Pannonhalmi emlékek

Egy menekült visszaemlékezése 1945-ből

„egy alkalommal a győri orosz repülő alakulat három teherautóval betört és zabráltak. Alaposan megdézsmálták a húskészítményeket, elvitték a Balatonfüred Hotel teljes felszerelését, és már a menekültek holmijához nyúltak, melyeket a könyvtár teremben raktároztak el. De hirtelen eltűntek, talán értesültek arról, hogy útban van a győri orosz főparancsnok, aki tudomást szerzett arról az akcióról. Bocsánatkérés mellett megígérte, hogy másnap visszaküldi az ellopott dolgokat. Másnap tényleg jött egy orosz teherautó, de a lopott dolgoknak még egy tizedét sem hozta vissza.”

Bevezető

A II. világháború idején, 1944 őszétől a Pannonhalmi Főapátság a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá került, ezáltal területe védettnek minősült, tilos volt rajta bármilyen hadicélú igénybevétel. Hivatalosan gyermekmenhelyként működhetett, de az összesen körülbelül 3000 menekültet életkorra és nemre való tekintet nélkül fogadta be.

főapát és , a menhely vezetője a legnehezebb időkben is önzetlenül és rendíthetetlen bátorsággal a menekülteket.

Kelemen Krizosztom

Eduard Brunschweiler

Friedrich Born

svájci diplomata, a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti delegátusa, aki korábban hivatalos állami vadászatok során már járt Pannonhalmán és környékén, pozitívan fogadta a főapátság megkeresését, és 1944. megkötötték az apátság és 7, 5 km sugarú körzetének védelem alá helyezéséről szóló szerződést. Valószínűleg az utolsó pillanatban volt erre lehetőség, hiszen pár nappal később megtörtént az országban a nyilas hatalomátvétel. A rend minden bizonnyal figyelembe vette azt is, hogy néhány hónappal korábban a Monte Cassino-i bencés apátságot porig rombolták a szövetséges bombázók. A karizmatikus főapát, Kelemen Krizosztom már korábban is kereste a kapcsolatot a Vöröskereszttel, és a vészterhes időszakban kitűnően mérte föl a lehetőségeket. Ő és a rend tagjai erőn felül teljesítve tettek meg mindent azért, hogy az elkövetkezendő mintegy fél évben az oltalom alatt álló főapátság az emberéleteket és az értékeket mentve működhessen, és hogy a menekültek hiányt ne szenvedjenek. A „Szent Márton-hegyi városállam" saját kórházzal, korszerű berendezéssel ellátott műtővel, varrodával és cipészműhellyel rendelkezett, a nevelés-oktatás az óvodától a felsőoktatásig zajlott. Az ellátást a menekültek számával fordított arányban csökkenő saját készleteik mellett adományokból fedezték.

Pannonhalma az 1940-es években
Fortepan

Az intézményesített mentést a menhely igazgatójaként és a Vöröskereszt megbízottjaként Eduard Brunschweiler vezette, aki számos alkalommal tett tanúbizonyságot rátermettségéről. A Vöröskereszt zászlóival fellobogózott kolostor rendszeres hatósági zaklatásnak volt kitéve, a nyilas hatalom többször követelte a férfiak és a fiatal fiúk sorozási célú átadását. Ezek megakadályozásában elvitathatatlan szerep jutott a határozott és jó diplomáciai érzékkel rendelkező vezetőknek. A zsidó vagy zsidó származásúnak minősített gyerekeket a legnagyobb titokban fogadták be, gyakran álnevet kaptak, amelyet az ellenőrzésekkor bemondhattak.

 
 

Kelemen Krizosztom gyerekekkel
a főapátság kertjében (1945)

A főapátság számos felbecsülhetetlen értékű műtárgynak is helyet adott. Itt menekítették az Operaház díszleteit és a Nemzeti Színház értékeit, a Képzőművészeti Múzeum, a Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Galéria több teherautónyi műkincseit és a magyar koronázási palástot is. Lónyay Elemér herceg és felesége, Stefánia belga királyi hercegnő, Rudolf trónörökös özvegye is az apátság falai közt talált menedéket. A hercegné itt hunyt el 1945 augusztusában, a férje pedig szűk egy évre rá Budapesten; birtokaikat, műkincseiket és a családi

 

Frank Iván

 
levéltárat az apátságra hagyományozták.

1945. március végén jelentek meg az égen az első szovjet felderítő repülők, és egy rövid ostromot követően április elején a szovjet hadsereg bevonult a főapátság területére. Hamarosan az itt élők létszáma radikálisan csökkent.

A most közölt forrás

, az egri főkáptalani uradalom gazdatisztjének a visszaemlékezése, aki 1945 elején érkezett a családjával együtt Pannonhalmára. Feladata az apátság különböző gazdasági ügyeinek intézése mellett az élelmiszerkészlet felhasználási ütemének a megtervezése volt. Visszaemlékezése a háború borzalmai közepette létező békés menedékhely mindennapi életéről és küzdelmeiről szolgáltathat érdekes adalékokat.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt szeptember 25.

1918

Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább

1920

A Nemzetgyűlés elfogadta a numerus claususról szóló törvényjavasla-tot.Tovább

1931

Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, „A kék bálvány”-t.Tovább

1956

Üzembe lép az első transzatlanti telefonkábel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő