Politika és női egyenjogúság

„A dolgozó nők hatalmas sereg, amely nélkül nem győzhet a szocializmus. A nő ember, elvtárs, anya.” 1948 után a háztartásbeli nők bevonása a termelőmunkába jelentős politikai kérdés volt. A közölt dokumentum a nők munkába állításának a megoldására tesz javaslatot.

Bevezetés

A nők családi kereteken kívül folytatott kereső tevékenysége a 20. század folyamán általánossá vált. Összehasonlításképpen megemlíthetjük, hogy Amerika és Európa egyes országaiban már a 19. század végén megjelentek a feminista mozgalmak, amelyek a női egyenjogúságért harcoltak, hirdetve, hogy a nőknek joguk van a munkához, a tanuláshoz és az érvényesüléshez az élet minden területén. Magyarországon ez a folyamat nagyon lassan indult el. A 20. század első felében a nők a munka világának csak bizonyos területein érvényesülhettek. A legtöbb női munkaerő a kézműiparban, a kereskedelemben, az oktatásban, illetve irodai alkalmazottként dolgozott, de számuk ebben az időben még elenyésző volt. A változást a második világháborút követő időszak hozta el, különösen a Szovjetunió érdekkörébe tartozó országokban. A szocialista fejlődés útjára kényszerített országok egyik jelentős feladatuknak tekintették a női egyenjogúság megteremtését.

1945-ben kiemelt problémát jelentett az ország újjáépítése. Mindehhez új munkaerőforrásokra volt szükség. A megoldást a mezőgazdaságban dolgozók áttelepítése az iparba, illetve a háztartásbeli nők bevonása a termelőmunkába jelentette.

Az 1948 után a gyors iparosítás lett a gazdaságfejlesztés központi célja, ezen belül is kiemelt fontosságot tulajdonítottak a nehéziparnak és a hadiiparnak. Ennek érdekében további munkaerő bevonására volt szükség. Ebben a folyamatban a nők életének átalakulását alapvetően befolyásolták a nemzetközi erőviszonyok változásai, a szovjet modell követése, a tervgazdálkodás bevezetése, a külföldi és a magyarországi munkásmozgalmi irányzatok, illetve a pártpolitika alakulása.

Az 1949-1950-ben 100 000, addig nem foglalkoztatott asszony munkába állítását irányozták elő hazánkban. A korszak hivatalos propagandájának gyakori szereplői lettek a munkásnők. Az alacsonyabb iskolai végzettségűek alkalmazása elsősorban a kereskedelemben, illetve az iparban, ezen belül is az építő- és textiliparban volt jellemző. A magasabb iskolai végzettséggel rendelkező nők általában az irodai adminisztratív munkahelyeket foglalták el. A szükségletekhez igazodó munkaerő termelés jegyében indították el a különböző rendkívüli - gyorstalpalónak nevezett - képzési formákat.

Még 1945 januárjában jött létre a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ), amely lényegében a Magyar Kommunista Párt háttérszervezete volt. Az MNDSZ kezdetben egészségügyi kérdésekkel, gyermekvédelemmel, a szegények helyzetével foglalkozott. 1948 után azonban a szövetség fő célja az volt, hogy a nők körében - a különböző rétegek politikai érettségének és kulturális igényének megfelelően - ismertesse a Magyar Dolgozók Pártja és a kormány politikáját, határozatait. Az MNDSZ csoportjai ipari üzemekben, hivatalokban, különböző intézményekben működtek. Külön figyelmet fordítottak a falusi parasztasszonyok nevelésére, így a frissen létrehozott termelőszövetkezeti csoportokban országszerte alakultak MNDSZ-csoportok.

Az 1949-es alkotmány kimondta, hogy „a nők a férfiakkal egyenlő jogokat élveznek". Egy, az ötvenes évekből származó, Komócsin Zoltán nevével fémjelzett A dolgozó nők neveléséért, és szebb életétért című olvasóköri anyagban ezt olvashatjuk: „A tőkés országokban élő dolgozó nők álmodni sem mernek olyan életről, amely máris osztályrészük a mi lányainknak, asszonyainknak. A dolgozó nők hatalmas sereg, amely nélkül nem győzhet a szocializmus. A nő ember, elvtárs, anya."

A nők munkába állítása valóban jelentős politikai kérdés volt. A korabeli sajtótermékekben, filmekben és egyéb művészeti alkotásokban megjelenik az akkor jellemző, új nőideál a sztahanovista munkásnő, a mezőgazdaságban dolgozó traktorista lány. A pártpolitika céljainak megfelelően a sajtóban megjelenő női portrék mind azt sugallták, hogy a nők függetlenül társadalmi helyzetüktől és életterüktől milyen sokat tehetnek az ország érdekében. Megismerhettük a dolgozó nőket munkájuk közben, az elvtársnőket, amint társadalmi munkát végeznek, a dolgozó anyákat, amint a napi munka után a háztartás, a gyermeknevelés nagy feladatait megoldják, eközben helytállnak a termelésben, és állampolgári kötelezettségük teljesítésében.

Egyre több volt azoknak a nőknek a száma, akik szívesen vállaltak volna munkát, mert a családok megélhetéséhez már nem volt elég egy aktív kereső, hiszen az erőltetett iparosítás egyre nagyobb áldozatokat követelt. Az 1951-ben élelmiszerekre és iparcikkekre bevezetett jegyrendszer az életszínvonal csökkenését eredményezte olyannyira, hogy a magyarországi helyzet alakulását az SZKP vezetői is aggasztónak találták, és éles bírálatokkal illették. Az 1953-ban Nagy Imre által bevezetett új gazdaságpolitika a munkaerőpiacon - ezen belül a női munkavállalók körében - is éreztette hatását. Az új miniszterelnök a nehézipar addigi erőltetett fejlesztése helyett a könnyűipar, az élelmiszeripar fokozott térnyerését ígérte: a textil-, a konzerv- és a gyógyszergyárak több és kedvezőbb elhelyezkedési lehetőséget nyújtottak a dolgozni kívánó nők számára. A nők munkavállalási kedve azonban még így is komoly problémákat okozott. A vállalatok vezetői elvben az „önkéntesség betartásával" irányították át azokat a férfi dolgozókat más munkakörökbe, akik nők által is betölthető feladatokat láttak el. Az ötvenes évek közepe táján, új nőideál megjelenése figyelhető meg a korabeli sajtóban. A munkás- és parasztasszonyok mellett egyre többet olvashatunk értelmiségi nőkről is.

A hatvanas évekre természetessé vált a nők munkavállalása, valamint a munka melletti továbbképzés, a főiskolán, egyetemen esti, levelező tagozaton szerzett diploma.

Minderre hogyan reagált a dolgozó nép „lánya és fia"?

Ezt idézi két évtizedekkel később készült visszaemlékezés Nők Lapja hasábjain, szintén az akkori propaganda jegyében. Egy vidéki asszony így emlékszik: „Ismét elmúlt pár év, a TSZ betagosította földjeinket. Szerettem volna én is elmenni dolgozni. Sajnos jó darabig nem sikerült. Aztán, a közeli városban a pesti konzervgyár egy fiókot létesített. Paprikát savanyítottak, elég sok asszonyt kerestek munkára. Engem is felvettek. Mindennap hajnalban keltem, megfőztem, elláttam az aprójószágot. Mégsem éreztem magam fáradtnak örültem, hogy dolgozhatok."

Egy férj visszaemlékezése: „Feleségem tanfolyamra jár, szemináriumot hallgat, a szakszervezeti munkában is részt vesz. Feleségemmel csak késő este és vasárnaponként találkozom. Főzni, vasalni már megtanultam, de sajnos a harisnyastoppolás és a mosás nem igen megy nekem"

Az alább közölt forrás a szakképzésért felelős szervezetnek, a Munkaerőtartalékok Hivatalának az előterjesztése a Minisztertanácshoz a nők munkába állításának kérdéseiről. A dokumentum jórészt adminisztratív intézkedésekkel látta megoldhatónak az akkor már évek óta akut problémát. Jellemző azonban, hogy az 1956 tavaszán készült előterjesztés már nem az ötvenes elejének agyonideologizált stílusát tükrözi vissza, hanem többé-kevésbé reális képet fest a nők helyzetéről

Magyar Országos Levéltár, Pénzügyminisztérium, XIX-L-1-c/3. doboz

 

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 14.

1911

Roald Amundsen csapata először éri el a Déli-sarkot.Tovább

1921

Népszavazás kezdődik Sopron hovatartozásáról. A szavazók 65%-a Magyarországot választja, a város ezért megkapja a „Civitas...Tovább

1939

Adolf Hitler utasítja a Wehrmacht főparancsnokságát, hogy kezdje meg a Norvégia elleni invázió előzetes tervezését (Weserübung hadművelet...Tovább

1955

Magyarországgal együtt Albánia, Ausztria, Bulgária, Finnország, Írország, Jordánia, Kambodzsa, Laosz, Líbia, Nepál, Olaszország,...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/4

 

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.

 

Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.

Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.

A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.

Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. november 22.

Miklós Dániel
főszerkesztő