Levelek Cseres Tibornak (1980-1985)

Cseres Tibor 1981. május 20-án, Budapesten nyitotta meg az országos könyvhetet, 1985-ben Békés, Veszprém és Komárom megyében tett eleget a meghívásoknak. November 25.-én pedig a „Regény-dokumentum-regény, memoár" a Kortárs című folyóiratban elnevezésű beszélgetés egyik tagja a Kossuth-Klubban. A kiadók versenyébe bekapcsolódott a Hitel Független Kiadó is. Elsőként a MISZ 1981. decemberi közgyűlésének anyagát jelentette meg, nem csekély érdeklődést keltve az ország határain túl élő magyarok körében. A nyugaton megjelenő magyar nyelvű lapok is megemlékeztek róla.

A magyar irodalomban végbemenő átrendeződés, súlyponteltolódás, az új írónemzedék „trónkövetelése", az irodalmi elődökhöz való viszony újragondolása, a nyugati avangard törekvések értékelése és hasznosítása s e forrongással összefüggő számtalan egyéb kérdés ugyancsak megosztotta az szakírókat. Egy részük a nyugat majmolásának veszélyét hangsúlyozta, a magyar irodalmi múlt kiválóságainak lejáratását, detronizálását vetette egyes irodalomtudósok szemére. Mások a generációk közötti távolság nagyságát emelték ki, szemben azokkal, akik a viszony, a kölcsönös megértés lehetőségét nem tartották kortól függőnek, sokkal inkább a műveltséggel párosuló nyitottsághoz tapadónak. Többen a megismétlődő támadások helyett a megértést sürgették, elsősorban a fiatalok tájékozódásával, próbálkozásaival kapcsolatban. De megindult az eddig általánosan használt alapfogalmak újraértelmezése is. Kertész Ákos

Simonffy Andrásnak: „Arról van szó, András, le kéne számolnunk néhány illúzióval. Az irodalom, ezen belül a Te munkád, az enyém s a többieké nem úgy közügy, ahogy mi azt annak idején hittük. Ha eljut a szavad az olvasóhoz, s az olvasó a maga ügyének érzi azt, amiről beszélsz, akkor közügy. Ha nem, magánügy." Nézőpont-váltásra irányította a figyelmet az újvidéki tanácskozás is, amely az „új magyar regényirodalom újító és formateremtő változásainak eredményeit, azt a regényvonulatot, amely Szentkuthy Miklós, Ottlik Géza, Mészöly Miklós, Lengyel Péter, Nádas Péter, Esterházy és Spíró munkásságához köthető." Sükösd Mihály viszont éppen a fiatal prózaírókat figyelmeztette: a „nagy regény" megalkotásához nem elég az „önéletrajziság", ahhoz rengeteg tapasztalati anyag, valóságanyag kell. A mikrovilág feltárására irányuló erőfeszítéseik mellett nélkülözhetetlen a nagyobb összefüggések művészi . Egyik oldalon a realizmus mélyítése, erősítése érdekében igyekeztek felhasználni a szociográfia kínálta lehetőségeket, a másikon viszont kétségbe vonták a „szociográfia, a riportregény és a publicisztika" tárgyalását a „valódi" széppróza körében.

Cseres Tibor olvasta, hallgatta, folyamatosan figyelemmel kísérte a kritikai, esztétikai, irodalomtörténeti eszmecseréket, törekvéseket és szervezkedéseket. Minden kísérleti eredményt hasznosított, de írói élettervéről, az alapkérdésekben egykor kialakított álláspontjától egy jottányit sem tántorodott el. Számára a '80-as évek, egyrészt az életmű-vetés betakarításának megindulását, másrészt a mában is ható erők történelmi gyökereinek feltárását célzó új művek alkotását jelentették, olyan művekét, amelyek a magyar nemzet fennmaradása szempontjából elsőrendű kérdésekre világítottak rá. Az Én, Kossuth Lajos, a Foksányi-szoros és a Vízaknai csaták nemcsak saját életművének - megítélésünk szerint különösen az utolsó - kiemelkedő alkotása, de a XX. századi magyar próza - „nemzetféltő-tudaterősítő" vonulatáé is. Életéről, művészetéről, kortársairól sokat eláruló

, a Perbeszédek és párbeszédek is ennek az életszakasznak fontos terméke.

Közéleti tevékenységénél kihagyhatatlan, hogy  1983-ban mintegy ötven magyar íróval együtt nyílt levélben tiltakozott az Új Symposium jugoszláviai magyar irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának menesztése ellen. 1984. június 6-án, Csurka István és Mészöly Miklós írókkal együtt tiltakozó nyilatkozatot tett közzé Duray Miklós szlovákiai magyar író letartóztatása ellen, valamint személyesen is megjelentek bírósági tárgyalásán.

A „termés" betakarítása elismerések sorát is jelentette. Elsősorban

. Nem kerülhette el a nagyhatású írók sorsát: érettségi tétel, szakdolgozat téma lett. A '80-as években már több kitüntetést is kapott a kormányzattól. Emellett Én, Kossuth Lajos címűért kiadói nívódíjban részesült. Hetvenedik születésnapján, 1985. április 1-jén az alkalomhoz illő körülmények között köszöntötték. A nyugdíjba vonuló jubilánst 1986 őszén éri a legnagyobb szakmai elismerés, egyben a legnagyobb, legnehezebb közéleti feladat is, a Magyar Írók Szövetségének tagsága elnökévé választja, egy olyan helyzetben, amikor lét és nemlét mindennapos lehetőségként volt jelen, amikor a hatalom vaksága és az írótársadalom erős megosztottsága a Szövetség több évtizedes működése során felhalmozódott értékek ebek harmincadjára kerülésével fenyegettek. A széleskörű bizalom megnyilvánulása elől - ezúttal - már nem lehetett kitérni, de nem is akarta elhárítani azt.