Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet.hu/public/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet.hu/public/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
Cseres Tibor levelezése IV.

Levelek Cseres Tibornak (1980-1985)

Vissza a gyökerekhez. A termés begyűjtése.

„No, Tibor, én mindig mondtam, hogy ti írók sokkal több történeti érzékkel rendelkeztek, mint a fatökű történészek. Mondhatom többet és lényegesebbet tudtam meg könyvedből KL-ról és a korról, mint sereg tudós értekezésből. [...] Egyébként csalafintaságod számomra nyilvánvaló és meg kell mondani, igen tetsző: persze, hogy nagy ember volt Kossuth-apánk - az adott körülmények között egyedül ő volt alkalmas a feladatra! - de hát mégis csak elég hiú, gyanakvó, hiszterikus és néha bizony eléggé gyáva kis ember is volt egyben. Széchenyi sátánosítása már szinte patológikus."

Cseres Tibor 1981. május 20-án, Budapesten nyitotta meg az országos könyvhetet, 1985-ben Békés, Veszprém és Komárom megyében tett eleget a meghívásoknak. November 25.-én pedig a „Regény-dokumentum-regény, memoár" a Kortárs című folyóiratban elnevezésű beszélgetés egyik tagja a Kossuth-Klubban. A kiadók versenyébe bekapcsolódott a Hitel Független Kiadó is. Elsőként a MISZ 1981. decemberi közgyűlésének anyagát jelentette meg, nem csekély érdeklődést keltve az ország határain túl élő magyarok körében. A nyugaton megjelenő magyar nyelvű lapok is megemlékeztek róla.

A magyar irodalomban végbemenő átrendeződés, súlyponteltolódás, az új írónemzedék „trónkövetelése", az irodalmi elődökhöz való viszony újragondolása, a nyugati avangard törekvések értékelése és hasznosítása s e forrongással összefüggő számtalan egyéb kérdés ugyancsak megosztotta az szakírókat. Egy részük a nyugat majmolásának veszélyét hangsúlyozta, a magyar irodalmi múlt kiválóságainak lejáratását, detronizálását vetette egyes irodalomtudósok szemére. Mások a generációk közötti távolság nagyságát emelték ki, szemben azokkal, akik a viszony, a kölcsönös megértés lehetőségét nem tartották kortól függőnek, sokkal inkább a műveltséggel párosuló nyitottsághoz tapadónak. Többen a megismétlődő támadások helyett a megértést sürgették, elsősorban a fiatalok tájékozódásával, próbálkozásaival kapcsolatban. De megindult az eddig általánosan használt alapfogalmak újraértelmezése is. Kertész Ákos

Simonffy Andrásnak: „Arról van szó, András, le kéne számolnunk néhány illúzióval. Az irodalom, ezen belül a Te munkád, az enyém s a többieké nem úgy közügy, ahogy mi azt annak idején hittük. Ha eljut a szavad az olvasóhoz, s az olvasó a maga ügyének érzi azt, amiről beszélsz, akkor közügy. Ha nem, magánügy." Nézőpont-váltásra irányította a figyelmet az újvidéki tanácskozás is, amely az „új magyar regényirodalom újító és formateremtő változásainak eredményeit, azt a regényvonulatot, amely Szentkuthy Miklós, Ottlik Géza, Mészöly Miklós, Lengyel Péter, Nádas Péter, Esterházy és Spíró munkásságához köthető." Sükösd Mihály viszont éppen a fiatal prózaírókat figyelmeztette: a „nagy regény" megalkotásához nem elég az „önéletrajziság", ahhoz rengeteg tapasztalati anyag, valóságanyag kell. A mikrovilág feltárására irányuló erőfeszítéseik mellett nélkülözhetetlen a nagyobb összefüggések művészi . Egyik oldalon a realizmus mélyítése, erősítése érdekében igyekeztek felhasználni a szociográfia kínálta lehetőségeket, a másikon viszont kétségbe vonták a „szociográfia, a riportregény és a publicisztika" tárgyalását a „valódi" széppróza körében.

Cseres Tibor olvasta, hallgatta, folyamatosan figyelemmel kísérte a kritikai, esztétikai, irodalomtörténeti eszmecseréket, törekvéseket és szervezkedéseket. Minden kísérleti eredményt hasznosított, de írói élettervéről, az alapkérdésekben egykor kialakított álláspontjától egy jottányit sem tántorodott el. Számára a '80-as évek, egyrészt az életmű-vetés betakarításának megindulását, másrészt a mában is ható erők történelmi gyökereinek feltárását célzó új művek alkotását jelentették, olyan művekét, amelyek a magyar nemzet fennmaradása szempontjából elsőrendű kérdésekre világítottak rá. Az Én, Kossuth Lajos, a Foksányi-szoros és a Vízaknai csaták nemcsak saját életművének - megítélésünk szerint különösen az utolsó - kiemelkedő alkotása, de a XX. századi magyar próza - „nemzetféltő-tudaterősítő" vonulatáé is. Életéről, művészetéről, kortársairól sokat eláruló

, a Perbeszédek és párbeszédek is ennek az életszakasznak fontos terméke.

Közéleti tevékenységénél kihagyhatatlan, hogy  1983-ban mintegy ötven magyar íróval együtt nyílt levélben tiltakozott az Új Symposium jugoszláviai magyar irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának menesztése ellen. 1984. június 6-án, Csurka István és Mészöly Miklós írókkal együtt tiltakozó nyilatkozatot tett közzé Duray Miklós szlovákiai magyar író letartóztatása ellen, valamint személyesen is megjelentek bírósági tárgyalásán.

A „termés" betakarítása elismerések sorát is jelentette. Elsősorban

. Nem kerülhette el a nagyhatású írók sorsát: érettségi tétel, szakdolgozat téma lett. A '80-as években már több kitüntetést is kapott a kormányzattól. Emellett Én, Kossuth Lajos címűért kiadói nívódíjban részesült. Hetvenedik születésnapján, 1985. április 1-jén az alkalomhoz illő körülmények között köszöntötték. A nyugdíjba vonuló jubilánst 1986 őszén éri a legnagyobb szakmai elismerés, egyben a legnagyobb, legnehezebb közéleti feladat is, a Magyar Írók Szövetségének tagsága elnökévé választja, egy olyan helyzetben, amikor lét és nemlét mindennapos lehetőségként volt jelen, amikor a hatalom vaksága és az írótársadalom erős megosztottsága a Szövetség több évtizedes működése során felhalmozódott értékek ebek harmincadjára kerülésével fenyegettek. A széleskörű bizalom megnyilvánulása elől - ezúttal - már nem lehetett kitérni, de nem is akarta elhárítani azt.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt május 28.

1940

A második világháborúban Németország elfoglalja Belgiumot – III. Lipót király feltétel nélkül kapitulál.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében

Sokan és joggal vélik úgy, hogy a 20. századi magyar politikai gondolkodás egyik fő jellemzője a kellő nemzetközi kitekintés, a külpolitikai horizont hiánya volt. Ez nagyrészt abból adódott, hogy Magyarország évszázadokon át nem volt független állam, így önálló külpolitikával sem rendelkezett. Függetlenségét ténylegesen 1918 végén, az Osztrák‒Magyar Monarchia szétesésének pillanataiban nyerte el, jogilag pedig paradox módon az ország területét megcsonkító trianoni békeszerződés állította vissza. A két világháború közötti időszakban nem csak a politika iránt érdeklő „átlagemberek”, de nemegyszer maguk a döntéshozók sem látták át teljes egészében a nemzetközi összefüggéseket, vagy pedig ideológiai megfontolásokból figyelmen kívül hagyták azokat. Ez gyakran hibás, átgondolatlan és káros döntéseket eredményezett, ‒ elég, ha csak a Szovjetunió elleni elhamarkodott hadba lépésre gondolunk. A második világháborút követően Magyarország ismét elvesztette függetlenségét, és közel 45 évig az ún. keleti blokk többi országával együtt a Szovjetunió csatlósa volt. Önálló külpolitikáról vagy külpolitikai gondolkodásról ‒ főleg az 1950-es években ‒ nem, vagy csak alig lehetett szó.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája: „Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében”. Elsődleges célunk az, hogy a magunk szerény eszközeivel hozzájáruljunk a nemzetközi kapcsolatok 20. századi történetének jobb megismeréséhez, ezzel is segítve olvasóink jobb eligazodását a mai kusza külpolitikai viszonyok között. Kiss András az amerikai–iráni kapcsolatokat helyezi történelmi távlatba, Wencz Balázs Kádár János és a keletnémet kommunista vezér, Erich Honecker 1977. márciusi tárgyalásait ismerteti, míg Garadnai Zoltán azt mutatja be, miként látták Magyarországot az 1980-as évek elején francia szemmel. Seres Attila két fiatal magyarországi görög emigráns 1956-os kalandos sorsát eleveníti fel, Kántás Balázs pedig az 1920-as évek elejére kalauzol vissza bennünket, és egy „magyar sörpuccs” tervének történetéről ír.

Budapest, 2020. április 17.

A szerkesztők