1964

 

 

 

a.

 

Cseres Tibor Illés Endrének

1964. március

 

Kedves Bandi!

Szabadságod csendjébe magánügyben halk segélykiáltásomat küldöm. Előbb azt gondoltam meghallgatásomat kérem, de az ügy egyszerűbb annál semhogy háborgatnom kellene pihenésed.

a napokban adja nyomdába a Szépirodalmi. Sajnos két írásom a [...] legkedvesebb [...] maradt ki a kötetből. A valamelyik közeli Új Írás számban megjelenő kimaradása ráadásul még azért is fájdalmas, mert önéletrajzi darab, arról a néhány hetemről, amikor - az időkben - jehovista prédikátorságra adtam fejemet. A „Palota" pusztán portré jellegű, amiért illette is elmarasztalás (sok kimarasztalás). Ez is régi kedves témám: mért építette fel Csorváson Wenckheim Sanyi gróf a Belvedere palotát tökéletes exteriőrjével -, de belül [...] üresen? Az arckép azonban a bécsi mérnöké, aki harminc év után [...], hogy befejezné az építkezést-ingyen [...]. Mindkét írás groteszk társadalomrajz az ironikus realizmus terméke. Tehát furcsa a mai ízlésnek, tehát [...] fülnek, szemnek. Csak azért írok róluk ilyen hosszan, hogy ne kényszerítselek esetleg szándékod ellenére elolvas [...] ismerd [...].

Segítségedet kérem, de nem panaszkodom. Kötetem gondozói nagyon elnézőek voltak [...]. Ennél a két elbeszélésnél azonban talán a [...] származó konzervativizmus került fölül: az elzárkózó nemtetszés. Ez a véleménykülönbség sérelmük nélkül volna kiköszörülhető a Te [...] s talán még nem is késő, a könyv anyaga tudtommal most van a műszakiak kezén. Ha módját és értelmét látod, tégy egy mozdulatot újat kereső

.

Köszönettel és üdvözlettel                Cseres Tibor

 

Kézzel írt fogalmazvány, keltezés nélkül. Illés Endre válaszából következtetve 1964 márciusában írhatta a szerző.

 

 

b.

 

Illés Endre Cseres Tibornak

1964. április 7.

 

Kedves Tibor!

Utánam hozták leveledet „hegyi rejtekhelyemre", ahol - hazulról elbujdosva és kiadói gondjaimnak hátat fordítva - végre magam is írni próbálnék egyet s mást. De most félretolok mindent s rögtön válaszolok neked. - Ne haragudj Tibor, de most nem tudom teljesíteni, amit kívánsz. Emlékezhetsz rá: a nagyobb ügyben, a novelláskötet és az előleg ügyében mindent megtettem, amit csak tehettem, s némi sikerrel is. Ezt az apróságot viszont nem tudom elintézni. Szabadságon vagyok, minden ügyet átadtam igazgatómnak és helyetteseimnek. A távolból, szabadságról, belenyúlni egy befejezett szerkesztői munkába, megbeszéléseket és döntéseket hatalmi szóval érvényteleníteni - ez romboló, lélektani hiba lenne. Nem is szabad, nem is lehet megtenni. A szerkesztői munka arculütése lenne. Erre nem vállalkozom. Ha úgy érzed: igazságtalanság ért, fordulj az igazgatóhoz, tőle kérj korrekciót. Ő a helyén van, én távol vagyok. Viszont megígérem, szabadságom után rögtön elolvasom a két novellát, s ha neked van igazad - következő novelláskötetedbe feltétlenül belekerül. De folytatni szeretném - folytatnom is kell levelemet... Többször is elmondtam már neked: mennyire élvezem nagyon rejtett és nagyon erős írásaidat. Írásban is, élőszóban is. De most - talán éppen „rejtettsége" miatt - nem tudom: ironizálsz-e vagy komolyan hiszed, amit leírtál: a lektorok és szerkesztők azért húzódoznak ettől a két novellától, mert még nem jelentek meg folyóiratban, míg a többi megjelent!

Attól félek: ezt komolyan hiszed. Éppen ezért komolyan is válaszolok rá. Kedves Tibor, a Szépirodalmi szerkesztői többek között azért nem bizonytalankodnak s nem húzódoznak, ha nyomtatásban meg nem jelent írásokról van szó, mert kilencven százalékban kéziratokat jelentetünk meg, tehát olyan írásokat, amiket a nagytudású folyóirat szerkesztők és rovatvezetők nem is láttak, nem is szentesítették őket. A kivétel: néhány novelláskötet.

De a nyomtatásban megjelent írások azért nem hatnak a szerkesztőkre nyugtatóbb módon, mint a meg nem jelent írások, mert nyomtatásban elég sok gyenge és vitatható írás jelenik meg. Magad is tapasztalhattad: a kinyomtatott írásnak - csak azért mert kinyomtatták - nincs külön becse és nagyobb becsülete. Pontosan megegyezik a kézirat, illetve a gépirat becsületével és becsével.

Tibor! Mindezt nem gúnyolódva, inkább elszomorodva és kissé rosszkedvűen írom. Még te is így látod egy kiadó munkáját? Még te is azt hiszed, hogy a kiadói szerkesztők merev, ostoba, bizonytalan, tudatlan senkik? Be kell vallanom: legtöbbjét sokkal jobb kritikusnak tartom, mint kritikusaink zömét. Az Élet és Irodalom kritikusaira is vonatkoztatva ezt a merész állításomat. Merevek, óvatosak volnánk? Olvasd csak el például

kritikáit. Mit ismételnek únos untalan? Hogy milyen engedékenyek, liberálisok, türelmesek stb. stb. vagyunk. És megvádolnak egzisztencializmussal, polgársággal, miszticizmussal, narodnyikizmussal, erotikával stb. stb. A kritikai megállapításokat megtalálhatod a legutóbbi félév kritikáiban.

Másutt keresd a merevséget, a közönyt, az irodalom megvetését, az óvatos okosságot és ne a kiadóban. Nem folytatom. De ennyit - leveledre válaszul - mégis el kellett mondanom.

Igaz szeretettel üdvözöl régi-régi híved                    Illés Endre

 

1964. április 7.

 

Kézzel írt tisztázat.

 

 

c.

 

Szeberényi Lehel Cseres Tibornak

1964. április-május

 

Kedves Tiborom!

Némi húzásokkal kb. 10 flekk lesz

Beletoldottam egy papírt gémkapoccsal. Ha a rajta álló kézírásos szöveg nem kell a mesémnek, dobd el. - Nagyon szerettem volna találkozni Veled, de most már rohannom kell. Igazán eljöhetnél kicsit kvaterkázni Leányfalura. Hallom, hogy a Kortárs egy közli (minden vicces felhang nélkül. El vannak tőle ragadtatva.) Irigy hódolatom!

Üdv. Lehel

 

Kézirat melletti kísérősorok papírszeleten, dátum nélkül. A levél 1964. április-május táján íródhatott.

 

 

 

d.

 

Kohn Ivan és Ariella Cseres Tibornak

Kfar Shmaryahu (Izrael), 1964. június 1.

 

Igen tisztelt Cseres úr!

Nagy érdeklődéssel olvastam, édesapám által pestről [sic!] megrendelt könyvének -„Hideg napok" -

Előre leszögezem izraeli állampolgársággal rendelkező Jugoszláv (sic!) származású vagyok, legalábbis annak érzem magam 1941. 4. 6. óta. Eltekintve attól, hogy zsidószemmel nézve sajnos nincsenek a könyvében szereplő brigantik eléggé megbélyegezve, egynéhány állítás nem felel meg a valóságnak. Ezen hiányok helyreállításának céljából írom Önnek ezen soraimat.

1. A 49-ik oldalon első bekezdés „...amelynek én a felét sem hittem el, mivel a Tiszán egyrészt nem szokott olyan vastag jég lenni, hogy azt csak robbantással lehetne megnyitni..." Molon (Moholon) a Tisza partján születtem. Gyakran télvíz idején, mikor a nagyszüleimet voltam meglátogatni, megboldogult öregapámmal átsétáltunk a Bánáti erdőkbe. Ilyenkor bizony az utat gyalog tettük meg a befagyott Tisza jégtükrén, de még megrakott paraszt szekerek is minden veszély nélkül átkeltek száraz lábbal. Többek között télen raktározták be az ilyen robbantott jeget amelyet nyáron jó pénzért el adták a mészárosoknak.

2. Az 51-ig (sic!) oldalon Petrovavdin - helyesen Petrovaradin (Pétervárad). 3. Sajnos több oknál fogva semmiképpen sem tudok egyetérteni Pozdor 63-64 oldali monológjával. A délvidéki zsidóság 90% magyar nevelésben részesült - hisz csak 20 egynéhány év telt el Trianontól Dél Visszatéréséig [!] - és ez bizony érezhető volt szüleimnél is. Jómagam anyanyelve „magyar" (sajnos), és mielőtt 1938 az első elemibe kerültem, már tudtam magyarul írni - olvasni. Tehát szó sem lehetett „mutatásról" hanem tényleg így nyilvánították meg érzelmeiket, még rá nem jöttek milyen nagy szerencsét és áldást hozott a visszatérés. Tehát szögezzük le. Nem érdekből tanult senki sem magyarul. No és a zsinagóga tetejéről való fényjelek? Az viszont igaz, hogy jómagam lenéztem a honvédet - mert nem is érdemelt mást, buta kanparaszt volt mosdatlan és ápolatlan mint a trahongya [!].

Szóval kedves Cseres úr ez a monológ részleges !) megcáfolás nélkül maradt valamelyik szereplő részéről? - úgy mélyen ajánlom Önnek, hogy szerezze be és fordíttassa le magyarra Koss Erich „A Novisádi gyilkosság" című regényét, amely 1961-ben jelent meg Beogradban

kiadásában.

 

Teljes tisztelettel                    Kohn Ivan

 

Kfar Shmaryahu, 1964 június 1.

 

Géppel írt levél, tintás javításokkal.

 

 

e.

 

Székely Lajos Cseres Tibornak

Szeged, 1964. szeptember 17.

 

Kedves Tibor!

Réges régen (talán 8 éve) találkoztunk, most mégis örömmel kereslek fel soraimmal, mégpedig olvasói minőségben. Olvastam a Kortársban megjelent új művedet, a Hideg napokat és mondhatom, mélységes örömömre szolgált. Nem tudom, irodalmi kritikusok és esztéták hogyan fejezik ezt ki, én úgy érzem, egyszerre sikerült - ehhez kitűnő szerkesztésed is segített - kívülről és belülről ábrázolnod a döbbenetes témát. Sikerült megmutatnod, hogy a legsötétebb emberi cselekedetnek is van igazi (vagy feltételes, de érvényes) belső logikája, de konkrét helyzetekben ezek össz- vagy egymást keresztező, módosító hatása szabadítja föl az alig fékezhető [popup title="[...]" format="Default click" activate="click" close text="Olvashatatlan szó."]

S még egy dolog: úgy tűnik, hogy íróink közül Te ismered legjobban, velejéig a Horthy-hadsereget, tisztjeit és bakáit, továbbszolgáló altisztjeit, tartalékos „amatőrjeit" és muszájkatonáit egyaránt. És gondolom, a háborút is. Nem gondoltál

megírására? Lehet, hogy épen a Te volna.

No, isten ments, hogy tanácsokkal szolgáljak. Csak hát a Hideg napok ezt is eszembe juttatták. Fogadd még egyszer gratulációmat.

Baráti üdvözlettel                 

 

Szeged, 1964. szeptember 17.

 

Kézzel írt tisztázat.

 

 

 

f.

 

Szánthó Béla Cseres Tibornak

Berettyóújfalu, 1964. november 16.

 

Kedves Tiborom!

Rendesen olvasom az elbeszéléseidet az újságban. Már a feleségem is tudja, messziről kiáltja: „Cseres cikk, nesze a Cseres", s nyújtja az újságot. Most a Hideg napok

olvastam. Nagyon érdekelne a regény, mert én 1944. II. 28-án ott voltam a vádirat felolvasásánál az Országos Tiszti Kaszinóban, amikor a vezérkari főnök ügyésze személyesen adta elő az egész anyagot, ami Újvidéken, Zsablyán, Csurgón és a többi helyen történt. Én akkor le is az egészet és Kolozsváron tiszti gyűlésen felolvastam, illetve csak akartam, mert egy illető megállított, hogy hagyjam abba, mert úgymond: Az írást persze elvesztettem, de az emlékezetemben sok megmaradt. Azonnal futottam a könyvesboltba a könyvért, de nincs meg.

Arra kérlek, szíveskedj nekem egy példányt juttatni dedikálva.

is küldeni szokott rendesen. Itt vannak dedikálva az összes munkái. Csak Te nem írtál alá még semmit, bár a könyveid itt vannak a polcon. Várom szíves értesítésedet, s aztán majd a köszönő levelemben mást is írok.

A régi barátsággal emlékezve, ölel                Szánthó Béla

 

Berettyóújfalu, 1964. november 16.

 

Kézzel írt levél.

 

 

 

g.

 

Cseres Tibor Szánthó Bélának

Budapest, 1964. november

 

Kedves Bacsó,

örülök, hogy gondoltok

, s figyelemmel kíséred apróságaimat. Ritka életjeleid ellenére én is gondolok egyszer-másszor az együtt töltött időkre. Egy ízben s alkalomadtán e gondolatok annyira elhatalmasodtak, hogy regénybe foglaltam némely valóságos és elképzelt szamosfalvi emlékeimet. Kérésednek - a Hideg napokat illetően nem tudok eleget tenni, mert példányom nincsen belőle - s a könyv fogytán van. Hanem elküldöm helyette legújabban megjelent kötetemet, a Búcsú nélkül-t, ebben is olvashatsz egy kisregényt s vagy 18 elbeszélést az utóbbi évek terméséből. Mindazonáltal a Hideg napok nagyjából és egészében nagyobb mű, mint a Búcsú nélkül: négy kisregényt tartalmaz, közülük a címregény vergődött s még fog is tán legnagyobb hírre vergődni. Téged azonban bizonnyal a könyv második darabja érdekelne személy szerint leginkább, a: című. Mely cím talán a szereplőből és a színhelyről is elnézve [...]

Könnyen lehetséges, hogy arrafelé valamelyik könyvesboltban mégis akad egy meglapult példány /.../ szeretném ha szert tudnál tenni rá s elolvasnád s megírnád véleményedet róla. A fejemben maradt valóságelemeket ugyan mennyi hitelességgel tudtam kiegészíteni a valóság irányában?

Feleségednek kézcsókomat küldöm, Téged barátilag ölellek                       Cseres Tibor

 

Budapest, 1964. november

Kézzel írt, helyenként alig, vagy egyáltalán nem olvasható fogalmazvány.

 

 

 

 

h.

 

Török Rezső Cseres Tibornak

Visegrád, 1964. november 30.

 

Kedves Tiborom,

Búcsú nélkül c. kötetedet elolvastam. A regény maradéktalanul tetszett, érdekes, izgalmas, olykor hajmeresztően igaz emlékkönyv, amibe bajonettel és géppisztollyal írtak emléksorokat. A Hatos-liszt c. novella is erősen megfogott. A vak pék egészen érdekes figura, a pékné kissé túlzottan dacos. (Szereted a dacos nőket, úgy veszem észre.) A

- magadban lehülyézhetsz érte - most sem tetszett, mint akkor, mikor darab készült belőle. De ezt csak azért írom ide, nehogy unalmas legyen a levél: az unalmas levél rosszabb a hátramenésnél.

Szervusz Tibor, minden szépet, jót.   Török Rezső

 

Visegrád, 1964. november 30.

 

Kézzel írt tisztázat.

 

 

 

i.

 

Ungvári Tamás Cseres Tibornak

1964. december 1.

 

Kedves Tibor,

hogy a Hideg napok hogy tetszett, arra szerény bizonyítékként említem, hogy naivul elkértem Erki Edittől, de már más lecsapott rá. Mert maga a címadó

nagyon jó, nagyon feszült és nagyon modern. Azok a túl feszes, engem gyakran zavaró stílelemek, melyeket egyébként eddig termésedben megfigyeltem, itt oldódtak, sőt, beértek - egészen, természetesen és mégis egyénien hatnak. Számomra most derült ki, hogy te valami vadonatúj s mégis ízes, külön kísérleteztél ki (ld. Büky, Tarpataky, vagy Szabó szövegeinek különbsége és egyezése), ami már most is fényes, de a továbbiakban rettentő használható lesz.

Azt is nagyon élveztem megint, hogy mi mindent tudsz a világról. Például, hogy a repülőtereket leginkább a juhok gondozhatják.

Az Ezüstpajca pedig külön nyelvi bravúr - a filológust felizgatta bennem. - A summa. Hogy ez egy nagyon jó kötet, és teljes kibontakozást mutat. Több fejjel nőttél, s most már sosem írnám rólad, hogy fejlődni fogsz, vagy, hogy a jövődtől kell még valamit várni. Kész vagy, eszközökben, látásban, tehetségben: és jönnek a művek, mint egy jól kiosztott lapban, az ultimóig.

Szeretettel ölel                       Tamás

 

Budapest, 1964. december 1.

 

Géppel írt tisztázat.

 

 

j.

 

Illés Endre Cseres Tibornak

Budapest, 1964. december 2.

 

Tibor,

köszönöm a Hideg napokat. Élőszóval már elmondtam neked: izgalmas kötet, legjobb köteted. Most már azt érzem kötelességemnek, hogy minél több embernek, hivatalnoknak, nem hivatalnoknak, minél meggyőzőbben elmondjam ezt.

A meredek út további szépségeit, irgalmatlan fáradtságait kívánja neked régi barátsággal                       I. Endre

 

Budapest, 1964. december 2.

 

Kézirat.

 

 

 

k.

 

Weöres Sándor Cseres Tibornak

Budapest, 1964. december 11.

 

Kedves Tiborkám,

köszönöm pompás, eleven

gyűjteményét. B. U. [É.] K.

Ölel                 Weöres Sanyi

Budapest, 1964. december 11.

 

Kézirat, képes levelezőlapon.