Pannonhalmi emlékek

Egy menekült visszaemlékezése 1945-ből

„egy alkalommal a győri orosz repülő alakulat három teherautóval betört és zabráltak. Alaposan megdézsmálták a húskészítményeket, elvitték a Balatonfüred Hotel teljes felszerelését, és már a menekültek holmijához nyúltak, melyeket a könyvtár teremben raktároztak el. De hirtelen eltűntek, talán értesültek arról, hogy útban van a győri orosz főparancsnok, aki tudomást szerzett arról az akcióról. Bocsánatkérés mellett megígérte, hogy másnap visszaküldi az ellopott dolgokat. Másnap tényleg jött egy orosz teherautó, de a lopott dolgoknak még egy tizedét sem hozta vissza.”

Bevezető

A II. világháború idején, 1944 őszétől a Pannonhalmi Főapátság a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá került, ezáltal területe védettnek minősült, tilos volt rajta bármilyen hadicélú igénybevétel. Hivatalosan gyermekmenhelyként működhetett, de az összesen körülbelül 3000 menekültet életkorra és nemre való tekintet nélkül fogadta be.

főapát és , a menhely vezetője a legnehezebb időkben is önzetlenül és rendíthetetlen bátorsággal a menekülteket.

Kelemen Krizosztom

Eduard Brunschweiler

Friedrich Born

svájci diplomata, a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti delegátusa, aki korábban hivatalos állami vadászatok során már járt Pannonhalmán és környékén, pozitívan fogadta a főapátság megkeresését, és 1944. megkötötték az apátság és 7, 5 km sugarú körzetének védelem alá helyezéséről szóló szerződést. Valószínűleg az utolsó pillanatban volt erre lehetőség, hiszen pár nappal később megtörtént az országban a nyilas hatalomátvétel. A rend minden bizonnyal figyelembe vette azt is, hogy néhány hónappal korábban a Monte Cassino-i bencés apátságot porig rombolták a szövetséges bombázók. A karizmatikus főapát, Kelemen Krizosztom már korábban is kereste a kapcsolatot a Vöröskereszttel, és a vészterhes időszakban kitűnően mérte föl a lehetőségeket. Ő és a rend tagjai erőn felül teljesítve tettek meg mindent azért, hogy az elkövetkezendő mintegy fél évben az oltalom alatt álló főapátság az emberéleteket és az értékeket mentve működhessen, és hogy a menekültek hiányt ne szenvedjenek. A „Szent Márton-hegyi városállam" saját kórházzal, korszerű berendezéssel ellátott műtővel, varrodával és cipészműhellyel rendelkezett, a nevelés-oktatás az óvodától a felsőoktatásig zajlott. Az ellátást a menekültek számával fordított arányban csökkenő saját készleteik mellett adományokból fedezték.

Pannonhalma az 1940-es években
Fortepan

Az intézményesített mentést a menhely igazgatójaként és a Vöröskereszt megbízottjaként Eduard Brunschweiler vezette, aki számos alkalommal tett tanúbizonyságot rátermettségéről. A Vöröskereszt zászlóival fellobogózott kolostor rendszeres hatósági zaklatásnak volt kitéve, a nyilas hatalom többször követelte a férfiak és a fiatal fiúk sorozási célú átadását. Ezek megakadályozásában elvitathatatlan szerep jutott a határozott és jó diplomáciai érzékkel rendelkező vezetőknek. A zsidó vagy zsidó származásúnak minősített gyerekeket a legnagyobb titokban fogadták be, gyakran álnevet kaptak, amelyet az ellenőrzésekkor bemondhattak.

 
 

Kelemen Krizosztom gyerekekkel
a főapátság kertjében (1945)

A főapátság számos felbecsülhetetlen értékű műtárgynak is helyet adott. Itt menekítették az Operaház díszleteit és a Nemzeti Színház értékeit, a Képzőművészeti Múzeum, a Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Galéria több teherautónyi műkincseit és a magyar koronázási palástot is. Lónyay Elemér herceg és felesége, Stefánia belga királyi hercegnő, Rudolf trónörökös özvegye is az apátság falai közt talált menedéket. A hercegné itt hunyt el 1945 augusztusában, a férje pedig szűk egy évre rá Budapesten; birtokaikat, műkincseiket és a családi

 

Frank Iván

 
levéltárat az apátságra hagyományozták.

1945. március végén jelentek meg az égen az első szovjet felderítő repülők, és egy rövid ostromot követően április elején a szovjet hadsereg bevonult a főapátság területére. Hamarosan az itt élők létszáma radikálisan csökkent.

A most közölt forrás

, az egri főkáptalani uradalom gazdatisztjének a visszaemlékezése, aki 1945 elején érkezett a családjával együtt Pannonhalmára. Feladata az apátság különböző gazdasági ügyeinek intézése mellett az élelmiszerkészlet felhasználási ütemének a megtervezése volt. Visszaemlékezése a háború borzalmai közepette létező békés menedékhely mindennapi életéről és küzdelmeiről szolgáltathat érdekes adalékokat.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 05.

1914

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzen Oroszországnak.Tovább

1914

a német hadsereg megtámadja Liège városát, illetve a város körül felállított megerősített pozíciókat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők