Cseres Tibor levelezése II.

Levelek Cseres Tibornak (1960-1969)

Hideg napok, forró sikerek, sanda szándékok

„Könyved megjárta utánam Párizst, Zürichet, míg itt utolért, pihentetőn, nagyon elgondolkoztatón, némi utakat bejárva az emlékek ösvényén, a zöld levél árnyékában töltöttem véle két napot. Köszönöm, hogy küldted, s köszönöm a gondolatot, hogy küldeni érdemes. Sokszor megrázott. Mindjárt a gyergyói nyitány, - ettől kezdve úgy olvastam már, mint éveid állomásait. Különös, régen még úgy éreztem, hogy alkotóként Szabó Lőrinc mögé zárkózol föl, s íme, a kötet a késői Móricz Zsigmond útja: amikor az élet riportot dob fel, s ez válik magasrendű írásművészetté."

A forrásokról 

Forrásközlésünk levelei az '50-es évek bizonytalanságai, elhallgatásai után 1960-as években már megállapodottságot, elismertséget tükröznek, de főként a Hideg napok című regény megjelenése után válnak izgalmassá. Eközben persze találhatunk olyan érdekes közjátékszerű olvasói levelet is, amit egy „vénlány" Cseres Tibornak címzett, amiért az író tiszteletlenül írt a 35 éven felüli, egyedül élő hölgyekről: „Az én és velem együtt 35 éves már elmúlt nők (egyedülálló) nevében tiltakozunk ilyen „kézlegyintéssel" elintézésünk ellen! [...], én pl. 47 éves lány vagyok, de tele életkedvvel, vidámsággal, csinos is vagyok, s higyje el, nem azért maradtam „öreglány", mert nem kellettem senkinek." (1960/b.)

A levelek egy része - az évtized első feléből - megbízási szerződés, politikai alapú szerkesztőségi elutasítás (1961/a.), majd mind több a pályatársi gratuláció, melyek természetesen kritikai elemeket is tartalmaznak. Így Illés Endre, Weöres Sándor, Illyés Gyula, Ungvári Tamás, Szentkuthy Miklós, Talpassy Tibor, s mások a „pálya széléről". Érkeztek szakmán kívülről is vélemények. Ilyen például Palotay Károly Pesti háztetőkkel kapcsolatos levele, amely a Népszabadság „kritikusának" a szleng használatát kritizáló felfogásával szemben Cseressel ért egyet, sőt: „Felvetem író Elvtársnak, nem volna-e kedve a könyv folytatását megírni?" (1962/b.)

Cseres emberi magatartását, bátorságát jelzi egy, a Népszabadságnak szóló „felszólító" levél, melyben szarkasztikus módon hívja fel a szerkesztő figyelmét „egy jelentős hétforduló"-ra, vagyis, hogy „húsz hete fekszik a Népszabadságnál elfogadott, sőt állítólag ki is szedett állapotban a 'Hús titka' című novellám. Szubjektív megítélésem szerint öt gépelt oldalnyi írásom várakozási ideje egészségtelenül megnyúlt." (1962/h.)

A Hideg napok megjelenése után azonban a levelek nagyobb része ezzel a témakörrel, a bácskai eseményekkel, a külföldi megjelenés lehetőségeivel, a regény bírálatával foglalkoztak. Külön színfoltot jelentenek a hajdani tiszttárssal, az irodalombarát Szánthó Bélával váltott levelek, akinek emlékező levelei még a bácskai események kapcsán is tartalmaznak újdonságot. (1960/f., g.; 1964/f., g., 1965/c., 1966/c.,) Ugyanezt a témakört erősíti Hunyadi István dicsérete, aki az események után egy évvel szolgált a Bácskában, s dicsérte a „szuggesztív erejű" remekművet. (1965/h.) Perjés Géza, a volt ludovikás tiszt, hadtörténész levele különösen érdekes, hiszen azt támasztja alá, hogy Cseres Tibor művei mennyire hitelesek katonai szempontból: „ebben mester vagy, és nem hiszem, hogy akadjon ma író nálunk, aki ezt utánad tudná csinálni."

Kovács András filmrendező, akivel a Hideg napok megfilmesítése előtt a Pesti Háztetők című filmet is alkotótársként jegyezték, külföldről is mindig hírt adott magáról, utalva arra a bensőséges viszonyra, ami kialakult a két művész között. (1961/e.; 1962/e., 1963/a., 1966/e.)

Pongyola nyelvezetével vidám színfolt egy Olaszországban élő nő szélhámos ajánlkozása az írónak, hogy bábáskodjon Cseres Tibor műveinek ottani megjelentetése körül. (1965/d.)

Mint az eddigiekből is látható, a Hideg napokkal kapcsolatos levelek a válogatás meglehetősen nagy részét adják, s az egyik levél arra is utal, hogy voltak félelmek megjelentetésével kapcsolatban, amit Király István „baráti" elutasítása is jelzett: „csak a rend kedvéért küldöm vissza a kéziratot. Egy kissé szívfájdalommal. Mert megismétlem, amit szóban is többször mondtam: ritka nagyerejű írás ez. Csak egy kicsivel jobban támogatta volna azt az irodalmi törekvést, amelyért a lap kötelességből és meggyőződésből is küzdeni és dolgozni kíván." (1963/f.)

A regény megjelenése után Cseres Tibor két, teljesen eltérő jellegű levelet kapott Izraelből, az egyik Bácskából elszármazott olvasó láthatóan saját, tragikus sorsáért várt elégtételt a műtől, akinek sajnálta, hogy magyar az anyanyelve, s korabeli emlékei szerint: „jómagam lenéztem a honvédet - mert nem is érdemelt mást, buta kanparaszt volt mosdatlan és ápolatlan, mint a trahongya [!]". (1964/d.) A másik olvasó, aki Izraelben a rádióban dolgozott, a dicséret hangján szólt a regényről és filmről, majd egy kéréssel fordult a Cseres Tiborhoz, a bözödújfalusi szombatosok, az 1868 után zsidó hitre tért székelyek sorsával kapcsolatban. (1968/c.) Cseres Tibor egy hónapon belül válaszolt, s leírta nyomozásának eredményét. (1968/d.) Bözödújfalu, ez a Maros megyei falu két évtized múlva, 1988-ban, a romániai falurombolás szomorú jelképévé vált, amikor egy új víztározó építésekor elárasztották. Mára már csak a tó partjánál álló katolikus templom fehér tornya maradt meg, mutatva: itt egykor falu volt.

Ezen a napon történt április 03.

1922

Joszif Visszarionovics Sztálin lesz a Szovjetunió Kommunista Pártja első titkára.Tovább

1930

Helmut Kohl német kereszténydemokrata politikus, szövetségi kancellár, Németország újraegyesítésének megvalósítójaTovább

1935

Czeizel Endre magyar orvos-genetikusTovább

1941

Teleki Pál miniszterelnök a budavári Sándor-palotában fõbe lõtte magát.Tovább

1945

A brit és amerikai légierő bombatámadása a csepeli Weiss Manfréd Művek ellenTovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők