Bundabotrány 1983-ban

Pártvizsgálat adatok kiszivárogtatásáért

"Különösen nagy kárt okozó csalást miatt a Fővárosi Bíróságon folyamatban levő ún. „totóügyben" tudomásunkra jutott, hogy egyes vádlottak védői [...] hangoztatták: ebben a kérdésben a nyomozás során már előzetes közös állásfoglalás történt a Legfőbb Ügyészség és az ügyben másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság között. Érvelésük alátámasztására Lakatos András és Láng Zsuzsa szerzők Pótmérkőzés című könyvében írtakra hivatkoztak. [...] a könyv a nyomozati anyagok ismeretében, részletesen tárgyalja a „Totó"-ügyek történetét, ismerteti vádiratot, és részleteket közöl a nyomozati jegyzőkönyvekből."

Bevezető

A sportélet tisztasága örök témának számít, mind a sportrajongók, mind a sportolók

. Az alapkérdés: az etikailag tiszta győzelem az igazi, míg az eladott mérkőzés morálisan vállalhatatlan. Arról, hogy futballmérkőzések eredményeit , minden focirajongónak markáns véleménye van: igen, vannak olyan meccsek, amelyeknek eredményét előre eldöntötték, aki nem bundázott, nem is igazi futballista. A vélemények atekintetben oszlanak meg, a magyar sporttörténet mely mérkőzéseit adták el, és melyeknek tiszta az eredménye. Ilyen szempontból vitatott például az 1983-1984-es szezon utolsó fordulójában játszott, 6-6-os döntetlennel végződött Volán-Honvéd mérkőzés, melynek eredményét törölték, így
Esterházy Márton
Esterházy Márton nem lett gólkirály, a focista azonban manapság is azt állítja, hogy az nem volt bundázott . Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat tagja, akkoriban a Volán Labdarúgó SC elnöke, az MLSZ elnökségi tagja abban látta helyzet megoldását, ha a játékosok hivatalosan annyi fizetést kaptak volna, hogy nem érte volna meg nekik bundázni, ezen felül pedig az erkölcsi tartás fontosságát és az utánpótlás nemzedék megfelelő nevelését.

1983 legelején a napilapok hírt adtak arról, hogy „sportfogadással összefüggő visszaélések alapos gyanúja" miatt előzetes letartóztatásba kerültek budapesti, kiskunfélegyházi, kecskeméti és szekszárdi lakosok. Más szóval, „egyes, alacsonyabb osztályú labdarúgócsapatokat" megvesztegettek annak érdekében, hogy a totóban szereplő mérkőzések a megkörnyékezők számára

alakuljanak.

Mi is a totó játék? A játék lényege röviden az, hogy futballmérkőzések eredményére lehet fogadni. Aki az első csapat győzelmét tippeli, 1-est ír be, aki a másodikét 2-est, aki döntetlenre szavaz, X-et. Magyarországon 1947. október 19-én kezdődött a Totó. Kezdetben a Posta Takarékpénztár kereteiben szerveződött, majd 1950-ben átkerült a Totószervezés az Országos Takarékpénztárhoz. Az Országos Takarékpénztáron belül a szervező és lebonyolító a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lett. Az 1948-as londoni olimpiára Európa legtöbb országában külön sportfogadást szerveztek az állami irányítású intézetek. Ezek példáját követve Magyarországon is eldöntötték, hogy az olimpiai játékokra való felkészülésre és azok részvételi költségeinek fedezésére Magyarországon szerencsejátékot, sportfogadást szervezzenek. A Totó a magyar sport új alapja című bevezető reklámkampány plakátjai is ezt tükrözték. 1964. március 15-én vezették be a 13+1-es

. 1947-1982 között a totóból származó állami bevétel 9,7 milliárd Forint . A játék korabeli népszerűségére jellemző, hogy játékfilm is készült róla Darvas Iván főszereplésével Mese a 12 találatról címmel.

Mese a 12 találatról (trailer)

A nyomozás 1982. július 23-án indult el, amiatt, mert a 30. játékheti totóban szokatlanul magas volt a 13+1-es találatok aránya és a szelvények sorszáma több csoportban egymást követte. A rendőrség három csoportot azonosított, amelyeknek tagjai 1981 óta bundáztak. M. Tibor, a"totókirály", szekszárdi háztartási alkalmazott, B. Zoltán budapesti anyagbeszerző és F. József kiskunfélegyházi részlegvezető köré csoportosulókat. Voltak, akik

(maszek kisiparosok, festők, filmnyomók, zöldségesek, lángossütők) pénzzel szálltak be a csalásba, mások, a „játékoskijárók" keresték fel csapatokat és a kívánt eredmény érdekében pénzt ajánlottak fel, mások a már megvásárolt csapatok mérkőzésein a bírókat keresték fel. A vizsgálat során 31 millió Ft károkozást tártak fel, ebből 23 millió 100 ezer Ft-ot sikerült készpénzben, zár alá vétellel vagy takarékbetétkönyvben az államnak visszatéríttetni. A vizsgálat három hónapig tartott, 40 csapatot kerestek fel, 130 embert hallgattak ki, köztük nyolc játékvezetőt. Az NB II-es csapatok harmada volt a bundabotrányban.

Lakatos András és Láng Zsuzsa „Pótmérkőzés" címmel tényfeltáró riportkönyvének írása közben felkeresték a nyomozókat és az előzetes letartóztatásban levő gyanúsítottakat is. F. Józsefet igazi szerencsejátékosnak mutatták be: a totón nyert pénzét elmulatta, illetve visszaforgatta a totózásba. B. Zoltánt azonban érzelmesnek jelenítették meg: a börtönből feleségének csokitortát és hét szál gerberából virágcsokrot küldött, mellékelve Szimonov Várj reám című versét, mely a korban Darvas Iván előadásában nagy népszerűségre.

A sporttörténet szempontjából e totóbotrány egyik legtragikusabb epizódja volt, hogy labdarúgó is belekeveredett a botrányba. A Pótmérkőzés című kötet részletes interjút közöl vele, de Borenich Péternek is nyilatkozott. Azt tervezte, ha szabadul a börtönből, zöldségesboltot nyit, és ha a totóbotrány elfelejtődik, edzősködni fog. Nem így történt. A botrány és a börtön vakvágányra futatta az olimpiai bajnok labdarúgó életét: 1992. január 31-én 45 évesen hunyt el, máig is tisztázatlan körülmények között, a Rákoscsaba és Pécel között közlekedő vonaton.

A totóbotrány hatására 49 sportegyesület ellen indított fegyelmi eljárást az OTSH és az MLSZ, és 196 játékos játékjogát

fel.

Csepel - Honvéd, 0:2

Mindenesetre az a forráscsoport, amelyet az 1983-as totóbotránnyal kapcsolatban közlünk, valószínűleg csak a jéghegy csúcsa, ám elengedhetetlen része. A bevezetőben többször idézett Lakatos András és Láng Zsuzsa bundaügyekről szóló kötete részleteket közölt többek között a nyomozati iratokból, illetve - a szerzők szerint - a Legfelsőbb Bíróság és a Legfőbb Ügyészség . Mint a források tanúsítják, ez egy, az üggyel kapcsolatos egyeztető megbeszélés emlékeztetője volt, ami véletlenül (?!) bekerült a nyomozati iratok közé. A vizsgálatot e megjelent „állásfoglalás" miatt indították, ezt nehezményezték a párt- és állami szervek. Végül a források kiszivárogtatói figyelmeztetést kaptak és a kötet a piacon maradt, nem vonták be. Forrás sokszor konfliktusos esetben születik, mint ez is. Bár a szocialista időszakban Magyarországon nem volt hivatalosan cenzúra, cenzorhivatal sem , ez a forrás jól példázza azt, milyen hatalmi mechanizmusok indultak be, ha valamely könyv vagy cikk szerzői megsértették az íratlan publikálási szabályokat. A lapok újságírói alapvetően tisztában voltak azzal, mely témák nem hozhatók nyilvánosságra, és melyekről nem kezdeményezhető vita. Írás közben működött az öncenzúra, illetve megpróbáltak szimbolikusan írni kínosnak számító kérdésekről. Abszolút tabunak számított 1956 nem ellenforradalomként való értékelése, a szegénység, a hajléktalanság ábrázolása tényfeltáró riportokban. 1985-ig belügyminisztériumi utasítás rendelkezett arról, hogy kábítószerrel kapcsolatos témák nem láthatnak napvilágot. A lapok főszerkesztői az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya által szervezett heti értekezleteken tájékozódtak az aktuális irányvonalakról és arról, ha valamilyen területen mégis tabut . E könyv korábbi megjelentetését azonban üzleti szempontok is motiválták. A nagyközönséget érdekelte a bundabotrány, annak részletei, így a szerzők valószínűleg ezért is sürgették meg a kiadást. Másrészt az újságírók is mindent megtettek a sajtónyilvánosság határainak szélesítéséért. Az 1983-as eljárás azonban csak egy kis szelete a korabeli bundázásnak: 1988-ban újabb bundabotrány robbant ki, sokkal súlyosabb következményekkel. Ez azonban már egy másik történet.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt január 23.

1929

Polányi János Nobel-díjas magyar kémikusTovább

1945

Elhagyja Magyarországot az „Aranyvonat”, mely a Magyar Nemzeti Bank arany- és devizakészletét, a Corvinákat, és a zsidóktól elkobzott...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők