugyanis a ruházat a tettesre vonatkozó olyan nyomokat is rejthet, - elemi szálak, sérülések, haj, vér, mikronyomok - amely a szakértői vizsgálat során fontos lehet. Ugyancsak a testen található sebek vizsgálata alapján a helyszínen kereshetővé válik az elkövetés eszköze.

Egy 1973-as emberölésről - melynek áldozata egy 20 éves fiatal nő volt - szóló cikk alapján követhetjük, hogyan zajlott a nyomozás a holttest megtalálásától kezdve gyilkosság

. A helyszín biztosítása után megtartották a helyszíni szemlét. A technikus mindenre kiterjedő helyszínrajzot és fényképfelvételeket készített, majd a helyszínt részletesen átvizsgálták nyomok, lábnyomok és mikronyomok után kutatva. A mikro-anyagmaradványok rögzítése céljából az áldozat két kézfejét nylonzacskóba csomagolták. Ugyanígy nylonba csomagolták ruháit is. Ezután a rendőrorvos az áldozatot lemeztelenítette, a technikus fényképfelvételeket készített az áldozaton található sérülésekről és horzsolásokról. Az áldozatnál igazolványt nem találtak, így részletes személyleírást készítettek róla és fényképeket, mellyel a nyomozók a környékbeli italboltokat, házakat és eszpresszókat járták be. A nyomozókutya a szagmintával a közelben található Közlekedési Építő Vállalat munkásszállója felé indult. Az áldozat személyazonosságának megállapítása után következett ismeretségi körének feltérképezése. A nyomozást nehezítette, hogy a lakók a tűzijátékot nézték a cselekmény elkövetésekor, de így is találtak szemtanút, aki látta a házba bemenni a fiatal nőt és alkalmi partnerét. A BM Bűnügyi Technikai Intézet a férfi ruházatában a helyszínről származó festékszemcséket talált. A kihallgatás során - mivel a férfi lopás miatt is őrizetbe volt véve - az elkövető a tárgyi bizonyítékok hatására összetört, sírva fakadt és a tettes beismerő vallomást tett. Ezen felül szintén tárgyi bizonyítékul szolgált az elkövető által összetépett személyi igazolvány és munkakönyv, mely a sértetté volt.

Bár a közölt forrásból a nyomozás módszere nem derül ki, de feltételezhető, hogy a felderítetlen ügyekben is hasonló módon nyomoztak, azonban azokban az esetekben eredményre nem vezetett.

A szándékos emberölést elkövetők karakterisztikai kérdéseiről 1971 augusztusában Pál László írt

a Belügyi Szemlébe. Forrásunkban bár több elkövetőről áll rendelkezésre - inkább hevenyészett, mint alapos - személyleírás, mivel e bűncselekmények során a nyomozás eredménytelen volt, az elkövetők személye is homályban maradt. Ezért tartom szükségesnek ismertetni a Pál László-féle kategóriákat, hogy képünk legyen a korabeli elkövető típusokról. A házastársi közösségben elkövetett emberölések indítóoka leggyakrabban a féltékenység volt, ezen belül lehettek mindketten féltékenyek egymásra, vagy csak az egyik fél volt féltékeny vagy a féltékenység más motívumokkal kombinálódott. A tettes a sértetthez ambivalensen kötődött érzelmileg, tettének elkövetésében befolyásolhatta az alkoholizmusa. Ezen kívül jellemzőnek számítottak a váláshoz kapcsolódó anyagi természetű okok is: ha nem tudtak megosztoznia a vagyonon vagy kényszerűen közös fedél alatt éltek. A szerző legveszélyesebb tényezőnek tartotta a házasfelek közti veszekedést, főként, ha az dominánssá vált. Gyakori volt az, hogy egymást trágár szavakkal illették a felek, sértő, megalázó megjegyzéseket tettek. Azt ígérték egymásnak: megfojtalak, agyonütlek, és ez a fenyegetés sok esetben tetté érlelődött.

A családi közösségben elkövetett emberöléseknél, így a szülők meggyilkolásánál gyakorinak számított az azonos neműek konfliktusa: anya-lány, apa-fiú ellentét. A gyermekáldozatok között leggyakoribbak voltak a csecsemőáldozatok. A tágabb rokonságban a sógor, az anyós, az após számított gyakori sértettnek. Kiemelt jelentősége volt a család és a rokonság tagjai közötti negatív orientációnak.

Az ismeretségi körben elkövetett emberöléseket a heterogenitás jellemezte. A szomszédsági körben elkövetett emberölés három kriminogén tényezője a szerelmi kapcsolat, az anyagi haszonszerzés és a viszály volt.

Az ismeretlen személy sérelmére elkövetett emberölés esetén alapvetően két tényező játszott meghatározó szerepet: az anyagi haszonszerzés (rablás, betörés esetén) és a szexuális jelleg. Ehhez társult még a szórakozóhelyen alkoholos befolyásoltság alatt bekövetkező garázdaság nem várt következménye: a sértett halála.

E forrást olvasva tanúi lehetünk egy, a technikai fejlődés miatt elsüllyedt világnak. Azonban a levéltár poros iratai között kutakodva ez esetben is emberi sorsok sejlenek fel, melyek tragikusan végződtek. Magunk előtt láthatjuk a disszidálni vágyó fiatal lányt, aki sosem ért célba, a szilveszterkor a kelleténél jobban a garatra felöntött fiatalembert, aki már nem józanodhatott ki, vagy a férjével veszekedő feleséget, aki egy műúton lelte halálát, vagy a kismamát, akit valószínűleg gyermeke édesapja ölt meg. Végzetes véget érő emberi történetek közel 65 év távlatából.

Tanulmányunkban a felderítetlen emberölési ügyeket közöljük, a rablásokat és rablási kísérleteket nem, mivel az emberölés és annak módozatai, mint élet ellen irányuló, befejezett bűncselekmény súlyosságánál fogva sokkal markánsabban jellemzi az adott kort és társadalmi viszonyait, mint a rablás. Másrészt az elkövető személyének titokban maradása, a bűn büntetlenül maradása, így az, hogy nincs bűnhődés a cselekmény elkövetése után Dosztojevszkij nyomán is örök emberi kérdésünk.


Forrás

Körözési tájékoztató az 1957 és 1965 között felderítetlen emberölésekről és a jelentősebb rablásokról

1969. augusztus

Ezen a napon történt szeptember 25.

1918

Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább

1920

A Nemzetgyűlés elfogadta a numerus claususról szóló törvényjavasla-tot.Tovább

1931

Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, „A kék bálvány”-t.Tovább

1956

Üzembe lép az első transzatlanti telefonkábel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő