Besszarábia csatlakozik Romániához.Tovább
Habsburg apanázs
„Mivel tudomásomra jutott, hogy a kir. családnál tavaly némelykor olyan volt a helyzet, hogy az életfenntartáshoz alig egy pár ezer Peseta állott rendelkezésre és a kir. család vagyonkezelője aggodalmas leveleket kapott, Ő Felségének jelentést tettem, hogy 1928. évben a kiküldött összegeken felül még 10 000 dollárt kiküldök.”
Bevezető
Az I. világháború végén darabjaira hulló Osztrák-Magyar Monarchia utolsó uralkodója, IV. Károly 1918. november 11-én Ausztriában, két napra rá eckartsaui nyilatkozatával pedig Magyarországon is lemondott az államügyek viteléről. A magyar koronáról azonban formálisan nem mondott le, 1921 folyamán kétszer próbálta meg sikertelenül visszaszerezni hatalmát Magyarországon. Ezután az antant a Portugáliához tartozó Madeira szigetét jelölte ki a hatalmától és vagyonától megfosztott királyi család és kísérete tartózkodási helyéül. Kezdetben Funchalban, a Villa Victoria hotelben kaptak szállást és ellátást, azonban pénzük fogytán innen költözniük kellett és elfogadták egy helyi legitimista földbirtokos ajánlatát, aki a nyári villáját bocsátotta a család rendelkezésére. Ugyan Madeira klímája kiválónak mondható, azonban ez a kifejezetten nyári használatra épült villa egy hegytetőn állt, és az év túlnyomó részében felhős, nyirkos idő uralta. Miután hosszas jogi vitát követően a gyermekeik is csatlakoztak hozzájuk, februárban beköltözött a család a fűtetlen villába. Ekkorra már az élelmiszer-beszerzés is súlyos, mindennapi gond volt, a rendszeres kommunikációt a külvilággal a kiszámíthatatlanul működő postai szolgáltatások lehetetlenné tették. Az egyébként is betegeskedő Károly hamarosan magas lázzal ágynak dőlt, és itt halt meg 1922. április 1-jén. Az éppen nyolcadik gyermekét váró Zita királyné stabil anyagi háttér nélkül maradt, végül a nagyhatalmak tiltakozása ellenére rokona XIII. Alfonz spanyol király segített, aki a baszkföldi Lequeitioban lévő Uribarren-palotát bocsátotta a rendelkezésére. A család 1929-től az 1940-es német megszállásig Belgiumban élt, a Brüsszelhez közeli Steenockerzeel-ben.
Az utódállamok nem tudtak megegyezni a volt királyi családnak fizetendő rendszeres juttatás, vagyis apanázs szükségességének és mértékének kérdésében, a nagykövetek tanácsa hosszasan, mondhatni éveken át tanácskozott a témában. Ausztriában a kérdést rövidre zárták, Német-Ausztria parlamentje 1919. április 3-án hozta meg a 209. számú ún. Habsburg-törvényt (Habsburgergesetz). Ebben megvonta a ház tagjainak uralkodói címeit és jogait, kitiltotta őket a Köztársaság területéről, a visszatérést lemondó jognyilatkozat megtételéhez kötötte. A Habsburg-ház úgynevezett magán- és családi pénzalapjait, amelynek legnagyobb része a Habsburg-ház mindenkori feje által kezelt közös családi vagyon volt, a törvény kisajátította, és állami tulajdonná nyilvánította, ugyanakkor a magánszemélyek megtarthatták saját különvagyonukat. 1935-ben Kurt Schuschnigg szövetségi kancellár kormánya a törvényt részben felfüggesztette, majd az anschluss, azaz a német birodalmi megszállás után 1939-ben ismét hatályba helyezték. 1945-ben a második Osztrák Köztársaság eredeti formájában alkotmányerejű törvénnyé emelte, majd 1955-ben az osztrák államszerződésbe is belefoglalták. Az elkobzott Habsburg-vagyon visszaszolgáltatásáról ma is jogviták folynak.
A korabeli cseh sajtóban mély ellenérzéseket váltott ki a Habsburg családnak fizetendő állami apanázs kérdése, arra hivatkozva, hogy ennek a kötelezettségnek semmi formális jogi alapja nincsen, és hogy a cseh nép már eleget fizetett a Habsburgok számlájára, aminek a jutalma csak az üldöztetés és zsarnokság volt. A Narodni Politika - konzervatív cseh napilap - felemlegette a Károly által (állítólag) elvitt családi aranyat és ékszereket, amelyeknek a tulajdonjogát is vitatta. A valóságban azonban bécsi diplomáciai források szerint Károly anyagi helyzete igen rossz volt Madeirán, ugyanis mindössze 8000 svájci frankkal és 300 angol fonttal érkezett a szigetre. Itt becslések szerint naponként két és fél frankba került egy ember ellátása, a királyi család és személyzete pedig nagyjából húsz-huszonöt tagból állt. Miután a svájci frank elfogyott,
európai bankkörökben puhatolódzott, hogy IV. Károly számára kölcsönt kapjon.Jugoszlávia elvben hozzájárult az apanázs kifizetéséhez azonban igen mérsékelt mértékben. Minisztériumi határozatban a következő feltételeket támasztotta: 1. Az apanázs nagyságát az érdekelt államok e célra egybehívott és kellő meghatalmazással ellátott konferenciája állapítja meg. 2. Az apanázst minimumban kell megállapítani, amely a király családjának eltartására szükséges. 3. Az apanázsnak Jugoszláviára eső részét a Jugoszláviának jutó német hadisarcból a jóvátételi bizottság útján fizessék ki.
Az uralkodócsalád száműzetésben Madeira szigetén | IV. Károly a halálos ágyán 1922. április 1-én |
Magyarország volt az egyetlen az utódállamok közül, ahol az ott élő Habsburgok magánvagyonát részben
, vagy legalábbis a tulajdonjogukat elismerték, és noha egyértelműnek tűnik, hogy a magyar koronauradalmak és egyéb javak jövedelmeiből megélhetést lehetett biztosítani a száműzött királyi családnak, ez végül nem ment teljesen zökkenőmentesen a tulajdonjogi kérdések miatt. A főudvarnagyi bíróság által meghozott hagyatékátadó végzés értelmében a Habsburg család magyarországi javai a nyolc kiskorú gyermeket illették, azonban Zita királyné haszonélvezeti jogával terhelten. A királyi család magyarországi vagyonkezelőségének hivatalaként ekkor a Budapesten az 1. szám alatti családi tulajdonú bérpalota házkezelősége szolgált. A bérház bevételei mellett további rendszeres jövedelemként a kisebb tarcali királyi birtokból és a ráckevei családi uradalomból származó javak jöhettek számításba. szerint „Őfelsége személyes vagyonát Magyarországon egyedül a budafoki királyi pincében levő borok alkotják, van ezen kívül mintegy hatvan millió korona értékű hadikölcsön - 75 százalékos lombardhitellel terhelve -; a 40 000 holdas ráckevei birtok, amely zár alatt van, a királyi család tulajdona." Ugyanakkor felvetődött ezen ingatlanok és ingóságok értékesítése is, amire végül nem került sor, ehelyett összességében elmondható, hogy a pénzátutalás a királyi család számára 1922-től több-kevesebb rendszerességgel megtörtént.1922 nyarán a magyar főudvarnagyi bíróság a királyi család vagyonkezelőségének előterjesztése alapján a „magyar" Habsburg Frigyes és József főhercegek
alapján és Bethlen István miniszterelnök beleegyező nyilatkozatának birtokában kétmillió korona kiutalásához a ráckevei családi uradalom jövedelmeiből. Ez az összeg átmenetileg kisegítette a hirtelen özvegyen maradt királynét, aki a következő év áprilisában Károly öccse, Miksa főherceg egyetértésével bízta a Habsburg család magyarországi vagyonának a kezelésével. Károly , miszerint a királyné és gyermekei huzamosabb ideig nem tartózkodhatnak antant-területen Zita a második világháború kitöréséig még a legnehezebb napokban is figyelembe vette, akkor is, amikor súlyos anyagi helyzetben volt, így visszautasította az olasz kormány udvarias ajánlatát, hogy telepedjék le Pármában, ahol visszakaphatja családi birtokait.a családi alapítványi vagyon zárgondnoka hivatala átvételekor 1925-ben a királyi családi vagyonkezelőjével egyetértésben a család fenntartására vonatkozó minimális szükségletet évi 40 000 dollárban meg. A fennmaradt iratok tanúsága szerint ezt az összeget a korábbi évek változó összegű és devizanemű kifizetéseit felváltva általában 10 000 dolláros részletekben utalták ki a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesületen keresztül. Wenckheim gróf 1929-ben arról számol be Bethlen István miniszterelnöknek, hogy az elhanyagolt, jégveréssel és peronoszpórával sújtott szőlőbirtokon a termés elmaradt a várttól, ezért a megállapított összeget nem sikerült kitermelnie és az évek során 30 000 dollár elmaradás keletkezett. 1928-ban a kormány hozzájárulásával a tarcali szőlőbirtokok jövedelméből 10 000 dollárt át, azonban így is 20 000 dollár fennmaradásuk volt. A királyi család aggodalmas leveleket küldött a vagyonkezelőnek, melyben beszámol arról, hogy alig néhány ezer peseta áll rendelkezésükre a megélhetéshez, ráadásul tűzeset történt és a cselédlak teljesen leégett, ezért sürgősen szükségük volt az összeg átutalására. Mivel a gyerekek növekedésével a család szükségletei is emelkedtek, Wenckheim Dénes kérte, hogy a jövőben a birtok egész tiszta jövedelmet kiutalhassa. Ráckeve egyébként ezen összegek mellett a tájegységre jellemző homoki borokból is rendszeresen juttatott a királyi család részére. (Ráckevén 150 hold szőlő volt.)
Zita királyné gyermekeivel 1923-ban egy sétán a tengerparton | Zita királyné gyermekeivel és Mária Jozefa főhercegnővel (IV. Károly édesanyjával) 1925 karácsonyán Lequitoban, Spanyolországban. |
Az állami apanázs mellett Zita magyarországi legitimista támogatóira is számíthatott, például
vagy Hunyady József személyében. Utóbbi rendszeres látogatója volt a családnak és az ő köszönhető, hogy 1927-ben főleg magánadományokból származó jövedelemből Zita automobilt vásárolhatott.A II. világháború kitörésekor Zita és a család végül elhagyta Európát és az Egyesült Államokba, illetőleg Zita királyné a kanadai Québecbe költözött. Az utalások Ottó
után is a haszonélvező Zita nevére érkeztek. A magyar főudvarnagyi bíróság a királyi családi alapítványi vagyon magyarországi zárgondnokságának kérésére 1940. december 23-án 80 600 pengőnek megfelelő még , későbbi utalásokra vonatkozó forrás nem található az Országos Levéltár anyagában. A háborús helyzet miatt feltételezhetően ezek hamarosan meg is szűntek.Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt március 27.
IV. Károly magyar király első visszatérési kísérlete.Tovább
Csurka István Kossuth-díjas magyar író, drámaíró, politikus (MIÉP) (†2012)Tovább
Milan Hodža csehszlovák miniszterelnök megbeszéléseket folytat a Hlinka-féle Szlovák Néppárt képviselőivel a párt kormányba lépéséről, de...Tovább
Jurij Gagarin szovjet repülőtiszt, az első űrhajós (*1934)Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
A 2023-as év első ArchívNet számát olvashatják az oldalon. Az új lapszám négy forrásismertetést publikál: ezek nem alkotnak egy tematikus egységet, azonban vannak metszéspontjaik egymással. Bár egy Venn-diagramon ezek a metszetek jobban ábrázolhatók lennének, mi ezúttal szövegben mutatjuk be ezeket: két írás a római katolikus egyházhoz köthető, kettő köthető a huszadik századi magyar emigrációhoz, kettő pedig a magyarországi államszocilista időszak mindennapjaihoz.
Az időrendet követve Csóka Géza (közművelődési referens, Magyar Nemzeti Levéltár Közművelődési és Közönségkapcsolati Főosztály) forrásismertetése az első. Idén ünnepeljük Neumann János születésének 120. évfordulóját, a szerző pedig ennek okán mutatja be a tudós és Pelényi János levelezését. Neumann ugyanis arra törekedett, hogy Magyarország akkori washingtoni követét meghívja Princetonba egy előadás erejére.
Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára) forrásismertetésének origója a második világháború magyarországi harcai, amelyek nagy változást hoztak Csémpuszta életébe. A helyi káplánlak birtoklásáért folytatott hosszas küzdelem bemutatása nemcsak egy lokális problémát tár fel, hanem azt is, hogy milyen volt a korabeli államhatalom viszonya a katolikus egyházzal.
Csémpuszta lakóira is kiható politikai döntés volt a Rákosi-korszakban bevezetett kötelező beszolgáltatás, amelyet hibái miatt már 1952-ben korrigálni igyekeztek a következő évekre nézve. Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) a begyűjtési rendszer reformjának egyik tervezetét mutatja be írásában.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) a Mindszenty Józseffel egyeztető Zágon József és a Vatikán diplomáciai szolgálatában működő Kada Lajos levelezését mutatja be. Terjedelmi okokból forrásismertetését két részre bontva jelentetjük meg. A mostani, első közlésben olyan levelek olvashatók, amelyek Zágon Mindszentyvel való viszonyát világítják meg.
Idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége idén is várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. március 7.
Miklós Dániel
Főszerkesztő