A mozgalmas hatvanas évek 

Hogyan alakult ezekben a mozgalmas időkben Cseres Tibor írószövetségi, alkotói és magánélete?

A hatvanas évek elején ott találjuk az Írószövetség prózai szakosztály vezetőségében, részt vesz a titkárság munkájában, meghívottként bekapcsolódik a választmány vitáiba, például a díjazások előkészítésébe. Az 1965-ös közgyűlésen a szavazatszedő bizottság elnöke, akarata

választmányi tagnak jelöli, de a rá adott szavazatok száma még a „nagy öregeké" mögött.

A '60-as évek első felében a kiemelkedő tehetségű fiatalok és a középnemzedék tagjai egy sor olyan alkotással gazdagították irodalmunkat, amelyek általános emberi-erkölcsi tartalmukkal, állásfoglalásukkal messze túlmutattak az ország, a magyar nyelv határain. Ebben a fellendülésben jelentős szerepe volt Cseres Tibor ezidőtájt kiadott műveinek, kiváltképp a Hideg napoknak. Publicisztikájáról, novelláiról, kisregényeiről sok szó esett irodalmi berkekben. Egyes kisebb írásai mellett „Az ember fia és farkasa" című 30 oldalas novella váltott ki nagyobb visszhangot. 1961 tavaszán Urbán Ernő egy vitában „az utolsó három esztendő legjobb falusi témájú írásának" tartotta. A Londonban megjelenő Irodalmi Újságban Fenyő Miksa a következőket

erről a műről: „Cseres Tibor írására -, Ember fia és farkasa, - szívesen gondolok. [...] Ha valami fogalmat akarunk kapni a zavarról, amely a forradalom letörése után otthon az embereket, különösen az írókat dúlón nyugtalanította, akkor olvassuk el Cseres írását. Formáját is kedvelem, ahogy az író elbeszélése eseményeit ellenőrizteti egyik szereplőjével." Legjobb írásai emelték a lapok, folyóiratok tekintélyét, növelték olvasottságát, védelmet is jelentettek hivatalos támadásokkal szemben, az olvasók egyre szélesebb tábora figyelt fel munkáira, várta paraszti témájú, az ifúság erkölcsével és a világháborúval kapcsolatos megnyilvánulásait. Ezekben az években szilárdul meg olvasótáborának addig laza köre és tart ki mellette mindvégig.

Cseres Tibor írószövetségi társasággal (1966)

Nincs olyan, könyvkiadásról, a kortárs magyar próza helyzetéről, emberábrázolásáról (munkás és paraszt ábrázolásáról) szóló beszámoló, tanácskozás, vita, ahol a felsőfokon dicsért s helyenként merészségéért, újszerűségéért bírált alkotók között ne szerepelne, ne említenék a Hideg napok, a Pesti háztetők, Az ember fia és farkasa és az Egyetlen asszony=Fekete rózsa című alkotását. A bíráló megjegyzések is elismerések, mert a szocialista eszmeiség hiányát róják fel neki. Nem csoda, ha a cenzúrával, a Kiadói Főigazgatósággal, a kiadókkal továbbra is hadakoznia kell, bár a megjelenés érdekében bizonyos mérvű igazítások elől sohasem zárkózott el.

Az irodalompolitika irányítói ezekben az években is alkalmazták az írók -súrlódást, feszültséget, ellenérzést, sőt állandósuló haragot és bosszúvágyat gerjesztő - minőségi rangsorolását. Az Írószövetség történetén végigvonul ez a bornírt gyakorlat, amely különbséget tesz: 1. tagság és íróság, 2. gyenge és jó író, 3. a műfajon belüli legjobb írók között. Mindezt megismételték a MISZ-en kívül maradt írókkal kapcsolatban, végül a két tábort összesítették. Cseres Tibor ezzel is úgy volt, mint a munkásságát ért kritikákkal: meghallgatta, elolvasta őket, és dolgozott tovább.

Az évtized derekán ülte 50. születésnapját. Szeberényi Lehel a dunakanyari Gömbfejű-társ, az ÉS-ben így

az életművét kiteljesítő pályatársat: „Ma már tudott dolog, hogy Cseresünk kicselezte a kort, hasznára fordította, s tán egyetlen, az időben elmerült perce sincs, mellyel önmagának, s immár művében az irodalomnak elszámolni ne tudna... Egyedül ő tudta, hogy az idő múló valami. Ő tudta és eszerint cselekedett. [...] Ahogyan a szegény ember hordja össze a házát, minden - látszatra - haszontalanságot felszedve az úton. Hiszem és állítom, minden darab téglának abban a pillanatban, amikor felemelte, tudta eljövendő helyét az épületben."