Jövevény levéltári anyagok Győrben

A Győri Egyházmegyei Levéltárban őrzött különböző irategyüttesek a történelem szeszélyéből időről-időre maguk mellé fogadtak a Kárpát-medence távoli területeiről származó levéltári egységeket. Ennek egyik csaknem elfeledett, második világháború utáni epizódját mutatják be az alábbi források. Egy 1946. évi őszi napon az Országos Levéltárból Győrbe érkezett egy teherautó, amelyen a gyulafehérvári káptalan és a kolozsmonostori konvent levéltári anyagait szállították a káptalani levéltárba. Az iratok több mint két év múlva, 1949. február 16-án kerültek vissza a Bécsi kapu térre.

Bevezetés 

A Győri Egyházmegyei Levéltárban egyesült különböző irategyüttesek, gyűjtemé-nyek a történelem szeszélyéből és nyilván nem egyedülálló módon időről-időre maguk mellé fogadtak a Kárpát-medence távoli területeiről származó levéltári egységeket. Ennek leglátvá-nyosabb bizonyítéka a győri káptalan magánlevéltárában található és tisztán közép- és koraúj-kori erdélyi iratokat őrző ún. Holdházy János hagyaték, az Aporok családi iratainak egy részét is magába foglaló Boldog Apor Vilmos-gyűjtemény, vagy a soproni társaskáptalan levéltárá-ban fennmaradt bánáti térképek. Fennmaradt azonban az írásos nyoma egy kevésbé látványos, sőt csaknem elfeledett érintkezésnek is, amely a második világháború utáni levéltártörténet egyik sajátos epizódját jelenti.

Forrásunkban (ld. 2. szám alatt) a győri káptalan levéltárosa, Jenei Ferenc beszámol egy 1946-os őszi napon dr. Fügedi Erik országos levéltárnokkal, a veszélyeztetett magángyűj-temények miniszteri biztosával Győrbe érkező teherautóról, amelyen a gyulafehérvári kápta-lan és a kolozsmonostori konvent országos levéltárai foglaltak helyet. A vármegyeházán nem lévén elég hely a raktározásra az értékes dokumentumokat a győri székesegyház déli szárnyá-ban, a káptalan levéltárában helyezték el, ahol több mint két évig, 1949. február 16-ig őrizték azokat és - Jenei által - rendezésük is megtörtént. Az eseményeket jórészt csak Harsányi La-jos éneklőkanonok elbeszéléséből ismerő Jenei történetét megerősíti a beszámolón immár személyesen Harsányitól származó utólagos bejegyzésben említett, az Országos Levéltár igazgatóságától érkezett eredeti, iktatatlan és datálatlan elismervény (ld. 1. szám alatt), vala-mint a győri székeskáptalan 1949. március 10-i ülésén ugyancsak Harsányi kanonok előadá-sában elhangzott beszámoló (ld. 3. szám alatt).

Fügedi miniszteri biztos eredeti, 1949. február 15-én kelt elismervénye, amely ráadá-sul a Jenei által felvett tíz oldalas részletes raktári jegyzékre van vezetve (és amelynek közlé-sétől eltekintünk; jelzete: Levéltári Irattár 3. a-j.), szintén megőrződött. Ezt összevetve az Or-szágos Levéltárban később megszületett repertóriummal (Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormány-hatósági levéltárak. Budapest 1973. 125-138. ill. 139-148. o.) megállapítható, hogy a gyulafe-hérvári hiteleshelyi levéltár csaknem teljes egészében (a királyi könyvekkel és a protocollumok legalábbis nagy részével), a kolozsmonostori pedig - amelynek raktári rendje úgy látszik többet változott a negyvenes évek óta - valószínűleg csak nagyobb részben, vélhe-tően némely törzsegységek kivételével került Győrbe. A szállítás nyilván nem érintette a már korábban kiemelt középkori okleveleket. A káptalannál 26 illetve 13 fiókban helyezték el a - teljes egészben 40 iratfolyóméternél nagyobb anyagot jelentő - levéltárakat, megtartva az eredeti csomós elrendezést. A részletes elismervényen minden egyes lap alján "Az Országos Levéltár részére átvettem. - Győr, 1949. február 15. - Fügedi Erik" bejegyzés szerepel.

A levéltárak Győrbe, majd visszaszállításáról a győri püspökség modern kori, ún. egyházkormányzati (iktatott) sorozata a székeskáptalan magánlevéltárának szálas anyagával együtt hallgat. Az Országos Levéltár saját anyagában (Y szekció) ugyancsak nem került elő írásos nyoma az ügynek. Továbbá Trócsányi említett repertóriuma (bevezetőinek vonatkozó levéltártörténeti részei: 21-22. ill. 125-130. és 139-140. o.) és Jakó Zsigmond kétkötetes regesztakiadványa (A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei [1289-1556] I-II. Budapest, 1990. 149-150. o.) sem tesz említést a győri epizódról. Így, jóllehet négy irat egybehangzó tanúsága szól a történtekről, mégis az 1949. február 16-i elszállítási időpont az egyetlen biztos adatunk. Ennek megfelelően a dokumentumok tartalma kellő kritikával kezelendő, különös tekintettel arra, hogy a két beszámoló - Jenei levele, valamit a káptalan jegyzőkönyve - ősfor-rása végső soron egyaránt Harsányi kanonok, és mind a négy említett irat az események lezárultakor illetve az után készült.

A leveleket betűhíven közöljük, csak a nyilvánvaló elütéseket javítva, a vesszőhasz-nálatot sem módosítva. Ugyanakkor figyelembe vettük, hogy a korabeli írógépeken hosszú magánhangzóink nem minden esetben voltak megtalálhatók, így gépelt szöveg esetén az érin-tett szavakat javítottuk. A szöveg közbeni kiemelések minden esetben eredetiek.

Ezen a napon történt október 18.

1904

A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.Tovább

1915

Első világháború: A harmadik isonzói csata kezdete, az olasz hadsereg nagy erejű támadásaival szemben az Osztrák–Magyar Monarchia...Tovább

1944

Szovjet csapatok megszállják Csehszlovákiát. Szálasi Ferenc „nemzetvezető” elrendeli a teljes mozgósítást.Tovább

1956

A DISZ „az ifjúság jogos követeléseit támogató javaslatokat tett közzé” a Szabad Ifjúságban és a Szabad Népben is. A nyilatkozat javasolta...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő