"Férje ott akarta hagyni... ezért keresett valami vigaszt a jósoltatásban"

A jósoltatás miatt pártból kizárt munkásnő esete

„Krisztus nevében bibliai idézetekkel agitált, vallási szektás nézeteket terjesztett. Jósnőhöz járt, ahová a dolgozó társait is magával vitte. A vele való többszöri foglalkozás dacára nem változott. Ezen magatartása nem egyeztethető össze a párttagsággal.”

Bevezetés

Ortutay Gyula, a Kisgazdapárt polgári, baloldali "0" csoportjának vezető tagjaként, 1945 januárjától 1947 márciusáig a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda, illetve a Magyar Központi Híradó Rt. elnökeként feltételezhetően az ország egyik legjobban informált politikusa volt. Az MTI munkatársai külön is gondoskodtak az ő tájékoztatásáról. Ilyen célt szolgálhatott az alábbi hírgyűjtemény.

A jósoltatás a szocialista állam hivatalos beszédmódjában, akárcsak a vallásosság, olyan irracionális alapokon nyugvó hiedelemnek számított, amely nem fért össze a racionális világképpel. Így az egyén vélekedéseit befolyásolni szándékozó állam kifejezetten büntette azt, aki jósnőhöz járt. A Budapesti Harisnyagyár pártiratai között egy olyan fegyelmi ügyet találtam, amelynek során a formázóműhelyben dolgozó K. Mátyásnét a III. kerületi pártbizottság emiatt zárta ki 1959-ben a pártból. Az iratok alapján nem derül ki, hogy miért éppen K. Mátyásnét vádolták meg azzal, hogy jósoltatott magának. A fegyelmi ügyet tárgyaló alapszervezeti taggyűlés jegyzőkönyvéből megismerhetjük, hogy miért helytelenítették a K. Mátyásnéval egy alapszervezetben levő párttagok az érintett eljárását, és mivel védekezett a megvádolt személy. A felszólalók - a kor hivatalos beszédmódjának megfelelően - K. Mátyásnét szocialista emberré nevelhetőnek tartották, de csalódtak benne, mert "Krisztus nevében és bibliai idézetekkel agitált", és ez a "marxista világszemlélettel" nem összeegyeztethető. Ráadásul munkatársait a jósnő már nem fogadta, így azokat egy "spiritiszta paphoz" irányította. Azok, akik védték K. Mátyásnét, megjegyezték, hogy "paraszt származású" és "a falusi emberek téli estéken a Bibliát olvassák". Ezen felül a formázó dolgozóit olyanoknak ábrázolták, akik "között különösebb szervezést nem kellett kifejteni, hogy elmenjenek jósnőhöz, mert ott általában az ilyen dolgokat kedveli a

 K. Mátyásné a jegyzőkönyv szerint magánéleti érveket hozott fel arra vonatkozóan, hogy miért ment el a jósnőhöz, illetve a többieket miért biztatta ugyanerre. Eszerint: "férje ott akarta hagyni és nagyon el volt keseredve, ezért keresett vigaszt a jósoltatásban".

A fegyelmi ülésen nem alakult ki konszenzus, hogy ki kell-e ezért zárni K. Mátyásnét a pártból, vagy elegendő, ha "megrovást" kap. A szavazás eredménye nagyon szoros lett: tízen a kizárás mellett, tízen a kizárás ellen szavaztak. Akik a kizárás ellen szavaztak, azzal érveltek, hogy így K. Mátyásné végleg elveszik a párt számára, és elmerül a "bibliai idézetek" mocsarában. A végső, a kizárást megerősítő döntést a III. kerületi pártbizottság hozta meg. Mint második dokumentumunk is utal arra, K. Mátyásné főbűnéül azt rótták fel, hogy vallásos volt, ilyen értelmű agitációt folytatott, és a jósnőhöz munkatársait is

Azok közül a harisnyagyári munkásnők közül, akikkel életútinterjúkat készítettem (ők egy műhelyben dolgoztak K. Mátyásnéval), két visszaemlékező mesélt el olyan történetet, amely arról szólt, hogy jártak életükben halottlátónál vagy jósnál. Egyikük, Ki. Gyuláné magától mesélte el történetét, ezek után T. Jánosnénál kifejezetten rákérdeztem arra, hogy járt-e halottlátónál. Ezek az elbeszélések elemeikben nem sokban különböznek azoktól a történetektől, amelyeket néprajzosok gyűjtöttek össze a halottlátókkal, jósokkal

 Kutatásom során inkább azon lepődtem meg, hogy történetem szereplői képesek hasonló történeteket az új lakótelepeken elmesélni, hasonló történetszerkesztéssel, mint amilyeneket a néprajzkutatók a falvakban gyűjtöttek össze. "1994 januárjában 40 évesen meghalt a nővérem legidősebb lánya. Itt Pesten volt előtte kórházban, én látogattam. Ugyanabban az évben, decemberben az édesanyám. Előtte lent ápoltam Akkor, amikor lent ápoltam, elhatároztam, hogy elmegyek, mert van ott egy olyan asszony, aki látóasszony. A halottakkal tud kapcsolatot teremteni... Mondtam a nővéremnek, hogy elmegyek hozzá. Mondta, hogy ne menjek. Mondtam, de én kíváncsi vagyok. Telefonon kellett bejelentkezni. De ő nem tudta, hogy én ki vagyok. Elmentem. És ő mondta, hogy egy férfi akar velem beszélni. Ez az édesapám volt. Nem tudta ez az asszony, hogy ki vagyok, de jól elmondta a körülményeket, hogy én most egy súlyos beteget ápolok. Aztán mondta, hogy egy nő akar velem beszélni. Az volt a nővérem lánya, mert olyan dolgokat mondott, amit csak mi ketten tudtunk, mert nekem mondta a kórházban. Utána mondta, hogy jön még egy asszony, az is velem akar beszélni. Gondolkoztam, hogy ki lehet. Talán édesapám testvére. A látóasszony azt mondta, hogy ez az asszony nagyon sokat bántott engem életében és most nem tud nyugodni addig, amíg én meg nem bocsátok neki. És akkor rájöttem, hogy ez az anyósom lehet. Utána el is mentem a sírjához és vittem neki virágot.

Ki. Gyuláné történetében, a "látóasszonynál" tett látogatásnak az volt a funkciója, hogy életének egy olyan fontos szereplőjével békítette meg, az anyósával, akivel évtizedeken keresztül haragos viszonyban állt és annak halála előtt sem tudott vele kibékülni. Bár látogatásának céljaként a "kíváncsiságot" fogalmazta meg és nem olyan okot, mint amit általában azok szoktak elbeszélni, akik felkeresik a halottlátókat, mégis úgy ábrázolja, hogy a látogatás nyomán egy olyan halottal rendeződött viszonya, akinek esetében erre nem is

 A halottlátónál tett látogatását nem úgy készítette elő, ahogy az régebben szokásosnak számított: nem kereste fel az elhunytak sírjait, hanem telefonált. Viszont ahogy a halottlátónál tett látogatását leírja, az számos olyan elemet tartalmaz, mely másoknál is visszatérő: a látóasszony, bár korábban nem ismerte őt, elmondta életkörülményeit, és megidézte összes fontos halottját.

T. Jánosné elbeszélésében ismertetett egy már-már konvencionálisnak mondható történetet a halottlátónál tett látogatásról, amelyen ő nem vett részt. Mikor ezt a történetet befejezte, rögtön áttért egy olyan elbeszélésre, amelyben egy jósnőnél tett látogatását idézte fel, de ebben a történetben, ahogy a jósnőről beszél, keverednek azok az elemek, amelyekkel csak a halottlátókat illetve csak a jósokat, jósnőket jellemzik.

"T. E. Zs.: -

T. Jánosné: - Hát ott nem, de a keresztanyám volt egynél. És amikor mentek hozzá, útközben púzott egyet és azt mondta, ezt fizeti majd ő a jósnőnek. És amikor odaértek, őt azzal fogadta az asszony, hogy magának nem mondok semmit se. Kérdezte, miért. Mert amikor idefele jöttek, maga már megadta a fizetségemet. Így tudta. Az egyik barátnőm Pesten mondta, hogy menjünk el jósnőhöz. Én nagyon nem akartam, mert féltem, nehogy úgy járjak, mint a keresztanyám. Aztán mégis elmentünk, a Boráros térnél volt valahol, már nem emlékszem pontosan. Beléptünk, volt egy kristálygömbje, meg olyan félelmetes volt, egy fogatlan öregasszony volt. Nekem rögtön megmondta, hogy mostohaapám van, meg két idősebb lánytestvérem. És ez így is volt. Akkor még jobban megijedtem, hogy mit mond még. És azt mondta, hogy van valaki körülöttem, de nagyon vigyázzak... És azt is mondta, hogy menjek hozzá vissza szeptemberben, mert akkor majd mond még valamit. És akkor szeptemberben ismerkedtem meg a férjemmel, de nem mentem már hozzá vissza. És azt is kérdeztem tőle, hogy mi van a nagybátyámmal. Mert volt nekem egy nagyon kedves nagybátyám, aki, ha jött hozzám, mindig engem vett ölbe. Amikor elvitték a háborúba, akkor mindig én írtam neki a levelet. Azt írta az utolsó levelében, hogy már nemsokára jön haza, én meg válaszoltam, hogy nagyon várjuk. Nem írt többet, nem jelentkezett, sosem kaptunk hírt felőle. Ezért kérdeztem én a jósnőt felőle. Azt mondta, hogy érzi, hogy itt van, de nekem nem mondhat semmit, esetleg a feleségének vagy a lányának, de

A történet első fele a halottlátóhoz vezető út olyan ábrázolása, amely gyakori a látóasszonyokról szóló elbeszélésekben: a keresztanya gyalog megy abba a faluba, ahol a látó lakik, és mire odaér, addigra a látóasszony már tudja, hogy - elég sajátos módon - megadta a fizetségét. A történet második felében a budapesti jósnő rendelkezik olyan képességekkel, amik csak a jósokat jellemzik, vagyis a jövőbe lát, ismeri a számára ismeretlen emberek életét. De kapcsolatba tud lépni a halottal, a nagybácsival, ami már csak a halottlátókra jellemző tulajdonság.

Persze a visszaemlékezők mai vélekedéseit a jósoltatásról, halottlátókról nem csak az befolyásolhatta, hogy a szocialista rendszerben egy vallásellenességet propagáló szervezet tagjai voltak. Az a sokrétű hatás, amely a visszaemlékezőket érte - akik falusi környezetből fiatal lányokként nagyvárosi környezetbe csöppentek és előbb cselédként, majd évtizedekig betanított munkásként ugyanazon a munkahelyen dolgoztak -, nem is fejthető meg egyértelműen. Hiszen életükben nem csak a "hagyományok", hanem a nagyvárosi új szomszédság, a munkahely és a média is normateremtő volt.

Ezen a napon történt február 08.

1904

Japán hadat üzen Oroszországnak.Tovább

1934

Móra Ferenc magyar író (*1879)Tovább

1938

A szudétanémetek és a Szlovák Néppárt képviselői Rózsahegyen a közös fellépésről tárgyalnak.Tovább

1949

A népbíróság Mindszenty József bíborost életfogytig tartó fegyházra ítéli.Tovább

1949

A magyar népbíróság életfogytiglani börtönre ítéli Mindszenty József hercegprímást.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő