Cseres Tibor levelezése IV.

Levelek Cseres Tibornak (1980-1985)

Vissza a gyökerekhez. A termés begyűjtése.

„No, Tibor, én mindig mondtam, hogy ti írók sokkal több történeti érzékkel rendelkeztek, mint a fatökű történészek. Mondhatom többet és lényegesebbet tudtam meg könyvedből KL-ról és a korról, mint sereg tudós értekezésből. [...] Egyébként csalafintaságod számomra nyilvánvaló és meg kell mondani, igen tetsző: persze, hogy nagy ember volt Kossuth-apánk - az adott körülmények között egyedül ő volt alkalmas a feladatra! - de hát mégis csak elég hiú, gyanakvó, hiszterikus és néha bizony eléggé gyáva kis ember is volt egyben. Széchenyi sátánosítása már szinte patológikus."

Cseres Tibor 1981. május 20-án, Budapesten nyitotta meg az országos könyvhetet, 1985-ben Békés, Veszprém és Komárom megyében tett eleget a meghívásoknak. November 25.-én pedig a „Regény-dokumentum-regény, memoár" a Kortárs című folyóiratban elnevezésű beszélgetés egyik tagja a Kossuth-Klubban. A kiadók versenyébe bekapcsolódott a Hitel Független Kiadó is. Elsőként a MISZ 1981. decemberi közgyűlésének anyagát jelentette meg, nem csekély érdeklődést keltve az ország határain túl élő magyarok körében. A nyugaton megjelenő magyar nyelvű lapok is megemlékeztek róla.

A magyar irodalomban végbemenő átrendeződés, súlyponteltolódás, az új írónemzedék „trónkövetelése", az irodalmi elődökhöz való viszony újragondolása, a nyugati avangard törekvések értékelése és hasznosítása s e forrongással összefüggő számtalan egyéb kérdés ugyancsak megosztotta az szakírókat. Egy részük a nyugat majmolásának veszélyét hangsúlyozta, a magyar irodalmi múlt kiválóságainak lejáratását, detronizálását vetette egyes irodalomtudósok szemére. Mások a generációk közötti távolság nagyságát emelték ki, szemben azokkal, akik a viszony, a kölcsönös megértés lehetőségét nem tartották kortól függőnek, sokkal inkább a műveltséggel párosuló nyitottsághoz tapadónak. Többen a megismétlődő támadások helyett a megértést sürgették, elsősorban a fiatalok tájékozódásával, próbálkozásaival kapcsolatban. De megindult az eddig általánosan használt alapfogalmak újraértelmezése is. Kertész Ákos

Simonffy Andrásnak: „Arról van szó, András, le kéne számolnunk néhány illúzióval. Az irodalom, ezen belül a Te munkád, az enyém s a többieké nem úgy közügy, ahogy mi azt annak idején hittük. Ha eljut a szavad az olvasóhoz, s az olvasó a maga ügyének érzi azt, amiről beszélsz, akkor közügy. Ha nem, magánügy." Nézőpont-váltásra irányította a figyelmet az újvidéki tanácskozás is, amely az „új magyar regényirodalom újító és formateremtő változásainak eredményeit, azt a regényvonulatot, amely Szentkuthy Miklós, Ottlik Géza, Mészöly Miklós, Lengyel Péter, Nádas Péter, Esterházy és Spíró munkásságához köthető." Sükösd Mihály viszont éppen a fiatal prózaírókat figyelmeztette: a „nagy regény" megalkotásához nem elég az „önéletrajziság", ahhoz rengeteg tapasztalati anyag, valóságanyag kell. A mikrovilág feltárására irányuló erőfeszítéseik mellett nélkülözhetetlen a nagyobb összefüggések művészi . Egyik oldalon a realizmus mélyítése, erősítése érdekében igyekeztek felhasználni a szociográfia kínálta lehetőségeket, a másikon viszont kétségbe vonták a „szociográfia, a riportregény és a publicisztika" tárgyalását a „valódi" széppróza körében.

Cseres Tibor olvasta, hallgatta, folyamatosan figyelemmel kísérte a kritikai, esztétikai, irodalomtörténeti eszmecseréket, törekvéseket és szervezkedéseket. Minden kísérleti eredményt hasznosított, de írói élettervéről, az alapkérdésekben egykor kialakított álláspontjától egy jottányit sem tántorodott el. Számára a '80-as évek, egyrészt az életmű-vetés betakarításának megindulását, másrészt a mában is ható erők történelmi gyökereinek feltárását célzó új művek alkotását jelentették, olyan művekét, amelyek a magyar nemzet fennmaradása szempontjából elsőrendű kérdésekre világítottak rá. Az Én, Kossuth Lajos, a Foksányi-szoros és a Vízaknai csaták nemcsak saját életművének - megítélésünk szerint különösen az utolsó - kiemelkedő alkotása, de a XX. századi magyar próza - „nemzetféltő-tudaterősítő" vonulatáé is. Életéről, művészetéről, kortársairól sokat eláruló

, a Perbeszédek és párbeszédek is ennek az életszakasznak fontos terméke.

Közéleti tevékenységénél kihagyhatatlan, hogy  1983-ban mintegy ötven magyar íróval együtt nyílt levélben tiltakozott az Új Symposium jugoszláviai magyar irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának menesztése ellen. 1984. június 6-án, Csurka István és Mészöly Miklós írókkal együtt tiltakozó nyilatkozatot tett közzé Duray Miklós szlovákiai magyar író letartóztatása ellen, valamint személyesen is megjelentek bírósági tárgyalásán.

A „termés" betakarítása elismerések sorát is jelentette. Elsősorban

. Nem kerülhette el a nagyhatású írók sorsát: érettségi tétel, szakdolgozat téma lett. A '80-as években már több kitüntetést is kapott a kormányzattól. Emellett Én, Kossuth Lajos címűért kiadói nívódíjban részesült. Hetvenedik születésnapján, 1985. április 1-jén az alkalomhoz illő körülmények között köszöntötték. A nyugdíjba vonuló jubilánst 1986 őszén éri a legnagyobb szakmai elismerés, egyben a legnagyobb, legnehezebb közéleti feladat is, a Magyar Írók Szövetségének tagsága elnökévé választja, egy olyan helyzetben, amikor lét és nemlét mindennapos lehetőségként volt jelen, amikor a hatalom vaksága és az írótársadalom erős megosztottsága a Szövetség több évtizedes működése során felhalmozódott értékek ebek harmincadjára kerülésével fenyegettek. A széleskörű bizalom megnyilvánulása elől - ezúttal - már nem lehetett kitérni, de nem is akarta elhárítani azt.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő