Levelek Cseres Tibornak (1980-1985)

1984 igen gyér érdeklődésről tanúskodó választmányi ülésekkel, a JAK közgyűlésüket előkészítő jelleg- és célmeghatározó javaslatával, majd Nagy Gáspár egyik oldalon örömujjongást, a másikon felháborodott tiltakozást kiváltó versével folytatódott. Nem jutott lényegesen előbbre az írók szakszervezetének megalakítását célzó tárgyalássorozat sem. A karácsonyi ünnepek előtt néhány nappal Hubay Miklós a következőket

Cseres Tibornak: „a választmányi ülésen úgy tettünk, mintha nem vennénk észre azt az „atra curá"-t, amely ott ül szövetségünk mögött. Talán jobb volt így. A szembenézést azonban nem odázhatjuk el sokáig [...] Nagyon bízom bene, hogy Te is, együtt az elnökség több tagjával, bölcs és leleményes gondolatokkal segítesz túljutni a jelen válságon." A Nagy Gáspár-féle vers miatt az MM alkalmazta a rendelkezésére álló fegyelmező eszközöket, izolálta a Szövetséget, azaz nem adott ki utazási engedélyeket, ami lehetetlenné tette a nemzetközi kapcsolatokból adódó kötelezettségek . A választmányon belüli kisebbség - a KB Agitációs és Propaganda Osztályának véleménye szerint - „minden áron a politikával szembeni konfrontációt erőlteti. [...] Mivel az elnök és a főtitkára ismét le akart mondani, az ügyet lezárták és a korlátozó intézkedéseket feloldották. A felső vezetés következtetése szerint a MÍSZ vezető testületeiben, kiélezett helyzet esetén a józan többség győz. Ördögh Szilveszter ezek szerint nem tartozott ebbe a csoportba, mert áprilisban megfogalmazott javaslatában kimondta: „illúzió a szó eredeti és hamisítatlan jelentése szerint létező szövetségre hivatkoznunk." A megújulás - hangsúlyozta a szerző - . A MÍSZ valóban zilált állapotban volt, de működött. A JAK folytatta a „nemzedéki-vitát" -, két új tömörülés bontott zászlót, az és a Szilágyi Domokos nevét viselő, amelynek egyik alapító tagja volt Cseres Tibor is. Mindkettő viszonylag jól körülhatárolható irodalmi izlésvilágot, stílustörekvést, társadalmi-politikai eszményt képviselt.

1986 a közgyűlés előkészítése jegyében zajlott, aminek fontos hátterét adták a Szovjetunióban bonyolódó politikai események s a tábor többi országában érzékelhető reagálások. Az ősszel kipattant újabb Tiszatáj ügy ezért oldódott meg az előzőnél zajtalanabbul. A Választmány - 32 tagjának kérésére - szeptember 8-án rendkívüli ülést tartott és az „ország nehéz helyzetére" utalva kijelentette: „a sérelmi politika helyett a jobb megoldások politikáját" kell

. A szinte megszakítás nélküli viták, összecsapások ellenére zajlott az írószövetségi élet, az írók alkottak is, figyelemreméltó művek kerültek a közönség elé. Gyarapodott, gazdagodott a szövetségi sajtó. 1983 tavaszán Évszak címmel negyedéves tájékozatatót indított útjára a vezetés, a felsőbbség szigorú ellenőrzése mellett. Az eddig négy szerkesztőségben dolgozó fiatal erőket fogta össze az új, rotációs eljárással készített JAK-folyóirat, egyengetve az általuk kívánt megújulás útját. Az elnökség és a választmány 1985. december 16-án tartott közös ülésén, az MM kérdésére válaszolva, támogatta a Hitel címmel tervezett folyóirat programját és a . Felmerült a MÍSZ 1945-1970 közötti históriájának . Az ország, a nemzet sorsát érintő és szakmai kérdésekről rendeztek előadásokkal összekötött eszmecseréket. Így került sor 1984. április 14-én a prózai szakosztály, a Magyarország felfedezése sorozat szerkesztő bizottsága és az Eötvös baráti kör A dunai vízlépcső című vitájára. Június 14-én Aczél György tartott tájékoztatót időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről, melyek nyomán sokrétű vita folyt. Novemberben Fekete Gyula vezetett eszmecserét a „Háború és béke - korszerű irodalmi ábrázolás problémái" tárgykörben, Cseres Tibor közreműködésével. A következő évben, január 18-án a kritikai szakosztály rendezett vitát az Élet és Irodalom „utóbbi" évfolyamáról. Kiemelkedő esemény volt a Ráday Kollégiumban megrendezett „Kettős-gyökerek" c. történelmi párbeszéd. Az elnök, Hubay Miklós pedig a MTA Tudós Klubjában adott elő „A hazai irodalom problémái" címmel. Ennyit ízelítőül.

Az írótársadalom érdekeinek képviseletét, a szociális helyzet javításán keresztül az alkotómunka segítését szolgálta a Magyar Népköztársaság Irodalmi Alapja, ahol 1950. november 24-től 1951. november 12-ig tagként, 1976. október 1-től vezetőségi tagként, később elnökként, majd 1985 júniusától tanácsadóként Cseres Tibor is dolgozott. Erről a legilletékesebb forrásból, Funk Miklós

idézünk. „Az Alap két író-testülettel dolgozott. Volt egy kilenc íróból álló vezetőség. Ezeket a Szövetség javasolta, de a miniszter bízta meg öt évre. Elnököt maguk közül választottak. Cseres talán a legjobb elnök volt. A testület havonta ülésezett - minden hónap utolsó péntekén - a Báthory utca 10-ben 10-től l2 óráig. Tizenkettőre végeztünk, akárhány ügy is volt napirenden. Csevegés és anekdotázás közepette mindent sikerült gyorsan elintéznünk. Tagfelvételek esetén kis szakmai önéletrajzot kellett beadni. Általában föl sem olvastam ezeket, mert ismerték őket a vezetőség tagjai. És Tiborra tekintett mindenki. Ha ő bólintott nem is volt tovább vita. Fantasztikus ismeretanyaga volt. Ha mondjuk egy vidéki pályakezdő költőről volt szó, akiről szinte senki sem hallott, akkor Tibor mondta: igen, olvastam verseit, érdekesek. A többiek néha ámulva néztek rá, hogy ő honnan tudja azt: a Győr megyei Pedagógus közlönyben jelent meg egy szóbahozott vers!?

Ezen kívül, ritkábban, előleget utaltak ki. A szabadfoglalkozású írók szinte ezekből éltek. Adtak ún. vezetőségi segélyeket. Egykor híres tudósoknak, pl. Asztalos Miklósnak, Mikszáth- és távoli Berzsenyi-rokonoknak, vagy éppen Adyék egykori cselédlányának, Vojicának. Tibor időnként föl-föl merített az emlékezetéből ilyen neveket. Adtak ösztöndíjakat, melyek csak az irodalmi élet számára voltak nyitottak." A politikai vezetés - hangsúlyozza Funk Miklós - nem szólt bele érdemben az Alap munkájába. Sokaknak jelentett pótolhatatlan segítséget a pihenő-alkotóházak igénybe vétele. Szigliget, Nagymaros, Zsennye, Visegrád, Mátraháza, Sikonda várta az alkotókat. „Hosszas vita után, Tibor támogatásával bevezettük, hogy az iskolai szünetekben gyerekekkel mehetnek az alkotóházakba az írók. Méghozzá kedvezményesen, a gyerekekért csak a díj felét kellett fizetni. A negyedik gyermek után pedig semmit. Lassan kialakult ez a rendszer, mindenki elfogadta/belenyugodott."

Az Alap Irodalmi Szakosztályához 1983. december 31-én 756, egy évvel később 771 író tartozott. Hatszázötven budapesti, 121 vidéki. Az elnök protokoll feladatai közé tartozott az irodalmi szakosztály díjának és a Bölöni György emlékéremnek évenkénti átadása és a szigligeti vezetőségi ülés összehívása A MÍSZ ezen munkaterületéről, jellemző módon sem a kortárs ellenzéki tábor, sem a hálás utókor tollnokai nem emlékeznek meg.

A külügyi munkában, akár a tábor országairól, akár az ellenséges nyugati világról volt is szó, nagy körültekintéssel, tapintattal kellett eljárnia mindazoknak, akik erre megbízatást kaptak, akik íróként ilyen külországi „kalandozásokra" vállalkoztak. A már jelzett történelmi helyzetben még az átlagosnál is fontosabbak voltak a külkapcsolatok, márcsak a biztonságosabb tájékozódás miatt is. Ennek megfelelő volt a [popup title="hatalom" format="Default click" activate="click" close text="Példaként Baczoni Gábor Csurka István külföldi útjáról szóló beszámolójának bírálatából idézünk: „Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy hozzájárult egy new york-i beszédének a hazánkkal ellenségesen szemben álló Szabad Európa Rádió-ban történő közléséhez [...] Előadókörútja nem a híd szerepét játszotta a haza és az emigráció között [...] ellenkezőleg: nagyon is egyoldalú állásfoglalásával akarva akaratlanul a hazával és a szocializmussal szemben álló erőket támogatta.” Az írás keltezése, 1986. augusztus 7. Az író „büntetésül” nem publikálhatott. Jellemző, hogy a Kriminalisztikai és Politikai Írók Világszövetségének alelnöke Berkesi András volt!"] ellenőrzése, közreműködése. Cseres Tibor tagja volt annak a szűkkörű MISZ

, amelynek figyelnie, segítenie kellett a határon túli magyar irodalom képviselőit, helyzetüket, munkásságukat. A Szövetség külügyi titkára, Ördögh Szilveszter mindent megtett a siker érdekében. A Szovjetunióba elég sűrűn utazó delegációknak vagy vezetője, vagy tagja volt Cseres, de képviselte a MISZ-t Bulgáriában és Csehszlovákiában is. Jelen lehetett a Kós Károly 100. születésnapját ünneplők között, s Dobozy Imre társaságában TV beszélgetést folytatott Szergej Zaligin állami díjas prózaíróval. A nyugati kapcsolatok szélesítését szolgálta az az erőfeszítés, amelyről a külügyi titkár - félhivatalosan - így írt: „Végre-valahára (ha nem is pecsétes) engedéllyel bírunk arra a tervezett rendezvényünkre nézvést, amelyet a német nyelvterületen (Ausztriában, az NDK-ban, NSzK-ban, Svájcban) élő, a magyar irodalommal és kultúrával hivatásszerűen foglalkozó írók-műfordítók és szakemberek [!] részvételével szeretnénk megrendezni" 1986. szeptember 16. és . Mindezek a külügyi aktusok- akaratlanul is - egyengették egy nyitottabbnak remélt kapcsolatrendszer útját.

A MISZ nem az írók szervezete lett volna, ha tevékenységének egyik, ha a körülmények engedik, legfontosabb része nem a könyvkiadás és terjesztés ügyének folyamatos szorgalmazása. De az volt! Az idősek - elvonatkoztatva a történelmi közegtől - szép emlékeket őriztek a hajdanvolt könyv-ünnepekről, az új középnemzedék nem idegenkedett a piaci viszonyok érvényesülésétől, ha a szükséges mértékű állami beavatkozás jelenléte biztosított volt. A fiatal gárda pedig úgy gondolta: az igazi irodalmi értékek, jöjjön bármilyen változás, a felszínen maradnak és az irodalom általuk hirdetett szerepét képes lesz betölteni. Így hát, eltérő indítékoktól késztetve, az ügy állandóan napirenden volt. A választmány minden évben áttekintette a helyzet előző évi alakulását, mérleget készített és javaslatokat dolgozott ki, továbbított, vitatott meg az érdekelt fórumokon. Legfontosabbnak - változatlanul - az élő magyar irodalom alkotásainak terjesztését tartották. 1985-ben rendezték meg az első „reform könyvhetet". Országos megnyitó volt Budapesten és egy vidéki városban. A magyar könyvújdonságokat nagy számban, kiemelkedő példányszámban és viszonylag olcsón adták ki, az írók találkoztak az olvasókkal, a kiemelkedő műveket bemutatta a rádió, a TV, megvitatták a Kossuth-Klubban.