Bundabotrány 1983-ban

Pártvizsgálat adatok kiszivárogtatásáért

"Különösen nagy kárt okozó csalást miatt a Fővárosi Bíróságon folyamatban levő ún. „totóügyben" tudomásunkra jutott, hogy egyes vádlottak védői [...] hangoztatták: ebben a kérdésben a nyomozás során már előzetes közös állásfoglalás történt a Legfőbb Ügyészség és az ügyben másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság között. Érvelésük alátámasztására Lakatos András és Láng Zsuzsa szerzők Pótmérkőzés című könyvében írtakra hivatkoztak. [...] a könyv a nyomozati anyagok ismeretében, részletesen tárgyalja a „Totó"-ügyek történetét, ismerteti vádiratot, és részleteket közöl a nyomozati jegyzőkönyvekből."

Bevezető

A sportélet tisztasága örök témának számít, mind a sportrajongók, mind a sportolók

. Az alapkérdés: az etikailag tiszta győzelem az igazi, míg az eladott mérkőzés morálisan vállalhatatlan. Arról, hogy futballmérkőzések eredményeit , minden focirajongónak markáns véleménye van: igen, vannak olyan meccsek, amelyeknek eredményét előre eldöntötték, aki nem bundázott, nem is igazi futballista. A vélemények atekintetben oszlanak meg, a magyar sporttörténet mely mérkőzéseit adták el, és melyeknek tiszta az eredménye. Ilyen szempontból vitatott például az 1983-1984-es szezon utolsó fordulójában játszott, 6-6-os döntetlennel végződött Volán-Honvéd mérkőzés, melynek eredményét törölték, így
Esterházy Márton
Esterházy Márton nem lett gólkirály, a focista azonban manapság is azt állítja, hogy az nem volt bundázott . Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat tagja, akkoriban a Volán Labdarúgó SC elnöke, az MLSZ elnökségi tagja abban látta helyzet megoldását, ha a játékosok hivatalosan annyi fizetést kaptak volna, hogy nem érte volna meg nekik bundázni, ezen felül pedig az erkölcsi tartás fontosságát és az utánpótlás nemzedék megfelelő nevelését.

1983 legelején a napilapok hírt adtak arról, hogy „sportfogadással összefüggő visszaélések alapos gyanúja" miatt előzetes letartóztatásba kerültek budapesti, kiskunfélegyházi, kecskeméti és szekszárdi lakosok. Más szóval, „egyes, alacsonyabb osztályú labdarúgócsapatokat" megvesztegettek annak érdekében, hogy a totóban szereplő mérkőzések a megkörnyékezők számára

alakuljanak.

Mi is a totó játék? A játék lényege röviden az, hogy futballmérkőzések eredményére lehet fogadni. Aki az első csapat győzelmét tippeli, 1-est ír be, aki a másodikét 2-est, aki döntetlenre szavaz, X-et. Magyarországon 1947. október 19-én kezdődött a Totó. Kezdetben a Posta Takarékpénztár kereteiben szerveződött, majd 1950-ben átkerült a Totószervezés az Országos Takarékpénztárhoz. Az Országos Takarékpénztáron belül a szervező és lebonyolító a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lett. Az 1948-as londoni olimpiára Európa legtöbb országában külön sportfogadást szerveztek az állami irányítású intézetek. Ezek példáját követve Magyarországon is eldöntötték, hogy az olimpiai játékokra való felkészülésre és azok részvételi költségeinek fedezésére Magyarországon szerencsejátékot, sportfogadást szervezzenek. A Totó a magyar sport új alapja című bevezető reklámkampány plakátjai is ezt tükrözték. 1964. március 15-én vezették be a 13+1-es

. 1947-1982 között a totóból származó állami bevétel 9,7 milliárd Forint . A játék korabeli népszerűségére jellemző, hogy játékfilm is készült róla Darvas Iván főszereplésével Mese a 12 találatról címmel.

Mese a 12 találatról (trailer)

A nyomozás 1982. július 23-án indult el, amiatt, mert a 30. játékheti totóban szokatlanul magas volt a 13+1-es találatok aránya és a szelvények sorszáma több csoportban egymást követte. A rendőrség három csoportot azonosított, amelyeknek tagjai 1981 óta bundáztak. M. Tibor, a"totókirály", szekszárdi háztartási alkalmazott, B. Zoltán budapesti anyagbeszerző és F. József kiskunfélegyházi részlegvezető köré csoportosulókat. Voltak, akik

(maszek kisiparosok, festők, filmnyomók, zöldségesek, lángossütők) pénzzel szálltak be a csalásba, mások, a „játékoskijárók" keresték fel csapatokat és a kívánt eredmény érdekében pénzt ajánlottak fel, mások a már megvásárolt csapatok mérkőzésein a bírókat keresték fel. A vizsgálat során 31 millió Ft károkozást tártak fel, ebből 23 millió 100 ezer Ft-ot sikerült készpénzben, zár alá vétellel vagy takarékbetétkönyvben az államnak visszatéríttetni. A vizsgálat három hónapig tartott, 40 csapatot kerestek fel, 130 embert hallgattak ki, köztük nyolc játékvezetőt. Az NB II-es csapatok harmada volt a bundabotrányban.

Lakatos András és Láng Zsuzsa „Pótmérkőzés" címmel tényfeltáró riportkönyvének írása közben felkeresték a nyomozókat és az előzetes letartóztatásban levő gyanúsítottakat is. F. Józsefet igazi szerencsejátékosnak mutatták be: a totón nyert pénzét elmulatta, illetve visszaforgatta a totózásba. B. Zoltánt azonban érzelmesnek jelenítették meg: a börtönből feleségének csokitortát és hét szál gerberából virágcsokrot küldött, mellékelve Szimonov Várj reám című versét, mely a korban Darvas Iván előadásában nagy népszerűségre.

A sporttörténet szempontjából e totóbotrány egyik legtragikusabb epizódja volt, hogy labdarúgó is belekeveredett a botrányba. A Pótmérkőzés című kötet részletes interjút közöl vele, de Borenich Péternek is nyilatkozott. Azt tervezte, ha szabadul a börtönből, zöldségesboltot nyit, és ha a totóbotrány elfelejtődik, edzősködni fog. Nem így történt. A botrány és a börtön vakvágányra futatta az olimpiai bajnok labdarúgó életét: 1992. január 31-én 45 évesen hunyt el, máig is tisztázatlan körülmények között, a Rákoscsaba és Pécel között közlekedő vonaton.

A totóbotrány hatására 49 sportegyesület ellen indított fegyelmi eljárást az OTSH és az MLSZ, és 196 játékos játékjogát

fel.

Csepel - Honvéd, 0:2

Mindenesetre az a forráscsoport, amelyet az 1983-as totóbotránnyal kapcsolatban közlünk, valószínűleg csak a jéghegy csúcsa, ám elengedhetetlen része. A bevezetőben többször idézett Lakatos András és Láng Zsuzsa bundaügyekről szóló kötete részleteket közölt többek között a nyomozati iratokból, illetve - a szerzők szerint - a Legfelsőbb Bíróság és a Legfőbb Ügyészség . Mint a források tanúsítják, ez egy, az üggyel kapcsolatos egyeztető megbeszélés emlékeztetője volt, ami véletlenül (?!) bekerült a nyomozati iratok közé. A vizsgálatot e megjelent „állásfoglalás" miatt indították, ezt nehezményezték a párt- és állami szervek. Végül a források kiszivárogtatói figyelmeztetést kaptak és a kötet a piacon maradt, nem vonták be. Forrás sokszor konfliktusos esetben születik, mint ez is. Bár a szocialista időszakban Magyarországon nem volt hivatalosan cenzúra, cenzorhivatal sem , ez a forrás jól példázza azt, milyen hatalmi mechanizmusok indultak be, ha valamely könyv vagy cikk szerzői megsértették az íratlan publikálási szabályokat. A lapok újságírói alapvetően tisztában voltak azzal, mely témák nem hozhatók nyilvánosságra, és melyekről nem kezdeményezhető vita. Írás közben működött az öncenzúra, illetve megpróbáltak szimbolikusan írni kínosnak számító kérdésekről. Abszolút tabunak számított 1956 nem ellenforradalomként való értékelése, a szegénység, a hajléktalanság ábrázolása tényfeltáró riportokban. 1985-ig belügyminisztériumi utasítás rendelkezett arról, hogy kábítószerrel kapcsolatos témák nem láthatnak napvilágot. A lapok főszerkesztői az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya által szervezett heti értekezleteken tájékozódtak az aktuális irányvonalakról és arról, ha valamilyen területen mégis tabut . E könyv korábbi megjelentetését azonban üzleti szempontok is motiválták. A nagyközönséget érdekelte a bundabotrány, annak részletei, így a szerzők valószínűleg ezért is sürgették meg a kiadást. Másrészt az újságírók is mindent megtettek a sajtónyilvánosság határainak szélesítéséért. Az 1983-as eljárás azonban csak egy kis szelete a korabeli bundázásnak: 1988-ban újabb bundabotrány robbant ki, sokkal súlyosabb következményekkel. Ez azonban már egy másik történet.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt szeptember 25.

1918

Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább

1920

A Nemzetgyűlés elfogadta a numerus claususról szóló törvényjavasla-tot.Tovább

1931

Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, „A kék bálvány”-t.Tovább

1956

Üzembe lép az első transzatlanti telefonkábel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő