Kisipari szövetkezetek a lakosság szolgálatában

A ’60-as évek mindennapjait, sajátos hangulatát idézi fel az a két fotóalbum, amelyek Magyar Országos Levéltár OKISZ iratanyagában találhatók meg. A válogatott és a tematikailag rendezett felvételek a KTSZ-ek, és ezzel együtt a szocializmus személytelen, arcnélküli világát rajzolják elénk. Hiányzik az egyéni ízlés, a személyiség. Az itt közölt fotókon keresztül visszatekinthetünk a ’60-as évek hétköznapjaira, egyhangú, sablonos díszleteire, láthatjuk, hogy milyen is volt az akkori design.

A magántulajdon felszámolása 1945-től a kommunista párt hatalomátvételével párhuzamosan több lépcsőben zajlott le. A kinyilvánított cél az életszínvonal emelése, a termelőerők fejlesztése, valamint a „kizsákmányolásból" származó jövedelmek megszüntetése és a tervgazdálkodás megszilárdítása volt. Ennek keretében hajtották végre a kisipar és a kiskereskedelem visszaszorítását. A háború alatt gazdátlanná vált üzletek eleve állami tulajdonba kerültek, korlátozták az iparengedélyek kiadását, illetve felülvizsgálták a korábban kiadott iparengedélyeket is.

Az államosítás eredményeként az egyszemélyes vagy néhány főt foglalkoztató üzletek egymás után zártak be, a kereskedelem és a szolgáltatások rendszere átalakult, és létrejöttek az új, szocialista típusú szövetkezetek. A

pékségek, zöldségesek, cipészek, fényképészek, szabók, varrónők, borbélyok, fodrászok ideje lejárt, a régi cégérek zömét évtizedekre elsöpörte a történelem.

1948-ban létrehozták az OKISZ-t (Országos Kisipari Szövetkezetek Szövetsége), amely 1951-ben minisztériumi jogköröket kapott. 1971-ig egy ipari szövetkezet sem működhetett, amely nem volt az OKISZ tagja. Csak a kádári-konszolidáció időszakában kezdődött meg újra a kisvállalkozói réteg kialakulása, amely a fogyasztási szokásokban is megmutatkozott. A szolgáltatásban és a kereskedelemben dolgozóknak alkalmazkodniuk kellett a növekvő fogyasztói igényekhez, amely a szövetkezetek területén is éreztette hatását.

Az első szövetkezeti üzletek, műhelyek még az iparengedélyüket kényszerből visszaadott, szövetkezetbe kényszerített kisiparosokat tömörítették, akik hozták magukkal a régi kuncsaftokat. A különbség jószerével annyi volt, hogy már nem Jucikához mentek varratni vagy Kovács úrhoz öltönyt csináltatni, hanem a Szabók Minőségi KTSZ-be (Kisipari Termelő Szövetkezet).

A fogyasztás növekedésének hatására egyre több szövetkezeti üzlet nyílt. A „tömegtermelésre" szakosodott fodrászüzletekben mindig volt elegendő vendég, a kárpitosok, autójavítók, fényképészek, látszerészek, szabók mindig készen álltak a lakosság igényeinek kielégítésére, de kétségbeesésre akkor sem volt ok, ha elromlott a rádió, hiszen mindannyian ismerjük a régi szlogent: Semmi kétség, a

Az 1977-es Ez a divat évkönyvben a következőket olvashatjuk: „Az elmúlt években egy új típusú ember nevelődött fel, a szocializmust akaró, új társadalmat építő ember, aki tele van lelkesedéssel, munkaszeretettel és korszerű igényekkel. Nemcsak óhajtjuk a szépet, hanem meg is teremtjük annak lehetőségét, hogy mindenki kedvére válasszon a divatos javakból..."

Budapesten és a nagyobb városokban sorra épültek az úgynevezett szolgáltatóházak, amelyekben egyszerre több, a mindennapi élethez szükséges szolgáltatás és árucikk volt elérhető.

A forrásban szereplő fotók az OKISZ iratanyagában találhatók. Nincs tudomásunk arról, hogy e két külsőleg egyforma és sok azonos képet tartalmazó album milyen célból készült: esetleg így akartak az OKISZ vezetői büszkélkedni a felsőbb pártszervek előtt, vagy reklámcéljaik voltak vele. Ma már - úgy véljük - ez nem is fontos. Sokkal lényegesebb, hogy mit tükröznek a felvételek. Milyen volt a kor, amelyben készítették őket. S ha ilyen szempontból nézzük az embereket, a tárgyakat, láthatjuk, hogy az 1960-as évek szinte összes ipari, szolgáltató területe felvonul. A felvételek készítői láttatják a korszak ruha (svájci sapka), cipő vagy akár „frizura"divatját, a bútorok, háztartási eszközök (televíziók, rádiók, „frigiderek", autók, motorok formatervezését, általában azt a miliőt, amely a '60-as években körülvette az akkor élő embereket. A mai rohanó világunkban szinte irigyelhetjük azt az egyhangú nyugalmat, amelyet ezek a képek árasztanak.

A fotókat megkíséreltük a következő sorrendben tematikailag rendezni: szolgáltatóházak (ezekben többféle szolgáltatást nyújtott egy-egy KTSZ), fodrász (ki tudja, milyen okból, e felvételekből található a legtöbb), fényképész (talán érthetően, ők is nagyobb számban szerepelnek), szabó, cipész, kárpitos, órás, képkeretező (egy darab), sütő (ez is csak egy fénykép), látszerész, könyvkötő, hangszerjavító, rádió, televízió, háztartási gépszerelő, autó és motor szerelő. A felvételekből érzékelhető, hogy az album összeállítói nem törekedtek arra, hogy az egyes szakmákat arányosan mutassák be, sőt a vasipari szolgáltató szakmák közül csak egy ilyen jellegű szolgáltató házról készült felvétel. Nem tudjuk azt sem, hogy milyen KTSZ-ek kerültek be az albumokba: Nyilván azok, amelyeket kiválónak tituláltak - a RÁVISZ is ilyen lehetett!

A forrás jelzete: OKISZ  XXVII-N-8-b Pénzügyi főosztály (1970), 88. doboz

Ezen a napon történt június 03.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent az ArchívNet idei második száma. A mostani lapszám négy forrásismertetése a 20. század második felébe, azon belül a Kádár-rendszer időszakába kalauzolja el az olvasókat. A dokumentumok által bemutatott események különlegesnek mondhatók: megelevenedik előttünk az utolsó Magyarországon kivégzett nő bűnügye, betekinthetünk egy beszéd legépelt szövegén keresztül a Kádár-korszak nőpolitikájának átalakításába, valamint egy Ukrajnában fennmaradt beszámoló révén szó esik arról, hogy miként tudott egy alkalommal Grósz Károly sikert aratni a nemzetpolitika terén.

Az időrendet követve a sorban az első Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) forrásismertetésének második része, amelyben Zágon József Mindszenty Józsefnek szóló levelének a tervezetét mutatja be. Az elküldött levél még nem került elő, azonban elég valószínű, hogy azt az akkoriban az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén tartózkodó Mindszenty kézhez kapta. Az esztergomi érsek egy későbbi levelében ugyanis felfedezhető Zágon papírra vetett gondolatainak a nyoma.

Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola) korábban már bemutatta az ArchívNet hasábjain a Magyarországon utolsó előttiként kivégzett nő esetét. Ezúttal az utolsó kivégzett, a többszörösen büntetett előéletű Besze Imréné ügyét mutatja be bírósági iratok alapján, aki 1967 szeptemberében gyilkolta meg nyereségvágyból Kertész Lajosnét Gyöngyösön.

Besze Imréné büntetőügye még zajlott, amikor 1968 májusában Székesfehérvár adott otthont egy népességtudományi konferenciának, ahol az egyik előadó Ortutay Zsuzsa volt. Beszéde szövegét Svégel Fanni (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola) ismerteti, aki Ortutay Zsuzsa szavai alapján tárja az olvasók elé, hogy az 1960-as években milyen minőségi változás ment végbe a magyarországi nőpolitikában.

A Kádár-korszak legvégének egy mindössze félnapos eseményét mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár): Grósz Károly kárpátaljai villámlátogatását. Ugyan Grósz és Nicolae Ceausescu aradi találkozója katasztrofális következményekkel járt a magyar politikus hírnevére nézve, az 1989. április 3-án lezajlott kárpátaljai útját mégis egyfajta sikerként könyvelhette el. Terjedelmi korlátok miatt a forrásismertetés első részét adjuk közre mostani számunkban.

A második idei számunk számára forrásismertetéseket küldő és publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Felhívjuk továbbá leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége idén is várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. május 19.

Miklós Dániel
Főszerkesztő