Kisipari szövetkezetek a lakosság szolgálatában

A ’60-as évek mindennapjait, sajátos hangulatát idézi fel az a két fotóalbum, amelyek Magyar Országos Levéltár OKISZ iratanyagában találhatók meg. A válogatott és a tematikailag rendezett felvételek a KTSZ-ek, és ezzel együtt a szocializmus személytelen, arcnélküli világát rajzolják elénk. Hiányzik az egyéni ízlés, a személyiség. Az itt közölt fotókon keresztül visszatekinthetünk a ’60-as évek hétköznapjaira, egyhangú, sablonos díszleteire, láthatjuk, hogy milyen is volt az akkori design.

A magántulajdon felszámolása 1945-től a kommunista párt hatalomátvételével párhuzamosan több lépcsőben zajlott le. A kinyilvánított cél az életszínvonal emelése, a termelőerők fejlesztése, valamint a „kizsákmányolásból" származó jövedelmek megszüntetése és a tervgazdálkodás megszilárdítása volt. Ennek keretében hajtották végre a kisipar és a kiskereskedelem visszaszorítását. A háború alatt gazdátlanná vált üzletek eleve állami tulajdonba kerültek, korlátozták az iparengedélyek kiadását, illetve felülvizsgálták a korábban kiadott iparengedélyeket is.

Az államosítás eredményeként az egyszemélyes vagy néhány főt foglalkoztató üzletek egymás után zártak be, a kereskedelem és a szolgáltatások rendszere átalakult, és létrejöttek az új, szocialista típusú szövetkezetek. A

pékségek, zöldségesek, cipészek, fényképészek, szabók, varrónők, borbélyok, fodrászok ideje lejárt, a régi cégérek zömét évtizedekre elsöpörte a történelem.

1948-ban létrehozták az OKISZ-t (Országos Kisipari Szövetkezetek Szövetsége), amely 1951-ben minisztériumi jogköröket kapott. 1971-ig egy ipari szövetkezet sem működhetett, amely nem volt az OKISZ tagja. Csak a kádári-konszolidáció időszakában kezdődött meg újra a kisvállalkozói réteg kialakulása, amely a fogyasztási szokásokban is megmutatkozott. A szolgáltatásban és a kereskedelemben dolgozóknak alkalmazkodniuk kellett a növekvő fogyasztói igényekhez, amely a szövetkezetek területén is éreztette hatását.

Az első szövetkezeti üzletek, műhelyek még az iparengedélyüket kényszerből visszaadott, szövetkezetbe kényszerített kisiparosokat tömörítették, akik hozták magukkal a régi kuncsaftokat. A különbség jószerével annyi volt, hogy már nem Jucikához mentek varratni vagy Kovács úrhoz öltönyt csináltatni, hanem a Szabók Minőségi KTSZ-be (Kisipari Termelő Szövetkezet).

A fogyasztás növekedésének hatására egyre több szövetkezeti üzlet nyílt. A „tömegtermelésre" szakosodott fodrászüzletekben mindig volt elegendő vendég, a kárpitosok, autójavítók, fényképészek, látszerészek, szabók mindig készen álltak a lakosság igényeinek kielégítésére, de kétségbeesésre akkor sem volt ok, ha elromlott a rádió, hiszen mindannyian ismerjük a régi szlogent: Semmi kétség, a

Az 1977-es Ez a divat évkönyvben a következőket olvashatjuk: „Az elmúlt években egy új típusú ember nevelődött fel, a szocializmust akaró, új társadalmat építő ember, aki tele van lelkesedéssel, munkaszeretettel és korszerű igényekkel. Nemcsak óhajtjuk a szépet, hanem meg is teremtjük annak lehetőségét, hogy mindenki kedvére válasszon a divatos javakból..."

Budapesten és a nagyobb városokban sorra épültek az úgynevezett szolgáltatóházak, amelyekben egyszerre több, a mindennapi élethez szükséges szolgáltatás és árucikk volt elérhető.

A forrásban szereplő fotók az OKISZ iratanyagában találhatók. Nincs tudomásunk arról, hogy e két külsőleg egyforma és sok azonos képet tartalmazó album milyen célból készült: esetleg így akartak az OKISZ vezetői büszkélkedni a felsőbb pártszervek előtt, vagy reklámcéljaik voltak vele. Ma már - úgy véljük - ez nem is fontos. Sokkal lényegesebb, hogy mit tükröznek a felvételek. Milyen volt a kor, amelyben készítették őket. S ha ilyen szempontból nézzük az embereket, a tárgyakat, láthatjuk, hogy az 1960-as évek szinte összes ipari, szolgáltató területe felvonul. A felvételek készítői láttatják a korszak ruha (svájci sapka), cipő vagy akár „frizura"divatját, a bútorok, háztartási eszközök (televíziók, rádiók, „frigiderek", autók, motorok formatervezését, általában azt a miliőt, amely a '60-as években körülvette az akkor élő embereket. A mai rohanó világunkban szinte irigyelhetjük azt az egyhangú nyugalmat, amelyet ezek a képek árasztanak.

A fotókat megkíséreltük a következő sorrendben tematikailag rendezni: szolgáltatóházak (ezekben többféle szolgáltatást nyújtott egy-egy KTSZ), fodrász (ki tudja, milyen okból, e felvételekből található a legtöbb), fényképész (talán érthetően, ők is nagyobb számban szerepelnek), szabó, cipész, kárpitos, órás, képkeretező (egy darab), sütő (ez is csak egy fénykép), látszerész, könyvkötő, hangszerjavító, rádió, televízió, háztartási gépszerelő, autó és motor szerelő. A felvételekből érzékelhető, hogy az album összeállítói nem törekedtek arra, hogy az egyes szakmákat arányosan mutassák be, sőt a vasipari szolgáltató szakmák közül csak egy ilyen jellegű szolgáltató házról készült felvétel. Nem tudjuk azt sem, hogy milyen KTSZ-ek kerültek be az albumokba: Nyilván azok, amelyeket kiválónak tituláltak - a RÁVISZ is ilyen lehetett!

A forrás jelzete: OKISZ  XXVII-N-8-b Pénzügyi főosztály (1970), 88. doboz

Ezen a napon történt június 21.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő