Pannonhalmi emlékek

Egy menekült visszaemlékezése 1945-ből

„egy alkalommal a győri orosz repülő alakulat három teherautóval betört és zabráltak. Alaposan megdézsmálták a húskészítményeket, elvitték a Balatonfüred Hotel teljes felszerelését, és már a menekültek holmijához nyúltak, melyeket a könyvtár teremben raktároztak el. De hirtelen eltűntek, talán értesültek arról, hogy útban van a győri orosz főparancsnok, aki tudomást szerzett arról az akcióról. Bocsánatkérés mellett megígérte, hogy másnap visszaküldi az ellopott dolgokat. Másnap tényleg jött egy orosz teherautó, de a lopott dolgoknak még egy tizedét sem hozta vissza.”

Bevezető

A II. világháború idején, 1944 őszétől a Pannonhalmi Főapátság a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá került, ezáltal területe védettnek minősült, tilos volt rajta bármilyen hadicélú igénybevétel. Hivatalosan gyermekmenhelyként működhetett, de az összesen körülbelül 3000 menekültet életkorra és nemre való tekintet nélkül fogadta be.

főapát és , a menhely vezetője a legnehezebb időkben is önzetlenül és rendíthetetlen bátorsággal a menekülteket.

Kelemen Krizosztom

Eduard Brunschweiler

Friedrich Born

svájci diplomata, a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti delegátusa, aki korábban hivatalos állami vadászatok során már járt Pannonhalmán és környékén, pozitívan fogadta a főapátság megkeresését, és 1944. megkötötték az apátság és 7, 5 km sugarú körzetének védelem alá helyezéséről szóló szerződést. Valószínűleg az utolsó pillanatban volt erre lehetőség, hiszen pár nappal később megtörtént az országban a nyilas hatalomátvétel. A rend minden bizonnyal figyelembe vette azt is, hogy néhány hónappal korábban a Monte Cassino-i bencés apátságot porig rombolták a szövetséges bombázók. A karizmatikus főapát, Kelemen Krizosztom már korábban is kereste a kapcsolatot a Vöröskereszttel, és a vészterhes időszakban kitűnően mérte föl a lehetőségeket. Ő és a rend tagjai erőn felül teljesítve tettek meg mindent azért, hogy az elkövetkezendő mintegy fél évben az oltalom alatt álló főapátság az emberéleteket és az értékeket mentve működhessen, és hogy a menekültek hiányt ne szenvedjenek. A „Szent Márton-hegyi városállam" saját kórházzal, korszerű berendezéssel ellátott műtővel, varrodával és cipészműhellyel rendelkezett, a nevelés-oktatás az óvodától a felsőoktatásig zajlott. Az ellátást a menekültek számával fordított arányban csökkenő saját készleteik mellett adományokból fedezték.

Pannonhalma az 1940-es években
Fortepan

Az intézményesített mentést a menhely igazgatójaként és a Vöröskereszt megbízottjaként Eduard Brunschweiler vezette, aki számos alkalommal tett tanúbizonyságot rátermettségéről. A Vöröskereszt zászlóival fellobogózott kolostor rendszeres hatósági zaklatásnak volt kitéve, a nyilas hatalom többször követelte a férfiak és a fiatal fiúk sorozási célú átadását. Ezek megakadályozásában elvitathatatlan szerep jutott a határozott és jó diplomáciai érzékkel rendelkező vezetőknek. A zsidó vagy zsidó származásúnak minősített gyerekeket a legnagyobb titokban fogadták be, gyakran álnevet kaptak, amelyet az ellenőrzésekkor bemondhattak.

 
 

Kelemen Krizosztom gyerekekkel
a főapátság kertjében (1945)

A főapátság számos felbecsülhetetlen értékű műtárgynak is helyet adott. Itt menekítették az Operaház díszleteit és a Nemzeti Színház értékeit, a Képzőművészeti Múzeum, a Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Galéria több teherautónyi műkincseit és a magyar koronázási palástot is. Lónyay Elemér herceg és felesége, Stefánia belga királyi hercegnő, Rudolf trónörökös özvegye is az apátság falai közt talált menedéket. A hercegné itt hunyt el 1945 augusztusában, a férje pedig szűk egy évre rá Budapesten; birtokaikat, műkincseiket és a családi

 

Frank Iván

 
levéltárat az apátságra hagyományozták.

1945. március végén jelentek meg az égen az első szovjet felderítő repülők, és egy rövid ostromot követően április elején a szovjet hadsereg bevonult a főapátság területére. Hamarosan az itt élők létszáma radikálisan csökkent.

A most közölt forrás

, az egri főkáptalani uradalom gazdatisztjének a visszaemlékezése, aki 1945 elején érkezett a családjával együtt Pannonhalmára. Feladata az apátság különböző gazdasági ügyeinek intézése mellett az élelmiszerkészlet felhasználási ütemének a megtervezése volt. Visszaemlékezése a háború borzalmai közepette létező békés menedékhely mindennapi életéről és küzdelmeiről szolgáltathat érdekes adalékokat.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt április 02.

1927

Prohászka Ottokár magyar püspök, író, akadémikus (*1858)Tovább

1936

Csukás István magyar író, meseíróTovább

1945

Apor Vilmos győri püspök mártírhalála (*1892)Tovább

1946

Koltai Lajos magyar operatőrTovább

1963

Az MSZMP PB határozata a felsőoktatási felvételi rendszerről. A döntés értelmében formálisan megszünt az egyetemi felvételin a származás...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők