Házi Jenő levéltárosi tevékenysége Győrben

„Főlevéltáros Úr nemcsak szakértelemmel, hanem az egyházi és kulturális érdekek iránt érzett őszinte szeretettel és érdeklődéssel végezte munkáját. Ezen érdemeire, valamint arra vonatkozó ígéretére való hivatkozással, hogy az egyházmegyei levéltárak ügyét továbbra is szívesen veszi gondjaiba, kinevezem jelen soraimmal tb. püspöki főlevéltárosnak és egyidejűleg felhatalmazom arra, hogy a püspöki és székeskáptalani levéltárakba bármikor beléphessen és a kinevezett levéltárost munkájában külön bejelentés nélkül is ellenőrizhesse és neki irányítást és utasításokat adhasson.”

Bevezetés

Amint ezt számos tanulmány bizonyítja, Házi Jenő soproni főlevéltáros munkássága több alkalommal magára vonta már mind a szakmai, mind a laikus közvéleményt (ld.Dominkovits Péter: Egy vidéki tudós kapcsolatrendszerének dokumentumaiból. Levéltári Közlemények 1996, 93-134. a korábbi irodalommal, valamint Horváth Zoltán: Házi Jenő élete és munkássága. In: Házi Jenő emlékkönyv (a továbbiakban HJE). Szerk.: Dominkovits Péter, Turbuly Éva. Sopron, 1993. 9-25.). Sopronban őrzött, mintegy négy iratfolyóméternyi hagyatéka rendelkezésre áll az érdeklődők számára, hiszen az értékes tudománytörténeti adatokkal szolgáló, 1993-ban rendezett anyag az örökösök engedélyével kutatható, és raktári jegyzéke nyomtatásban is napvilágot látott (Varga Imréné: Házi Jenő hagyatéka a Soproni Levéltárban. In: HJE 27-61.). Életművének mégis maradt legalább egy, mind a tudományos élet szereplői, mind a helyiek előtt máig jószerivel ismeretlen epizódja, amely közelebbről a győri püspöki és káptalani levéltárakat érintette.

Házi Jenő egyházi, pontosabban egyházközségi tevékenységének vonatkozásban mindössze 1943. június 1. és 1949. december 31. közötti, a soproni Katolikus Konventben betöltött elnöki tisztségét szokták megemlíteni, ahogy teszi ezt Horváth i.m. 14. és Varga i.m. 29. oldalán. Ezen kívül csak egészen általánosságban emlékeznek meg egyháza iránti elkötelezettségéről, nem egyszer egyháztörténeti műveivel összefüggésben (Horváth i.m. 10.). A győri püspökség és a győri székeskáptalan levéltáraival fenntartott kapcsolatait illetően ugyanakkor hagyatéki anyaga legalábbis bíztatni látszik bennünket, ami egyben további kutakodásra is sarkall. Papp Kálmán püspökkel és Buzás József püspöki és káptalani levéltárossal, valamint más győri egyházi személyekkel (mint pl.: Breyer István püspökkel, Bedy Vince nagypréposttal, Erőss István levéltárossal) folytatott többszöri levélváltása mellett meghatározó nyom a győri káptalan középkori számadáskönyvének (Győri Egyházmegyei Levéltár. A győri káptalan magánlevéltára. Feudáliskori gazdasági iratsorozat. Kötetek. 1. köt. 1497-1528.) ezer oldalt meghaladó terjedelmű kézirata, amely szintén hagyatékában található (vö. erről cikkeit: A győri székeskáptalan legrégibb számadáskönyve. Magyar Nyelv, 1958. 253-257. és Győr város múltjából. A számadáskönyv titkai. Kisalföld, 1984. júl. 7.).

Hogy mi is volt győri tevékenységének lényege, alaposabban megvilágítja a Győri Egyházmegyei Levéltárban a közelmúltban előkerült és revideált, jóllehet nagyon töredékes régi levéltári irattár anyaga, amelyben több, Házi Jenőtől Győrbe - a püspökhöz és a káptalanhoz, valamint Buzás József levéltároshoz - érkezett levél maradt fenn, némelyik a helyben kelt válaszfogalmazvánnyal együtt. Ezekből kiderül, hogy az országos hírű szakembert, akit Papp Kálmán püspökhöz (1946-1966), korábbi soproni városplébánoshoz (1925-1946) régóta tartó szívélyes ismeretség szálak fűztek, mind a püspökség, mind a székeskáptalan felkérte levéltárainak felülvizsgálatára és szakmai javaslat kidolgozására. Az általa küldött és alább közölt jelentések vétele után pedig tiszteletbeli püspöki és káptalani főlevéltárossá nevezték ki, mely a jelek szerint nem jelentette a soproni főlevéltárosi teendők hátrahagyását és Házi személyes jelenlétét Győrött, hiszen az amúgy is szakirányú képzettséggel rendelkező püspöki és káptalani levéltáros, Dr. Buzás József végezte az érdemi rendezési munkát, Házi felügyelete és irányítása mellett. Sajnos, hogy meddig töltötte be állását, egyelőre bizonytalan. 1951 után a levéltárakra vonatkozó adatok foghíjasabbá válásával csak elvétve találkozunk vele, pedig jelenlegi adataink szerint legalább 1955-ig működött tiszteletbeli püspöki és káptalani főlevéltárosként.

Alább néhány, Sopron város főlevéltárosának győri tevékenységével kapcsolatos levelet közlünk, betűhíven, csak a nyilvánvaló elütéseket javítva, a vesszőhasználatot sem módosítva. Ugyanakkor figyelembe vettük, hogy a korabeli írógépeken a hosszú 'í' és 'ú', valamint 'ű' betű nem volt megtalálható ('ő' viszont igen), és az érintett szavak esetében javítást eszközöltünk. Ennek megfelelően a szövegekben szereplő összes hosszú 'í', 'ú' és 'ű' eredetileg rövid formájában szerepelt. A szöveg közbeni kurziválás minden esetben utólagos.

A közölt iratok nemcsak Házi Jenő szakmai tevékenységének újabb spektrumát világítják meg, hanem a győregyházmegyei levéltárak 1949-1950 körüli, viszonylag bíztatónak látszó helyzetét is.

Ezen a napon történt január 27.

1944

A szovjet Vörös Hadsereg áttöri Leningrád több mint 2 éve tartó német blokádját.Tovább

1945

A szovjet Vörös Hadsereg felszabadítja a birkenaui és auschwitzi koncentrációs táborokat.Tovább

1967

Több mint 60 ország képviselője aláírja az Atomcsend-EgyezménytTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők