Cseres Tibor levelezése II.

Levelek Cseres Tibornak (1960-1969)

Hideg napok, forró sikerek, sanda szándékok

„Könyved megjárta utánam Párizst, Zürichet, míg itt utolért, pihentetőn, nagyon elgondolkoztatón, némi utakat bejárva az emlékek ösvényén, a zöld levél árnyékában töltöttem véle két napot. Köszönöm, hogy küldted, s köszönöm a gondolatot, hogy küldeni érdemes. Sokszor megrázott. Mindjárt a gyergyói nyitány, - ettől kezdve úgy olvastam már, mint éveid állomásait. Különös, régen még úgy éreztem, hogy alkotóként Szabó Lőrinc mögé zárkózol föl, s íme, a kötet a késői Móricz Zsigmond útja: amikor az élet riportot dob fel, s ez válik magasrendű írásművészetté."

 

1966

 

 

 

 

a.

 

Fenyő István Cseres Tibornak

Budapest, 1966. március 17.

 

Kedves Tibor,

mellékelten küldöm kéziratodat (az eredetit és a leírt másodpéldányt). Az első példányt közlésre továbbítottam. Április 4-i

feltétlenül számítunk, arra kérlek a jövő hét folyamán csináld meg. Szeretnénk már a jövő hét vége felé megkapni, a 28-a végső határidő - aznap délután adjuk le a számot. Még Te sem vitathatod el, hogy a Hideg napok írójának ott a helye az április 4-i, ünnepi számban.

Ölel Fenyő Pista

 

Budapest, 1966. március 17.

Kézzel írt levél a Népszabadság Szerkesztőségének céges levélpapírján.

 

 

 

 

b.

 

Féja Géza Cseres Tibornak

Budapest, 1966. április 2.

Kedves Tibor

Szívből köszönöm szerény működésemről írt

meleg soraidat. Sok minden eszembe jutott: Csabán töltött esztendők, a korunk, a tartott „irodalmi vacsorák". Bizony nagyon egyedül maradtam, mikor elköltöztetek.

Kívánok Neked sok sikert, további fölfelé törést. Kedves feleséged kezeit csókolva

együtt ölellek:

a régi baráti szeretettel           Géza

 

Budapest, 1966. április 2.

Kézzel írt levél.

 

 

c.

 

Szánthó Béla Cseres Tibornak

Dankó-tanya, 1966. június 8.

 

Szeretett Tiborciusz!

Hát Ábel is

az örök szállásra, a véglegesre. Nekünk székelyeknek úgy jő, mintha egy hozzánk tartozót vesztettünk volna el. Szét is küldtem az atyafiaknak mindenfelé a gyászjelentést, s hogy az Irodalmi Újságban olvasom a Te is eszembe jutottál. Erdély virrasztója. Így nevezte akkor Tamási Áront a Kolozsvári ifjúság. Én is annak éreztem, s az is volt. Most itt van a kezemben a kötete. Olvasom, ahogy a Rapid I. oszt. fülkéjében utazik. Mutatom a szobatársaknak itt a tanyán, s az egyik férfi olvasni kezdi, és azt mondja: „valóban Erdély virrasztója volt".

Eszembe jut, hogy egyszer Kolozsváron felolvasó estet tartott az egyetemen. Összeválogattam egy szakasznyi Udvarhely-megyéből származó katonát, és bevonultam velük az egyetemre. Ismerjétek meg a megyétek legnagyobb fiát, mondtam a katonáknak. Divatos népiség, Göre Gábor és a Góbé, ez volt az előadás tárgya. Legelőre ültem a katonáimmal, hogy vegyen észre. Előadás közben sűrűn felénk emelte elismerő tekintetét. Másnap egy diák keresett fel a lakásomon, s egy iratcsomót hozott. Tamási Áron küldte, mondja a diák. Kibontom, s az előadás kézirata volt ezzel a felírással: „az én szeretett pilóta hallgatóimnak", Erdély virrasztója, mondtam a diáknak, s megköszöntem a küldeményt.

Idejár néha egy Kovács bácsi, aki arról nevezetes, hogy a rosszlábú teheneket is megreparálja, hogy az állatorvosok is csodájára járnak. Ezerfelé szaggatnák az állami gazdaságok az öreget, s így csak ritkán jut ide is. Nagy barátságban vagyunk, mert székely és Udvarhely megyei. Legutóbb odaadtam neki az Ábelt. S mint egykor a katonáknak, most az öreg obsitosnak mondtam: ismerje meg megyéje legnagyobb fiát! Az öreg lassan olvas, mert kevés osztályt járt, s nem tudta kiolvasni azalatt, míg itt dolgozott. Mikor készült elmenni, azt kérdezte: „elvihetném-e a könyvet?" Lehet - feleltem. De nagy sietségében mégis itt felejtette. Másnap egy távoli tanyából egy szekeres ember keresett, a Kovács bácsi küldte, hogy adjam oda a könyvet. Oda is adtam, még ma is oda van, de nem bánom...

Itt ment keresztül a falunkon a Fekete Kocsi, de nem tudtam mely napon, s így nem állhattam ki az útra, hogy várjam Őt. Ha tudtam volna, a harangokat is meghúzattam volna, mert szerencsére a papunk is székely ember. De nem tudtuk, se Ő, se én, hogy mikor vonul át itt a nagy halott.

Béke poraira! Így intek mindig utána, ha áthaladok a Biharkeresztes felé vivő úton. Most küldök levelet Amerikába a testvéremnek is, hogy búcsúztassák el.

Szeretettel ölel                       Béla

 

Dankó-tanya, 1966. június 8.

 

Kézzel írt tisztázat.

 

 

 

d.

 

Aszódy János Cseres Tibornak

Budapest, 1966. október 24.

 

Kedves Cseres kollega,

ezúton szeretnélek értesíteni, hogy pénteken este elutazom. Bizonyára nem sikerült felhajtanod a

című kötetet. Én megtaláltam a Népköztársaság úton a című gyűjteményt, és nagyon örültem neki. Amennyiben nehézségekbe ütközik a szóban forgó könyv beszerzése, ne csinálj gondokat magadnak. tiszteletben fogom tartani, a szerkesztősége, elsősorban nagyon örülne, ha - mondjuk - egy Cseres Tibor novellát közölhetne.

 

Viszontlátásra            

 

Budapest, 1966. október 24.

 

Kézirat levelezőlapon, a feladó részletezett postai címeivel.

 

 

e.

 

Kovács András Cseres Tibornak

Belgrád, 1966. október 29.

 

Kedves Tibor!

Filmünket Beogradban egy fesztiválfélén vetítették, amelynek címe: „Új törekvések a mai filmművészetben" volt. Egyik újságban a következő nagyon érdekes dicséretet olvastam: „olyan film, amely nem ismer határokat, sem népek sem országok között s már ez is különlegessé teszi", stb. Néhány divatos név is szerepelt a műsorban, de az itteniek a Hideg napokat értékelték a legtöbbre, sőt sokan a Karlovy-Vary-i filmjüknél is sokkal jobbnak tartották - nyilvánosan is, nemcsak négyszemközt.

Baráti üdvözlettel mindnyájatoknak             András, Gabi

 

Beograd, 1966. október 29.

 

Kézzel írt képeslap.

 

 

f.

 

Darvalics József és Szabó Józsefné Cseres Tibornak

Balatonfüred, 1966. december 19.

 

Tisztelt Cseres Úr!

Nemrég mutatták be Balatonfüreden a „Hideg napok" című filmet. Bemutatás előtt és után nagyon keresett lett az Ön könyve és a mű ismerői sokat vitatkoznak úgy a téma felett, mint a rendezői megoldásokon. Balatonfüredi Hajógyár könyvtár, valamint Községi Könyvtár olvasó tábora tisztelettel meghívja Cseres Urat, Kovács András rendező úrral együtt egy író-rendező-olvasó találkozóra.

Tisztelettel

Darvalics József                                 Szabó Józsefné

kultúrfelelős                                       könyvtáros

 

Balatonfüred, 1966. december 19.

 

Géppel írt levél.

 

 

 

g.

 

Aszódy János Cseres Tibornak

Bukarest, 1966. december 21.

 

Kedves Cseres Tibor,

Megkéstem, önhibámon kívül. Október utolsó napjaiban érkeztem haza, egyes restanciák felszámolása után azonnal nekiláttam az

A szerződés értelmében egy ív terjedelmű lehetett, én eleinte úgy képzeltem el, legfeljebb háromnegyed ívet írok, hiszen a regény maga is rövid, a túlméretezett előszó rátelepszik. Ennek ellenére az első változat, úgy ahogy a gépből kijött, a maximális 20 oldal helyett több mint 30 oldalon terpeszkedett el. Ezután jött a szűkítés és a történészekkel folytatott vita, elsősorban aki amellett, hogy történész, tanárember is, és rendkívül precíz. Szóról-szóra olvastuk el a szöveget, nem is tudom, meddig tartott, oldalanként dolgoztam át, nem is tudom, hányszor.

Mindent összevetve: igen nehéz munka volt, felelősségteljes, jó definíciókat, jellemzéseket akartam adni, röviden és pontosan formulázni, a történelmet összekötni az irodalommal általában, és könyveddel elsősorban stb. És mindezt mindössze egy íven! Megvártam, míg

a szerkesztő, mint a Kiadó álláspontjának képviselője, elolvassa. Miután ez is megtörtént, most postázom. A nagy felelősséggel járó munka lélektani nyomásához hozzájárult az a lelkiismereti presszió is, hogy én megígértem neked, gyorsan küldöm, mégis kések, így azután meg lesz rólam a véleményed. Kérlek, ne neheztelj.

Az előszó különben még így sem teljes. Körülbelül féloldalnyi terjedelemben hozzákerül az a tény, hogy Móricz Zsigmond, amikor a Rózsa Sándor trilógia második kötetét írta, a szabad rablás prédájául odadobott rác faluban „vonta össze" Rózsa Sándor „szemöldökét". A regényfolytatás két hónappal az újvidéki vérengzések után jelent meg a Kelet Népében, majd könyvalakban. Erre vonatkozólag Balogh Edgár így ír a Korunk 1959 júniusi számában („A Móricz-problematika"): „A regényfolytatás, majd maga a kötet világosan beszélt. Olvasói értették. Igaz, hogy a Kelet Népének 600 előfizetője volt, s a regény sem jelent meg nagyobb példányszámban 2000-nél... Mondjuk ki nyers őszinteséggel, hogy Rózsa Sándor szakítása Kossuth táborával („valamit súgott Szellő lova fülébe", aztán elvágtatott, úgy, hogy „talán meg sem állt a csillagokig") közérthetően azoknak szólt, akik a szovjetellenes rablóháború bizonytalan esélyire való tekintettel Kossuth százados jelszavait szedték elő, s a nyugati imperialista hatalmak polgári demokrácia frazeológiájával kacérkodtak osztályuralmuk megmentésére." Ezt a részt a 14. oldal első bekezdése után akarom bedolgozni, az utolsó rész kihagyásával, mint a haladó magyar értelmiség egyik nagyjának állásfoglalását a „razzia" ügyében. Mi is volt Rózsa Sándor szájában Móricz Zsigmond akkor nagyon is aktuális igaza?

Az előszóban, az említett okok miatt nem „fért" be életműved méltatása. Ezt úgy szeretném megoldani, hogy majd fülszöveget ír a kiadó, és elébe odakerül a fényképed is. Arra kérünk, légy szíves küldj el nekünk egy, az írói aktivitásodat bemutató szöveget, és egy jó (éles) fényképet. Kellő dokumentáció hiányában a fülszöveget itt bajosan tudjuk megoldani, egyes munkáid nincsenek birtokunkban, még a Hideg napok dráma sem. A magam részéről szeretném, ha bevennéd a

is, melynek közeli megjelenéséről a ma reggel befutott „Könyvtájékoztató" decemberi számából értesültem. Már biztosan a piacon lesz, mire a Hideg napok román fordítása napvilágot lát. A tájékoztató, persze, elkészülhetne itt is, de én a rövidebbik utat választottam, amikor a kiadónak javasoltam, kérjük a szerzőtől. És, hogy úgy mondjam a „pontosabbik" utat is, mert így biztosan nem lesz hézagos. A szöveget és a fényképet, kérlek, küldd el a kiadó címére. Minél hamarább! A fordítást most nézi át harmadszor Oláriu, az előszó tulajdonképpen készen van.

Megbeszélésünk szerint, és beleegyezésedet bírva, a román szöveget küldöm el. Remélem kedves feleséged könnyen

vele. Utólag mondok köszönetet a „Magyarország és a második világháború" kötetért, amely, mint a szövegemből is kitűnik, nagy segítségemre volt. (A „Könyvtájékoztatóból" látom, hogy most jelenik meg a 3-ik kiadása!) Érdeklődéssel és izgalommal várom véleményedet, addig is nyugodt, békés és boldog ünnepnapokat kívánok neked, és családodnak.

Baráti üdvözlettel                  Aszódy János

 

Bukarest, 1966. december 21.

Géppel írt tisztázat.

 

h.

 

Róka József Cseres Tibornak

Nagymaros, 1966. december 24.

 

Kedves Barátom!

Csak most kerültem abba a helyzetbe, hogy a „Hideg napok"-at elolvashattam. Gratulálok! Kitűnő írás. De, talán nem is tudod, hogy ki az, aki így betör otthonodba? 1962, nyár utolján találkoztunk Nagymaroson. Egy ingatlan eladási ügyben kerestél föl. Házam verandáján beszélgettünk. Beszélgetés közben jöttünk rá, hogy sok ismerősünk - közös élményünk van. Kolozsvár 1944. Tompa Pufiék! Te - mint mondtad - a mellettünk lévő lakásban laktál stb. Azután Újvidékre került sor. Megemlítettem Neked, a csodával határos menekülésemet a levente otthonból,

kezéből. Majd rátértem egy másik esetemre, ami miatt lettem, az 1939. januári lovasberényi Kérlek, hogy a Széchenyi Könyvtár zárt kiadványok oszt[ályá]ról a „Magyarság"-nak abból a példányából, amelyik ezzel az esettel foglalkozik, másolatot szerezni szíveskedjél. Ezt meg is ígérted, és nem rajtad múlott, hogy az eredménytelen lett, amiről értesítettél. (Közben megszereztem.)

Most, hogy könyvedben az újvidéki esetet leírtad, amit olvastam, szerettem volna a könyvből egy példányt megvenni. Sajnos, azt itt kapni nem tudtam... Közös barátunk - akihez tőlem menni szándékoztál,

is elment. Mint olyan sokan a nagy idők tanúi...

Boldog Újévet kívánva, sok szeretettel köszönt tisztelőd                Róka József

 

Nagymaros, 1966. december 24.

Géppel írt tisztázat.

 

 

 

i.

 

Névay Dénes Cseres Tibornak

 

 

Kedves Cseres Uram,

elolvastam a „Hideg napok"-at és megnéztem a

Azért írok Önnek, mert 1942. január 18-tól Újvidéken voltam, mint akkori budapesti ügyvéd 20-án tárgyaltam az újvidéki törvényszéken - halálosan érdekes ügyet - 21-én reggel akartam hazautazni, de már nem lehetett. Az állomásról vittek vissza a városba. A levente otthonból a Futaki úti tüzér laktanyába vittek, onnan 23-án kora du. indítottak a sportpályára, és útközben fordítottak vissza a városba.

Sok mindenről tudnék ezzel kapcsolatban beszélni

Addig is engedje meg, hogy ezúton gratuláljak remek munkájához...

A remélt találkozásig is szíves üdvözlettel                Dr. Névay Dénes

 

Kézzel írt levél, dátum nélkül.

 

Ezen a napon történt április 03.

1922

Joszif Visszarionovics Sztálin lesz a Szovjetunió Kommunista Pártja első titkára.Tovább

1930

Helmut Kohl német kereszténydemokrata politikus, szövetségi kancellár, Németország újraegyesítésének megvalósítójaTovább

1935

Czeizel Endre magyar orvos-genetikusTovább

1941

Teleki Pál miniszterelnök a budavári Sándor-palotában fõbe lõtte magát.Tovább

1945

A brit és amerikai légierő bombatámadása a csepeli Weiss Manfréd Művek ellenTovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők