Olimpia Magyarországon?

1954. május 11-ei keltezéssel sürgető hangú levél érkezett Farkas Mihály számára, amellyel aztán a Politikai Bizottság május 12-ei ülése foglalkozott a. Arról tájékoztatták a pártvezetőt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság meg kívánja vonni Ausztráliától az 1956-os olimpia megrendezésének jogát. A Farkas Mihálynak címzett levél előzményei két évvel korábbra nyúlnak vissza, amikor Budapest városa megpályázta az 1960-as olimpia megrendezésének jogát.

Bevezetés 

1954. május 11-i keltezéssel sürgető hangú levél érkezett Farkas Mihály számára, amellyel aztán a Politikai Bizottság május 12-i ülése foglalkozott a "Különfélék"-nek nevezett napirendi pontban. Arról tájékoztatták a pártvezetőt, hogy a Nemzetközi Olympiai Bizottság meg kívánja vonni Ausztráliától az 1956-os olimpia megrendezésének jogát. A levelet a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa mellett működő Országos Testnevelési és Sportbizottság elnöke, Hegyi Gyula küldte.

A Farkas Mihálynak címzett levél előzményei két évvel korábbra nyúlnak vissza, amikor Budapest városa megpályázta az 1960-as olimpia megrendezésének jogát, a Nemzetközi Olympiai Bizottság döntése 1955. júniusában volt várható.

Dokumentumunk keletkezési idejére (1954-re) a Magyar Dolgozók Pártjának sikerült kiépítenie egy minden tekintetben erősen centralizált sportigazgatást. Az 1945. után újjáéledt számtalan helyi sportkör, sportszövetség, sportegyesület, tornaklub lassan, de feltartóztathatatlanul nagy országos egyesületek és szövetségek ellenőrzése alá vonódott, amelyek aztán a régi, "megbízhatatlan" és "beférkőzött ellenséges elemekből" álló vezetőségeket leváltották. A Magyar Dolgozók Pártja Adminisztratív Osztályának Sport Alosztálya ellenőrzést gyakorolt a sportélet legkisebb eseménye felett is. A sport legfelsőbb állami irányítására 1951. január 14-én (1951. évi 2. tvr.) létrehozták a közvetlenül a Minisztertanácsnak alárendelt Országos Testnevelési és Sportbizottságot.

Ilyen körülmények között íródott az idézett levél, amelyben Hegyi Gyula azon véleményének adott hangot, hogy az 1956-os olimpia megrendezési jogát Magyarország megpályázhatja, mert azt úgyis egy másik ország fogja elnyerni.

Az 1956-os olimpia megrendezési jogát - mint tudjuk - nem Magyarországnak ítélték, az iratokban erről több szó nem is esik. Minthogy azonban közeledett a Nemzetközi Olympiai Bizottság döntésének időpontja az 1960-as olimpia megrendezési jogáról, egyre sürgetőbbé vált az olimpia-szervezés gyakorlati lehetőségeinek áttekintése.

Az Országos Testnevelési és Sportbizottság Terv- és Beruházási Osztálya el is készítette az olimpiával kapcsolatos, előreláthatóan szükséges beruházások tervét. A terv számolt azzal, hogy az olimpiára várhatóan érkező látogatók számára nincsen elég szállás, ezért szükséges a "más célra lefoglalt szálloda-épületek" visszaalakítása, a háború óta romosan álló szállodákat is újjá kell építeni. Ez sem elég azonban, új szállodák építése is szükséges.

Annak fenntartásával, hogy a vizsgálat csak a sportolók szállításának és mozgatásának lehetőségeivel számolt, a dokumentum készítői "150 db nagy befogadóképességű, kifogástalan állapotban levő autóbusz" biztosítását látják szükségesnek.

A Terv- és Beruházási Osztály elkészítette a szükséges beruházások költségelőirányzatát, és áttekintette a bevételi lehetőségeket.

Ezen a napon történt július 07.

1919

A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege kivonul a Felvidékről; a Szlovák Tanácsköztársaság bukása.Tovább

1939

Kárpátalján megszűnik a katonai közigazgatás, hatályba lép a polgári közigazgatásra vonatkozó rendelet.Tovább

1951

Az első színes televízióadás az Egyesült Államokban.Tovább

1985

Taróczy Balázs (Heinz Günthardttal) első magyar győztesként megnyeri a férfi párost Wimbledonban.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők