Népbunda és úti csomag

„Az ösztöndíjasok ideérkezésükkor sajnálatos módon sem megfelelő téli öltözettel, sem készpénzzel nem voltak ellátva. A követségnek erre semmi utasítása nem volt, távollétemben Horváth ügyvivő és a követség minden tagja mindent megtett segítségükre: az ügyvivő úr a repülőtéri poggyász stb. kiadásoktól és beszállítástól és az első metrójegyektől kezdve a kisebb költségeket kifizette, hasonlóképpen meleg ruha dolgában is minden lehetőt megtett.”

Bevezetés 

A második világháború után Magyarországon szovjet csapatok állomásoztak, a magyar politikai élet alakulását ez határozta meg a következő években. A magyar állam érdekében állt, hogy a kultúra és oktatás területén is közeledjék a Szovjetunióhoz, ilyen formán magyar ösztöndíjasok képzése is elkezdődött a Szovjetunió különböző egyetemein. Ezt a helyzetet tükrözte Szekfű Gyula követnek, a Moszkvai Magyar Követség vezetőjének 1946 december 20-ai keltezésű ötoldalas levele a „A Szovjetunióba küldött magyar ösztöndíjasok" tárgyában, amelyben Külügyminisztériumtól kért segítséget a hallgatók számára. Az első magyar ösztöndíjas-csoport 1946 őszén érkezett meg Moszkvába, majd továbbutaztak a Szovjetunió más városaiba.

Az új egyetemisták a tanévkezdéshez képest igencsak elkésve érkeztek, így megérkezésükkor azonnal alkalmuk nyílt megismerkedni az orosz tél zordságával. Mint Szekfű Gyula követ írta: „Az ösztöndíjasok ideérkezésükkor sajnálatos módon sem megfelelő téli öltözettel, sem készpénzzel nem voltak ellátva. A követségnek erre semmi utasítása nem volt, távollétemben 

 ügyvivő és a követség minden tagja mindent megtett segítségükre: az ügyvivő úr a repülőtéri poggyász stb. kiadásoktól és beszállítástól és az első metrójegyektől kezdve a kisebb költségeket kifizette, hasonlóképpen meleg ruha dolgában is minden lehetőt megtett. A kiérkezése után megbetegedett Tiszai Magda ösztöndíjast betegsége tartamára bevette a követségi 

Ezen a napon történt december 06.

1944

Debrecenben – kommunista kezdeményezésre, de formailag népfrontos programmal – megalakult a MADISZ (Magyar Demokratikus Ifjú-sági...Tovább

1956

A melbourne-i vérfürdő néven híressé vált összecsapás: A vízilabda történetének leghíresebb meccse, amelyet a Szovjetunió elleni 4-0-s...Tovább

1974

Budapesten felavatják a Deák téri aluljárót.Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet idei ötödik számában megjelenő négy forrásismertetés közül három szorosabban-lazábban kapcsolódik az 1945 után bekövetkező államszocialista fordulathoz, míg a negyedik írás földrajzilag köthető az előbbiekhez. Ez utóbbi forrásismertetés ugyanis Kárpátaljához kötődik, amely a huszadik század során Magyarország, Csehszlovákia és a Szovjetunió részét is képezte. Jelen esetben a helyszín még a Magyar Királyság, az időpont pedig 1914 mint háborús év.

Az időrendet követve első a már említett Kárpátaljához kötődő forrásismertetés Suslik Ádám (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) tollából. A szerző két dokumentum segítségével mutatja be, hogy az 1914 szeptemberében lezajlott orosz betörés után a visszavonuló osztrák-magyar csapatok miként egészítették ki hiányos ellátmányukat rekvirálásokkal az északkelet-magyarországi hadműveleti területen.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) írásában az olvasókat 1953-ba, de már a Sztálin halála utáni időszakba kalauzolja el. Az általa ismertetett dokumentum Fehér Lajos kulákokkal kapcsolatos álláspontját mutatja be – amelyek már magukon viselik az „új szakasz” nyomát. A szerző egy érdekességre is felhívja a figyelmet: az 1950-es években két Fehér Lajos is foglalkozott a magyarországi agrárium átalakításával. A téziseket jegyző Fehér Lajos újságíró közülük az ismertebb – voplt azonban egy névrokona, aki az MDP Központi Vezetőségének Mezőgazdasági Osztályán dolgozott. Alkalmasint pedig az is előfordult, hogy a két Fehér Lajos ugyanazon a testületi ülésen volt jelen.

Akárcsak a „kulákkérdés,” úgy a koncepciós perek, illetve azok át-, felülvizsgálata is vastagon kötődnek a régió sztálinista korszakához. Bessenyei Vanda (doktoranda, Szegedi Tudományegyetem) az egyik legismertebb csehszlovák koncepciós per felülvizsgálati folyamatának egy részét mutatja be. Rudolf Slánský, „a csehszlovák Rajk” rehabilitációjának ügyét a hasonló, magyarországi eseményekkel állítja párhuzamba, felhívva a figyelmet arra, hogy 1953 után Budapesten a legfelsőbb vezetésben átrendeződés zajlott, míg Prágában gyakorlatilag 1968-ig megmaradt a neosztálinista irányítás.

Kládek László (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Kormárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) forrásismertetése a sztálinista, államosító korszakhoz áttételesen kapcsolódik: a termékeiről jól ismert dorogi hanglemezgyár a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat gyáregységeként működött, amely a különböző államosított cégek egyesítése nyomán 1951-ben jött létre. Az ismertetés a dorogi üzemegység létrejöttét, valamint működésének első éveit mutatja be részletesen.

Az idei ötödik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. november 8.
Miklós Dániel
főszerkesztő